Magyar Hirlap, 1850. október (2. évfolyam, 269-295. szám)

1850-10-10 / 277. szám

1246 Levelezések, Pilis, oct. 3. Az összeíró biztosság nálunk is maholnap bevégzi hivatalos munkálkodását. Elnök százados vallomása szerint a pestmegyei kerületben össze­irt huszonnégy helység után ez az első község, mely tótnak íratta be magát, hogy szinte csodál­kozott, itt a sűrű magyarság közepett ilyen — nem értem testileg — erős lakosokat találni. En­nek érdeme egyébiránt az itteni jegyzősegédet illeti, ki buzgó szláv létére titokban, ildomosan úgy intézte a dolgot, hogy a jóformán elmagya­­rosult lakosok nagyából tótoknak vallották magu­kat, s a­kik az illető nemzetiségi kérdésre tüs­­tint nem válaszoltak, azok feleletét egy egész tanács előre kicsinált b­órusza pótolá! Pest me­gye kellő közepén, magyar nyelveni közlekedés­ben, magyar rendeletekre szoktatvák e lakosok, s a tót nyelven irt parancsokat — egyedül a jegyzősegéd érti. Magát az összeírást a nép rej­télyes aggodalommal veszi, de leginkább fél azon rovattól, melyet az évszámokkal kell betölteni. Minden intézkedés csakúgy czélszerü, ha a nép­nek eleve megmagyaráztatik. A helyett hogy iz­gassanak, inkább a rendeletek czélja s hasznos­sága felöl világosítsák fel a népet az illetők. Ha ehhez nem értenek, fogjanak máshoz, a­mire hi­­vatvák. — Sept. 26-kán délelőtti 10 x 1% óra táján váro­sunk délkeleti részén fekvő uj sor egyik házába villám csapott. Nem ez — a m­ennyköntések ál­tal gyakorta látogatni szokott városunkra nézve különben sem uj esemény, hanem a villámnak ez­­úttali különös, természetbúvárt igen érdekelhető, menete késztet a rólai emlékezésre. Ugyanis a vilianyag, látszólag erősen ellenkezve a ter­­mészettani szabályokkal, nem mint folyadék s nem a szokott rendes útirányban haladva, tűnt föl csodálatos működésében. A csoport uj ház kö­zel a legalacsonyabbra kiürülve — ennek oka a felhőnek egyenesen s függőleg az érintett ház fölötti közel leereszkedése lehetett — a mint a hozzáértők vizsgálatából mutatkozott, a kémény baloldalán lefelé suhanva, itt egy bolthajtást tört ketté, s erre meghajolván, vizh­ányosan vette út­ját s nem a nyitott ajtó s ablak közti léghuzamot kérésé­vel, hanem a konyha és szoba közti vár­­falban tojásnyi golyóegyenes likat ütvén, a szög­letben álló családanya mellének eredve, látszólag föl a falhoz közel, melyen két karczvonalt is ha­gyott maga után, a padláson átütött, hasonló lö­­vetegyenességben mint a közfalon. A padlásoikat azonban a karczolásokkal együtt, a villám lefelé tartását tanító elmélet megmentésére, onnan le­het megmagyarázni, hogy valószínűleg két ága csapott le a ház fölött kiürült villámnak. A csa­ládanya, ki heted magával volt a szobában, rög­tön szörnyet halt, a többi, mind gyermeke, meg­menekült; egy 14 éves leányka azt beszéli, hogy szemeivel látta, midőn a tojásnyi nagyságú tűz­golyó anyja mellének röpült, melyen csakugyan egy nagy fekete pecsét találtatott. Eddigelö nem tudjuk, vájjon a pecsét előbb is megvolt-e már.