Magyar Fórum, 2009. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

2009-03-05 / 9. szám

2009. március 5. Magyar Foris___________________ A tálibok újabb diadala A Pakisztán nyugati tartományaiban Harco­ló tálib fegyveresek beleegyeztek az ideigle­nes tűzszünet kihirdetésébe - jelentette be még február 20-án az iszlamabadi kormány. Maulana Fazlullah, a pakisztáni tálibok pa­rancsnoka nem sokkal később közleményé­ben megerősítette a megállapodás megszüle­tését. Syed Mohammad Javed, a pakisztáni vezetés térségben harcoló fegyveres erőinek egyik tábornoka azt is közölte, hogy felszólí­tották az iszlamistákat: az irányításuk alatt álló területeken nyissák meg ismét a lányok részére fenntartott iskolákat. A megállapo­dás értelmében a felek felhagynak a harci cselekményekkel, Iszlámábád pedig bele­egyezik az iszlám saria törvénykezés beveze­tésébe a tálibok uralta vidékeken, vagyis a nyugat-pakisztáni úgynevezett Swat völgyé­ben. A megegyezéshez igen jelentős várako­zásokat fűznek szerte a világban, habár meg kell jegyezni: 2008 októberében szintén be­jelentettek a felek egy tűzszünetet, amely azonban szinte napok alatt összeomlott. Kérdés, a mostani fegyvernyugvás vajon mennyire lesz tartós? A tűzszünet kihirdetése ugyanakkor né­miképp a meglepetés erejével hatott, már csak azért is, mert a megelőző napon Asif Ali Zardari az egyik amerikai televízióállomás­nak arról beszélt, hogy mindent megtesznek a tálibok megfékezése céljából. Persze a tér­ség civil lakói, akik évek óta szenvednek a háború következményeitől, örömmel fogad­ták a fegyvernyugvás hírét. Ugyanakkor a pakisztáni Nyugat-barát, liberális körök há­­borognak, miképp Washington is rosszal­lását fejezte ki. Éppen most kötnek tűzszü­netet a tálibokkal, amikor a szomszédos Af­ganisztánban az amerikaiak fokozzák erőfe­szítéseiket az iszlamista szabadságharcosok végleges térdre kényszerítése céljából? Ri­chard Holbrooke, a térségbe küldött ameri­kai különmegbízott a CNN adásában nyi­latkozva fejezte ki neheztelését. „Nehéz megérteni ennek a megegyezésnek az értel­mét” - jelentette ki a diplomata. Ugyanis sze­rinte a „Swat völgyében harcoló tálibok gyil­kos bűnözők, szélsőségesek, akik veszélyt jelentenek nem csak Pakisztán, de India és az Egyesült Államok biztonságára nézve is.” Hát persze, teljesen „logikus”, hogy az ameri­kaiak és a NATO-erők megszállnak egy or­szágot, gyilkolják az ott lakó embereket, aki pedig ellenáll a félelmetes hadigépezetnek, az „gyilkos, bűnöző, szélsőséges és terroris­ta”. Most már azzal sem fárasztják magukat az urak, hogy valami elfogadható és hihető magyarázattal megindokolják idegen orszá­gok elfoglalását? A tárgyalásokat a tálibok megbízásából egy kisebb iszlamista csoportosulás vezetője, Sufi Mohamed vezette, aki a tűzszünet egyik feltételeként jelölte meg a saria törvénykezés bevezetését a Swat völgyében. Tavaly július­ban is ugyanezt követelték a radikális iszla­­misták, akkor azonban a pakisztáni küldött­ség elutasította az ajánlatot. Ezt követően azonban elkeseredett harcok robbantak ki a térségben. A nyugati hírügynökségek nem­igen adtak hírt arról, hogy az eltelt több mint fél év alatt a tálibok jelentős katonai győ­zelmeket arattak az iszlamabadi kormány re­guláris haderői felett. A Swat völgyének 80%-át ellenőrzésük alá vonták, és már jelen­leg is 73 iszlám törvényszék működik. Lehet a muzulmán törvénykezést képtelenül szigo­rúnak lefesteni, de tény, ami tény: ahol be­vezetik, elképesztő mértékben csökken a bű­nözés, és helyreáll a rend és a nyugalom. Nem csoda hát, ha főként a szegényebb falu­si lakosság körében a sar­a bíráskodás jelen­tős támogatottságot élvez. Ami viszont a lá­nyok tanulását illeti, a fejlemények nem ép­pen kedvezőek. Decemberben Maulana Faz­lullah, a pakisztáni tálibok vezetője bejelen­tette: a jövőben a lányoknak nem lesz lehe­tősége iskolába járni. Egyes híresztelések szerint 191 tanintézményt már be is zártak, némelyiket közülük le is