Magyar Fórum, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-24. szám)
1993-04-22 / 16. szám
12 Különtudósítónk jelenti Narancsrózsaszínű kongresszus Debrecenben Aki április tizenhatodik napjának reggelén Debrecenben ébredt, politikai és financiális (hova)tartozásától függetlenül konstatálhatta: nem az az igazi narancsérlelő meleg várta a Fidesz V. Kongresszusát. (A gyümölcsre való utalást természetesen kéretik nem komolyan venni, hiszen akárhány hosszan tartó kánikula volt is e tájon, déligyümölcsöt nem, legfeljebb almát termettek a fák. Annál is inkább, mivel az alma az, ami őshonosnak nevezhető a Kárpát-medence többszörösen is hátrányos homokjain.) Az avatottabbak azonban fittyet hánytak a hideg szélnek, a meg-megújuló esőnek, hiszen ők már csütörtök este óta tudták, hogy a Fidesz nem a narancsát érlelni jön a Hajdúság központjába. Eregetik a gyümölcs Orbán Viktor még mint egyetlen elnökjelölt a televíziót nézők megnyugtatására ugyanis bejelentette, hogy beérett a gyümölcs (esetünkben a narancs), azaz számot kell vetniük azzal, hogy kormányra kerülnek. Mielőtt azonban a politikától „végképp megcsömörlött” választópolgárok tömegesen kivonulnának az utcára, követelvén a narancscédulás választások azonnali kiírását, a pártelnöknek jelölt politikus — mintegy a másnapi eső megelőlegezéseként — nyomban le is hűtötte a kedélyeket. Nem mulasztotta el ugyanis felhívni a figyelmet arra, hogy ez esetben a tagságnak vállalnia kell az ezzel együtt járó terheket, ugyanis az ország gazdasági talpraállításához néhány évig szükségszerű, hogy népszerűtlen intézkedéseket hozzanak, ez pedig a párt népszerűtlenségét is előidézheti. (Ezek után a tisztelt televíziónéző már csak azon csodálkozott, hogy péntek hajnalban csupán szimpla esőre és nem vízözönre ébredt.) A kongresszuson aztán kiderült, hogy semmiféle összefüggés sincs a Fideszelőrejelzés és a rendszerváltozás után teljesen magárahagyottan improvizáló időjárás között. Nemhogy van miből veszíteni népszerűséget, hanem még jut is, marad is! A sajtó részére is hozzáférhetővé tett beszámolók, hozzászólások szinte mindegyikében a kétszerkettő megdönthetetlen bizonyosságával definiálták: a párt népszerűsége egyedülálló. Márpedig ha ez így igaz — és ebben miért éppen a sajtó kételkedne —, akkor a Fidesz jövője nem lehet más, mint rózsaszín. S mivel a párt címermadara a narancs, így hát narancsrózsaszín. A Fidesz nem válogat Fodor Gábor szerint: „a legnépszerűbb pártként fordulhatunk a választásokig vezető célegyenesre... több mint egy éve már rendszeresen vezetjük a közvéleménykutatások listáit, méghozzá toronymagasan”. Hogy a képviselő úr állításai nem légből kapottak, azt az Országos Választmány működésével kapcsolatos beszámoló is alátámasztja: „ ... másfél éve meggyőző fölénnyel vezetünk riválisaink előtt. Ma már reális esély van arra, hogy a Fidesz a következő kormány meghatározó ereje legyen”. És ha a kétkedőket mindez sem tudta volna meggyőzni, akkor álljon itt perdöntő súllyal a parlamenti képviselőcsoport beszámolója: „ ... s ezzel megőrizzük a Fidesz elmúlt három évben kivívott népszerűségét”. Velős összegzés, látszik, hogy tanult emberek munkálták az úgynevezett „számszaki” részeket. Több mint egy, plusz másfél, az pontosan három. Minden stimmel. Ezek után még a legbigottabb monarchisták is kénytelenek elismerni; ekkora sansszal gyerekjáték bevenni