Magyar Demokrata, 1999. április-június (3. évfolyam, 13-25. szám)
1999-05-27 / 21. szám
LEVELEZÉS Rom som ms Egyik szombaton egy CS telepen készült riportot láthattunk a tévében. ACS csökkentett komfortot jelent, az ötlet pedig a korai Kottár-korszakban fogant meg: víz- és csatornabevezetés nélküli házak telepszerű építését jelentette, ezekbe költöztették ellenszolgáltatás nélkül a putrikból a romákat. A tudósításban egy másfél éve átadott telepről volt szó. Az volt a gond, hogy a patkányok eszik a gyerekeket. Kis falatokban ugyan, de kóstolgatják őket. Már épp szidni kezdtem az önkormányzatot, amikor kiderült, azért sok a patkány, mert a telepet illemhelynek használják; mint egy hölgy fogalmazott: erre arra megyünk, aztán ott. Kár hogy nem láthattuk Farkas Flóriánt vagy Furmann Imrét, amint a kupacokat kerülgetve magyarázzák a felkaroltjaiknak, hogy a Rom sem azt jelenti, ember vagyok, ember pedig ilyet nem tesz, sőt még az állat sem piszkít a vackába. Láthattunk riportot az árvízzel elöntött cigánysor helyzetéről is. A helyzet egyre inkább a katasztrófa méreteit ölti magára. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a köztársasági elnök szívbe markoló szózatban szólított fel adakozásra. Természetesen adakozni fogok. Mindössze annyit szeretnék félénken hozzátenni, hogy a múlt század sötét közepén egy Göncz elnök úr léptékével egyáltalán nem mérhető férfiú egy adakozási felhívást így kezdett: „Birtokaim egyévi jövedelmét ajánlom föl...” Igaz, ő elmegyógyintézetben végezte. Somos János, Budapest !Éppen ideje volt! ms Kiállítás nyitt a gulágról, a volt Szovjetunió egyik eredeti, utánozhatatlan remekművéről. Éppen ideje volt. Évtizedeken keresztül éjjelnappal azt suttogták a fülünkbe, hogy a nácizmusnál galádabb, aljasabb, alávalóbb, gyilkos politikai rendszer nincs. A mai napig is azt igyekeznek elhitetni velünk, hogy a szélsőjobboldali elképzelések a legveszélyesebbek egy demokratikus állam életében. Elvétve hallottuk csak azt, hogy a politikai baloldal támadása is éppen olyan veszélyes lehet. Ez a kiállítás, amely ezrek, sőt milliók indokolatlan szenvedéseit igyekszik bemutatni a mai társadalom félrevezetett korosztályainak, talán kinyitja azok szemét, akik csak a jobboldalt tartják életveszélyesnek. Talán megértjük végre, hogy a nácizmus ma már csak fogatlan oroszlán, és csak elszigetelt esetekben üti fel a fejét. Támadása könnyen kivédhető, sőt, megelőzhető. A baloldali veszély viszont élő, igazi, belénk gyökerezett és befolyásolja a mindennapi életünket. A mélyreható rendszerváltozás lehetőségének elszalasztása szentesítette a ma élő generációknak a baloldallal kapcsolatos, elnéző, sőt, nosztalgiás gondolatvilágát, szembeállítva a jobboldal még ma is rombolónak kikiáltott megnyilvánulásaival. Ez a kiállítás remélhetőleg sokak szemét ki fogja nyitni, és bizonyítja, hogy a szélsőbaloldal többet árt, ártott és fog még ártani, mint a jobboldal. Sátory János, Tata Császár Előd ismét ünnepelt popsztárként tűnt fel a képernyőn. Eltakarodtak (eltakarították) a csúnya gomolyfelhőket a feje fölül, teljes lelki nyugalommal jelentette be, hogy valami zenét írt a halott rendőrhöz, nyilván majd videoklipet is forgat hozzá és felkúszik vele a slágerlisták élére. Egyébként azt is közhírré tette, hogy még nem dolgozta fel a lelkében a vele történteket, szinte már-már együttérzést követel a nézőktől. A kábítószerről pedig úgy nyilatkozott, mint más az evésről vagy az öltözködésről. Kedves Dávid Ibolya! A Kunos-ügyben már olyan prímán helyt álltál. Kérlek, segíts! Pálmai Péter, Paks vünket melegség járja át, de a rádiót hallgatva félelem. Hónapok óta bombázzák Irakot, Jugoszláviát, Afrikában százezrek halnak éhen, a magyar gyerekek napjában csak egyszer esznek. Ugyanakkor a világ „modernebb” része személyes szükségleteinek akár milliószorosan is meghaladó anyagiakban tobzódik. A „béketábor” ismét legyőzhetetlen, mert akkora technikai fölényre tett szert, amellyel a sérülékeny ember szembe se szállhat a teljes megsemmisülés tudata nélkül. Utódaink tehát nagyobb veszélynek van kitéve, mint elődeink voltak, az eddigi háborúk során bármikor. Vajon nem volt-e bűn ezért a szomorú végeredményért büszke fajunk fenntartójává válni bármelyik anyának is a történelem folyamán? Virág helyett erre a kérdésre vár megnyugtató választ: Dienes Zsófia, Budapest mssmütí&msemsmmsmsMmmmmimmmsmsmsmmmmmm demokrata@ mail.datanet.hu 34 Újra császár? ms Felháborodással figyeltem május 4-én fél kilenckor a TV3 Napkelte műsorát. Anyák napja ms Nagyon kedves a világtól, hogy az év háromszázhatvanöt napjából egyet az anyáknak szentel, de félő, hogy mára éppen az anyaság tisztelete maradt ki az ünnepből. „Modern” korunkban ugyanis legfeljebb béranyának, vagy magzatát árusító nőnek jár hódolat (és pénz), a többgyerekes édesanyákat jobb esetben kigúnyolják, de méginkább egzisztencionálisan verik béklyóba. Újszülötteinket csecsemőbegyűjtő inkubátorba helyezni a kivívott szabadságjogok közé tartozik, habár el kell ismerni, hogy a kukába dobott életért még jár némi megrovás. A modern nő, aki saját védtelen magzatát könyörület nélkül vágattatja ki méhéből, a maga számára erőszakmentes életet követelhet az idegenektől. Mi maradi anyák egyik szemünkkel még nevetünk, de a másikkal már sírunk. Amikor gyerekeink, unokáink a kezünkbe nyomják anyák napi csokraikat, szí v lakosság terhe is Megdöbbenve hallom, olvasom szerte a médiában, hogy a gyógyszeráremelés következtében 6 milliárd forinttal nő a lakosság terhe. Ez egy tízmilliós országban fejenként havonta 50 forint többletkiadást jelent. Hát nem szörnyűség így megsarcolni a szegényembert? Hiszen ez havonta majdnem fél doboz cigaretta ára! Hát ezért szavaztunk mi a Fideszre meg a kisgazdákra? Mennyivel jobban jártunk volna, ha az MSZP és az SZDSZ nyeri a választásokat, akkor most építhetnénk a négyes metrót. Az csak 300 milliárdba kerülne, ami havonta fejenként 2500 forint. És még csak nem is kellene folyton azt hallanunk, olvasnunk, hogy mekkora terhet jelent a lakosságnak. Makk Attila, Budapest Demokrata 1999/21