Magyar Hirlap, 1898. március (8. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-16 / 75. szám
__6_____ _ magyar lélek leghűbb virága: első belseje Petőfi Sándor, karját feléd híved kitárja. Ölelve tartunk, téged kívánunk, veled vagyunk mi büszke hősünk, rozmarinszálunk, dalos madarunk !* Költők valátok, koldusok tehát és egy szárnycsapással, egy mérhetetlen távolsággal előzitek meg a politika négyes fogatát. Gyalog, de szállva, a tűzben, de ázva, míg vigyázva munkál a világ első szónoka: Könnyelmű szívvel, lángsugár ívvel a haragos égre csillagot írtok : most vagy soha!* Petőfi Sándor, a tavasz maga, a hajnal ha kél, néked nem véthet az ötven éves czenzúra. Petőfi Sándor, s veled a többi, lúdtollas győzök, tintavért ontó hadvezérek: a legfőbb dicsőség a tiétek! ” ‘ És mentek a harczba, mosolyogva mentek, vágyva rohantok, hol nyílnak a jeltelen sírok, a rajongási éré, a kora halál. Elöl legszebb virágunk, rozmarinszálunk, Petőfi Sándor megy a halálba, ötven évnek múló perczén át, ime szájúldnak vele s utána: a vakító, a végtelen, a diadalmas örökkévalóságba . .. . S a versnek vége, itt a próza. Élünk. A porba. Meglapulva, sokszor hátra futva. Mig érczalakunk harangszava kongja Pori It keze hármas zászlaját kibontja S a szivek mélyén ébred szunnyadó vihar Talpra magyar!> Amikor Bródy lejött a pódiumról egyszeriben körülfogták a tavaszi, világos toalettekben pompázó szép asszonyok, szép leányok. Kezet akart vele szorritani mindegyik, Brődy Sándor azonban a kézszorrítást megtoldotta egy-egy homlokcsókkal. Bizonyára csak az általános lelkesedés okozta, hogy egynémelykor a homlokot összetévesztette az ajakkal, amire ja tömeg, zajos «Éljen Bródy» kiáltással adta meg a szankczióját. Utána Fosa Lajos lépett fel a pódiumra. Az ön hangulatos szép versét is többször félbeszakította a taps és az éljenzés. Pósa versét lapunk tárcza rovatában közöljük. Koszorút tettek még a szobor talapzatára:Bartók Lajos, a Petőfi-társaság, Belle Iván, a Magyar Színház és Zala György a népszabadság ünnepét rendező bizottság nevében. Még egy hazafias ének és Jókai éltetése közben véget ért a megható ünnepség. _____MAGYAR HÍRLAP _____ 1898. márczius 16. A polgárság ünnepe. — A Nemzeti Lovardában. — Hatalmas, felejthetetlen kép . . . Sok ezernyi polgár sűrű tömegben tölti be az óriási csarnokot, s áhitatos figyelemmel lesi, amint Beöthy Ákos és Győry polgártárs lelkes szavakkal ,az igazi érzés őszinteségének közvetlen erejével emlékeznek meg a nagy napokról. Ezt a sok ezernyi ínépet a Nemzeti Lovarda óriási csarnokába egy jerzés, egy eszme hozta össze. Csak így értjük azt az imponáló rendet, mely a polgárság ünnepén pillanatra sem szűnt meg, ez a forrása annak az emelkedettségnek, amely a beláthatlan embertömeget lelkes ünnepi gyülekezetté varázsolta. A lovarda tágas csarnokában az ünnepély elnökségének tagjai, Mezei Péter, Fényffy Kálmán dr., Molnár Jenő, Lenkey Gusztáv, Kardhordó Árpád, Klein Pál fáradoztak a közönség elhelyezésén. A csarnok baloldali fala mellett volt az elnökség, a szónokok és a hírlapírók számára fentartott nemzeti színű drapériákkal díszített emelvény Hátterében vörös bársony menyezet emelkedett a magyar czímerrel s szent István koronájával ékesítve.A czimertől jobbra Kossuth Lajosnak 1847-ből eredő saját kezű aláírásával