azokat a miniszteri bársonyszékeket. Főként azok után is ezt az V. kongresszus folyamán nem győzték elegen és elégszer hangsúlyozni (egy kis fideszes malíciával úgy is mondhatnánk: „agyakba döngölni”), hogy az MDF és az Antall-kormány alatt megrendült a választók által beléjük vetett bizalom. A Fidesz nem válogat Na, de kinek is kell az a kormány, amelyiknek nincs sem ilyen, sem olyan politikája, aki romokból csak romokat képes építeni, aki lassan privatizál, tönkreteszi a belső gazdaságot, elriasztja a külföldi befektetőket, s ráadásul — a parlamenti frakció szavajárásával mondva — állandóan hazudik. Ezek után a megnyilvánulások után mintegy ellenpontként kívánkozik ide Fodor Gábor felszólalásából az alábbi szó szerinti részlet: „ ... megőrizni azt a könnyedséget, őszinteséget és kedvességet, amit a Fidesz szó jelent 1988 óta”. (... no comment! — teszem hozzá gyorsan, így válaszolva egyúttal újsütetű barátom, egy angol újságíró csodálkozó pillantására is.) Ám mielőtt bárki rosszmájúsággal, pláne egyoldalú beállítottsággal vádolna, az igazság kedvéért meg kell jegyeznem: elhangzott olyan hozzászólás is, melynek előadója szerint nem az Antallkormány döntötte romba az országot, hanem még előttük a kommunisták. Idáig jutván az események egymásutánjában, világossá vált, hogy ez a kongresszus se nem az önbizalmukat vesztett, se nem az ideges emberek gyülekezeteként fog bevonulni a magyarországi parlamentáris demokrácia történetébe. Mint ahogy egy-két kinyilatkoztatásból az is világossá vált, hogy a minimumként a kormányzást, a maximumként a választási győzelmet célul tűző Fidesz kész más politikai erőkkel is együttműködni az ország felvirágoztatása érdekében. Csak a liberális Európa kell Még a kormányát kellően megrendszabályozni nem képes MDF-fel is, feltéve, ha az kiveti magából a „nemzetrontó” Csurka Istvánt és az MSZP-vel is, ha az megszabadul a demagógiájától. A kocka el van vetve, illetve a labda fel van dobva, ha úgy jobban tetszik. Kemény feltételek, de örüljenek az említett pártok, hogy ennyivel megúszhatják. Nem így Európa, azaz pontosabban az Európai Közösség. Rájuk aztán drákói szigorral dörren a mi „kistigrisünk”. Nagyon össze kell kapni magát Európának, hiszen a Fidesz külügyi szekciója szerint nem csatlakoznak akármilyen Európai Közösséghez, csakis liberálishoz! (... Szerencsétlen franciák, jól elhamarkodták a választások befutási sorrendjét! Kezdhetik elölről az egészet, hacsak nem akarnak kimaradni a buliból!) Hiába, a politika is csak üzlet és az üzletben az a szép és veretes magyar mondás járja, hogy: „Ide sógor, oda sógor, le a cseresznyefáról!” No tessék, már megint egy újabb gyümölcs, ráadásul ez sem egzotikus, csak egyszerűen és parlagiasan honos. Korai vagy ropogós, teljesen mindegy. Nem a fajta a döntő, hanem az, hogy édes legyen. Akárcsak a narancs vagy az alma. Arra azonban vigyázni kell, hogy vagy az egyik vagy a másik, ugyanis sok minden konvertálható a földön, csak a gyümölcsök nem. Készenlétben a füge Most már a vásárlókon (akarom mondani: a választókon) múlik, hogy jövőre melyikért állnak sorba. Csakhogy nem minden a kereslet, az üzlet a kínálaton is múlik, és ha össze is jön a nagy üzlet, azzal még korántsem fenékig gyümölcsjoghurt az élet! Ha a Fidesznek be is teljesülnének narancsrózsaszín vágyai, egy dologra azért annak idején nagyon ajánlatos lesz majd odafigyelnie: Ha most narancsot ígérnek, a választások után nehogy fügét mutassanak ...! Bodnár Gyula ELJÖN A „VIKTORIÁNUS” KORMÁNY)? 