Magyar Fórum, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1999-07-01 / 26. szám
99 FORINT MAGGYAR FÓRUM XI. évfolyam, 26. szám KÖZÉLETI HETILAP 1999. július 1. .v Egy év az Országgyűlésben Mindig érdeklődéssel és csodálkozással szoktam nézegetni azokat a bűvös színes képeket, amelyek attól függően, hogy milyen szögből pillantunk rá, más és más ábrát mutatnak. így vagyok mostanában az Országgyűlés és a kormány egyéves tevékenységéről napvilágot látott értékelésekkel. A bizonyítványt nem egy tárgyilagos tantestület állítja ki, hanem az egymás iránt ellenszenvet tanúsító diákok adják az érdemjegyeket saját maguknak és osztálytársaiknak, ugyanazt a teljesítményt elégtelen és jeles között értékelve, leginkább ezt a két minősítést használva. A tárgyilagosság lehetőleg kerülendő, az egyetlen szempont a pártérdek, az ismert, de meg nem hirdetett vezérelv szerint pedig az emberek nagy része azt a véleményt vallja magáénak, amit belesulykolnak. A küzdelem színterét az írott és az elektronikus sajtó biztosítja-balliberális kedvezménnyel -, a jellegzetes fegyverek a pocskondiázás és az öntömjénezés, a csúsztatás és az egyenes hazugság, a statisztikai adatok célszerű kiválogatásával az objektivitás látszatának keltése, a munkavállalók, illetve a polgárok egyedüli hivatott szószólóiként való megjelenés. Az utóbbira a kormánypártoknak legalább a választási eredmények alapot adnak, persze nem az általuk megjelenített mértékben. Természetesen a következő értékelést is meghatározza írójának pártállása és személyes benyomásai. A Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti szerepe azonban megengedi, hogy ez a talán kissé sajátos megfogalmazású mérleg a parlament egészéről, s benne magunkról, az őszinteség szándékával készülhessen. (Az Országgyűlés munkájának eredménye.) Az Országgyűlés elsődleges feladatának teljesítésekor, a törvényalkotás során érthetően a kormány jogalkotási programjához igazodott, egyéni képviselői indítványok megtárgyalására, különösen a háromhetes munkarend eredményezte kevesebb ülésnap miatt, alig volt lehetőség. A parlament munkájának eredménye így összefüggésben áll a kormány teljesítményével. A kormányprogramot támogató pártként pozitívan kell értékelnünk a Bokros-csomag elvette családtámogatási rendszer visszaállítását, a személyi jövedelemadót mérséklő gyermekkedvezmény bevezetését, a tandíjmentesség törvénybe iktatását, a közoktatási törvény alapvető módosítását, a büntetőtörvények szigorítását, a kábítószer-fogyasztás elleni határozott fellépést, a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag megalkotását, az adóbehajtás szigorítását, a társadalombiztosítási alapok kezelésének kivételét a felelőtlenül gazdálkodó, önkormányzatként megjelenő szakszervezetek kezéből. Mindezek a MIÉP programjának irányába mutató, meghatározó lépések voltak, érdemesek az országgyűlési vitákban és szavazatokban megnyilvánuló támogatásra, aminek alapján a kormányt kívülről támogató pártként is kategorizáltak bennünket. Mindig elmondtuk azonban a hiányosságokat és a bírálatokat is. A családtámogatási törvény gyakorlatilag az Antallkormány alatt működő rendszert állítja viszsza, azon nem lép túl, egyelőre az inflációt sem kompenzálja. Egy kormányon a saját programjának megvalósítása kérhető számon, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a népességfogyás megfordításához a főállású anyaság bevezetésére lenne szükség. Elutasítottuk a költségvetési törvényt, mert a koalíció részben sem próbál kitörni abból a mederből, amit a nyolcvanas évek eleje óta a nemzetközi pénzügyi rendszerek szabnak meg. Nemmel szavaztunk az szja-törvényre is, mert az egyébként támogatandó gyermekkedvezmény forrását az adórendszeren belül a kisjövedelműek hátrányára teremtette meg. Hiányoljuk - és ennek többször hangot is adtunk - az elmúlt tíz év privatizációjának vizsgálatára vonatkozó ígéret teljesítését. (Stílus és munkafegyelem.) Ha az elvárás az, hogy a parlament „a népképviselet megszentelt temploma” legyen, akkor ennek nem felelünk meg. A képviselők munkafegyelme semmivel sem jobb az országos átlagnál, a gyakori személyeskedő perpatvarok pedig a közös felelősségű érdemi munkától vonják el a figyelmet és az energiát. (A koalíció pártjai.) A Fidesz létszámaránya és személyi feltételei alapján uralja a koalíciót. A határozott lépések, a választási eredmények alapján járó parlamenti ülések elfoglalásán túl a szükséges és jogos hatalmi eszközök birtokba vétele indokolt. A határozottság azonban olykor önteltséggel párosul alázat helyett. A parlamenti