Magyar Hirlap, 1935. június (45. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-23 / 141. szám

24 1935 június 23. firdAB ország egyik leghatalmasabb mágnását. Az ilyen ütődött ember bizonyára megérti egy nyomorgó poéta bánatát és segít majd rajta. Csakhogy amíg Csokonai eljutott Festetics elébe, addig sok minden útbaeső lelkésznél, tanítónál kellett egy-egy napra vagy kettőre megállania, néhány pohár borocskát meginnia. Komáromban pedig Juliannát mindjobban sürgették a szülei a döntésre. Mikorra végre Csokonai megkapta a gróf ígéretét, hogy kinevezi a csurgói algimnázium segédtanárává, akkorra a dunaalmási kereskedő szépen elkaparintotta az éhenkórász költő elől Lillát. Most már azután ráért Csokonai, hogy valódi „Lilla-dalokat” írjon, ne csak a Róza nevét húzogassa ki régibb verseiből. Bevette magát lelke bánatával a balatoni erdők közé s itt születnek meg a szíve vérével írott legszebb dalai: Földiekkel játszó Égi tünemény. Istenségnek látszó Csalfa vak remény ... Bájoló lágy trillák, Tarka képzetek, Kedv, remények, Lillák, Isten veletek! (Utószó: Lilla Juliánnát, hiába kosaraz!a ki a nincsetlen poétát és hiába engedelmeskedett reális gondolkodású apjának, mégis utólérte a végzete. Első férje halála után 68 éves korában még egyszer férjhez ment Végh Mihály esperes úrhoz, egy fölöttébb vígkedélyű emberhez, aki másfél év alatt nyakára hágott Juliánná egész vagyonának. -Az öregasszony nyomorogva töltötte élete utolsó éveit. Ezen az áron ugyan valóban halhatatlanná is tehette volna az alakját az utókor szemében ...) Himfy és Tempefői Csokonai csak vendégül, bánatát elsírnia jött a Balaton mellé. Ellenben vérbeli balatoni költő volt Kisfaludy Sándor, bár ő meg viszont a „Himfy szerelmeinek“ első, fontosabbik részét nem itt, hanem a francia Draguignanban és azután Klagenfurtban írta meg. És abban is azonos az ő esete a Csokonaiéval, hogy szívszerelmének, Szegedy Rózának álneve, „Liza“ itt is csak utólag került bele a költeménybe, amely eredetileg két másik ideálja nevét volt megörökítendő. Annyiban viszont eltér a két poéta sorsa, hogy míg Csokonai a boldogtalan szerelem siratójává lett a Balaton partján, Kisfaludy a már itt keletkezett ! „Boldog szerelemében a csöndes nyárspolgári házasélet dalosául szegődött s ebben a boldogság-dalolásban éppen olyan túlzásba esett a valósággal szemben, mint Csokonai a kesergésében. Ahogy a Lilláért való bánkódás az idők múltával nem bizonyult indokoltnak, éppúgy a Lila hirhallása fölött érzett öröm sem volt a költő számára felhőtlen ... Ne vegye az olvasó kegyletsértésnek, de ez a Himfy-ügy is — ha közelebbről nézzük — kicsit nagyon is józan gazdasági elgondolásokon nyugodott. Kisfaludy Mihály, a költő-fiúk édesapja, ridegen számító, tisztán csak a vagyona gyarapításának élő ember volt, amellett zsarnoka a családjának. Fiainak poétái hajlamai iránt semmiféle megértéssel nem viseltetett s így a legidősebbiket, Sándort, ugyancsak szorongatta, amikor az jogi tanulmányai helyett inkább versírogatással foglalatoskodott. Hogy a gyűlölt tankönyvektől megszabaduljon, inkább beállott a fiú katonának s megyéje ajánlatára csakhamar felvittték Bécsbe testőrnek. Amikor a ragyogó testőruniformisban az egyik badacsonyi szüret idején hazalátogatott pátriájába, itt megismerkedett a dúsgazdag Szegedy Ignác vasi alispán gőgös lányával, Rózával s célzásokat tett neki hirtelen támadt szerelméről. Róza kissé túlhirtelennek ítélte ezt a szerelmet, ugyanis értesülése volt arról, hogy a testőrhadnagy úr még csak napokkal előbb is igen bensőséges olasz nyelvleckéket vett Bécsben