­­ A családapa szőlőkerti munkájából visszatér­ve, feleségét a szomszédban kiterítve, házát le­égve találta. Reggel, mielőtt távozott, kissé össze­zördült a boldogulnál, ki azt kiváná történetesen magának, bár csak öt az isten elvenné. Megtör­tént s e véletlenből már babonás vélemény ke­letkezett. Népnevelés ubi es ? — Pörögjünk bele egy kissé a szomszéd Irsa helység ügyeibe. Itt most az erőnek erejével ki­vitt regale a napi kérdés. Mondjuk: erőnek ere­jével, a mennyiben t. i. a három évvel ezelőtt regálét aláírtak közöl többen visszavonák bele­egyezésüket, s a parasztság egyáltalában, a ne­messég nagy része, s az ott nagy számmal lakos izraeliták többsége nem kívánják az említett ha­szonbér életbeléptetését. Segítsenek magukon per utján. — Nagy­ Károly, oct. 3. □ A sociális élet, miként az időjárás, válto­zékony, majd szeles, viharos, zúgó, tomboló stb. majd ismét derült, csöndes, és nyugodt. Ha nem állíthatom is, hogy derült napokat élünk, de csend és nyugalom uralkodik társas életünkben. Egy fel­sőbb rendelet közöltetett a gazdasági egylettel, jobban a casinóval,melynek nyomán a politikai disz­cussiók szigorúan tilalmaztatnak. Bízvást állítha­tom, hogy e rendeletnek a nagy-károlyi casinó­­ban régen elégtétetett, a Magyar Hírlap s Ost- Deutsche Post czikkeire tesz ugyan olykor oly­kor reflexiót egy két Zeitungfresser, de ezen re­flexiók oly szelídek, hogy attól a statusalkotmá­nyok épületének nem a fundamentoma, de még a clementje sem kaphat ingást, legkevésbbé rázkód­­tatást. Mi régen megnyugodtunk az árban, s ha a debrői borsepribre töltött bélteken készült vörös­borból egy butelliácskát alászállitunk, igen keve­set gondolunk azzal, mi történik Párisban vagy Londonban. Sept. hó 25 napján látogaták meg városunkat nagyváradi katonai kerületi parancsnok Braunhoff és ministeri­ biztos Cseh Edvárd urak. Szives és lelkes fogadtatásban részesültek. Kende Zsigmond megyei főnökünk s az uradalom valamint a vá­ros részéről válogatott küldöttség mentek eléjük, s mindkét részről szives üdvözletek után falaink közé vezeték az aggott ugyan, de azért testben és lélekben ép, erős vezérőrnagyot, és kedves kül­sejű szilárd hivatalnokot Cseh Edvárdot. Még az­napon szemlélték meg vendégeink a megyei töm­­löczöket, elnöki ügyszobákat, s más középülete­ket, s miután mindenek fölötti tetszésüket nyilvá­­níiták, másnap főnökünk kíséretében Szathmár fe­lé indulának. — Oct. 1-sö napján tértek meg, a midőn is estve fáklyás zenével tiszteltetének meg. A közönség részéről a reform, tiszteletes szóno­kok­, többször megemlítve a szegény szen­vedő hazát, s kérve a tisztelt vezérőrnagyot, vinné meg őszinte hódolatunkat fiatal fönséges királyunknak, fölkérvén nevünkben, adna bocsá­natot az elsikamoltaknak, s közös boldogságot a szeretet s engesztelődés alapján. Álgyudurrogá­­sok közepett férfiasan felelt az ünnepelt vezérőr­nagy, keresetlen, őszinte igaz indulatbról s párt­fogásáról biztosítva, s miután fölséges urunkat több ízben élteté, fölkért, tartsuk meg öt szives emlékünkben, — mit örömest megtevőnk ily szi­lárd katona s igazlelkü polgár irányában. Cseh Edvárd még egyszer élteté királyunkat, de éltette hazánkat, s nemzetünket is. *) Szabadka, September végén. A községi rendszernek ő felsége általi jó­váhagyása ismét közelebb visz bennünket sor­­sunkkali kibékülésünk reményéhez — mert his­­­szük, hogy ez üdvös rendszer jótékonysága nem csak a magyarországi, de a vojvodinai királyi városokra is kiterjesztetik. Különösen vagyunk mi ez újon nevezett vajdaságban. Évek és évek múlva sem tudnók magunkat benne föltalálni. Az elszakított anyá­val érezzük