Magyar Pedagógia 71. (1971)
1971 / 1-2. szám - KÖTE SÁNDOR: A művelődéspolitikus Eötvös
térségi idején kidolgozta az Entwurf alapján kialakult, sok vonatkozásban merevvé vált középiskola sokoldalú reformját. Ismeretes az is, hogy az egyetemi képzés reformja is nagy gondot jelentett számára. Az iskolatípusok reformjánál mindig az iskolarendszer egészét látta maga előtt, s az iskolarendszer egész épületét kívánja felépíteni. A közoktatás polgári rendszerének megteremtése szempontjából alapvető kérdés, hogy kié legyen az iskola, hogy az államnak mi legyen a szerepe és joga a nevelésben. Válaszát EÖTVÖS elméletileg és gyakorlatilag is indokolja. Írásaiból, beszédeiből, különösen pedig 1868-as népiskolai törvényjavaslatából kitűnik, hogy a közös iskola gondolatával változatlanul rokonszenvez, de már nem szögezte le olyan egyértelmű világossággal, mint 1818-ban, hogy a közös iskola híve. Azt vallotta, hogy az államot kötelességei alapján három jog illeti meg. Joga van kimondani a tankötelezettséget, joga van adó útján előteremteni a költségeket és joga van a művelődés egészére felügyelni, a művelődésügyet ellenőrizni. A nevelés kötelessége állami feladat, mert azok, akiknek ez természetes joguk — a szülők — nem tudják megoldani. De nem tudják egyedül megoldani azok sem, akik ezt eddig magukra vállalták — az egyházak. Az egyházaknak a népoktatás területén szerzett múltbeli érdemeit megállapítva kijelenti, hogy az egyház „egymaga a népoktatás feladatainak eleget nem tehet”, hogy a népoktatás általánossá tételében nem nélkülözhető az állam tevékenysége. Véleménye szerint amint az egyházaknak kötelessége arról gondoskodni, hogy a gyermekek jó keresztények legyenek, éppúgy kötelessége az államnak, hogy azokat jó állampolgárrá nevelje. Ebből következik szerinte, „hogy hol a szülők vagy az egyház a gyermekek oktatásáról nem gondoskodna, az állam vállalja magára ezen kötelességet”. Az államot — mint mondja — „sem ezen jogától, sem ezen kötelességétől felmenteni nem lehet”. Így foglalja össze álláspontját: „Az állam fenntartja magának azon jogot, hogy az állam polgárait gyermekeik oktatására kötelezze; ennek következtében az állam elismeri azon kötelességét, hogy intézetekről gondoskodjék, melyek által az állam polgárainak ezen kötelesség teljesítése lehetővé tetessék; ellenben valamint az állam nem vállalja magára azon kötelességet, hogy a népnevelésről kizárólag s egyedül ő maga gondoskodjék, úgy azon jogot sem követeli, hogy a népnevelés terén, minden másokat kizárva, monopóliumot gyakoroljon, mi az én meggyőződésem szerint egy alkotmányos államnak elveivel össze nem fér. EÖTVÖS következetesen vallotta, hogy a népnevelés területén egymagában sem az állam, sem az egyház nem felelhet meg feladatának, ezért mint később saját maga megállapította, a népiskolai törvény olyan elveken nyugszik, amelyek alapján „a két rendszer hiányai egyaránt kiküszöbölhetők”. Ezeknek az elveknek alapján EÖTVÖS, illetve a népiskolai törvény elismeri a meglevő felekezeti iskolákat, sőt az egyházaknak teljes szabadságot biztosít újabb népiskolák állítására. Községi iskolák állítását csak ott rendeli el, ahol a felekezetek népoktatási feladatuknak nem tesznek eleget, illetve nincsenek a törvény előírásának megfelelő iskolák. EÖTVÖSnek az egyházakkal szembeni való engedékeny magatartását nem vallásos meggyőződése magyarázza, hanem sokkal inkább az, hogy a kiegyezés megerősítéséhez polititikai segítséget várt tőlük. Ezenkívül azt is el akarta érni, hogy az egyház ne váljon a világi iskolák ellenségévé. Ez magyarázza, hogy a baloldalról jelentkező kritikával szemben egyenesen megvédi az egyházat és kijelenti:........nézetem szerint igazságtalan gyanúsítás volna feltennünk, hogy 9