vitákból hiányzik néhány meghatározó politikusuk, akiket feltehetőleg önkormányzati feladatuk von el a képviselői munkától. A kisgazdapárt, az előzetes sanda várakozásokkal ellentétben, megbízható koalíciós partner. Ebben nyilván meghatározó, hogy Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszterként és a Ferencváros elnökeként megkapta a habitusának és jelenlegi ambícióinak megfelelő tisztségeket. A párt maga a koalícióban megfakult, önállóságát látszatakciókkal igyekszik fenntartani. Még nehezebb helyzetben van az MDF. A párt megcélzott szavazóbázisa már a Fideszé, meghatározó politikusai miniszterként, államtitkárként, képviselőként a vezető kormánypárthoz lojálisan működnek - másként nem is szabad -, az önálló arculat megjelenítése szinte reménytelen. (A leváltott kormánypártok.) Az MSZP és az SZDSZ besorolásukat tekintve természetesen ellenzéki pártok, de eddigi működésük alapján helyesebb leváltott kormánypártnak nevezni őket. Az MSZP mindmáig képtelen volt feldolgozni a választási vereséget, a párt élén jórészt a vesztes hadvezérek állnak, értelmetlen utóvédharcot folytatva, megújulásra és építkezésre képtelenül, minden energiájukat a koalíció támadására fordítva. Ha támogatottságuk nőtt, annak okát nem magukban kell keresniük, hanem az emberi természetben, a koalíció hibáiban és a tömegkommunikáció rásegítésében. A választók mindig azonnali és nagymértékű javulást várnak, és ha ez csak fokozatosan következik be, s a választottjaik hibákat is elkövetnek, és mindezt felerősítve hallják vissza a médiában, akkor időlegesen könnyen megvonják a bizalmukat. Az MSZP induláskor konstruktív ellenzéki szerepet szánt magának, amit hamar felelős ellenzékiséggé változtatott: szavakban. A valóságban se nem konstruktív, se nem felelős. Ha konstruktív lett volna, akkor például támogatja azt az alkotmánymódosítást, amelyiket saját maga számára már kidolgozott az előző ciklusban az ügyészség kormány általi irányítására vonatkozóan. Ha felelős lett volna, akkor legalább hű marad nagy NATO-propagandista mivoltához, és nem igyekszik, a délszláv háború okozta magyarországi félelmet meglovagolva, megnehezíteni a kormány helyzetét e kritikus időkben. Kezdeményezései olyan rendkívüli ülésnapok és politikai vitanapok összehívásában merülnek ki, ahol azokról a valóban lényeges társadalmigazdasági kérdésekről beszélnek vagy beszélnének, amelyeket sem a kádári rendszerben, sem a plusz négy év alatt nem sikerült megoldaniuk. Részben azért, mert az ellentétes irányban haladtak. Az SZDSZ a választások eredményeként nem csupán kormányzati pozícióját vesztette el, hanem támogatottsága és így parlamenti súlya is összezsugorodott, szavazataival szinte semmit nem tud eldönteni. Politikai súlyát a sajtó biztosítja, ott még megjelenik minden köhintésük. Energiájukat jórészt simicskázásra és mindenfajta vizsgálóbizottságosdizásra fordítják. Keresik helyüket széles e hazában, de nem találják. (Magunkról.) A MIÉP parlamenti besorolását tekintve ellenzéki párt, hiszen semmilyen szinten nem részese a kormánykoalíciónak. Az egy másik kérdés, hogy a vállalt értékek tekintetében sokkal közelebb állnak hozzánk a kormánypártok, mint az MSZP és az SZDSZ. Ha a frakciónk egy kormány-előterjesztésre igennel szavaz, akkor nem az a helyes megállapítás, hogy a Fidesszel szavaztunk, hanem a konkrét javaslat a saját programunkkal összhangban van, s ezért támogattuk. Alkalmanként még a mi tizenhárom szavazatunknak is döntő jelentősége van, köszönhetően a csekély kormányzati többségnek és a képviselői távolléteknek. Szerepünk számarányunknál jelentősebb a paritásos, vagyis azonos számú kormánypárti és ellenzéki képviselőkből álló bizottságokban. És természetesen annak is külön súlya van, amit Csurka István mond el egy napirend előtti felszólalásban, illetve mit támogat, vagy utasít el egy törvényjavaslat vezérszónoki körében a MIÉP képviselője, vagy mit feszegetünk kérdésekben és interpellációkban. Számos esetben képviseltünk a másik öt párttól eltérő, szakmailag alátámasztott véleményt, amit a napisajtó és a televíziós beszámolók rendre elhallgattak. Miközben elkerülhetetlen kötelességünk foglalkozni a tisztázatlan közelmúlttal, a jövőben részleteiben is fel kell építenünk azt a pozitív, egy parlamenti párttól elvárható gazdasági-társadalmi programot, amelyik világosan jelzi, hogy a MIÉP ideológiai-politikai szándékai hogyan valósulhatnak meg. Reméljük, hogy elsőéves bizonyítványunkba jogosan kerülhetne be a „második évfolyamba léphet” bejegyzés. /I/ Balczó Zoltán Csurka: Ne mutogassatok másra!