Magyar Hírlap, 1969. december (2. évfolyam, 331-359. szám)
1969-12-09 / 339. szám
Magyar Hírlap______________________kultúra - művészet________ 4-7•0969.december 9.kedd 9 Szovjet—magyar kulturális tárgyalások Hétfőn a szovjet fővárosban megkezdődött a szovjet—magyar kormányközi kulturális együttműködési bizottság ülésszaka, amelyen megvitatják a két ország együttműködését a különböző nemzetközi kulturális szervezetekben és megvizsgálják a különböző művészeti rendezvények és képzőművészeti kiállítások cseréjének távlati tervét Jekatyerina Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere és Ilku Pál, a Magyar Népköztársaság művelődésügyi minisztere a megnyitó alkalmával rámutatott, hogy az együttműködés programja fontos és jelentős rendezvényeket irányoz elő. A jelenlegi találkozó egyik fő feladata, hogy kidolgozzák a program 1970— 1971. évre szóló tervét. Homérosszal kezdődött.. Látogatás az írószövetség sci-fi klubjában . r r ( A tudományos-fantasztikus (elterjedt rövidítéssel: sci-fi) regényeknek világszerte óriási olvasótábora van. Népszerűségben megelőzik még a krimiket is. Elsüllyedt világok — Mi a helyzet nálunk? — kérdezzük Kuczka Pétert, aki maga is a sciencefiction irodalom egyik hazai képviselője, Az idő ablakai című első magyar sci-fi film írója, és az írószövetség tudományosfantasztikus klubjának vezetője. — Ebben az évben tizenhat sci-fi regény jelent meg Magyarországon, hazai és külföldi szerzők tollából — mondja. — Sajnos ez meglehetősen kevés, pedig az igény nálunk is megvan rá. Ezt bizonyítja a többi között az is, ahogyan az írószövetségnek ez a klubja — jobban mondva, hivatalos nevén: munkabizottsága —■ másfél esztendővel ezelőtt megalakult. A véletlen úgy hozta, hogy a szövetség ifjúsági szakosztályában előadást tartottam a sci-firől. Nemcsak a fiatal írók jöttek el, hanem részt vett számos olvasó, akik valamilyen módon tudomást szereztek a programról. Ezt a szenvedélyes érdeklődést látván, elhatároztuk, hogy ezentúl minden hónapban találkozunk. Ilyenkor mindig előadást tartunk, amit vita követ , hogy ez tartalmilag és tematikailag is érdekes és változatos legyen, egyik hónapban irodalmi, a másik hónapban pedig tudományos előadást tart a meghívott előadó. Hallottak már előadást a klubtagok a többi között a tudományos-fantasztikus irodalom magyar előfutárairól, a két kiváló sci-fi-regény íróról: Asimovról és Sztanyiszlav Lemről, valamint napjaink egyik legizgalmasabb tudományának, a biológiának fantasztikus lehetőségeiről. Nagy sikere volt az Atlantisz-kutatás problémáiról szóló beszámolónak is, hiszen a sci-fi kedvelt témája az elsüllyedt világok feltárása. Legutóbbi, novemberi összejövetelünkön Tarján Rezső profeszszor tartott előadást a számítógépek jövőjéről. A computerek ugyancsak alaptémának számítanak a tudományos-fantasztikus irodalomban. — Kik lehetnek a klub tagjai? — Egy részük író, tagja az írószövetségnek. A többiek főként tudományos területen dolgoznak, biológusok, mérnökök, matematikusok, fizikusok, de akad közöttük csillagász, diák, egyetemi hallgató is. Tudomásom szerint jelenleg már több tudományos-fantasztikus klub működik Budapesten. A Berzsenyi Gimnázium klubjából például sokan eljárnak az írószövetségbe, s amit itt hajtanak, azt továbbadják diáktársaiknak. A klub számára kidolgozták már az 1970-es tematikát is. Előadás hangzik, majd el a jövő haditechnikájáról; a matematika szerepéről a science-fictionban; a sajátságos, nemzeti ízű olasz tudományos-fantasztikus irodalomról, s terveznek egy estet, amikor az amerikai sci-fit vitatják meg. Gyakran külföldi vendég tart előadást a klubban. Ellátogatott például