elátott, plüsbe foglalt,babérkoszorúval és nemzeti színekkel szegélyezett farczképe függött, a másik oldalon egy csatakép,amely Petőfi halálát ábrázolja, a szőnyegzet két felső szélén pedig egy-egy tábla 1848—1898 ’felirattal. A csarnok falait czimerek, zászlók díszítették. S a legnagyobb ékessége a teremnek maga az ünneplő sok ezernyi nép. Az emelvényre gyűltek a képviselők, akik eljöttek, hogy a polgársággal együtt ünnepeljenek. " Lakatos bácsi, a tüzes lelkű ősz függetlenségi honatya érkezett elsőnek, •— viharos éljenzéssel fogadták, s bőven jutott ki a lelkes tüntetésből a pár perczezel később érkező Meselény L’ajoi? "és" Győri Elek orsz. képviseőknek is. Nagy felkedéssel fogadták Horánszky Nándor orsz. képviselőt, aki a betegsége miatt távolmaradó Károlyi István gr. helyébe az elnöki tisztet elfogadta. Vele jöttek a nemzeti párt tagjai, Apponyi Albert gróf, Ivánka Oszkár s az öreg Ivánka Zsigmond, Förster Ottó, Korniss Ferencz, Makkfalvay Géza, Somsich Imre gróf, Sághy Gyula, Beöthy Ákos, Bolgár Ferencz, Ragályi Lajos. Madarasé Józsefet érkezésekor viharos éljenzés fogadta: az áttörhetetlen emberár szétnyílt s az örök ifjú Madarasé bácsi a lelkesedéstől átszellemült arczczal vonult fel az élő sorfal között az emelvényre. Az egyetemi ifjak, küldöttségének élén díszmagyarban Ssemenyey Kornél jelent meg a pódiumon. Pár perczezel tizenegy előtt a kapu felől éktelen zsivaj hangzott fel. — A szoczialisták. . . — mondogatták az ünnep rendezői aggodalmas arczczal. Ugyanis híre ment, hogy a szoczialisták, akik már több alkalommal zavarták meg a polgárság ünnepeit, most is nagyban készülődnek. Ezért állapított meg az elnökség 20 krajczáros czenzust, aki nem tűzött a mellére egy 20 krért vásárolható »márcziusi érmet« azt nem bocsátották be a lovardába. Ezt a rendszabályt azonban 11 órakor fel kellett függeszteni, — igy azután a szoczialisták zárt, tömött sorokban nyomultak be a lovardába s a csarnok hátterében nagy tömegben helyezkedtek el. Mikor végre pár perczezel 11 óra után az elhelyezkedés zaja csillapult, Horánssky Nándor a gyűlés elnöke megadta a jelt, s felhangoztak a treósak fenséges akkordjai. Több fővárosi dalárda egyesülve, hatalmas harmóniában énekelte a hazafias dalt, s a sok ezernyi nép fedetlen fővel hallgatta. Most Horánssky Nándor lépett az emelvény előterében levő szószék elé. — Halljuk! Halljuk! — zúgott végig a csarnokon. Horánssky Nándor. Horánssky Nándor mély csend közepett így kezdette beszédét: Tisztelt polgártársaim! E hazafias ünnepség kezdete előtt tisztelettel bejelentem, hogy Károlyi István gróf elfogadta a polgárság megtisztelő meghívását az elnöki tisztre, de betegsége folytán Velenczéből levélben kért fel engem, hogy elnöki tisztében helyettesítsem. Hallgassák meg polgártársaim Károlyi István gróf levelét, melyet Önökhöz intéz! — Halljuk] Halljuk! — hangzott fel újra viharosan. És Horánszky felolvasta "Károlyi gróf következő levelét: Károlyi István gr. levele. «Tisztelt Polgártársak Nemzetségemnek történelmi hagyományai utalnak arra, hogy nemzetünk alkotmányos szabadsági törekvéseinek hűséges munkása legyek. Minden jóravaló Károlyit az a vonás jellemzett, hogy a nemzet aspiráczióit összeegyeztette az alattvalói hűséggel. Kitartani a nemzeti követelések mellett mindaddig, amíg azok a korona jogos