Ethno-Lore 36. (Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve, 2019)

HAGYOMÁNY ÉS ÖRÖKSÉGESÍTÉS - Eitler Ágnes: Egy örökségelem története és kontextualizációs lehetőségei. Az Ecseri lakodalmas

Egy örökségelem története és kontextualizációs lehetőségei a közösségek folklórjának és népművészetének látványos, színpadra helyezhető meg­nyilvánulásinak bemutatását. A néptánc számára a megjelenést a szovjet mintát követő intézményi háló biztosította, ennek keretei között hozták létre 1950-ben az Állami Népi Együttest is. A társulat az Ecseri lakodalmas koreográfiát első műsorában mutatta be 1951. április 4-én, a „felszabadulás” állami ünneppé tett évfordulóján, az Operaházban tartott ünnepségen (Lelkes, 2015, 133-140.). A Néptudományi Intézet kutatóinak érdeklődése, majd pedig az Állami Népi Együttes sikere szinte azonnal hatást gyakorolt a helyi közösségnek saját hagyományaihoz fűződő viszonyára. A gyűjtéseken túl Volly István ösztönözte az ecseri viselet, ének és tánc be­mutatását a fővárosban: az általa rendezett, utolsó „Nagykarácsony éccakája” című műsor keretében (1947),­ valamint a centenáriumi ünnepségsorozaton (1948) (Az újjáépített vármegyeháza, 1948). Rábai koreográfiájából a bemutatót követő évben, 1952-ben film készült (Kalmár, 1952).­ A „táncosjátékban” az Állami Népi Együttes tánc-, zene- és énekkara állt a középpontban, de a felvétel során több ponton bekapcsolódtak a munkába a közösség tagjai is. A film egyes jeleneteit Ecser főutcáján (ma Széchenyi utca), valamint Gyömrőn forgatták. Rábai koreográfiájának ismertté válását elősegítette, hogy a színpadi táncelőadás mellett immár a mozikban, filmként is megtekinthetővé vált, valamint zenéje rendszeresen megjelent rádióműsorokban. Nem kellett sokáig várni arra, hogy az ecseriek maguk is színre vigyék a szokást: a lakodalmas közel öt év alatt a különböző összeállítású ecseri tánccsoportok elsődleges műsorszáma lett, amelyet helyi, járási, illetve megyei ál­lami ünnepségeken, illetve kultúrversenyeken adtak elő. A hatalmi és önreprezentáció között:6 az 1950-es, 1960-as évek A közösség bevon(ód)ása az állami szintű hatalmi reprezentációba a fent említett al­kalmakon keresztül a Rákosi-diktatúra évei alatt elkezdődött, majd a Kádár-rendszer kezdeti időszakában újból ösztönzést nyert. Ennek szemléletes példája az ecseriek rész­vétele egy, a fővárosban rendezett, KISZ-esküvőn. 1958. augusztus 20-ára a főváros 7. kerületi és az ecseri tanács Hazafias Népfront Bizottsága nagyszabású KISZ-esküvőt szervezett (Sz. n., 1958.; Ecseri lakodalmas, 1958). A lakodalom násznépének „szere­pében” egy, az ecseriek több korosztályából összeállított, népviseletbe öltözött csoport tűnt fel, megjelenítve a főváros utcáin a híressé vált lakodalom külsőségeit. Az esemény a Kádár-rendszernek a társadalmi ünnepek elterjesztésére tett erőfeszítéseinek látványos . A „Nagykarácsony Éccakája” című előadások Volly által évente megszervezett, a karácsonyi ün­nepkor szokásait a fővárosban bemutató gyermekműsorok voltak 1937 és 1947 között. 5 Rábai elismertségét mutatja, hogy a koreográfus 1952 márciusában Kossuth-díjat kapott. 6 Waldenfels szerint a „reprezentáció "fogalmával jelölt szerteágazó probléma egységesítését legfő­képpen a tapasztalat diszkurzív rendjének vizsgálatától lehetne várni (kiemelés tőlem: E.Á.) Más­részt „[...] felvetődik az a kérdés is, hogy miféle viszony van a kifejezett és a megjelenő tapasztala­tok, valamint a kifejezés és a média között, melyekben e tapasztalatokat ábrázoljuk” (Waldenfels, 2004, 96. - kiemelés az eredetiben). Jelen tanulmányban a Waldenfels-féle diskurzív instanciák teljes körű értelmezésére nem kerülhet sor, ám a különböző reprezentációs folyamatok megértésé­ben és összevetésében az utóbbi megállapítást - mint vezérelvet - igyekeztem szem előtt tartani.

Next