Magyar Hang, 2019. július (2. évfolyam, 27-30. szám)
2019-07-05 / 27. szám
18 MAGAZIN Éppen száz éve, a Károlyi-forradalom és a Tanácsköztársaság idején kisebb, az ikes ragozásról szóló nyelvészeti nézetkülönbség borzolta a tudományos világot. Az ideológiáktól környékezett vitának 1919 végén hatalmi szó és egy haláleset vetett véget. Pethő Tibor Az ikes igék azért ikes igék, mert ők az ikes igék - állítja Nádasdy Ádám, plasztikus tömörséggel foglalva össze a sajátos ragozással kapcsolatos összes kérdést és feleletet. Jogos tehát a felvetés: van-e bármiféle értelme az ikes ragozásnak? Hosszabb-rövidebb ideig tartó morfondírozásunk után nyugodtan kijelenthetjük: nincs. Nincs különleges, jól körülírható oka létezésének, s nem fejez ki igazából semmit. Iszom, fészbukozom Léte azonban nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem páratlan. Ahogy Nádasdy megjegyzi: „A nyelvekben ritka, hogy valaminek se értelme, se oka ne legyen, de akad ilyen. Tartalmilag üresek például az olasz igeragozás osztályai, formare »alakítani«, de bármire »«aludni«”. Ha értelme nincs is, az ikesség mégis köszöni, jól van. Nem vegetál, hanem él és virul, szó sincs arról, hogy elavulna, eltűnne (ikesen: eltűnnék) nyelvünkből, használata eleven cáfolata a kiveszéséről szóló, például száz évvel ezelőtti jóslatoknak. Nő, férfi és gyerek ma sem hlsz, álmod, esz, úsz, fürd, mint ahogy a parázs sem izz és a vonat sem sikl csupán. Sőt, az ikes ragozás nemcsak őrzi - kijelentő módban legalábbis - pozícióját, de gyarapodik is. Új szavainkhoz pedig internetezik, fészbukozik, youtube-ozik, (esetei, de továbbfejlesztve már:) sznepcsetezik - magától értetődően tapad hozzá keletkezésük pillanatában. Van persze, amit már évszázadokkal ezelőtt kezdtünk elfelejteni az ikes rendszerből, a felszólító és a feltételes módot napjainkra szinte egészen kiakolbólítottuk az élő nyelvből. (Az utóbbi esetében álljon a korábbi és a mai változat szemléltetésként egymás mellett: én álmodnám, de én álmodnék; ennek ugyanaz az alakja, mint az ikes egyes szám 3. személynek. Azaz: ő álmodnék, de ma már ő álmodna.) Ami tartja magát (vagy legalábbis elvárjuk tőle, hogy ezt tegye) az a kijelentő mód egyes számú alak: eszem, netezem, iszom, fészbukozom. Hogy lássuk, milyen furcsán hat viszont napjainkban az eredeti ikes rag egyes szám második személyben, ahhoz elegendő kinyitnunk János evangéliumát. „Mester, hol lakói?” - kérdezik a leendő tanítványok. (Az elavult alakból tréfa is lett a nyolcvanas évek kabaréjában: „Rádiózni szokát?”) „Irtsák ki immár...” Azik önmagán túlmutató szimbolikus erejét pontosan mutatja a kevéssé ismert tény, hogy szélsőséges korszakokban még politikai vitákat is gerjesztett, alkalmat adott az ideológiai öszszecsapásokra, a boszorkányüldözésre. Mi több, sajnos emberéletet is követelt, no nem egyedül, ahhoz kevés lett volna, csupán „tettestársként”. „Mi, magyarok szeretjük az úri tempót, s ez még a nyelvben is nyilatkozik. Mindenki, aki valamely középfokú iskolát elvégez, megtanul abban egy külön úri igeragozást, amelyet a magyar nép nem ismer, mert az elemi iskolában száz év óta se tudta megtanulni az ikes ragozást” - írta 1918 végén, a Károlyi-forradalom győzelmének mámorában a progreszszív szakmai folyóiratban, a Magyar Nyelvőrben a tudós szerkesztő, Simonyi