Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)
1970-03-09 / 68. szám
Magtkr Hírlap HAZAI KÖRKÉP 1976. MÁRCIUS – HÉTFŐ 5 Kétszáz évig az iparról álmodott II. A kor haladóbb szellemisége nem győzte dicsérni a nyíregyházi örökváltságot. Deák Ferenc 1834-ben, híres november 10-i beszédébem ezeket hangoztatta: Nyíregyházának örök megváltása által felszabadult daszdai, a Nyírnek homokos földjén mi derék, s naponként növekedő várost emeltenek.” Madách Imre 1845 februárjában írja egyik baráti levelében: „Nyíregyházán láttam egész nagyságában az örökváltság eszméjét, magát, tanúsítani. A rövid idő alatti roppant haladás minden tekintetben .. Miféle ember? Nyíregyháza tirpákjai, akik nehéz százezreket fizetve váltották meg szabadságukat, jó alapot teremtettek a gyors fejlődéshez, amely már a polgári haladás útját járta. Eltelt ötven év, és a városnak cserépgyára, szódagyára, gyufa- és szivargyára lett, gimnáziuma és tanítóképezdéje, kórháza, megépült a vasút és a város lakosainak száma 18 ezerrel nőtt. .1837-ben kapta meg a városi privilégiumot, és negyven évvel később megyei székhely. De a fejlődés mégis a kapitalizmus útja és a városalapítók parasztunokái, dédunokái csakhamar tapasztalják, hogy egyre szőkébb a helyük a város asztalánál. Növekszik Nyíregyházán a kereskedőiréteg, és az ingyenélő dzsentrik, a megyei és városi főtisztviselők és rokonaik siserehada valósággal ellepi a várost. A tirpákok kiszorultak Nyíregyházáról. A fiatalabbak a bokortanyák vert falú házaiban, kurta földeken élnek, az öregek az ősi városszéli utcákban, hogy vasárnaponként közelebb legyen hozzájuk a templom. A föléjük növő társadalom már megvetette őket Csak parasztok voltak. Ráadásul tót származékok. A nyíregyházi monográfia ezeket írja 1931- ben: „A tirpáknak már a múlt században is ki kellett térni az úton a magyar elől, ha nem akarta megkéseltetni magát. A teherrel megrakott tót szekere, akár az árokba is le kellett hogy térjen, még üres szekér előtt is, ha magyar ember ült rajta. Ha nem tért ki, megverték. Kocsmában, lacipecsenyés sátorban ülhetett tíz tót legény is egy asztalnál; ha egy magyarnak oda volt kedve ülnie, fel kellett állni.” Valahogy így született maga a tirpák elnevezés is. Valaki felsóhajtott. — Bozse moj, ja trpin csia miszin ten to velki krizs! (Istenem, istenem, nekem csak mindig tűrnöm kell a nehéz keresztet.) És lett belőle trpják — tűrő, szenvedő, vagyis tirpák. Szégyellnie kellett, hogy a városalapító ősök ivadéka. Kérdezték tőle: — Micsoda kend, tót? — Nem. — Hát mi? Magyar? —Nem. — Hát akkor miféle ember? — Nyíregyházi. Pedig mégis csak ők tették naggyá ezt a várost. A szenvedések ellenére szorgalmasak és tehetségesek maradtak. 1924- ben Móricz Zsigmond írt riportot „Bokortanyán” címmel a Salamon-bokori iskoláról. A tirpák gyerekekről, „akik különös, egyéni magyar nyelven beszélnek, s ugyanazt az éneklő hangsúlyt tudják, ahogy mi is feleltünk valaha...", és akik között „van egy-egy jó koponya, ezek közt a Gincsai, Liskány, Skolnyik, Gyebrószki, Laczják, Gyurján, Sztaskó gyerekek közt, aki csak úgy fújja a tudományt." Kapitalizmus-konzervativizmus A kapitalizmus felforgatta a várost. A korábbi paraszti földviszonyokra rá sem lehetett ismerni. Csaló példaképpen is érdekes összehasonlítást tenni. Az örökváltság idején 104 gazdának volt 40 hold földje, 108-nak 30, 348-nak 20, és egy zsinkája, vagyis 10 holdja 124-nek. Ezenkívül volt néhány tucat zsellér és szolga. Száz esztendővel később Nyíregyházán mintha visszafelé ment volna az idő. A város 13 és fél ezer holdján hat nagybirtokos osztozott, nyolcezer-ötven holdon 170 harminc és hatvan hold közötti birtokos gazdálkodott, de leginkább jellemző, hogy az öt holdon aluli 6290 kistirpáknak mindössze 6290 holdnyi homok és szikes rét jutott. A város ipari fejlődése megrekedt. Már a XX. században csak a nyíregyházi villanytelep a legnagyobb üzem, még száz munkással sem. A többi tönkrement. Pedig egy 1793-ban készült nyíregyházi kimutatás szerint akkoriban 535 volt a mesteremberek száma, hozzájuk adva a segédeket és inasokat is. 1943-ban még mindig csak háromezer a város ipari munkásságának létszáma. A