Demokrata, 1996. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)
1996-08-08 / 32. szám
MŰHELY , próbáljuk megőrizni magunkból azt, ami bennünket utánozhatatlanná tesz, tehát nemzeti karaktert ad nekünk. Miközben elfogadjuk a gazdasági parancsot, hogy integrálódni és együttműködni kell, keressük annak útját-módját, hogy közösségeinket, értékeinket, kultúránkat megőrizzük, gazdasági érdekeinket érvényesítsük Aztán van egy másik megközelítés, amely szerint ennek nincs jelentősége, integrálódni kell, aztán lesz, ami lesz. ” A nép sorsa iránti aggodalmát fejezi ki: „Ha a rendszerváltásnak nem a politikai intézményi, hanem az emberi dimenzióját nézzük, akkor a mérleg rendkívül elkeserítő. Az igazi nagy baj nem feltétlenül a makrogazdasági mutatókban ölt testet, hanem az emberi élet alacsony minőségében (...) Drámai módon romlanak a népegészségügyi és halálozási adataink, s ezzel összefüggésben egyre súlyosbodik a népességfogyás régi problémája. Érdekes módon ennek megoldására a miniszterelnök úrnak még ötletre sem futotta. ” 6. Nemzetben gondolkodás, családszeretet: Orbán Viktor egész nemzetben gondolkodik. Szerintem a Fideszről és személy szerint rólam is lecsúsznak azok az ideológiai támadások, amelyek az MDF-et megfogták, ráragadtak, s amelyektől mind a mai napig nehezen tud szabadulni. A Fideszre azt mondani, hogy antiszemita, vagy rám azt mondani, hogy rasszista, ez a választópolgárok 95 százalékának az ajkára kétkedő mosolyt csalna. Mi mindig világossá tettük fenntartásainkat minden túlzó radikalizmussal szemben. Szinte bármilyen nyilvános szereplésben ezeket a kényes kérdéseket szokatlan őszinteséggel vethetjük fel, mert életkorunk, életutunk, nyíltságunk és a tényekhez való ragaszkodásunk miatt bennünket aligha lehet megbélyegezni. ” Orbán Viktor családpárti, és nem csupán azért, mert háromszoros gyakorló (és persze aggódó!) családapa: „Ez a gazdaságpolitika egyre kiszolgáltatottabbá teszi a magyar gazdaságot a külvilágnak. Az olyan hagyományos közösségeket, mint a család, gyengíti, szétveri (...) Hajlok arra az állításra, hogy az SZDSZ és részben az MSZP bizonyos vezetőrétegének a fejében olyan társadalomkép él, amelyben a hagyományos közösségeknek nincs szerepük. Sőt, tehertételt jelentenek. Számukra egy modern társadalom a hagyományos közösségeitől megfosztott társadalmat is jelenti, és ezt kívánatosnak, vagy legalább elfogadhatónak tartják. Egy ilyen társadalmat könnyebb manipulálni, könnyebb uralni (...) Az ember felteheti a kérdést, hogy vajon az SZDSZ-ben és az MSZP egy részében ugyanolyan fontosnak tartják-e a hagyományos közösségeket —felekezeteket, családot, nemzetet —, mint amilyen fontos szerepet mi tulajdonítunk ezeknek egy jövendőbeli Magyarország víziójában? Az ilyen mondatokból csak az a válasz következtethető ki, hogy nem. ” Majd azután: „Ugyanakkor az SZDSZ és az MSZP közötti gazdaságpolitikai vitákban sem társadalompolitikai kérdések játszanak szerepet, mint például a magyar családok jövője. Egy olyan veszélyeztetett közösségben, mint a magyarság, a gazdaságpolitikában érvényesíteni kellene a demográfiai megfontolásokat. A két kormányzó párt között ezzel szemben nem társadalompolitikai vagy ezzel összefüggő gazdaságpolitikai viták, hanem leginkább érdekcsoportok közötti pozícióharcok folynak " A nemzet jövője védelmében, ,A kormány politikájának nincs szellemi tartalma, következésképpen jövőképe sem. Nem egyszerűen hiányzik, de büszkék is arra, hogy nincs (...) A politika nem más, mint egy meghatározott közösség, ez esetben a magyarság érdekében és megbízásából végzett közszolgálat. Márpedig, hogy ez a nép honnan jön, hol tart és merre megy, fontos kérdések. Szerintem nem lenne szabad úgy kormányozni, hogy a kormányzók nem tudják megmondani, mi az a szellemi tartalom, aminek jegyében kormányoznak, és mi az a jövő, amely felé irányítani szeretnék az ország hajóját. ” Orbán Viktor ellenfelei bírálatával mondta el nekünk saját elvi álláspontját. Nyílt, nyitott és közvetlen személyiségnek kell lennie, akinek alaptónusa a megengedés, és nem a tiltás. Orbán Viktort a közvélemény és közvetlen ismerősei, valamint politikustársai ilyen személyiségnek ismerik, hiszen ő valódi liberális. Minden reményünk meglehet arra, hogy megvalósítandó gazdaságpolitikájában is liberális lesz, vagyis hagyja az embereket, a vállalkozókat dolgozni, termelni, kereskedni és élni. 7. 26 8. Fiatal, erős, tettre kész, egészséges és bölcs legyen. Bízzunk benne, hogy továbbra is bölcs marad. Reméljük, hogy okos, tisztességes és nyilvános megállapodásokat, egyezségeket, valamint nyíltan vállalható, megfontolt kompromisszumokat köt, de titkos kényszerpaktumokat soha. Istenben, hazában, becsületben, az emberben és az élet értelmében mélyen hívő, erkölcsös ember legyen. Az interjú alapján megismert Orbán Viktor éppen ilyen. A lelke mélyén hagyományosan istenhívő, legfeljebb mint liberális, különösképpen nem kérkedik ezzel. 10. Látó ember legyen: Orbán Viktor fantáziadús ember, minden probléma nélkül el tud képzelni a jelenleginél sokkal szebb magyar jövőt is, hiszen a magyar jelentés velem és sokunkkal együtt, okkal-joggal irtózik. Hogy a népvezér szerepét mennyire kell vállalnia, majd kiderül. A befutó Tanulmányomban bizonyítani igyekeztem, hogy eddig ismeretlen miniszterelnök-jelölt felbukkanása vagy felépítése az 1998-as választásokig már nem lehetséges, tehát a már ismert potenciális jelöltek valamelyike lehet csak a befutó. Hogy generációváltás következik, tehát a hatvanévesek egyike sem győzhet, hogy a marginalizálódó, csekély jelentőségű pártok középszerű vagy egyenesen szürke vezéreiből nem lehet miniszterelnök, hogy Horn Gyula vagy Torgyán József győzelme nem túl valószínű, s a nemzeti oldal legfőbb vetélytársa Pető Iván és az SZDSZ. Továbbá, hogy a nemzeti oldal legkésőbb az utolsó pillanatban mégiscsak összeszerveződik, a nemzeti oldal szervezett vezető ereje vélhetőleg a kisgazdapárt lehet, s az integrált nemzeti ellenzék elvileg megnyerheti a következő választást. A nemzeti oldal egyezményes miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor lehet, aki véleményem szerint megfelel a miniszterelnök-jelölti követelményeknek. ■ 9. Demokrata 1996/32