Renaissance, 1910 (1. évfolyam, 9-16. szám)
1910-11-25 / 14. szám
Renaissance 1910 XI/25. Arany kontra Petőfi Irta: POGÁNY JÓZSEF Mesteri (igaz, hogy csak iskolamesteri) ügyességgel keveri Babits Mihály fogarasi tanár a Nyugat utolsó számában az egyetemi esztétika kártyáit úgy, hogy egyre Arany Jánost játssza ki Petőfi ellen. így, ilyen hangon Petőfiről nem írtak a negyvenes évek óta, mikor az akkori idők Budapesti Hírlapja, a Budapesti Híradó nézte le az olyan költőket, akik „megszökve az iskolából, kellő tanultság hiányában, a politikai izgatások uszályhordozóivá alacsonyodnak“. Csak éppen, hogy a régi iskolamesternek ezt a vádját nem vágja Petőfi szeme közé az új iskolamester, de különben mindenképpen az iskola katedrája lázong ebben a cikkben az élet költője ellen. Babits kolléga védi Arany kollégát a tanárnemtisztelő, nyelvöltögető Petőfi ellen. És, mint bizonyításának perdöntő tanúit, idézi a többi tanárt is, Beöthy kollégát, meg Riedl kollégát, s a tudós professzorok e gyülekezete előtt ott áll szánalmasan, nyurgán, beesett arccal, vonnyadt ruhában a szegény Petőfi diák. Petőfit és Aranyt az iskolás irodalomtörténet mindig meghamisította. Babits elfogadja Aranyt, úgy ahogy ma minden katedra tanítja, a hamis Petőfi-legendát meg ellenkező irányba csavarja. Aranyról úgy szól a dogma, hogy nem volt forradalmár. Az iskolák egy csöndes, szemlélődő, vihartalan lelkű Aranyról tanítanak. Arany és a konzervatívizmus, a megállapodás mintha egyet jelentene a szemekben. Kicsonkítanak a költő lelkéből, jelleméből minden merész, szókimondó vonást, ahogy megcsonkították Kossuth Lajost is, akinek a forradalmi beszédeiből maga Kossuth Ferenc nyeste ki a forradalmibb szólásokat. Megcsonkították Arany munkáit. Összegyűjtött munkáiba a forradalomban írott politikai cikkei közül csak harmadfelet iktattak be. Nincs a munkái közt egy hosszú verse Aranynak, a János pap országa, a legszikrázóbb gyűlöletű vers, amit valaha papság és egyház ellen írtak. Leveleinek jórésze még mindig féltetten őrzött kézirat, így formálódott ki a csonka béna, a konzervatív, az arisztokrata Arany. Arany tehát nem volt forradalmár, hanem „arisztokrata“ — és (Babitsnak) ezért nagy költő. De most, hogy megbonthatatlan legyen a logika: Petőfi nem volt forradalmár, csak demokrata — és (Babitsnak) ezért apró költő, íme, a Babits nagy dilemmája. De aztán egyetlen mondat hozza a nagy megoldást: „Arany a betegesen abnormis zseni és Petőfi az egészséges nyárspolgár Petőfi egyáltalán nem volt forradalmár. Nem pedig azért, mert nyárspolgár volt, mert erkölcsös volt, mert antifemínista volt, mert egészséges volt, mert egyre a forradalomért küzdött, mert meghalt a forradalom ügyéért. Babits szóról-szóra ezt mondja: „Petőfi a legerkölcsösebb és (erkölcsi szempontból) a legkorlátoltabb költőkhöz tartozik, akik valaha éltek, s aki csak a forradalmi külszínt hajlandó benne látni, alaposan félreismeri. Legmélyebb hajlamai és nézetei