Zsigmond, aki nem mellesleg akkor már évtizedek óta foglalkozott a sajátos nyelvi jelenséggel. „Hát van-e még egy olyan nyelv a világon, amelyben a műveltek másképp ragozzák az igéket, mint a nép? [...] A nép nyelve szerint én ennék, innék, a műveltek szerint ő ennék, innék! ” A cikket ma olvasó könnyedén rádöbben, hogy a szerző elhamarkodottan ítélt; eszünkbe jut például a csíksomlyói betlehemes: „Igyék kend, öreg, a szebeni bérceken nagy hideg csatázik...” (A stilizált szöveg ha nem is feltétlenül népnyelv, de legalábbis azt utánozza, s annak feltételezi az ikes formát.) Másik példaként pedig álljon előttünk a Bánk bán, Gertrudis első megjelenése. Nemrég volt a kezemben a párhuzamos kiadás Nádasdy Ádám mai magyar prózai fordításával. Gertrudis így szól Ottóhoz: „...látod, leereszkedek s magam jövök hozzád”. A királyné tehát éktelenül ragoz. Ahogy Nádasdy számunkra is tanulságosan kommentálja: „A mai irodalmi nyelvben leereszkedem volna, mivel ikes ige; Katona azonban alig használja az ikes ragozást.” Simonyi végkövetkeztetése a forradalmi időkben: „Kövessük mi is a jó példát s a népuralom új korszakában alapítsuk meg a népnyelv uralmát a megkövesült, megdermedt tudákos és hivatalos N Y К T.V Й 8 Z E Ti FÜZE ТЕК. saouusszri SIMONYI ZSIGMOND. HELYES MAGYARSÁG iskolai nyelv helyén. S elsősorban irtsák ki immár tanítóink és tanáraink az úri igeragozást!” Az első válasz a poliglott nyelvészzseni, a bécsi születésű (majd Amerikában tevékenykedő), magyarul is kiválóan beszélő és író Leo Spitzertől érkezett. Spitzer 1919 elején szintén a Magyar Nyelvőrben (ahol gyakran publi-A nyelvekben ritka, hogy valaminek se értelme, se oka ne legyen, de akad ilyen kált) azt hangsúlyozta, hogy az „úri” jelző a dolog lényegétől távolít el. Egyébként pedig, „ha megfosztanánk a nyelvet az úri szavaktól, akkor lehetetlen és nem kívánatos korlátozást szabnánk rá”. Ha van elavult nyelvi jelenség, az vesszen, de ne politikai okokból - hangsúlyozza, majd maga is mintha megbélyegzéstől tartana, ironikusan mentegetőzve hozzáteszi: „Az emberiség örül, ha időről-időre más sapka jön divatba, ha az agyvelő alatta nem változik is. [...] Remélem, ha a ma dívó jakobinus-sipka idején én írom ezt, aki megggyőződéses demokrata létemre a régi felsőbbségi kormányok idején is élőszóval és írásban küzdöttem ideáljaimért, nem foghatják rám, hogy az ellenforradalom »sapkáját« tettem a fejembe.” Spitzert saját szerzőtársai nem vádolták meg ellenforradalmisággal, ám a konzervatív Magyar Nyelv replikáját szintén 1919 elejéről (idősebb Fejér László írta - ez valószínűleg álnév) a sorok között igen. Fejér kifogására, hogy „a nyelv szépségének tényezője a változatosság”, így válaszol a Magyar Nyelvőr az ikes ragozásra utalva: „Tehát a külön igeragozás változatossá teszi a nyelvet, pl. [...] olyan rémuralom alatt hamar letörnék az ellenforradalom - én kíméletlenül letörnék minden ellenállást - ez változatos; ellenben letörne - letörnék nem változatos”. Igaz, (a proletárdiktatúra előtt született) írásában Fejér is kemény oldalvágással indít, mielőtt szakmai kérdésekre térne: „»Nem akarok többé katonát látni!« adta ki a jelszót a forradalom első hadügyminisztere! »Nem akarok többé ikes igét látni!