örömünket, bánatunkat, s nem tudunk az eszméhez szokni, hogy tőle —• habár eddig csak közigazgatásilag, elvált rész vagyunk. Innen sokszori együt­tekintése a magyar s vojvodinai dolgoknak, mintha most is az előbbi viszonyok édes kötelékei csatolnának össze ! A Vojvodina constituálása tárgyában tett mi­nisten fölterjesztés, a többi közt, arra is alapítja okoskodását, miszerint az itteni lakosság elle­nére épen nincs Magyarországtóli elszakittatása. Ezt akkor mondá a ministerium: — mily alappal ? nem szükség fejtegetnünk ; most úgy his­szük bőven meggyőződhetett arról, miszerint a nagy kisebbségben levő 2—300,000nyi szerben kivül, sem a magyar, sem a német, vagy oláh s kath­olikus­ rácz elemnek nem kell a vaj­daság. A leczke elég keserű volt a öszves nem­szerb elem rovására, miről, úgy hiszszük, utódaink is fognak tudni mit szólni;— azonban az octrogált alkotmány azon ígérete, hogy bennünket is ki­hallgatni, s aztán a birodalmi gyűlés hozzájáru­lásával fognak csak a végképen constituálandó, s egy más koronaországhoz csatolandó vojvodina sorsa fölött határozni— némi megnyugtatással tölt el, mert ez esetben meg vagyunk győződve, helyzetünknek változnia kell, úgy hozván magá­val mind a politika, mind az igazság, hogy a nagy többség ne legyen áldozata a nagy kisebb­ségnek. Fogunk-e csalatkozni és mennyire számítá­sunkban, az idő mutatja meg; egyről azonban bi­zonyosak vagyunk: hogy az itteni többség nem­zedékről nemzedékre csak egy gondolattal fog lelkesülni — mely előbb vagy utóbb, de ismét a megszokott édes anya karjai közé fogja őt vis­­­szavezetni. Hiszen a nemzetek közérzetét nem lehet egy könnyeden szelíd bánásmód által sem megnyerni akkép , hogy törvényeiket dobják el, s a bár kecsegtető, de rideg s bizonytalan jövőnek adják magukat át! — hát még oly körülmények nyo­másai alatt, minőkbe a vojvodinai nem-szerbek sorsa jött, a szerbek atyás (?) uralma következ­tében? -------Igen, igen, még csak e kellett, hogy a legtétovázóbb is gyökeresen meggyó­gyuljon volt hazájának örök imádására. És azért elhagyattatásunkban üdvözöljük a községi rendszert is, mint olyatén orvosi­ szert, mely legalább a legközelebbi hatalom kezelőit bi­zalmi férfiainkból engedi megválasztanunk. Ebben nézetünk szerint legalább is annyi fekszik, hogy mostani hatóságunktól megmene­­kedni alkalmunk lesz. És ez nyereség. Mert a kormánynak semmi esetre sem lehet érdekében, hogy egy ily nagy városnak élén — mint Szabadka — olyatén képviselők álljanak, kik a helyett, hogy a kedélyek kibékitésére tennének naponta valamit, inkább szüntelen annak adják jelét, miszerint mindent s a­hol csak lehet ellenünkre tenni iparkodnak. A napokban is, hogy Havi és Szabó jeles dal- és színésztársasága közénk jött, a Gleich­berechtigung örve alatt a kapitány úr annyi ki­fogásokat ten játszhatásuk ellen, hogy azt hittük, sikerülni fog avatott papjait nemzetiségünknek körünkből elriasztani. Ugyanis három rendbeli színészet van je­lenleg köztünk. Egy német, egy magyar s egy szerb műkedvelő társaság. Ez utóbbinak csupán szerb közönsége van, mert bunyeváczaink se nem szítnak, se nem men­nek hozzájuk, s mégis a Gleichberechtigungnak nem tudjuk miféle értelmezésével, a kapitány úr jónak találta azon napra, midőn a ráczok művész­­kednek, a magyar színészeknek eltiltani a ját­szást. És igy