romboltak. Az eltelt fél év folyamán 1200 polgári sze­mély vesztette életét a heves harcok során. A menekültek számát 300 és 500 ezer közöttire becsülik. Amikor a tálibok, még a hivatalos megállapodás megkötése előtt, február 16-án egyoldalú tűzszünetet hirdettek, az össze­csapásoktól leginkább sújtott Swat völgy legnagyobb városában, Mingorában több száz fő vonult az utcára, üdvözölve a fegyver­nyugvást. De Richard Holbrooke persze „nem érti ennek a megállapodásnak az értel­mét”. Amerika már csak az erőszaknak, az öldöklésnek látja értelmét? A nagy kérdés természetesen az, tartós lesz-e a most meghirdetett tűzszünet? Nem szabad elfelejteni, hogy számos égetően fon­tos kérdésről egyelőre nem született meg­egyezés a tárgyalásokon. A tálibok szeretnék elérni az összes hadifoglyuk szabadon bocsá­tását, sőt kártérítést is követelnek azoknak, akiket szerintük jogtalanul ítéltek el a pa­kisztáni hatóságok. Ezen kívül pedig fegyve­reiket is feltétlenül meg kívánják tartani. Ugyanakkor előrehaladás mutatkozik a lá­nyok tanulásának ügyében. Maulana Fazlu­­lah tálib vezér egy rádióbeszédében jelezte, a lányok is letehetik vizsgáikat, amennyiben a „saria előírásainak megfelelően elfedik arcu­kat”. Sufi Mohamed, az iszlamista felkelők tárgyaló küldöttségének vezetője pedig azt mondta, „folynak a tárgyalások a pakisztáni hatóságok képviselőivel a kérdésben”. Talán egy ésszerű megegyezés a még függőben lévő ügyekben igenis lehetséges. Persze minden azon múlik, milyen álláspontra helyezkedik Washington? Nem kizárt az a lehetőség sem, hogy az amerikai kormányzat ellenkezése a tűzszünettel kapcsolatban csak látszólagos. Esetleg Washington abban reménykedik, ha mégoly jelentős engedményekkel is, de sike­rül békét teremteni Nyugat-Pakisztánban, ezzel az ottani iszlamista erőket lényegében semlegesítik, vagyis távol tudják tartani őket az afganisztáni hadszíntértől, ahol az USA valamiféle hatalmas akcióra készül az afga­nisztáni tálibok ellen. Amit a „megbékített” pakisztáni harcostársaik lábhoz­ tett fegyver­rel néznének végig - legalábbis az ameri­kaiak reményei szerint. Ha az Egyesült Álla­mok és NATO-szövetségesei ilyesfajta „trük­kök” révén kívánják megadásra kényszeríte­ni az afgán szabadságharcosokat, akkor alig­hanem megint csak csalódni fognak. Mert ha Afganisztánban elszabadul a pokol, Nyu­gat-Pakisztánban is egészen bizonyosan fel­borul majd a tűzszünet. Az „oszd meg és ural­kodj” sok esetben nyerő stratégia, Afganisz­tánban azonban még egyetlen hódító hatalom sem volt képes eredményesen alkalmazni. Szorult helyzetben a tamil tigrisek Február 20-án, pénteken a független tamil államért küzdő felkelők két repülőgépe bombázta Srí Lanka fővárosát, Co­­lombót. A támadás során két ember életét vesztette, 50 pedig megsebesült. A légvédelem mindkét repülőgépet lelőtte. Az akció jelzi, hogy az Eelam Tamil Tigrisek Felszabadító Moz­galom - az utóbbi időben elszenvedett súlyos veszteségei el­lenére - továbbra is elszántan küzd a független tamil államért. Pedig hét évvel ezelőtt még a béke megkötése sem tűnt elképzelhetetlennek. Miután a tamil felkelők jelentős kato­nai győzelmeket arattak, 2002 februárjában norvég közvetítés­sel sikerült nyélbe ütni a tűzszünetet. A Vellupillai Prabhakaran irányítása alatt álló tamil tigrisek az ország északi és keleti területeinek nagy részét uralmuk alatt tartották. Reális lehetőség nyílt az autonómia kiharcolására, bár ha el­méletben nem is, de gyakorlatilag a tami­lok a központi kormánytól már teljesen függetlenül intézték az ügyeiket. Sokan azt várták, a felkelők leteszik a fegyvert. A tár­gyalások ígéretesen haladtak előre, csak­hogy a katonai sikerek nyomán Prabhaka­ran nem hajlott semmiféle engedményre. Nem volt hajlandó „kiegyezni” a colombói kormány képviselőivel. Nem elégedett meg a mégoly széles körű autonómiával sem. Ra­gaszkodott a független tamil állam kikiál­tásához. Ebbe azonban a sziget szingaléz többségét képviselő Srí Lanka-i kormány nem egyezett bele. 2004 márciusában súlyos szakadás követ­kezett be a tamil tigrisek soraiban. Egy Ka­­runa nevű katonai parancsnok több ezer harcosával együtt fellázadt Prabhakaran el­len, és egy külön fegyveres mozgalmat ala­pított. A testvérharc jelentősen meggyön­gítette a felkelők sorait. És míg a szakadár Karuna hajlandó­nak mutatkozott megegyezni a központi kormánnyal, a Prabhakaran vezetése alatt maradt tigrisek folytatták a fel­szabadító háborújukat, a legkeményebb eszközöktől sem riadva vissza. 