érdekeibe nem ütköznek; viszont meghajolni az uralkodó érzelmei előtt mindaddig, míg azok a nemzet alkotmányos jogait nem érintik. Gondolom, ez a politikai helyes irány. . Ez volt ősömnek, Károlyi Sándor generálisnak az álláspontja is akkor, amikor kardot kötött és akkor is, amikor a kardot a szatmári békekötés alkalmával letette. Ez lévén a helyes irány, minden magyar embernek ezt a jelszót kellene portája felett és a szive bensejében viselni: »Mindent koczkáztatni az alkotmányos szabadágért, csak a hazát nem:» Ezt a jelszót Deák Ferencz mondta ki először. A magyar ember kettős kötelességét: szeretetet hazája iránt és hűséget királya iránt, úgy kifejezi ez a jelszó, mint egy kőbe vésett törvény. Ezen most említett nemzetiségi hagyományok parancsolólag intettek felém ama elhatározásom perszében is, mikor polgártársaim lekérésére elfogadtam a nekem 1. évi márczius 1ö-ére felajánlott elnöki tisztet. Büszkén, emelt fővel, hazafias kötelességem teljesítésének teljes öntudatával ünnepeltem volna meg önökkel, tisztelt polgártársaimmal ama korszakot, mikor a nemzet akarata, vágya és reménye teljesedésbe ment, de fájdalom, a végzet másként határozott. Beteg vagyok, nem jelenhetek meg Önök között és csak levélben köszönhetem meg ama kitüntetést, melyben részesíteni szívesek valának. Tisztelt polgártársak ! Ha nem volnék férfiú és nem tudnék uralkodni érzelmeim felett, könyek hullanának szemeimből e pillanatban. Visszagondolok a 48-as időkre, márczius 25-ére ; végigvonulni látom lelki szemeim előtt az akkoridők mártírjainak, hőseinek a szabadságért, a nép felszabadításáért kivégzett, elesett, az alkotmány megalapításáért munkálkodó nagy gondolkozóknak szent érzelmeit Nem siratni kötelességünk a mártírokat, a hősöket és nagy gondolkodókat, de a halat kell rebegnünk az éghez, hogy velük ama nehéz korszakban a hazát megáldotta és hálaimánkat kell másodsorban a mártírok, hősök és nagy gondolkozókhoz felküldenünk, kik ma már az Eget sugározzák be fényükkel. ' Adja Isten, hogy a magyar az oltár szent képeként csodálja, imádja, nemzedékről-nemzedékre őket és emléküket. Adja Isten, hogy úgy mint a 48-as években a magyar közös vallása, a hazaszeretet legyen és maradjon. Adja Isten, hogy a közpályán elkövetett vétségek fölött bíró ne a kard éle, vagy a golyó véletlen röpte, de az ország törvénye legyen. Ne engedje Isten, hogy a magyar alkotmány szentségét, a szabadság szárnyait hívatlan kezek csorbítani, letördelni merészeljék és ne engedje a sors, hogy a hazaárulást megbocsátani a magyar nemzetnek, vagy a nemzet kormányának még valaha eszébe juthasson. Üdvözlöm önöket, tisztelt polgártársaim e szavakkal Áldás hazánkra! Éljen a király! Gróf Károlyi Pista.* Ezerszeres éljenzés reszkettette meg a levegőt Károlyi gróf lelkes, hazafias levelének hallatára. Az elnöki megnyitó. Horánszky a levél felolvasása után így folytatta: — Örömmel üdvözlöm önöket akik a 48-as nagy események ünnepére eljöttek. Érezzük, hogy a nagy jellemek hatalmas alkotásai nemcsak a nemzeti önállóságot fektették igaz alapra, hanem ezt az alapot összeegyeztették a szabadság, egyenlőség, testvériség elveivel. Ez a nemzeti haladás útja! Amely nemzet nem követi történelmi hagyományait, az nem lelkesülhet. A történelmi hagyományokból merített lelkesedés vitte a nemzetet a 