Magyar Pszichológiai Szemle 18. (1961)
1961 / 1. szám - GEGESI KISS PÁL: Bevezető a Magyar Pszichológiai Szemle "Új Sorozat" 2. kötetéhez
a legfontosabbakat emeljem ki —, úgy vélem, az első évfolyamban sikerült a célkitűzést követni, sikerült bizonyos eredményeket elérni. További célkitűzésünk az volt, hogy a magyar pszichológusok számára megkönnyítsük a világirodalom folyamatos figyelemmel kísérését. E feladatot is igyekezett a folyóirat megvalósítani. A baráti demokratikus államok, elsősorban a Szovjetunió pszichológiával foglalkozó kutatói tudományos eredményeinek részletes ismertetése és ugyanakkor megfelelő kritikai értékeléssel a nyugati pszichológiai kutatási eredmények referátumai, egybefogva több mint 500 könyv- és folyóiratközlemény ismertetése, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar pszichológusok tájékozottsága minél szélesebb körű lehessen. Az első évfolyam bíráló lezárásakor foglalkoznunk kell egyes olvasóink azon véleményével, mint kritikával, hogy a Magyar Pszichológiai Szemle első évfolyama füzeteiben túl sok szervezési és programadási kérdés szerepelt. Ez a kritika bár helytálló, mégis a folyóirat első évfolyamának ez a jellege nem volt véletlen és nem volt hiba. Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy a magyar pszichológusok tudományos munkájának eredményei túlnyomó részben az évente kiadásra kerülő „Pszichológiai Tanulmányok” című kötetekben jelennek meg. Immáron három ilyen kötet és a három kötetben közel 150 tudományos munka látott napvilágot, és szervezési, ill. célkitűzési kérdésekről kizárólag a kötetek egészen rövid bevezetőjében volt szó. A másik válasz e kritikára az, hogy bár a Magyar Pszichológiai Szemle a folyamatosság fenntartása kedvéért az első évfolyam megjelenésekor a XVII. kötet megjelölést viselte, — hiszen a régi Magyar Pszichológiai Szemle, amelynek utolsó kötete 1947-ben jelent meg, összesen XVI. kötetet ért meg —, azonban az „Új Sorozat” végeredményben egészen új társadalmi és történelmi helyzetben szerveztetett meg, tehát természetszerű, hogy az első kötet füzeteiben igen sok programadás, ill. célkitűzés-ismertetés elengedhetetlen volt. Nem volna jó, ha az első év eredményeitől elbizakodnánk, vagy túlértékelnénk ezeket, viszont az sem volna jó, ha az első év befejezésekor nem látnánk tisztán, hogy mit is értünk el és célkitűzéseinket követni tudtuk-e. Az új, 2. évfolyam megindításakor megismétlem a Magyar Pszichológiai Szemle újbóli megindításakor, az „Új Sorozat” első számában írottakat: „felhívással fordulok nemcsak a szakma közvetlen művelőihez, hanem minden kutatóhoz, minden tudóshoz, kísérje figyelemmel a magyar pszichológia fejlődését, és mind közvetlenül, mind közvetve a munkában való részvétellel, tanácsaival, építő jellegű bírálatával segítse, járuljon hozzá, hogy ez a fontos tudományág a többi tudományágak között hazánkban is újból elfoglalhassa méltó helyét”. Annál inkább szükség van erre, mert hiszen természetszerűleg a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége mellett működő Pszichológiai Bizottság célkitűzései nem egy évre szólóak, hanem messze távlat felé mutatnak. E célkitűzések eléréséhez még sok munka elvégzése szükséges, és így természetesen az első évben csak azok a munkaeredmények születtek meg, amelyekre erőnk, szervezettségünk már az első évben is volt, és annál inkább örülünk a tartalmi tudományos eredményeknek, mert hiszen a terület elhanyagoltsága és szétziláltsága miatt nagyon sok erőt vett igénybe a szervező munka. Gegesi Kiss Pál akadémikus