hozzánk a szovjet Kagarlickij, a lengyel Borun és a román Hobana. Ezekből a beszámolókból is kiderült: mindenütt nagyobb kultusza van ennek a műfajnak, mint nálunk. Klubok léteznek, magazinok jelennek meg, s nem utolsósorban több sci-fi jut el az olvasókhoz. Ma délelőtt adják át a Kosztolányi Dezső téri új, tizenhét munkaerős gyógyszertárat. Új patika Budapesten — minek erről külön írni? Ha viszont hozzátesszük, hogy ez az ország legmodernebb patikája (pontosabban: az első, amely minden tekintetben kielégíti a hatodik magyar gyógyszerkönyv előírásait), már másként áll a dolog. Hanem mi köze mindehhez a kulturális rovatnak? Nos az, hogy ez „irodalmi patika”, vezető gyógyszerésze, Dudás Kálmán, mellesleg egyike jeles költőinknek és műfordítóinknak. — Mellesleg-e? — kérdem tőle, miközben a vadonatúj, makulátlan fénylő-fehérlő aszeptikus szoba, bevizsgáló laboratórium, kémlőszerek, gerebek, pipetták, szívópalackok, lepárlócsészék, vízsugárszivattyúk boszorkánykonyháján végigvezet, megakaszthatatlanul, lelkesen magyarázva, hogy az officina, a vényező, az alapanyagtároló, a hűvöstároló, a kenőcstároló, a folyadéktároló, az öltözők, mosdók, mosogatók, forgószekrények, pincék, kamrák, előterek mily célirányosan és hibátlanul töltik be hivatásukat. Ahogy hallgatom, Miroszlav Krleza Lédájának premierjén sem lehetett izgatottabb, lelkesebb. Ő ültette át ugyanis magyarra a nyelvezetében, témakörében egyaránt kényes-igényes Lédát, csakúgy, mint a Glembay Ltd-t vagy Kazakevics regényét, a Tavasz az Oderán-t, vagy az ifjú polihisztor költő, V. Larics költeményeit és sok minden mást. Oroszokat, cseheket, szerb-horvátokat, lengyeleket. Mintegy húszezer verssort és húsz prózai művet. Eközben öt testes kötetben jelentette meg saját költeményeit. Legújabb műve a Szépirodalmi Kiadó gondozásában most jelenik meg. Keats is patikus volt, Tömörkény is. Csontváry-Kosztka és Ibsen is — tűnődöm el, ülve az új patikában. Szóval: mellesleg-e? — ismétlem meg a kérdést. — Költőnek indultam, s patikussá tett a realitásra kényszerítő, két háború közötti kisebbségi sors. Hálás vagyok a sorsnak ezért. Lassanként hitemmé vált, hogy az írónak nélkülözhetetlen az élettel való közvetlen kontaktus, valamely polgári hivatás. Az én ifjúkoromban — Jugoszláviában kezdtem pályámat — a vidéki patika még afféle kaszinóból, gyóntatószékből, lelk klinikából összeállt hibrid intézmény volt. Közvetlen forrása a változatos emberi élményeknek. A recept nemcsak az ember testi nyomorúságának, de legtöbbször lelki tartásának kulcsa is. A testileg kitárt ember lélekben is lemeztelenedül. A recepttel kezemben egyszerre látom és számon az embert. És tisztelem is. Rendíthetetlen hitéért, amellyel a létezés alapvető, döntő, egyetlen igaz értelmében: magában az életben hisz. Hátborzongatóan bizarr dolog, hogy ez az „egészséges” életakarás legerősebben, legsűrítettebben éppen a betegekben jelentkezik. Tőlük tanultam meg: alapjában mily kevés kell ahhoz, hogy az ember boldog legyen. Elég egy reménysugár, amely a létezés kínzó és fenyegető részleteiből a létezés egészéhez való menekülést jelenti. — Műfajilag milyen hatással volt a költőre a patikus? — Mondják, patikus voltom kiérződik, „leszaglik” munkáimból. Való, hogy fordításaim hűségéhez a receptkészítők pontosságával ragaszkodom. S költeményeimben olykor magam is felteszem a tudományosan felfogott biológiai lét fogalmait és képeit. Nem összeférhetetlen ez az eredendő emberi érzelmekkel. Vincze Lajos X^-^/Co/fő és patikus (61 f A 2240. év . Egyébként a klub tagjai között szenvedélyes könyvgyűjtők is akadnak. Egyiküknek például 400 kötetes sci-fi könyvtára van, s