Demokrata, 1996. október-december (3. évfolyam, 40-52. szám)
1996-10-24 / 43. szám
n, «LP.itri 1UDAM? KULTÚRA ben. Észérvekre hivatkozva akarja elhitetni, hogy a fogyasztásnál nincs fontosabb dolog a világon. A liberalizmus — amit én csak aberralizmusnak nevezek — biológiai ösztönlénnyé degradálja az embert, és mindig az észérvekre hivatkozik. Pedig a hit a legnagyobb „észérv”, kincs, mert nélküle lehet ugyan mindent csinálni, de semmit sem érdemes. — Mennyire változott meg a kollégáihoz való viszonya azóta, hogy megtért? — Sokszor bolondnak néznek, de lassan rájönnek ők is arra, hogy egyre tisztábban látom a dolgokat, és ettől nem rosszabb leszek, hanem jobb. Tartuffe például egy sátáni jellem, de olyan rálátásom van a szerepre, hogy biztosan nem tudnám így eljátszani, ha nem következik be a fordulat, a megtérés az életemben. A megtérésem életem minden pontján segített, a művészi, lelki fejlődésemben is. Remélem, hogy ez látszik. — Az indulatos, lázadó Eperjes Károly a múlté? — A természetemet a Jóisten adta, tehát ezzel a lobbanékony péter-páli alkatommal kell élnem, de ezt most nem a szeleburdiság felé fogom be, hanem egy tudatos irányba, katolikus létem irányába. A fordulatig öntörvényűen éltem, most pedig igyekszem Isten törvényei szerint élni, az ő dicsőségére és az emberek javára, ez pedig hatalmas különbség. Minden a szabad akaratomból történt. A Jóisten kegyelme mindig megérkezik az emberhez, s az én felelősségem, hogy mikor nyitom ki erre a szívemet. Egy művész számára fontos, hogyan éli meg a mesterségét, mikor válik az hivatássá. Én mindig is hivatásként szerettem volna megélni a színészetet, de igazán tudatosan a megtérésem pillanatától sikerült ezt elérnem. — Mi jelent az, hogy „keresztény színész”? — A szeretetet, a szolidaritást, a másokért való élés értékeinek felmutatását. Még akkor is — sőt, akkor különösképpen —, ha ennek nem látszik értelme, mint például manapság. Ha csak egyetlen embernek reményt nyújtok ezzel, már megérte. — Imádkozik még csütörtökön esténként a Gellérthegyi Szikla kápolnában, a művészet megújhodásáért? — Igen. Advent első csütörtökén lesz ennek két éve, s fölvettünk emellett még két szándékot: az egyik, hogy legyen szorosabb a kapcsolatunk az engesztelő magyar egyházzal. Imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásért, valamint az abortuszok megszűnéséért is. — Hisznek az ima erejében? — Abszolúte. Meggyőződésem: ha nincsenek a rózsafüzérező öreg nénikék vagy az igazán hűséges családanyák, családapák és papok, szerzetesek, akkor még rosszabb lenne a helyzet. Ennek a bűnös Budapest-Ninivének az a legnagyobb erénye, hogy naponta minden órában van szentmise reggel hattól este nyolcig. Ez fantasztikus, és ez elődeink hitének köszönhető, mert akik megkötözöttek, azok nem tudnak magukért imádkozni. Engem is valaki kiimádkozott. Gyakorló keresztény voltam ugyan, de mindig azt mondtam, egy-egy bűn belefér, majd meggyónom. Nincs ilyen! Legyen a ti igenetek igen, a németek nem. Gyarlók vagyunk természetesen, és gyakran követünk el bűnöket. Tudatosan elkövetni azonban borzalom, és a legnagyobb szamárság. Ami ma van, az lelki vízözön. A bárka a katolikus egyház, Noé pedig II. János Pál pápa. Itt volt Noé, tessék építeni a bárkát! Hiába van ízlésterror Magyarországon, nem szabad ebbe beletörődnünk. Ha valakit figyelmeztetek, mert látom, hogy rossz úton jár, az nem jelent ítélkezést. Sőt, kötelességem figyelmeztetnem, mert ezzel megmenthetem a lelkét az üdvösségre. Aki a nacionalizmusban, a fasizmusban, a kommunizmusban, a liberalizmusban megkötözött, azt ki kell imádkozni nekünk, hívőknek. Mindenki Isten gyermeke, bármilyen bűnös, megtérhet bármikor, de még halála után is, a tisztítótűzből is ki lehet imádkozni. — Tehát a művészet valóban súlyos válságban van? — Igen, mert igazi művészetet csak szakrálisan lehet csinálni. Ma viszont távol van ettől a művészet, lemetélték a szakralitást, s bagatellnek és szentimentálisnak tartják azt, aki katarzissal fejez be egy művet. Ha egy képzőművészeti alkotás kaotikus, azt jobban dicsérik, mintha valaki embert ábrázolna. Pedig a művészet nem más, mint az embernek ember által való ábrázolása. Vannak, akik azzal védekeznek, hogy a világ bonyolulttá vált, és nem lehet megkülönböztetni, mi a jó, mi a rossz, ezért a művészet nem ábrázolhat úgy, mint régen. Ez nem igaz. Most kell igazán feketén-fehéren ábrázolni a dolgokat. S aki föl meri vállalni önmagát, annak színes lesz a művészete, s megkapja Isten kegyelmét. Nincs mese: a művésznek világosan meg kell mutatnia, mit tart jónak és mit rossznak, nem lehet a bűnt összemosni a jósággal. Az, hogy egy gyerek megszületik, jó. Az pedig rossz, ha megölik. Az abortusz törvénybe iktatása az első lépés. Eljuthatunk odáig, hogy ha egy csecsemő csenevész, ledobjuk a hegyről, vagy megöljük az öregeket, az anyagi ésszerűség jegyében. Az aberralizmus képviselői csak anyagi ésszerűségben tudnak gondolkozni, abban, hogy gazdaságilag bebizonyítható-e valami, vagy sem, így a legtisztább értékeket is lesikálják. Csak azt tartják ésszerűnek, ami vehető és ehető. Ez az aranyborjú uralma. / Bodnár Dániel C«»A.... DAIo