Magyar egyháztörténeti vázlatok 35. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2023)
2023 / 1-2. szám
Albert Warso 22 intették az olyan magatartástól, amelyet az előző rendszerrel való együttműködésként vagy annak helyesléseként lehetett volna értelmezni. A következő plenáris ülésen a püspökök arról határoztak, hogy levelet intéznek a kormányzathoz, amelyben tiltakoznak az egyház szabadságának korlátozása ellen. Ebben az 1946. szeptember 15-én kelt dokumentumban a püspökkari titkár egyházellenes intézkedéseknek nevezte többek között a konkordátum felmondását, az új házassági törvényt, a katolikus szervezetek alapításának tilalmát és a társadalom laicizálására irányuló kezdeményezéseket. Az egyház azonban, bár megőrizte tartózkodását a kommunista kormánnyal szemben, nem akarta felégetni a hidakat és párbeszédre várt. Az állami hatóságok rendszerint elutasították a főpapság által benyújtott tárgyalási ajánlatokat, de elfogadták olyan helyzetekben, amelyekben valamilyen előnyre számítottak, mint, például, a választások előtt. Az egyház óvatossága nem azt jelentette, hogy lemondott volna arról a jogáról és kötelességéről, hogy közérdekű kérdésekben nyilatkozzon, így, például, a korány elé terjesztette az ún „alkotmányos katolikus követeléseket”. Közben a terrorcselekmények, az erőszak és az egyház jogainak korlátozása ellen a püspökök tiltakozásokat intéztek a kormányzathoz. 1946 novemberében Julia Brystygierowa, az Közbiztonsági Minisztérium V. osztályának igazgatója ezt mondta erről: „A papság támadásba ment át, ezért a mi magatartásunknak is másnak kell lennie, mint a múlt évben volt.” 1946-ban a püspökök konkrét útmutatást adtak a líveknek arra nézve, hogy kire szavazhatnak a katolikus választók. Az 1947-ben a czestochowai kegyhelyen összegyűlt püspökök határozott megszólalása a társadalom laicizálása ellen tovább rontotta a kapcsolatokat a koránnyal. A korányzat azzal válaszolt a püspöki kar levelére, amelyet minden templomban fel kellett olvasni a szószékről, hogy a belügyminisztérium tisztviselőinek a közreműködésével kezdték kihallgatni a papokat az egész országban, és bírságot szabtak ki azokra a papokra, akik a püspöki kar üzenetét kihirdették. 1948. október 22-én meghalt August Hlond bíboros, Lengyelország prímása.51 Utóda Stefan Wyszynski lett, akkoriban lublini püspök. A konzisztórium 1948. november 12-én döntött a kinevezéséről, és november 16-án írták alá a bullát.52 AZ EGYHÁZ ÜLDÖZÉSÉNEK KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI Lengyelországban a katolikus egyház legnehezebb időszaka a kommunista rendszer alatt 1948 és 1956 közé tehető, vagyis az ún. sztálinizmus éveire, amikor Boleslaw Bierut volt az államfő.53 Eleinte (1947 közepéig) a hatóságok igyekeztek megnyugtatni és megbékíteni a papságot azért, hogy eltántorítsák a politikai ellenzék támogatásától. 51 Kevéssel halála előtt Hlond prímás a következőket mondta: „Mindig a Szent Egyházért dolgoztam, Isten Országának elterjesztéséért, Lengyelországért, a lengyel nemzet javára. Mindig hű voltam az Anyaszentegyház hűséges fia voltam és lelkiismeretesen követtem a Szentatya utasításait, mert mindig benne láttam Krisztus helyettesét. (...) Mindig szerettem Lengyelországot és az égben mindig imádkozni fogok érte.” Pietrzak: Pelnia prymasostwa, i. m. 2. kötet, 919. 52 Zaryn: Dzieje Kosciola katolickiego w Polsce [A lengyelországi katolikus egyház története] 1944—1989, Varsó 2003. 94 sk. Hozzá kell tenni, hogy Hlond bíboros halála előtt a vatikáni államtitkárhoz kérte továbbítani írásos kérelmét utódja kinevezésével kapcsolatban, ebben Stefan Wyszynski lublini püspököt nevezte meg. Az elhunyt prímás utolsó akaratát személyi titkára, később Poznan püspöke, Antoni Baraniak adta át a Vatikánban. Lásd: Pietrzak: Pelnia prymasostwa, i. m. 2. kötet, 915-918. 53 Marecki: Záhonypodpresjq bezpiehi, i. m. 13.