Magyar Állatorvosok Lapja, 1986 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - Dénes Lajos: Számvetés - tervek
DÉNES L.: SZÁMVETÉSI TERVEK • jobban megperzseltek a hajdani nagy járványok lángjai, és erre fizikai jelenlétük közöttünk még lehetőséget ad. Belső feltételeink sorába tartozik az állattartó telepek járványvédelmi felkészültségének állapota is, annak mind anyagi, mind személyi oldalát tekintve. Az elmúlt évek néhány külső veszélyhelyzete riadópróbát is követelt. Ezekből arra következtethettünk, hogy a tartósan kedvező járványhelyzet itt is a figyelem lankadásához vezetett. Alapvetően szolgálatunk feladata, hogy a készenlétre a figyelmet ébren tartsa, a hatékony megelőzés helyi feltételeinek biztosítását megkövetelje. Várhatóan 1986-ban és az azt követő években is a legtöbb kritika azok miatt a veszteségekért éri majd kollégáinkat, amelyekért a felelősség nem elsősorban őket terheli: a tartási és takarmányozási hiányosságokból eredő károkra gondolok. Ma még a termelés gyakorlatában éppúgy, mint a különböző hivatalok, testületek adminisztrációjában, vagy a sajtóban ezeket a veszteségeket állategészségügyi jelzővel kötik össze. Ezek egyértelműen termelési veszteségek! Nem az állategészségügy színvonalát minősítik az ilyen okokra visszavezethető megbetegedések, termeléskiesések, elhullások. Ha az állat igényeinek, termelési céljának nem megfelelő az épület, a technológia, a takarmány, az emberi kiszolgálás, akkor erre az állat kisebb termeléssel, esetleg megbetegedéssel, szélső esetben elhullással reagál. Ezekben az esetekben nem az állategészségügyi helyzet rossz az üzemben, hanem maga az állatokon alapuló termelés rosszul szervezett, rosszul végrehajtott. Mivel a haszonállatokkal kapcsolatos termelés egy magasan szervezett biológiai anyaggal folytatott termelésnek felel meg, ezért igen nehéz analógiát találni az ipar területéről az anyagnak a hibásan végrehajtott termelési folyamatok hatására kialakuló „egészségügyéről”. Márpedig tartalmát tekintve biztosan ott is vannak olyan problémák, amelyek hatása „egészségügyi”. Ehelyett természetesen az elkövetés helye, módja, eredménye szerint, vagy összefoglaló nevén nevezik a veszteség okozóját. Egyszerűbb bemutatni az állattenyésztésben helytelenül használt állategészségügyi jelző tarthatatlanságát az ember életéből vett példával. A gyarmati sorból felszabadult országokban nyomorban élő emberek nem egészségügyi okok miatt rosszul tápláltak, éheznek, betegednek meg, halnak meg értelmetlenül, tömegével, hanem mert örökségük, részük a nyomor, a szegénység. A betegség, a halál, az éhezés, a rosszul tápláltság, az emberhez méltatlan, fizikailag is elviselhetetlen életfeltételek következménye. Senkinek a világon nem jut eszébe arról beszélni, hogy az emberiség jelentős részét sújtó tragédia azért állt elő, mert rossz az adott ország egészségügyi helyzete! Nevén nevezhető a kialakult helyzet oka. Meg kell tehát kezdenünk egy intenzív, hatékony felvilágosító munkát, mindenütt folytatva, ahol ez indokolt, hogy tisztázzuk a fogalmakat, és elérjük a helyes megnevezés általános elfogadását, használatát. Ezzel lényeges segítséget is nyújtunk ahhoz, hogy a baj forrását, annak valódi helyén keressék, és megtalálva azt, rövid úton szüntethessék meg a valódi okokat. Az erkölcsi hasznunk sem jelentéktelen: nem az állatorvos, az állategészségügy lesz a továbbiakban a bűnbak. Javítani kívánjuk az állatorvosi munka általános feltételeit. Az új szervezeti rendben folyó munka állomásaink, laboratóriumaink fejlesztését, bővítését igényli. Mindenütt, ahol ez másként nem oldható meg, új épületszárnyakkal, emeletráépítéssel elégítjük ki ezeket az igényeket. Várhatóan a VII. ötéves tervben elkészül a főváros új állomása, a szükséges intézményekkel. Szükség szerint elvégezzük állatkórházaink rekonstrukcióját, néhány újat is építünk. Bővítjük a decentralizált járványvédelmi központok, lerakatok számát. Különböző mértékű beruházásokkal fejlesztjük, korszerűsítjük az Országos Állategészségügyi Intézet (és vidéki intézetei), az Állatgyógyászati Oltóanyagellenőrző Intézet és a Phylaxia kapacitásait. Gondoskodunk arról, hogy az állatorvosok bérfejlesztése lehetővé tegye elért életszínvonaluk fenntartását. Reális értékarányokat képviselő magángyakorlati díjszabást adunk ki. Meg kívánjuk teremteni annak feltételeit, hogy a nyugdíjkorhatárt elért, de munkáját közmegelégedéssel végző és tovább dolgozni kívánó kollégáinkat állományban tarthassuk. Ezért egyetemünkkel karöltve gondoskodunk arról, hogy csak annyi állatorvost képezzünk, amennyinek biztosan tudunk munkát adni. Ezzel megelőzhetjük annak a bírálandó helyzetnek további romlását is, hogy az állami alkalmazottakat az újonnan végzettek elhelyezése érdekében 60. születésnapjukon nyugállományba kényszerítsük, ugyanakkor az üzemeket ilyen kényszer nem szorítja. Az állatorvosképzésben, munkaerő-gazdálkodásban abból kell kiindulnunk, hogy a nyolcvanas évek derekára kialakult állatorvos-létszám teljesnek mondható, az ezredfordulóig inkább annak csökkentése, mint szintentartása indokolt. Íme, röviden összefoglalva ezt tettük 1985-ben és a VI. ötéves tervben, a dolgozók, köztük mi, állatorvosok is. És ezeket tervezzük tenni 1986- ban, ebben az irányban dolgozni a most elkezdett VII. ötéves tervben. Ezúttal is szeretném megköszönni állategészségügyi szolgálatunk minden dolgozójának, állatorvos kollégáimnak 1985-ben végzett eredményes munkáját. Az 1986. év hajnalán hadd kívánjak valamennyiüknek jó egészséget, sikereket, boldog új esztendőt!