Magyar Hirlap, 1898. április (8. évfolyam, 91-119. szám)
1898-04-01 / 91. szám
Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvert-utcza 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOREgész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 frt 50 kr. egy hónapral 20 Egyes számára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Egiek és földiek. Az ősz kardinális, a bölcs és tudós bátor és mérsékelt ' Schlauch Lőrincz beszédjei rendszerint finom csemege mindazok szemében, akik a keresztény művészetet szeretik és értik meg. Mai szónoklata — amelyet betegsége miatt más olvasott föl helyette a Szent István-társulatban — ha nem is oly elokvens, nem is oly színes, mint a régiek, még mindig remekszámba megy. Lege artis és mégis szertelen vakmerőséggel van épitve az egész: hajszál karcsuságu • oszlopok tartanak benne roppant tömegeket és az emelet gránittömbjei alatt nem roppant össze a filigrán alap. Óriási templomok, kedves kis munkáslakások, szurtos műhelyek és ragyogó sekrestyék férnek meg békén a félig archaikus, felerészt egészen modern alkotmányban, amelyet természetesen a Michael Angelo római templomának kupolája tetőz be. Komoly mosollyal és utolérhetetlen gracziával történik mindez és— amire — senki sem aggódik, hogy a tündérpalota mindjárt összeroppan Az egész csak egy beszéd. És még az sem fontos benne, akinek mondatik, mindennél előbbrevaló az, aki mondja. Azt szeretnék mondani, hogy ez az elnöki megnyitó egy »önremekmű, amelyben minden a fényes elméjű főpap kedvéért van. A tudomány régi és mai állásának, a mai kor vallástalanságának és hitének, a szoczializmus mibenlétének és jövőjének meghatározása: mind csak a kardinálisé, külön az övé, egy szempontot támogat, egy beszédet szolgál, egy alkalomnak a csudálatos részlete. Még a logika is, amely az egyes részeket mint gyönyörű aranyláncz összefűzi, merőben más szerkezet, mint amilyeneket eddig ismerünk. Nem olyanok, mint ama közönséges praktikus szemek, amelyek egymást keresik, hogy egymásba kapcsolódjanak, összefonódjanak. Ellenkezőleg: egymástól elhajlanak, de oly művésziek. És végre is, a logika mégis megvan — a beszéd elhangzott és érdeme szerint hatott. Nyilván nemcsak annak a kedvéért, aki kigondolta és megírta, hanem főképp azért, mert végeredményében mégis csak földi dolgokkal foglalkozik, sőt ezek között a legnagyobbal, a legérdekesebbel és a leglángolóbbal: az úgynevezett szoczializmussal. Mondanunk sem kell, hogy a bíboros nem is magas főpapi állásából, de még magasabbról, a fellegekből nézi ezt az áramlatot és bár onnan is kiveszi annak komoly fekete földját, de részleteit nem láthatja. Mégis: kijelöli annak természetét, megmutatja útját, sőt meg is állítja a körmondatok lágy és bűvös szavával. Az állam hatalma — különösen nálunk — tévéig Nóámulattal, ideges kapkodással, czéltalan hetykeséggel mered reá a jelenségre, a kardinális azonban külön áll és kenetteljesen beszél hozzájuk. Ott összetört és vörös borba öntött drága gyöngy — gondoljuk mi ezalatt magunkba — drága ókori orvosság, mellyel halálos betegeket gyógyítottak kétezer év előtt, mert hogy nem vesz be senki többé, mert hogy oly bizalmatlan IgiiiäBiiiniaiäilLÄiHigänwämairö a világ és nem kér az ókori orvosságokból, legyen az megtört gyöngy, vagy kiékesített beszéd! Nem, nem, mi sem vagyunk megelégedve a világgal és mélyen sajnáljuk, hogy ő eminencziája mai fontos nyilatkozatainak stilisztikai értékét—■ amely megbecsülhetetlen nagy — nem lehet fölváltani egy négykrajczáros kenyérre és a szoczializmus fejlődésének szükséges irányáról inkább az ifjú Esterházy grófot győzte meg, mint valamely öreg takácsot. A csúf praktikum, ime csak mindég elé tolakodik és ez a kor olyan nyomorul, hogy nem akar megélni vakító metaphorákból, ragyogó syllogizmusokból és a mennyei malasztból, amelyet oly sűrűen osztogatnak mindazok, akiknek a földi