Magyar Géniusz, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-22 / 13. szám
1896 MAGYAR GÉNIUSZ Kártya.. Kártyázni én is szoktam, más is szokott, sőt mondhatjuk, hogy az emberiség nagyobb része szokott. — Csak az a kérdés, hogy mit nevezünk kártyázásnak. Mert a kaláber, a tarokk, a whist mulatság, időtöltés, mely kis pénzbe is kerül. Ellenben amikor iskolás diák korunkban a pad alatt durákot játszottunk, — ez kártyázás, még pedig a veszélyesebb fajtából. Ennél sokkal veszélyesebb az u. n. angén, vagy ramsli, amelynél rendszerint bájos asszonykák társaságában kötelesség elveszíteni legalább egy heti konyhapénzre valót. Amidőn is nagyon kedves, és végtelenül mulatságos dolog, hogy kedves partnereink állandóan és rém módon blicczelnek. — És most itt volnánk a blicczelésnél. — A fent említett kaláberi és egyéb mulatságoknál legfeljebb egy «zsidó» befizetésével büntetendő cselekmény az, hogy valamelyik játékos nagy ravaszul belesunyit a szomszédja blattjába. Ellenben a kártyák elkeverése — paklizás, becsúsztatása — sibolás, de nem csalás, és hamis játék. Másként van ez a huszonegyesnél és a ferblinél. Itt bármelyes csekély szabálytalanság: megöli azt, akit rajtakapnak. — Hát akkor, ugyan miért játszanak huszonegyest ? Amikor pedig már a bérkocsisok is kalábert kezdenek játszani. És amikor még csak nem is privilégium ?! Tavaszi fecskék. Rendszerint az első tavaszi verset szokták így nevezni. A valódi fecskékre a «tavaszi költemény» nevet még nem ruházták rá, ámbár a «költés»-ből kiindulva joggal megtehetnék. — Hát a tavaszi fecskék természetrajzában ott van az váz alfaj is, a melyet igy hívnak : Az oroszok készülődése. (Mert tetszik tudni, az orosz azonkívül, hogy francziául beszél vatkit iszik, még két dolgot cselekszik ősidők óta: készülődik, s nem készülődik. Ami nem is olyan rosz foglalkozás.) Vagy : Az orosz hadsereg a határon. Vagy : Csapatösszevonás Galicziában. És ennek kapcsán egy iszonyú, puskaporszagú rémlátó kasszandriáda következik. — Az idei háborús tél után már azt hittük, hogy ez a fecske ott maradt, a messze trópusi tájakon, Cubában vagy Afrikában. De csalódtunk, és a tavaszi fecskék eme kedves válfaja megérkezett, itt van, és buzgón rakja tojásait, amelyekből — csudálatos — szép kis kacsák kelnek majd ki. * Búcsú a téli bundától. Ismét, ismét viselünk— hát zengjük Jókaival az iberziherre. Vannak, akik nem zengik : ez a hővérüek vagy az üreserszénynek. A hővérüek iberzihert nem ismernek. Vagy bunda vagy napsugár. Mástól nem kérnek meleget. Az üreserszénynek is két osztályba sorozhatok : 1. akiknek van felöltőjük, de nincs pénzük. 2. akiknek se pénzük, se felöltőjük. Az első kategória sóvárogva sétál a zálogház előtt s lesi a sült galambot, az iberziherét, a második kategória a ruhásbolt előtt sétál és lesi az iberzihert. Mindkét kategóriára rá lehet ismerni, csakis az utcza napos oldalán sétálnak egy tavaszelőn. Egy vérvörös könyv. Könyvekről irodalmi rovatunkban szoktunk szólni, erről azonban ebben a rovatban diskurálunk, ahol rendesen a jókedv dominál. Csak bolondos jókedvében íródhatott meg ez a vérvörös könyv. Aki megírta, az a jókedvébe belevörösödött : azért sikerült olyan pirosra a könyv fedele. Ami a fedélen belül van, az nem piros, hanem ártatlan zöld. Mert ez a könyv elejétől végig zöldség. Megírta