3. X . .. , 2. Miniszter . . Miniszterelnök ..... 5. Miniszter 1. Miniszter 3. Miniszter 4. Miniszter 6. Miniszter X . ,, Orbán Viktor „ . , Orbán Viktor „ . , Orbán Viktor „ Orbán Viktor Orbán Viktor Orbán Viktor Orbán Viktor DLUHOPOLSZKY LÁSZLÓ RAJZA 1993. április 22. Thürmer a z ősbolsevizmus bajban van, és ilyenkor megmozdul a honi thürmeráj. Amikor a fakó fejű moszkvai puccsisták — megannyi szemléltető ábra lehetne Lombroso mester közismert tankönyvében — felhördültek, a középső Thürmer azonnal szolidaritási nyilatkozatot rittyentett a vélt győztesek címére. (Azért a középső, mert az első, PPS géppisztolynak ott tüzelt 1956 őszén a HM környékén eszeveszetten, amikor ott állítólag a csata le sem zajlott. Hát a csata tényleg nem volt, annál inkább mészárlás.) Szóval, a középső tavalyelőtt vntézkedett és mostanság, a parlamentbe jutás reményében és annak első fokozataként tart demagógiából szemléltető előadásokat. A történelemből thürmeri alapossággal okulgató legifjabb Gyula verescsillagos körmenetet szervezett a budapesti amerikai nagykövetség elé, hogy így fejezze ki szolidaritását Kuba iránt. Tette ezt akkor, amikor a magyar parlament meghozta ismeretes döntését az önkényuralmi jelképek betiltásáról. Az ifjú Thürmer körül tolongó ifjúkomcsikat mit sem zavarta a friss törvény, komorító színű gyászcsillagba öltözve fejezték ki mérhetetlen rokonszenvüket Kuba és annak (szeretett, tisztelt, bölcs — ki miként minősíti, Thürmere válogatja) vezére és példaadó személyisége, korunk nagy, már valószínűleg életében bebalzsamozandó fáraója iránt. A thürmerkék nem titkolták szilárd meggyőződésüket, hogy az ifiknek Kubában több az esélye, mint itt, a mostoha, most pislákoló kapitalizmus, a rúgások miatt minduntalan lábikráshoz kapkodó piacgazdaság viszonyai között. Igaza lehet a legifjabb Thürmernek éppen úgy, mint az 1956-os sasszemű, mesterlövész nagypapának és a tavalyelőtti moszkvai puccsisták hazai megtapsolójának. A körülötte mérsékelt népsűrűséggel, de tagadhatatlan „megnyilvánulási készséggel” nyüzsgölődő, szüfragettóból sarjadzott lányok és emancipációra vágyó fiúcska csillagosok katonák szerencsére nem az átlag kubai ifjak maskarájában lepték el a pesti utcát. Mert — ahogy mondják, és itthon már a műholdas tévéadásokból is többen látják — ott a tinédzserek nehezen tűzik ki a verescsillagot. Ugyanis — nincs mire. Hacsak a puszta ... bőrükre nem rögzítik, netán biztosítótűvel, mint ahogy egy világháborús amerikai regény renitens tisztje ajánlotta annak a katonahivatalnoknak, aki a mellére akarta tapasztani a nem különösebben nagyra becsült plecsnit. Szóval, a budapesti Castrokasztrióták nem kubai kosztümben vonultak az utcára. Ha ezt teszik, akkor talán a honi zsaruság is látott volna némi okot arra, hogy az előre be nem jelentett tüntetés ellen tegyen valamit. Ha már a legújabb törvény nem is érdekli „közegeket", a megbotránkoztatás szándéka — csak feltűnt volna nekik! Hogyne, kérem! Mint a vicc — miniszteri szójárással, a magyari vicc — mondja, mondaná: itt nem szokás a tányérból a kutya... t megenni. Pláne akkor, ha még egy hajszál is belekeveredik a menübe. De itt étek nélkül volt jelen a hajszál, a vörös csillag. Thürmerék viselték egészséggel. Lelkük rajta ? — Lelkünk? K. I.