2005 augusztusában meggyilkolták Lakshman Kadirgamar külügyminisztert. Ugyanezen év novemberé­ben a tamilok többsége bojkottálta a Srí Lanka-i elnökválasz­tást, amelynek eredményeképpen Mahinda Rajapaksát vá­lasztották meg államfőnek a szigetországban. Ő - elődjével ellentétben - a tamil tigrisek elleni határozott fellépés híve volt. Prabhakaran úgy gondolta, csakis előnyére válhat, ha Colombóban a radikálisok kerekednek felül, mert akkor kiújulnak az ellenségeskedések, márpedig a fegyveres küz­delemből csakis a végsőkig elszánt, fanatikus harcosai kerül­hetnek ki győztesen. A vezér azonban ezúttal tévedett. Először is, alábecsülte az újonnan hatalomra került szingaléz vezetés elszántságát. Másodszor nem számolt azzal, hogy szervezetének terrorak­ciói következtében a nemzetközi közösség elfordul a tigri­sektől. (2006 áprilisában egy női öngyilkos merénylő felrob­bantotta magát a Srí Lanka-i fegyveres erők főparancsnoka, Sarath Fonseka közelében. A politikus élve megúszta ugyan, de súlyos sérüléseket szenvedett.) Harmadszor pedig nem vette figyelembe, hogy a 2004 májusában kormányra került Sonia Gandhi vezetése alatt álló Nemzeti Kongresszus Párt. Sonia Gandhi - akinek férjét, Rajiv Gandhit egy tamil ön­gyilkos merénylő ölte meg 1991-ben - végül elutasította ugyan a miniszterelnöki posztot, ám befolyása természete­sen jelentős maradt az indiai politikai életben. Várható volt, hogy az új indiai vezetés minden korábbinál erőteljesebben támogatja majd a colombói kormány fellépését a tamil lá­zadók ellen. Végül pedig Prabhakaran alábecsülte a moz­galmának soraiban keletkezett szakadás súlyos következ­ményeit is. 2006 folyamán az ellenségeskedések ismét kiújultak a szi­getországban. A szakadár Karuna fegyveresei a colombói kormány katonáit támogatták saját egykori harcostársaik ellenében. Az India, valamint a külvilág teljes támogatását élvező szingaléz haderő 2007 és 2008 fo­lyamán, egy évtized után visszafoglalta a tamiloktól az ország északi és keleti terüle­teinek nagy részét. A rettenthetetlen tamil harcosok ezúttal számos vereséget szenved­tek el a csatatéren. Mostanra egy nagyjából száz négyzetkilométeres erdős területre szorultak vissza az északi Mullaitivu tar­tományban. Prabhakarannak azonban még több ezer harcosa van (állítólag sok gyer­mek is van köztük), és mint a február 20-i, Colombo ellen intézett légitámadás is jelzi, a tigriseknek eszük ágában sincs letenni a fegyvert. De vajon talpra állhatnak-e még a tamil tigrisek az elszenvedett súlyos veszteségek után? Kisebbfajta csoda lenne, ha sikerül­ne a visszavágás. Jelentések szerint ugyanis sok felkelő elesett, és hatalmas fegyver-és hadianyagkészletek kerültek a Srí Lanka-i hadsereg kezére. A tamilok nemzetközi tá­mogatásra sem számíthatnak, mivel a világ 30 országában terrorszervezetnek nyilvání­tották Prabhakaran mozgalmát. Nem csu­pán a colombói kormány, de India is a tigrisek fegyverle­tételét követeli. Márpedig ha a megadás nem következik be, a Srí Lanka-i hadsereg tovább folytatja hadjáratát a nemzetük szabadságáért küzdő harcosok ellen. A tigriseket legyőzhe­tik, de a tamil nép szívéből a függetlenség vágyát soha nem fogják tudni kiirtani. Az oldalt írta és szerkesztette: Zábori László Egy tamil repülőgép, melyet a Srí Lanka-i hadsereg katonái lőttek le 19 Szersén Gyula Gyulányi Eugénia Benkő Péter Pomázi Zoltán Ifj. Forgó Imre Legéndy Péter Dr. Petővári Ágnes Sasvári Sándor

Next