Medina Máriától, a híres-neves Salvatore Vigano balettmester nejétől, kinek kurta szoknyája azóta is „viganó“ néven került bele a magyar kosztümtörténetbe. Petrarca nyomában A Medina Máriával való viszonynak komolyabb hübneve is volt; őnagyságába ugyanis a testőrség parancsnoka, dr. Splényi is bele volt habarodva s bizony nem jó szívvel nézte, hogy babája kegyeiben egyik alantasával kelljen osztoznia. Ezért hát a legelső kínálkozó alkalmat felhasználta arra, hogy büntetésből valamelyik gyalogezredhez helyeztesse el Kisfaludy Sándor testőrhad■nagy urat, el a messzi Itáliába, ahol majd a Napóleon elleni csatározásokban hűtheti le túl forró vérét. Minélfogva Kisfaldynak le kellett vetnie a gyönyörű kacagányos mondort. Mielőtt azonban bevonult volna Milánóba, az ezredshez, nagyot gondolt, szabadságot kért, hazajött s most már formálisan is megkérte Róza kezét. Csakhogy a bakatiszti uniformisban most már még sokkal kevésbbé volt Róza számára kívánatos az úrfi s ezért rövid úton kikosarazta őt. Kisfaludynak tehát most már nem volt más választása: ki kellett a frontra mennie s hamarosan hadifogságba is került. A franciciák elvitték Draguignanba, ahol még elevenen élt a szomszédos Vaucluse egykori lakosának, Petrarcának az emléke. Erre tanítgatja őt az ott nyaraló párizsi kislány, Caroline D'Esclapon, aki a forradalom rémségei elől menekült idevalósi rokonaihoz. Caroline biztatgatja, hogy olvasgassa minél többet Petrarcát, sőt arra is, hogy írogasson Petrarca stílusában verseket, így születnek meg 1796 nyarán a „Kesergő szerelem strófái, amelyekben Kisfaludy-Himfy a Bécsben maradt kedvesét, Vigano Máriát siratgatta. Amikor két hónap múlva a franciák tiszti , becsületszóra szabadon engedik Kisfaludy, s ő most Nizzában hajóra száll, hogy Genova felé vitorlázzék, a hajóra magával viszi költeményeit is. Vihar kerekedik, hajótörést szenvednek és Himfy versei belevesznek a tengerbe. Mint nem-kombattáns tisztet a hadseregvezetőség most Klagenfurtba rendeli ki Kisfaludyt, egy ruhatár parancsnokául. A katonai ranglétrán ugyancsak mélyre süllyedt egykori testőrhadnagy úr most karrierbeli bánatát egy nagy érzéki szerelembe fojtja valami Pepi nevű német grófnő oldalán, akinek ugyan a férje is jelen van, de ez a kor divatja szerint nem sokat törődik a felesége mellé szegődött chisbeával. A tengerbe veszett Himfy-strófék most újraszületnek, még az előbbieknél is tüzesebbek, lángot vetetebnek, hiszen egy nagy, eleven szerelem parazsa fűti őket, pláne, amikor Pepinek el kell Klagenfurtot hagynia s Kisfaludy nem követheti őt. A Kesergő Szerelem legbánatosabb strófái ekkor születnek meg. Cyrano a Balaton mellett időközben Kisfaludot újra a frontra akarják küldeni, éspedig egy a Rajna mellett fekvő morva bakaezred hadnagyaként. Igen fontos lenne most már, hogy valami komolyabb pénzmagra tehessen szert, amellyel egyrészt kiválthassa magát a hadseregből, másrészt pedig tisztes polgári exisztenciát kezdhessen anélkül, hogy apjára szoruljon, aki mindehhez úgy sem adna pénzt.Kisfaludy lelkében újra felrémlik a badacsonyi szüret emléke, a gazdag Szegedy-lány képe. Péteri Takáts József, Kisfaludy Sándor barátja, akivel a költő állandó levelezésben van, beszámol neki arról, hogy Róza apja, a gőgös vicispán, immár nem él s hogy most Jahin Róza könnyebben hajlik majd a kérő szóra. Erre Himfy előszedi eddigi összes kesergő szerelmeit, gondosan kijavít bennök minden részletet, ami netán Vigano Máriára vagy Pepi grófnéra vallana s az így „helyesbített“ költeménysorozatot elküldi barátja útján Rózának. A gyönyörű daloknak megvolt a kívánt