ebben rendkívül érdekes, kuriózumszámba menő, régi tudományosfantasztikus könyvek is találhatók. Ez a gyűjtő a legutóbbi könyvaukción értékes darabbal gazdagította gyűjteményét, megvette Mercier 1879-es kiadású, német nyelven megjelent munkáját, a 2240. évet. — Ha már a régi sci-fiknél tartunk, nem hagyhatjuk ki a kérdést: mikortól számíthatjuk a tudományos-fantasztikus irodalom létrejöttét, melyek voltak az első sei-fik? Ókori robotemberek — Talán különösnek hangzik, jómagam is meghökkentem, amikor felfedeztem, hogy már Homérosz is tesz említést az Iliászban robotemberekről, mert mi mást jelent a következő idézet: „ ... Vastag botját fogta kezébe, / És bicegett kifelé, szolgálók gyámolították; / Drága aranyból vannak ezek, de akárcsak az élők. / Van szívükben erő és ész, és szólani tudnak, / És őket munkára az égi lakók tanították. De találunk a Bibliában is olyan fejezetet, amelyet nyugodtan tekinthetünk a tudományos-fantasztikus irodalom egyik ősének. Az egymás után alakuló klubok, a nagy érdeklődés bizonyítja: könyvkiadásunknak is jobban oda kellene figyelnie a scifi műfajára. Halász Júlia Ifis matató pjìa^ch^jafíha^an Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalul, festett egekbe néz. A vesszőkre tessék ügyelni, a versben is, meg Illés Endrének most bemutatott darabjában is, amely címét Vörösmartytól kölcsönözte. Amint Vörösmartynál nem „kancsalul festett egekről” van szó, hanem festett egekről, amelyre kancsalul néz az álmodozó — a most bemutatott darabnál is minden árnyalat fontos, különben összeomlik az építmény. Valljuk be, nem könnyű darab; mondanivalója, előadási technikája is állandó összpontosítást, együttgondolkodást kíván. A darab főhőse egy olyan fiatal férfiú, akit „némiképp fullasztanak életének lehetőségei”. Nem a körülhatároltság, a beszűkültség, nem a lehetőségek hiánya, hanem éppen a nagyon is sokoldalú — éppen ezért nagyon bonyolult — lehetőségek. Valami módon: a bőség, zavara ez, az életpályán s a magánéletben egyaránt Ahol sok a lehetőség, nagy a tévedési hányad is. És hősünk mintegy életformává alakítja ki a maga számára a „lépcsőházi bölcsességet”: így kellett volna viselkednem (de már késő)..., most bemegyek az igazgatóhoz, s megmondom neki (nem mondja meg)... ha most itt lenne a nő, világosan s fölényesen közölném vele (nem közli)... — és így tovább. Életbevágó fontossága egyik döntésnek sincs; akár így, akár úgy, akár jól, akár roszszul oldódnak meg a kérdések, úgy nagyjából azért minden rendben van, nem törik csontja hősünknek. Festett egekbe néz, de nem az egek kancsalok, csak a pillantás. A mi fiataljaink kockázat nélkül lehetnek bátrak — hangzik el a színpadon, s körülbelül ez a lényege ennek a háromfelvonásos játéknak. Szerencséje is, tehertétele is a mai fiataloknak ez a kockázatmentesség. Erről beszél a darab remek, friss indítása is. Négy fiatal házaspár társasjátéka indítja el a cselekményt: kéthetenként „körbelakják” egymást, sajátjukként használják azt a keretet, amelyet a többiek alakítottak ki maguknak. Felszínre teljesen egyformák ezek az életformák, a gondolatok csakúgy, mint a bútorok is. Inkább csak unaloműző játék ez: Le Sage sánta ördögének módjára bepillantani mások otthonába. S látni valami újat — vagy önmagunk tükörképét a többi fiatal életében is? Valahonnan valahova — vagy sehonnan sehova? Így indul a játék, amelyből kiderül, hogy — Tolsztoj szavaival — a boldogság minden családban egyforma, de boldogtalan mindenki csak a maga módján lehet. Az indítás tehát világos és sokat ígérő, igazi „ziccer”-téma, akár egy kabarétréfa nyitánya is lehetne. Azt tanácsolom a nézőnek, ne engedjen a látszatnak, ne