Magyar Pedagógia 47. (1938)
GYULAI ÁGOST: Ellbracht, W.: Erziehung in der Familie
. • ........■ - • - 170 IRODALOM, jövő bomlasztó fertőző befolyás ellen, ebben az elszánt akaratban rejlik az a mélyreható világnézetbeli rokonság, amely a nemzeti szocialista Németországot egy évvel ezelőtt összehozta Das Nipponnal. kf. W. Ellbraeht: Erziehung in der Familie. Paderborn, 1937. F. Schöningh. 1761. A családi érzés elhanyatlása sajnálatos kísérője volt Európa szélső keletén azoknak a politikai szörnyűségeknek, melyeknek vértengere szemünk láttára még ma is elborítja kontinensünk legnagyobb birodalmát. Talán ez az oka annak, hogy hatalmas ellenhatásként annál inkább elmélyül a család gondolatának kultusza Európa nyugati felében s a családi nevelés nagy jelentősége újabban minden idők hasonló törekvéseinél élénkebben éled föl a nevelői gondolkodásban. Mindinkább ez lesz alapjává minden ideális pedagógiai rendszernek s a neveléstudományi irodalomban ez a szellem különösen a teljesen jobboldalra tért országokban újra fölvirágzik. E jelenséget illusztráló irodalmi törekvéseknek egy példájával állunk szemben W. Ellbracht könyvének olvasásakor is, melyet már az jellemez, hogy a szerző feleségének ajánlja a családi nevelésre vonatkozó gondolatainak ezt az összefoglalását. A család az emberiségnek az az ősforrása, honnan az egyén, rejtett mélységekből fölbukkanva, a kor napfényébe lép. Ez az a termékeny szántóföld, melyen emberek teremnek és növekednek, hogy a nagyobb életrendi közösségek, mindenekelőtt a nép, a nemzet, az állam és az egyház ne nélkülözzék tagjaikat. A család az ősi sejtje ezeknek a nagyobb közületeknek. Kicsiny a terjedelme, kicsiny a hozzátartozók száma. Hiányzik belőle a törzsi kötelékeknek, a népeknek kultúrát teremtő ereje, az államnak jogot alkotó és fönntartó hatalma. De azért a nagyobb társadalmi közösségekben mégis a család szelleme él, s része van a hatalmas politikai eseményekben, melyek a történetet alkotják, és mindannak emlékezetében, ami az elmúlt századok homályából, mint az emberi lelki erőnek tanújele, a mi korunkba beletorkollik. Íme az alapgondolat, melyre szerzőnk eszméinek egész rendszerét fölépíti, mikor a családi nevelés lényegét kifejteni törekszik. Először a családot mint társadalmi alapintézményt veszélyeztető jelenségekről szól, majd az ezeknek ellensúlyozásául szolgáló családi nevelés általános feltételeit tárgyalja. A családi nevelésnek kell segédkezet nyújtania arra, hogy az emberben eredetileg benne rejlő teremtő gondolat megvalósuljon, hogy adott képességei helyes kifejeződésre jussanak, hogy rossz hajlamai korlátoztassanak és elnyomassanak, a veszedelmesek eltereltessenek, a jók pedig előmozdíttassanak, s így az ember lehető befejezettségre és tökéletességre jusson. A családi nevelésnek célja tehát az egészséges, erőteljes, szép testű ember kialakítása, kinek jól ki van képezve a szelleme, helyes az életáttekintése, erős az akarata feladatai megoldására. Olyan emberé, aki önmagában befejezett egész, de amellett mélyen gyökerezik abban a népben, melynek életében részt vesz.