hatása: Szegedy Róza igent mond. Kisfaludynak ugyan még némi dolga akad a fronton, végigverekszik egykét rajnai csatát, de azután a második zürichi ütközet előtt lemond a nagynehezen megszerzett főhadnagyi sarzsiról és siet haza megesküdni. De annyira sietett, hogy még holmi formai hibák is akadtak az esküvő körül, így azután a szükséges dispenzációk beszerzése után az esküvőt meg is kellett ismételni. Most azután zavartalanul feltijjonghatnak a dupla-pecsétes szerelmi boldogság dalai. Feledve minden kesergés, feledve Vigano és Pepi. Himfy boldog férj s a balatoni szőlőhegy oldalát felveri — a magyar irodalomban talán először — a házasélet csöndes derűjének dicsérete. Petrarca bíborköntösében bevonul Biedermeier nyárspolgár úr a magyar olimpusra! A harminckét évig tartó boldogságnak ugyan vannak árnyékai is. Róza betegeskedik, nincs a háznál gyerekáldás, nincs, aki Himfy szája íze szerint főzzön, Himfy orvosi könyveket hozat, hogy rájöjjön, mi oka is lehet annak, hogy házasságuk terméketlen maradt. Zsörtölődések a cselédséggel, akik az asszony betegállapotát kihasználják és ott csalnak-lopnak, ahol tudnak. Az egykori romantikus Himfy lemondóan írja egyik levelében : Csak igaz az: az ember házi állati Hát igen: Kisfaludy maga bogaras, rátarti, rideg, materialista nyárspolgárrá válhatott, de a „Himfy szerelmei” örök frisseségben, múlhatatlan fiatalságban ott himbálódznak a balatoni szőlőhegyek napsütötte oldalain, a badacsonyi szüretek víg lőporpuffogtatása közepette és a holdvilág ezüstös fényében képesen nyújtózkodó tó csillogó tükre fölött .fa Pest-Józsefváros, 1869 Pest. Külső stáció ucca 86. Földszintes, „sárga ház“ rabja még csak negyvennégy varon szépen gondozott oleanderek, svábhegyi balatoni óperenciántúli örök tavaszok szegényes, külvárosi hazugság-pótlékai. Benn a házban öregedő, kikopott művésznő a parancsnok. Jócskán túl van már az ötvenen s egykori primadonna- szeszélyeit most mindenestül a szegény rab férjen, a nyolc évvel fiatalabb Jókain éli ki. Napirenden van a perpatvar, károgó vijjogó kivénhedt ripacs-hangon szidalmak özöne röpköd a zárt kapu mögött egy szerencsétlen banauz-író fejéhez s jó, ha meg csak ez röpköd s nem követi nyomban papucs, tányér s egyéb nemrepülésre szánt berendezési tárgy is. Róza — végzetes név! Csokonainál is, Kisfaludynál is, Jókainál is ez képviseli a földhöz húzó különcöt —, Laborfalvy Róza szigorú kommandószóra fogja a szerencsétlen, gyermekszemű költőt. Ha kell, rázárja az ajtót s addig ki sem nyitja, amig meg nem született az előírt penzum, a napi lecke! Szókratész — igaz, politikai vádak címén — mégis bürökhalálba szökhetett Xantippe elől. De könnyű volt neki, ő már hetven esztendős volt, az élettől nem várhatott már úgyse sokat. De a „sárga ház“ rabjai még csak negyvennégy éves. Még szeretne élit, még sok mindent meg kell írnia ... És azután Szókratész elvont filozófiát prelegált, sőt — ha nagyon ráunt Xantippére — az akkori idők divatja szerint más formákban is kiélhette fantáziája erotikus igényeit. De mit műveljen egy szegény 19. századbeli pest józsefvárosi regényíró, akinek oly szüksége lenne egy kis fantáziagerjesztő élményre, egy kis szerelmes ihletre, hogy újra gazdagon kibuggyanhasson belőle az alkotó erő. A semmiből elvégre csupán az Isten tud alkotni: a költőnek élnie és élményeket kell szereznie, hogy azokból húsvér figurákat alkosson. S ez a sárkány-őrzőtte zárt kapu itt valóságos kínai fallal zárja el a külső zuhogó élettől. Képzelő ereje eltikkad, a féltékenység démona ráül a tollára s gyilkos súllyal szorítja oda a papírhoz, hogy