felszíni érdekességet keressen az alapötletben, különben szemdörzsölve, hitetlenkedve jön ki a harmadik felvonás végén. A keret: csak keret. Illés Endre azonban kétélűre köszörült párbeszédekkel kétfelé villogó gondolatpengékkel, a köznapok filozófiájával tölti meg ezeket a kereteket, s oly zsúfoltan, annyira igényesen, hogy pillanatra sem lankadóan, feszülten kell figyelni. Könyvdráma-e a Festett egek? Ha figyelni kell, s nem a dráma vonzza magához figyelmünket, az elég baj! — könnyű és felszínes volna így ítélkezni. Talán nincsenek is „könyvdrámák”, csak rossz színpadi előadások. Az irodalomtörténet nem egy alkotásra mondta ki hajdanán, hogy könyvdráma. S aztán egy napon mesterére, értő kezű dramaturgra, rendezőre talált a szöveg és színpadon is kivirult. Lehet, hogy így vagyunk Illés Endre új darabjával is. S talán még így ebben. Aki a Kortárs decemberi számában az első felvonást elolvasta, nem érti, hogy ez a bonyolult, de azért nem követhetetlen darab miért vált olyan nehezen emészthetővé a színpadon. A valódi és a képzelt helyzet kettéválása, a „játék a játékban” és a magas intellektualitású szöveg helyes értelmezése: a három tényező egyike sem olyan nehézség, amin színpadjaink ne tudnának úrrá lenni. Ha a Madách Színház előadásában mégis megoldatlanok maradnak, ezért én nem az írót okolnám. Hanem a színházat, a rendezőt, a színészeket s még a díszlettervezőt is. Kezdjük az utóbbival (Köpeczi Bócz István). Látszólagos elvontságában is alapjában naturális a színpadkép, alkalmatlan a mondanivaló szolgálatára. A modern élet komplikált viszonylatait, a gépkorszak „kuszaságát” illusztráló, ágas-bogas térplasztikai kompozíció fölöslegesen vonja el a figyelmet a játékról. A képzelt és valóságos helyzetek szétválasztására hivatott világítási libikóka, a színészi játék percenkénti áthangolása és a szöveg gondolati bakugrásai amúgy is annyira igénybe veszik a néző koncentrálóképességét, hogy fölöslegesen tovább terhelni oktalan dolog volt. Ugyanez a naturális túlrajzoltság jellemzi a rendezés (Lengyel György) számos részletét is. Ilyen például az éppen csak felvillanó, képzelt helyszínek „valóságos” odateremtése a forgószínpad rángatásával (nem is következetesen, egyes jelenetekben feljáró módjára az éppen adott helyszínen jelennek meg térben távoli figurái). Az író kamaradrámai gondolatpókerezését csak nehézkesen, zakatolva követi a színpadi megvalósítás. A kulcsfigura, Huszti Péter, életkorra és „figurára” együtt van a szereppel, de mint színész, nem győzi a nagyon sokrétű feladatot. A fő tényezők sikerületlensége minden mást mellékessé és esetlegessé fokoz le. Demján Edit, Almási Éva és a többiek igen jól megfelelnek egy átlagos társalgási színmű igényeinek. Papp Antal hímel. pIT KEDD a tv-ben K|i!|j|l!ij|nlliHiHi!l!i!H|l!!j!i! A mai műsor főt ’■ jj E idejét Mozart, A varázsfuvola című , operájának közvetítése foglalja el. Az operairodalom egyik csúcspontjának elismert mű csodálatos egységben foglalja össze a legkülönbözőbb stiláris elemeket: a német népdalt, a gregorián korálist, a daljáték stílusát, az olasz tragikus opera hangját. Mikó András rendező egyaránt kidomborítja az eszmei tartalmat és a népi játékkeretet. Márk Tivadar legszükségesebbre korlátozott, jelzett díszletei között hol bővérű komédia, hol magasztos humánus színjáték bontakozik ki. Az előadást egyik legkitűnőbb Mozart-dirigensünk, Erdélyi Miklós vezényli, a vezető szerepeket Bódy József, Bartha Alfonz, László Margit és Melis György éneklik. Vendégként lép fel az Éj királynője szerepében Geszty Szilvia, a berlini Állami Operaház immár világhíres magyar koloratúrszopránja. V. P.