malasztban oly dús részük van. És mi is, ahelyett, hogy a nagyközönség nevében megköszönnék az élvezetet, melyet a kardinális ma beszédjével szerzett: földi gyökereket, hitvány lényeket keresünk. A világ még egyetemlegesen beleörül — mint a Dickens nagy alakja — a folytonos ténykeresésben és egyszer valóban csufül elbukik, ha mindég csak a sima földön jár. Mennyivel biztosabb elementum a levegő. Az ember száll és azzal vége! Néha azonban lebukik és csúfos és bajos pozitúrábakerül, mint az ma megtörtént a néppárttal, amely jelentős vereséget szenvedett a Szent István-társulatban. Jelöltje alig kapott néhány szavazatot és Kaposi tisztelendő ur lett a társulati igazgató, pedig Kaposi csak katholikus és nem néppárti. Azt hit Az elfogott pénztárnok, hogy magát kimentse, az el nem könyvelt összegek hovatettét egy egész csomag firkával igyekezett kideríteni mely téritvény, elismervény, provízió czim alatt, némelyik csak egy látogatási jegy alakjában, melyre az összeg és a dátum voltak följegyezve, bizonyitá, hogy azok az összegek általa ki lettek fizetve, az igazgató meghagyásából. S milyen nevek kerültek elő abból a csúnya jegyzethalmazból? Az ország legemlegetettebb nevek! Mai számunk 20 oldal. Öreg ember nem vén ember. Jókai Mórtól. Második képzelt regény. Coronilla. (32.) De aztán találtam még valami mást is: egy vaskos füzetet, fekete borítékban, melyre veres betűkkel ez a czim volt nyomtatva: »A Keistcsatorna katasztrófája.» Egy egész nagy füzet egy katasztrófáról! Előkerestem valahonnan a vasúti portást s kértem, hogy adja ki nekem azt a füzetet. Nem is volt drága. Egy koronáért adták. No, ez az olvasmány elég lesz nekem addig, amig a trieszti vonat elindulása következik, ami jó egynéhány órai haladék. Én tehát bevettem magam az első osztályú váróterembe: az ajtónál az ajtóőr átcsökkentette a utijegyemet, amiért én neki egy koronát nyomtam a markába. Ettől egy kis gyanút fogott. Egy utas, aki a váróterembe lépésnél borravalót ad. Nagyon az arczomba nézett. Sokszor látott ez ember engem. Hanem aztán csak egyet bólintott a fejével, az a «másik» öt koronás borravalót szokott ilyenkor adni. Aztán beültem egy szegletbe s elkezdtem a füzet lapjait egy fogpiszkálóval felvagdalni. Késem természetesen nem volt. Azt nem a lipótmezei menedékház lakói számára találták fel. Csak egy hordár alkalmatlankodott még azzal a kérdéssel, hogy nincs-e valami feladni való butyrom ? Ennek a számára azt a mesét gondoltam ki, hogy a bőröndjeimet, köpenyemet az inasomra bíztam, hogy hozza el egy targonczással a vasúthoz. Azok most bizonyosan beültek a három almába, nagy ünnep van, ott iddogálnak. Ha előkelőinek, vegye át tőlük a málháimat. Ennek is adtam egy koronát. Nem is háborgatott többet. Hozzá foghattam az alvasához. Mindjárt az első sor így kezdődött. «A Karstcsatorna Magyarország kloakájává alakult.» Aztán csupa egymásra következő tények lettek elősorolva. A vezérigazgató kitörte a nyakát, a társaság elnöke megőrült, a vezérügynök megszökött. A kormány lefoglalta a társaság vagyonát s szigorú vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat rendkívüli visszaéléseket, szabálytalanságokat fedezett fel, később aztán tetemes pénztárhiányt. (Folyt. köv.) A fehér hajú szépség. — A Magyar Hírlap tárczája. — Ida: René Maizeroy: Csinos, nagyon csinos volt a leány. Mély tüzü tengerzöld szemének szelíd volt a nézése, — elvan szelíd, mint az ég boltozatja szépséges őszi napon, amikor szőlőfürtöktől terhes szekérkék döczögnek a hegyi utakon, vagy amikor a halott falevelek először szállonganak a csöndes légben. CsodálatosS^^jaf&ígi volt minden a lányon, parányi^Ájf^'am haalékon’y. Olyan volt a nyaka, /mint a hattyúé.V szőke, volt a selymes finom,és^a cseresznyéd y hez hasonló szája picziny, giftrűgéd és^fővona^ tos, mint az érett gyümölcs. VyRfeze ö*kan mir^ ji egy királynőé, vagy valami %$nté. Csakhogy// 1