moccanni se tudjon. A honvéd özvegye Egy szép napon gyászruháiba öltözött idősebb asszony tör be mégis a titkok házába. L ... negyvennyolcas őrnagynak az özvegye, Petőfinek, Jókainak fiatalkori barátja volt az ura, ezt már meg sem lehet egyszerűen a küszöbről elkergetni. Amúgy is idősebb korosztály. Róza asszony hát beengedi. Az özvegy protekcióért jön a leánya, Ottilia számára. Színésziskolába szeretné ingyen bejuttatni, a lánynak szép hangja, jó figurája van. Jókai ajánlása bizonyosan hozzásegítené őt a vágyra vágyott színpadi karrierhez. Hát persze, a képviselő úrnak előbb látnia kellene Ottiliát, nehogy látatlanba ajánljon valakit, aki méltatlan a protekciójára. Itt, Laborfalvy Róza szeme alatt erről persze szó sem lehet. De majd az özvegy lakásán ... Ottilia tizennyolc éves volt és aranyhajú. Jókai negyvennégy s bár kissé túl magasra nyúlt már a homloka, még mindig szép ember volt, főként a szemében, a nézésében volt valami csöndes igézet. Huszonhat évvel idősebb a leánynál, tehát nyugodtan elvállalhatja a gyámapai tisztséget, ahogy ez egykori negyvennyolcas honvédtársának emlékével szemben kötelessége is. Csak éppen Róza asszonynak nem szabad a dologról semmitsem megtudnia. Ilyenben azután nem ért tréfát. S a költőnek már-már kifáradóban volt ihlete új erőre kap. Ottilia alakja mögött máris felcikázik Noémi örökszép figurája, a magyar Hannele poétikus, puha alakja. Megszületik az „Aranyember“ ötlete. Csakhogy ezt az életregényt át is kellene élni. Holott itt Pesten ez egyszerűen folytonos életveszéllyel járna együtt. Már tudniillik Róza asszony miatt. Ottilia úgyis gyönge egészségű leány. Menjen le a Balatonhoz. Talán Füredre, ahová Jókai amúgy is már évek óta le szokott rándulni s így nem keltene a Külső stáció uccában különösebb feltűnést, ha az író maga is néhanapján kirándulna s egy-két hétig ott pihenne. Csak egy baj van: hogy a füredi orvos Laborfalvy Rózának a sógora. No de majd csak túlsegít ezen is a férfiszolidaritás! Az aracsi Senki-szigete Ezen túlsegített, de azon nem, hogy Ottilia csakugyan komolyan beteg volt. A kaméliás színésznő betegségét megkapta, még mielőtt színpadra került volna. A „Hon“-ban pedig megkezdődik az „Aranyember“ folytatásokban. Róza asszony is olvassa a folytatásokat. Itt valami nem stimmel. Ebben a regényben több az életvalóság, mint az eddigiekben, több az igazi tűz, mint amennyi a Külső stáció uccában engedélyezve van. S máris készülődik le ő is Füredre utánanézni, mit is mivel ott a feltételesen szabadlábra helyezett rab. Jókainak gyorsan kell cselekednie. A nyomokat el kell tüntetnie. Hirtelenében felvesz valahonnan egy kis előleget s a Balaton melletti aracsi hegyen megvásárol egy elhagyott, olcsó kis présházat. Ide telepíti be Ottiliát, mamájával együtt. S ettől kezdve ez a kis présház, a maga, kopár falaival, de a világtól való teljes elzártságával lesz a Senki szigetévé. Noémi és Tímár Mihály életregénye most már itt játszik: a legmegrendítőbb, legigazabb magyar szerelmes regény ... Ottilia édesanyja elhúny. Az árva leány egyedül marad, mindjobban erőt vesz rajta a tuberkulózis. „Gyámapja” végül elküldi Meránba, gyógyulni. Talán kicsit feledni is. Hiszen az „Aranyember“ már befejeződött s most már új regény indul a költő tolla alatt, aki ott az aracsi présházban újra magára talált, új erőt szívott a fiatal leány lelkéből. A sors újra bosszút áll ...Az élet halad. Az aranyember új dicsőségek felé siet. Új élet kezdődik a magyar ugaron attól kezdve, hogy a király és a nép egymásnak kezet nyújtottak s az új életnek egyik magvetője Jókai. Ami külső