a számba sem igen vehető itteni 2—3 ezernyi szerb lakosság ne­m is indokolható kedvéért, a 40 ezernyire menő magyar és bunye­­vácznak ugyanegy naponi mulatása tiltatott el. Quoi done ? S másnap ismét a német színészet kedvéért kívánta kapitány ur ugyan ez operatiót, a magyar közönség s színészet rovására demonstrálni — de az illetők panaszára a helyben tanyázó lovas­sági ezredes, mint városi katonai parancsnok, a letiltást megsemmisité, miért is a nagy közönség hálát szavaz ez után is ezredes ur józan belátás­sal párosult pártatlansága s erélyességének. E részben még egy jellemzéssel szolgálunk! A német színészek sehogy sem tudván kö­zönségre szert tenni, egy nap a Radeczky-Feuert játszották el s oda szúrták a czédulára azon hitü­ket, hogy a józan gondolkozásuak számosan fog­nak megjelenni — a közönség azonban ekkor is elmaradt. Nem rész gondolkozás — mint néme­lyek szeretik ilyesmivel az összes nem-szerb ele­met illő helyen gyanúsítani — hanem egyedül és csupán a színészeknek irgalmatlan rész volta miatt. Most koldulva tengik itt életüket — de hát miért is vannak itt ? meg nem foghatjuk. Egyébiránt Havi és Szabó társaságára el­mondhatjuk , hogy az oly pártfogásban részesült itt, min­t városunk magyar szellemétől csak vár­ni lehetett. Mindig tele színház s oly közön­ségtől látogattatva, mely az összes itteni birto­kosság és intelligentia színét foglalta magában. A belgrádi „Szerbszke Novine“-féle újság meglehet ebben is rebellisségre mutató irányt fe­dezne föl, mi ellenben csak azon tanulságot, mit a szerbek sehogy sem akarnak rólunk föltenni, hogy t. i. i­s­vics nevezetünkkel mi inkább a ma­gyarhoz, mint hozzájok kívánunk számittatni. Legközelebb is a nevezett belgrádi újság Szabadkáróli tudósításában egy magyar s egy bu­­nyevácz közti párbeszédet hoz föl olvasóinak, mely állítólag itt történt volna. Abban — tehát a nyilvánosság útján is — egykét polgártársaink denunciáltatnak mint olya­nok, kik az ő eszméik szerint fogságot érdemel­nének, holott most szabadon járnak közöttünk, mi — úgymond — máskép lenne, ha nem az állna, a­ki áll, ügyünk élén. Tehát nem elégszenek meg az illetők, hogy hivatalosan s azonkívül kéz alatt is, annyi alap­talan föladásokat tesznek, de újság utján is ilyes­mire vetemednek! Legyen meg az ö ízlésük s öntudatuk sze­rint ! Hanem egy bunyevácz szájába hiába tesz közlő ur olyatén panaszokat, mintha annak is szi­vén feküdnék, egy némely csak önök szemeiben kompromittált polgártársaink megbüntetése. Nem! ő nem tart, nem érez önökkel, pedig hivebb pol­gára a hazának s dynastiának nálánál nem lehet, mert utógondolat nélkül ragaszkodik a magyar és német elemhez — ebben látván szabadságának, civilisatiójának s közös dicsőségének biztosíté­kát, mit önök közöl sokan az éjszaki óriás kar­jaiban keresnek és vélnek föltalálni .... Ennyivel tartozunk a „Szerbszke Novine“ tudósítójának! A népösszeirás nálunk még most sem kez­detett el. A falukon működik itt ott erőltetett irányban, a mint t. i. az illető hivatalos egyéni­ségek, az összeíró tiszt urakon befolyásukat­ gya­­korolhatják, vagy nem. A b ... aki bunyeváczo­­kat, úgy halljuk , kath. szerbeknek keresztelték el. Ez épen úgy hangzik, mint „a fából vas­ka­­rika“féle példabeszéd, mert a mi eleink nem Szerbia, hanem a katholikus Bosnia, Dalmatia és Horvátországból