feudál-kapitalizmusra jellemzően inkább több a bank, a hitelintézet, a szeszfőzde, a dohánybeváltó és a beszűkült gazdasági állapotot a konzervativizmus kíséri. Mint a kísértet. Az úri hatalom parlagi önkényével együtt. Az ősi parasztdemokráciának nyoma sincs. Az örökváltságos egyezkedéskor a várost kilenc ember képviselte, közöttük öten voltak négy zsinkások, hárman földnélküliek, egynek pedig csak éppenhogy volt valami földje. Az 1930-as városi képviselőtestület nyolc nagygazdája mellett találunk kormányfőtanácsost, vagyonos főpolgárokat, főpapokat, nagykereskedőket, főtisztviselőket, földbirtokosokat és pénzintézeti vezéreket. De kisparasztot vagy munkásembert — egyet se. A hatalom a pénzemberek kezében volt, ezek szereplő politikusai pedig a dzsentri ivadékok. Ezek nem ismertek gátlást, könyörtelenek voltak a hatalomban. Rögtön hozzá kell tenni, hogy a gazdasági és társadalmi élet különösen éles ellentétei, visszásságai miatt Nyíregyházán kicsiny volt ugyan a munkásmozgalom, de harcosan baloldali. Szervezkedtek, sztrájkoltak és tüntettek. A város konzervatív urai pedig tűzzel-vassal keltek ellenük. Gyilkos merényletek Kétszer húzták meg a fegyverek ravaszát a politikai merénylők Nyíregyházán, hogy megfélemlítsék az embereket. Először 1919. január 5-én. Az oroszországi forradalom tapasztalataival hazatért, nyíregyházi származású Szamuely Tibor felkereste városát és január 5-én előadást tartott a színházban Imperialista diktatúra vagy proletárdiktatúra címmel. A polgári köztársaság idején is székében maradt Bencs Kálmán polgármester összeesküvést szőtt egy ellenforradalmi tiszti különítménnyel a kommunista Szamuely meggyilkolására. Már a színházat is gépfegyveres tiszti alakulatok vették körül. Majd este lesben álltak Szamuelyék Búza téri családi házánál, és amikor az orvlövészek férfiakat láttak a kapu felé tartani, fegyverek dörrentek. Szamuely Tibor két öccse sebesülten rogyott össze. Tibornem volt közöttük, mert titokban már este elutazott a városból. Otromba gyilkosság rázta meg a várost 1933-ban is. Sztrájkot kezdtek a nyíregyházi építőmunkások, mert a nyár ellenére nem volt elég munka, és a szó szoros értelmében kenyérre sem tellett a keresetből. Azok is nyomorogtak, akik valami munkát kaptak. Az egyik délelőtt tüntető munkásasszonyok csapata sereglett össze a városháza előtt, és ugyanakkor küldöttség kereste fel a még mindig polgármester Bencs Kálmánt. A munkásdelegációt Soltész Mihály, a kommunista pártsejt egyik tagja vezette, és ő volt a vezérszónok is. Azt követelte, hogy a város intézkedjék: legyen elég munkaalkalom, a közpénzeket iparosításra, fejlesztésre fordítsák, és ne pedig a garászpályák, főtisztviselői villák berendezésére. Bencs meghallgatta őket és csak ennyit mondott: . .Majd holnap válaszolok. Aznap éjszaka lakása ablakán keresztül két csendőr lőtte agyon Soltész Mihályt. A temetésen, amely a kéttornyú katolikus templom előtt haladt el, lassan hömpölyögve az északi temető felé, ezrek serege feketéllett. Nemcsak a munkások voltak ott, hanem bejöttek a tanyákról a tirpákok, és ott voltak közöttük a tanítók, a kishivatalnokok. Gyászoltak a nyíregyházi emberek. : / /Soltész István (Követkenk: A jelen és a jövő acélszerkezete) Akik meghúzták a ravaszt Nőnapi ünnepségek országszerte Asszonyokat, lányokat köszöntöttek vasárnap, szerte az országban — ünnepi külsőségek között emlékezve meg a 60. nemzetközi nőnapról és a magyarországi nőmozgalom hagyományokban gazdag múltjáról. Sokszínű eseményekről számoltak be a megyékből érkezett jelentések. Gazdag kulturális műsoruk volt a Szabolcs-Szatmár megyei tanyavilágban rendezett tanyanapolónak, ahol külföldi nővendégeket is köszöntöttek a helybeliek. Az abasári Rákóczi Termelőszövetkezetben indiai nővendégeket fogadtak, számos községben pedig külön ünnepséget rendeztek azoknak az asszonyoknak a tiszteletére, akik 25 évvel ezelőtt szervezői voltak a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének. Virágokkal, ajándékokkal kedveskedtek a baranyai munkahelyeken is az édesanyáknak, fiatalasszonyoknak, leányoknak, akik körében — a pécsi ünnepségen — csehszlovákiai nődelegáció is