díszt magyar író megkaphat, azt az aranyember megkapja s Róza is megnyughatik már, amióta az ura nem utazik oly gyakran Balatonfüredre. Pedig most igazában ráférne az üdülés: drága árat fizetett a jánoshajtásért . Meránban nem soká köhécselt a kis Noémi. Egyedül, mindenkitől elhagyatottan lehelte ki szép, fehér, lányos lelkét. Haldia elit még megkérte házigazdáját, hogy ha meghalt, vegye le az inge alatt, a szíve fölött őrzött medaillont és a pántlikával körülkötözött levélcsomóval együtt tegye bele egy csomagba és küldje el Jókai Mór képviselő úrnak, Pestre, a Külső stáció uccába A csomag megérkezett. A medaillonban a leány „gyámapjának“ hajfürtje; a levelek, bár németül írták, letagadhatatlanul Jókai gyöngyírásával íródtak. Ha ez a csomag Róza asszony kezébe kerül, akkor itt embervér fog folyni. Hát odakerült. De mikorra Róza asszony a csomagot felbonthatta, az aranyember már halálán vívódott. Gyerekkora óta is mindig inklinált a tüdőbajra s most a Noémi csókjai nyomán új erőre kapott benne az alattomos kórság. Heteken keresztül élethalál között lebegett. S mikorra újra felépült, Róza asszony — életében talán élőn szőr — megelégedett a sors bosszújával S nem tetézte azt még a saját külön szemrehányásaival is. Noémi gyöngéd, puha figurája azonban örökre eljegyződött a Balatonnal... Amiért pedig ezeket a balatoni szerelmeket felfrissítettem, annak valamimélyebb oka is van. A „magyar tengeri” körül jónéhány szobor és emlékmű hirdeti többékevésbé emlékezésre méltó férfiak mentés, dolmányos dicsőségét, a jóindulatú dilettáns Vág Miklós báró füredi Kisfaludy-szobrétól kezdve egészen a derék, szerencsétlen végül ,Soós Lajos kenesei obeliszkjáig. Ami ellen természetesen semmi kifogás nem eshetik. De hátha egy-két nyáron keresztül arra koncentrálnák az illetékesek a jószándékukat s a különböző jótékony mulatságok jövedelmeit, hogy a három halhatatlan szerelmesnek: Lillának, Lizának és Noéminek állítsanak hófehér, bársonyosan puha, csöndes bánatú szobrokat. S aztán idegezzék be a vendégforgalomba, hogy a Balaton nemcsak a szívbajosok Mekkája s nemcsak a „magyar Weimar“ áll itt a tó partján, hanem hogy a Balaton egyúttal a halhatatlan szerelmek örökéltű tava is, sokkal inkább az, mint bármelyik másik európai tengerszem ... Supka Géza Vasárnapi Egy Stradivarius-hegedű különös története Londonból jelentik. Esztendőkkel ezelőtt egy szegény vándormuzsikus járta végig az angol kisvárosokat és falvakat. Sovány és éhes volt. Minden udvaron megállt, hegedűjén eljátszott néhány dalt, de az aprópénz csak igen ritkán hullt a kalapjába. Szomorú vándorlása során érkezett a nyomorgó muzsikus egy Whitwick nevű faluba és Fred Richard bányamunkás háza előtt kezdett muzsikálni. De az ajtó meg se nyílt. Végre a muzsikus kopogtatott az ajtón, mire a bányamunkás kidugta a fejét. A muzsikus arra kérte a bányászt, hogy adjon neki kölcsön két shillinget és szívesen otthagyja zálogba a hegedűjét mindaddig, amíg a két shillinget vissza nem hozza. A bányász megsajnálta a kopott embert, odaadta a két shillinget és eltette a zálogban hagyott hegedűt Aztán évek múltak el. A muzsikus nem jött vissza, a hegedű pedig sok más limlom közé a kamrába került. Mint Londonból írják, az öreg bányamunkás most, annyi év után, valakinek néhány shillingért felkínálta megvételre az ütött-kopott hegedűt és ekkor érdekes fölfedezésre bukkantak. Amikor jobban megvizsgálták a hegedűt, megtalálták benne a Stradivarius nevet és az 1716-os dátumot. Megállapították, hogy valódi Stradivarius-hegedűről van szó. Az ismeretlen muzsikus nevét pedig nem tudja senki.