jöttének, melyeknek lakosit még nem tudjuk, hogy kath. szerbeknek nevezték vol­na el valaha. Miért vették el hát épen tőlünk be­csületes fajnevünket, ha már egyszer csakugyan a faj s eredet után kell neveztetnünk ? — Egyébiránt az összeírás alkalmasint Bács­­ban is igen kedvezőleg fog kiütni a magyar nem­zetiség részére, mert az akkép értő vagy be­szélő annak is fogja magát íratni, ha erőltetés nem zárja el az utat. És ez szellemi nyeresége a magyarnak, mi mindenesetre azok ellen szól, kik nyelveröltetés és más nemzetiség eltapodásávól vádolták őt, ho­lott a tények most kiáltólag s egészen mást bizo­nyítanak. Szép győzelem ez keserű napjaink és remé­nyeink közepette — de nem is utolsó a civilisa­­tio és haladás mezején, mert a mely nemzetben oly erős közérzet fejlődött ki, mint a magyarban, azt tüzzel-vassali pusztítás csak megedzheti, de nem irthatja ki. Ilyen a magyar! s nem ő lesz oka, ha föl nem fogják tudni őt használni. —vies. U. i. Épen most ves­szük a hiteles hirt, hogy N­é­v­e­r­y ministeri biztos ur fölterjesztése az itteni törvényszék rendezésére nézve helybe­­ n) Nagy-Károlyból legközelebb egy a közönség részére érdekes levelet fogunk közölni a szathmárm­egyei tisztviselők jellemzéséről L. jegyű­ rendes levele­zőnktől. S­z­e­r­k. al erélylyel, nagy ügyességgel, higgadtság- és állhatatossággal lön játszva. Az alsó ház oda vitte a dolgot, miszerint a király két alternatíva közé volt szorítva, kormányozni a parliament akarata szerint, vagy megtámadni az alkotmány legszen­tebb elveit. Neki csak két útja volt: vagy a par­liament nélkül, vagy annak daczára rendelkezni. Károly az utóbbit választá. Összehivatta t. i. a parliamentet, és makacssága miatt nem sokára föloszlatá, hasonló sors érte a rövid idő után összegyűlt másik parliamentet is, és igy az adó parliament beleegyezése nélkül vettetett ki. Ezen, magában is elégedetlenséget előidéző eljárást kö­vető egy másik, a népet még inkább boszantó kö­rülmény , t. i. a hadi törvények behozatala. I. Károly mind annak daczára kénytelen volt egy harmadik parliament összehívásához folya­modni, és látván, mikép ennek ellenzéke még ha­tározottabb az előbbiekéinél, kiegyenlítési rend­szabályokat használt föl. Aláírta 1627-ben a hí­res Petition of Right - et, mely Anglia második Magna Chartájának tekintetett, és a parliament subsidiumot ígért. De néhány hónap elmúltával Károly, mint látszik, egészen elfeledkezett arról, vájjon san­­ctionált-e­­ valamit. A szokott eljárás érte a har­madik parliamentet is, és némely kitűnő tagjai bebörtönöztettek. Károly a háború folytatására szükséges sub­sidiumokat követelni nem mervén, igyekezett szomszédaival békét kötni, hogy annál könnyeb­ben nélkülözhesse a parliamentet. 1629 — 1640ig parliament nélkül kormányozott; 11 évi parlia­ment nélküli életet Anglia még nem tapasztalt, és a nép látá, miszerint Károly törekvése egy rend­szeresített absolut kormány behozatala, mit sem a Plantagenetek sem a Tudorok megkísérteni nem mertek. Károly nagy támaszt talált az ellenzék­hez hűtlenné lett nagy elméjű s tehetségű Strat­­fordban, ki az úgy nevezett Thorough rendszert dolgozá ki, mely szerint minden vagyon és sze­mély a király akarata alá tétetett, és mely a leg­keményebb büntetést mondá ki a kormányzat el­len zúgolódókra. Nem soká állíttatott