egy német zöldifiút s nálunk egy páter, aki sajtópörök és tüntetések révén néminemű hírre tett szert, még zöldebb dolgokkal czifrázta föl. Jó mulatság lehetett megírnia, jó mulatság a könyvet elolvasni. Az ember, ha e könyvet elolvassa, azt hiszi, hogy tavaszban van és mezőn jár; minden csupa zöld, virító zöldség. * On revient . . . Visszatért Dóczi Lajos oda, ahol kezdte: a titkos drámairáshoz. Titokba csinálta, hogy hogynem kiderült a titok, még mielőtt az Akadémia hivatalosan kiderítette volna. Dóczi Lajos azonban hallgatott, gondolván: Édes uramisten, hát mivel a magam tehetségéből lettem azzá, akivé lettem, azért többé nem lehetek azzá, aki voltam, titkos drámaíró? Azért is, csak azért is! Jogom van múltamhoz! . . . S Dóczi érvényesítette ezt a jogát, így esett meg, hogy az idei Telekidíjat a 145. §. égisze alatt az vitte el, aki vagy húsz esztendő előtt. Akkor azonban még szinte nem ismerték, most már ismerték széles e hazában, a szomszédban is, a külföldön is, sőt még az Akadémián is.* Kegyelem a filokszerának. Fogja csak valaki honatyáinkra, hogy nem irgalmas, könyörületes lelküek. Még a filokszerának is megkegyelmezni akarnak. Vagy amikor látták, hogy kegyelmet nyerni a számunkra lehetetlen, akkor legalább húzták, halasztották az ítélet kimondását. Szentül hisszük, hogy filokszéráékban lesz annyi becsület, hogy jegyzőkönyvi hálát szavazzanak honatyáinknak a könyörületességért. A mai jegyzőkönyves korszakban, még filokszéráék jegyzőkönyve is lehet jó valamire ... Az ember nem tudhatja előre micsoda lovagias ügye támadhat a mai lovagias ügyes-bajos világba. AKTUÁLIS GONDOLATOK. Azokon ugyan nincs mit sajnálni, akik azért, mert elhagyták nyerni a pénzüket, beleugranak a vízbe, mert azért mentek oda, hogy a másiknak a pénzét elnyerjék és abban az esetben ők is éppen olyan hideg vérrel nézték volna el, hogy hogyan öli bele magát a vízbe az a másik. Olyan ez, mint az amerikai párbaj, ahol, lelke szerint, mind a két fél gyilkos. * Ha rosszak az emberek, ha gyűlölik egymást, gyűlölik a hazát, az Istent, a királyt, nem megölni, hanem megjavítni kell őket : a pallos nem gyógyít sebeket. * Hazugság az, hogy a sátán rossz lélek , csak éhes lélek. Ha hasznot nem várna belőle, nem tenne semmi rosszat, otthon heverne és pihentetné a testét. * Az abszurdumok igyekeznek egymást fölülmúlni.* Hol az a becsület? A nagy száj a becsület ! Kiabálj sokat! Akkor vagy derék hős! Szidj, vádolj, rágalmazz mást, akkor vagy igaz ember. Jókai. Szabados Károly, a magyar zeneirodalomnak egyik jelese, jeltelen sír alatt aluszsza örök álmát a kerepesi temetőben. Földi emléke foszladozóban, a méh belepi sírját és korhadt fejfájáról lemossa nevét a zuhogó záporeső. Pedig Szabados Károlynak a magyar zene fejlődésében jelentékeny szerep jutott. A Rózsavölgyi és Társa zeneműkereskedő cég most fölhívja a zenekedvelő közönség figyelmét Szabados Károly jeltelen sírjára és megkezdi a gyűjtést egy, a Szabados Károlyhoz méltó síremlékre. Kegyeletes kötelességünknek tartjuk, hogy erre fölhívjuk olvasóink figyelmét. DAL: Sejtett üdv csak a te csókod, Képét sohsem ismerem, Az a mesés, nagy boldogság Egyszer intett csak felém. Akkor is, még el sem értem. Elszállt, mint egy favalom. — Hasztalan sír már utána Csengő rímben száz dalom! Erdélyi Zoltán 195