« fordítja le az új szállóigét Simonyi Zsigmond, mert ez »külön úri ragozás«”. Ezzel pedig véglegesen politikai-ideologikus síkra terelődött egy rosszul megfogalmazott nyelvészeti kérdés. Gyűlölködő grammatikusok Éppen száz esztendeje, 1919 júliusában a Tanácsköztársaság államosította a tudományos folyóiratokat, többet be is tiltott. Ami megmaradt, köztük a Magyar Nyelvőr, mint a Közoktatásügyi Népbiztosság lapja jelenhetett csak meg. Alig egy hónap múlva a proletárdiktatúra megbukott, rövid átmenetet követően pedig a fehérek, vagy ahogy magukat nevezték, az ellenforradalom jutott hatalomra. A visszaütés jegyében megkezdődött igazolási eljárások olykor valódi hajszába csaptak át. A Simonyi elleni vádakra csupán következtethetünk a nyelvésznek Berzeviczy Alberthez, az MTA elnökéhez írt, egyébiránt önérzetes, bátor hangú leveléből (a kihallgatási jegyzőkönyvek sajnos nem maradtak fenn). Bírái az Akadémián szemére vetették, hogy részt vett a kommunizmus alatt létrehozott magyar nyelvtudományi és irodalomtörténeti kutatók szövetségének munkájában, és a Magyar Nyelvőrt átengedte a népbiztosságnak (holott megkérdezése nélkül államosították), de indokolnia kellett az ikes ragozásról szóló írását is, amit megtett, ám nézeteit nem vonta vissza: „Néhány demokrata szellemű szólás van benne (Petőfiéhez képest nagyon szelíd), de csak a rosszakarat mondhatja, hogy az úri osztály ellen izgat. Nem az úri osztályt, hanem az iskolát hibáztatja, azért a furcsaságért, hogy más igeragozásra tanítja a művelteket, mint amellyel az egész magyar nép él.” Levelében egyébként - bevett módon -, feltehetően nem kívánván tovább feszíteni a húrt, maga is az ikes ragozást használja. „Kegyeskedjék megengedni” - írja a szokásos formulával élve (és nem a korban pongyolának tartott kegyeskedjek használva) az Akadémia elnökének A folytatás tragikus. Mikor Simonyi az MTA-hoz fordul, már kényszernyugdíjazták az egyetemről. A levél postázását követően nem sokkal az egyik igazoló bizottsági ülésről hazatérve vért hányt, majd ágynak esett. Az eljárás tovább folyt nélküle. Tudóstársai alaptalanul még sikkasztással is megvádolták. A támadásra fekvőbetegként kellett válaszolnia. Állapota fokozatosan romlott, majd belső vérzés következtében 1919. november 22-én, este 10 órakor meghalt. Utoljára temetésének napján foglalkoztak kizárásának ügyével. Az igazolóbizottság „8 szóval 6 ellenében” akadémiai tagságától való megfosztását támogatta, ám „az Elnök kegyeletesen megemlékezvén Simonyi fáradhatatlan tudományos munkásságáról, az ellene emelt vádakat a halál engesztelő hatalma által eltörölteknek tekinti, mihez az összes ülés hozzájárulván, e javaslat tárgytalanná válik...”. A legenda szerint Beöthy Zsolt irodalomtörténész éppen a gyászszertartásról érkezett az Akadémia ülésére. „Simonyi Zsigmond temetéséről jövök. Ezt az embert ti öltétek meg!” - vetette oda társainak. Rákosi Jenő, az író és sajtócézár pedig így kondoleált az özvegynek: „Csodálatos dolog, hogy a gondviselés egy olyan galambszelíd lelket, milyennek az övét ismertem, a gyűlölködő grammatikusok közé dob.” Úri igeragozás, avagy: rádiózni szokás? Simonyi Zsigmond FORRÁS: WIKIPEDIA 28. § A HIBÁS KIFEJEZÉSEK, A KERÜLENDŐ IDEGEN. SZÓK S A HELYESÍRÁS SZÓTÁRÁVAL SIMONYI ZSIGMOND MÁSODIK KIADÁS •33.BUDAPEST, 1908 ATHEXARUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R T- KIADÁSA 2019. július 5-11. I Magyar Hang