föl a Star Chamber és a High Commission, az első politikai, a második pedig vallási inquisitio, szóval a dol­gok szinte minden tekintetben úgy néztek ki, mint Francziaországban, de azon különbséggel, miszerint Angliában sorkatonaság még nem léte­zett, és így a zsarnoki kormány minden perczben várható megsemmisittetését. Károly mindezt jól tudván, és hadi adót egye­nesen követelni meg sem mervén, csel által igye­kezett a dolgon segíteni. Régi szokás szerint ne­vezetesen a királyok föl szokták hivni a tenger­­melléki vidékeket, hadihajók megajánlására (mi azonban csak veszély idejében történt). Károly tehát, royalisták által támogatva, hajópénzt (ship money) kért, mit természetesen sorkatonaság föl­állítására fordítandott volna. A nép haragudni kezdett, Hampden nyíltan kárhoztató a kormány ebbeli eljárását, a nép még inkább neki bátoro­dott, de a 60 évi béke annyira elpuhitó, hogy tett­leges föllépéstől tartani nem lehetett. De az an­gol liturgiának Skóthonra erőszakolása más pha­­sisba vivé a dolgokat. A skótok fegyvert fognak, átlépnek az angol határon, és az ingadozó király egy negyedik parliamentnél keres menedéket 1640-ben, mely a sérelmek elősorolása követ­keztében föloszlatik; a veszély nő, a király hir­telen összeszedett seregében nem bizhatott és igy egy pár hó múlva egy ötödik parliament összeü­­lését látjuk. 1640 novemberben gyűlt össze az európai parliamentek közt tán legnevezetesebb, úgy neve­zett hosszú parlament, mely sok nemes küzdel­mek után labdája jön egy, addig egészen isme­retlen táblabirónak, ki I. Károlyt vérpadra viszi, a parliamentet, sokféle mustrálás után, végre be­zárja — Anglia hatalmát és tekintélyét még nem tapasztalt fokra emeli, a Stuart trón romain egész Európától tiszteletben tartott respublikát épit, szó­val labdája oly táblabirónak, kinek protectorsága elismerésében az első rangú continensi hatalmas­ságok egymással vetélkedtek. A hosszú parliament kimondd határozatképen, miszerint a kormánynak kötelességévé tétetik leg­alább minden harmadik évben parliamentet ös­­­szehivatni; a Star Chamber­s a Hhigh Commission eltöröltetett, a ministerium tagjai vád alá vétet­tek , és Strafford életével fizetett hűtlenségéért. 1641. sept. a ház fölfüggesztő üléseit, de hat hét múlva ismét összegyűlt. Akkor jelent meg legelőször a két párt tökéletesen organizálva, nevek és jelek által egymástól megkülönböztetve. Különböző pártok, mond M., mindig léteztek va­lamint Angliában úgy másutt is. Mindenütt talál­tatnak oly gondolkozású emberek , kik a refor­mok mellett szóló leghatályosabb okok daczára, ragaszkodnak a régihez, valamint olyanok is, kik a­zönálló rendszer hibáit egyszerre átlátják, s nem gondolván az újításokkal járó veszélyekkel, bátrabban fognak a változtatásokhoz. De régi par­­liamentünk rövidnapi tartása a különböző pártok organizálását lehetlenné tévé, és csak 1641. vct. láttuk tökéletes alakjában föllépni a két külön­böző tábort, mely soká Cavalierek és Roundhead (kerékfejűek) név alatt volt ismeretes, később pedig a Tory s Whig nevet véve föl. Mindegyik pártnak megvannak saját érde­mei , mindegyike eleget hibázott, de Anglia sem az egyiket sem a másikat nem tudta volna nélkü­lözni. Nagyságát, szabadságát épen ezen szövet­ségek buzgó működésének köszönheti. (Folytatása következik.)

Next