48-as nagy alkotások útjára. Nem feladata e nagy kor nagyjainak méltatása. Ez a feladat azokra a polgártársakra hárul, akik ma lelkesíteni fognak szavaikkal. Az én feladatom csak az elnöki tiszt teljesítése. Midőn az ünnepet megnyitom, kérem polgártársaimat, hogy hallgassák meg Beöthy Ákos polgártársat. A nemzeti párt nagytekintélyű elnöke visszalépett az emelvény hátterébe, de a közönség nagy lelkesedéssel perczekig éljenezte. Beöthy Ákos, Beöthy Ákos nagy koncepcziójú beszéde egész politikai essayvé növekedett, de a vegyes közönség nagy figyelemmel, szinte áhitatos csendben hallgatta. Csak kezdetben hangzott fel zavaróan a kapu felől a kinrekedtek zaja. Beöthy Ákos azzal kezdi beszédét, hogy márczius 15-ét az országos közvélemény avatta 50 év óta nemzeti ünneppé. A magyar alkotmánynak — úgymond — aa; képezi signaturáját, hogy az nem volt kártyaalkotmány, nem jött úgy létre, mint ahogy Jupiter fejéből kipattant Minerva. A magyar alkotmány a nemzet ezredéves történetének jogalkotó erői összességének a folyománya. A magyar alkotmány számtalan terméskőből és szikladarabból épült. Ennek a talapzatnak az alkatelemeit képezték: a pusztaszeri összszerződés, a királyság alakítása, az aranybulla, pragmatika sanctio, a jelentős 1791-iki törvények, köztük a halhatatlan X. törvénycsikk. A 48-iki törvényhozók méltán hivatkozhattak arra, hogy ők tulajdonképpen uj eszméket nem vettek be a magyar alkotmányba. Ők a nemzetet csak elévülhetetlen jogaiba helyezték vissza. Része van azokban márczius 15-ének és annak a nagyjelentőségű napnak, amikor a 48-iki törvények szentesítettek és a fejedelem és a nemzet akarata egy közös tényben egyesült. Márczius 15-ikén azonban egy új, hatalmas tényező nyomult be diadalmasan Magyarország közéletébe. Ez volt az országos közvélemény első megnyilatkozása. A szikra, ami a fővárosban kigyuladt, lángba bontotta az egész országot. Meg kell tehát márczius 11-ét ünnepelni, ez az országnak nemcsak joga, hanem kötelessége. A magyar alkotmánynak voltak számtalan viszontagságai, ezek újabb időben egy forrásra vezethetők vissza, arra, hogy nem volt meg a paritás a magyar királyi és osztrák császári korona közt. A magyar korona az osztrák koronának hűbérese volt, ami nem mindig volt magának a koronának politikája. Osztrák politikusok tették ezt, gyakran idegenek. Különösen siralmas volt az ország helyzete e század elején Széchényi maga konstatálta: «álomkórságban dermedez nemzetünk.» És midőn a nemzet Széchényi lángszavára uj életre ébredt, ez csak azért történt, hogy szemben találta magát a közjogi politikai és társadalmi problémák egész özönével, amelyek a legerősebb nemzetek erejét is próbára teszik. A nemzet azonban feladatának magaslatára ásott. Az egyszerű emberekben, abban az egyszerű társadalomban hatalmasan lobogott az ősi magyar virtus, a szabadságnak szeretete, a büszke elacz és nyers függetlenség. Még az a sokat ócsárolt mocskoros nemesség is nem egy vármegyében, mondjuk Zalában, Biharban és Szatmárban agyonverette magát, hogy követjeinek utasításba adassa a közös teherviselés nagy elvét. A nemzetnek termő ereje, amely 100 esztendőn keresztül szunnyadott, egyszerre csak a legerősebb növényzetben, a legpompásabb virágzatban nyilatkozott. Költők, írók, államférfiak csak úgy termettek és hozzá ezen titáni