Magyar Figyelő 1918/1
Színház
Színház két ember sorsáról, hanem az embersorsról, nem kalandokról, nyaktörő vállalatokról, szerencsés megmenekülésről, hanem az élet színjátékának hét fölvonásáról. Alakokat teremt, amelyek könnyedek és kecsesek, mégis belevésődnek emlékezetünkbe, nem kiváltságos szenvedésükkel és tragikumukkal, hanem kiváltságos bájukkal és elmésségükkel. Mit tudom én, miért melankolikus a melankolikus Jaques? Csak nem azért, mert sokat utazott, mert «eladta a saját földjeit, hogy a másokét láthassa», mint Rosalinda mondja? Vagy mert nagyon is sokat tapasztalt? A költőnek arra semmi gondja, hogy előttünk fejlessze ki Jaques mélabúját, mint Hamletét. Jaques készen hozta magával ezt a terhet és eléggé könnyen hordozza. És ilyenek mind e vígjáték figurái. Még a bitorló is olyan mesebeli zsarnok, nem hiszünk a rosszaságában, nem ijedünk meg tőle. El akarja választani Rosalindát Céliától, de semmire sem megy. Célia jobban szereti Rosalindát, mint őt, a zsarnok apát, és követi hű rokonát az ardennei erdőbe. Jól teszi. Ilyen erdőt úgy sem fog találni sehol a világon. A csodák erdeje ez. Itt bő ételt italt kap az éhségtől leroskadó, s a jószívű fogadáshoz még asztali zenét is. Itt muzsika játszik a levegőben és szonett nő a fákon. Itt a szerelmesek boldog nászát nem ellenséges szülők, gonosz cselszövők, gyötrelmes félreértések hátráltatják, csak egy édes kislány ártatlan játéka, amely férfinak mutatja a legnőiesebb női lényt. A szépségek e gazdag kútfejét nem lehet kimerítenie az analitikusnak. Még a színésznek sem, pedig neki a szintézis sokkal hathatósabb eszköze áll rendelkezésére. Mégis a Nemzeti Színház előadása nagyon tetszett és függetlenítve minden egyéni tetszéstől, objektiválva és más előadásával egybevetve is értéket hozott. Az est sorsáról való döntés Váradi Aranka kezében, tehát, jó kézben volt. A leányos szemérem, pajkos jókedv, sugárzó elmésség, odaadó szerelem színeit keverte palettáján, mikor Rosalinda képét megfestette. Mellette Bayer Gizi Céliája állott, merő frisseség, fiatalság, hű készség arra, hogy minden játékot végigjátsszék, minden bolond csínyt végigbolondozzon testvérével. Beregi Orlandoja férfias és kedves volt, teljes hitelű a nagy szerelmi epekedésben, amellett mindvégig szigorúan egységes, zárt karakter, amelynek következetességén a művész ébersége és stilérzéke őrködött. Rózsahegyi humora egyre mélyül és emelkedik; már egészen le tud szállani Shakespeare bohócainak mélységéig