ünnepelt ezen a vasárnapon. Magyar, szlovák, román és német anyanyelvű nők közös ünnepségeket rendeztek a Viharsarok nemzetiségi lakosságú községeiben. Az események kedves színfoltjaként felkeresték a nőmozgalom képviselői Békés megye két legidősebb asszonyát, a 101 éves Polák Áronnét, a békéscsabai, és az ugyanannyi idős Katica Lajosnét, a gyulai szociális otthonban, szíves szóval, sok öleléssel és ajándékkal köszöntve őket. Nemzetiségi nőtalálkozó volt a Nógrád megyei — zömmel szlovákok lakta — Szügy községben, ahol a Szovjetunióból és Csehszlovákiából érkezett vendégeket is fogadtak. Magyarszovjet nőtalálkozó színhelye volt Tolna község. Székesfehérvárra érkezett vasárnap Phan Thi An, a VDK nőmozgalmi irodájának titkára. Budapesten, az V. kerületi pártbizottság és nőtanács rendezett nőnapi díszünnepséget a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában. Az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok tisztjeinek feleségei és magyar katonafeleségek találkoztak egymással, s a Budapesten akkreditált vietnami diplomaták asszonyaival. Neves fővárosi művészek műsora, valamint a Veres Pálné Gimnázium énekkarának szereplése színesítette a találkozót. Szemérmes selejt gyártók Ahol a kelleténél nagyobb a forgalom Csizma ötven forintért, szövet féláron, s ezernyi más cikk 30—40 százalékkal olcsóbban kapható az Alkalmi Áruk Háza Vállalat 37 üzletében és hat áruházában. A vásárlók többsége törzsvendég, nem kutatja az okokat és aligha érdekli, honnan szerzik be a vállalat vezetői a rengeteg olcsó holmit. Makkos Ferenc igazgató azonban készséggel szolgál felvilágosítással: „ Tavaly 378 millió forint forgalmat értünk el, ami meglepően jó eredmény. Természetesen nincs előre biztosított árualapunk, szerződés sem kötelezi szállítóinkat a pontos teljesítésre. Ezért munkatársaim legfontosabb tevékenysége az áruk beszerzése, mégpedig bárhonnan. Sajnos, soha nem tudjuk előre, mikor, melyik gyártól kapunk selejtes termékeket. Szerencsére azonban mindig kapunk ... Különös szavak itt, és ilyen termékekről szólva! Eltávolított cégjelzések A vállalat boltjai nagyrészt selejtes terméket árulnak. Forgalmuk 75 százaléka úgynevezett osztályon kívüli, 25 százaléka pedig osztályos áru. A jobb üzleti eredmény érdekében ugyanis másodvagy harmadosztályú cikkeket is árulnak. Tavaly 500 ezer pár cipőt, 150 ezer férfiinget, 300 ezer pár harisnyát és ugyancsak 300 ezer zsebkendőt hoztak forgalomba. Megdöbbentőek ezek a selejtszámok. — Kik a legnagyobb szállítók? Az igazgató üzleti érdekből elzárkózott a választól, a gyárak — mondta —, kényesek a nevükre, márkájukra, s ha selejtárut adnak át az Alkalmi Áruk Házának, a gyári jelzéseket, emblémákat előbb gondosan eltávolítják. (Vajha e cikkek termelésekor is legalább ennyire kényesek lennének a cégjelzésre!) Vasárnap is dolgozott a belvízvédelem (Folytatása az 1. oldalról) Hazánkban a hét elejére is felhős, párás időt várunk, de havazástól már valószínűleg nem kell tartanunk. Az éjszakák azonban még egész jövő hét folyamán hidegek maradnak: hajnalban a levegő egyes helyeken mínusz 8—9 fokig is lehűlhet. A hirtelen fellépett, múlt hét eleji enyhülés befolyásolta a vízállást is. A szakemberek már-már nagyobb arányú árhullámtól tartottak. Az Alpokban felhalmozódott hatalmas hótömegek komoly fenyegetést jelentettek volna, ha a gyors olvadást a hideg levegő beáramlása nem akadályozza meg. Árhullámtól most a Duna magyar szakaszán egyelőre nem kell tartanunk. Sokkal kevésbé kedvezőbb azonban a hazai belvízhelyzet Jelenleg kétszáznyolcvannégyezer katasztrális hold az országban a belvízzel elöntött terület — mondta vasárnap délután az Országos Vízügyi Hivatal belvízvédelmi szolgálata. A hét végi csapadékhullás következtében 24 óra alatt, szombatról vasárnapra csaknem 30 ezer holddal nőtt a belvíz alá került terület. A Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon 8—12 milliméter csapadék súlyosbította a belvízhelyzetet összesen 159 szivattyútelep és 292 hordozható szivattyú működik a belvizek levezetésén, másodpercenként több mint 350 köbméter az együttes teljesítményük. Vasárnap a vízügyi igazgatóságoknál 3700-an dolgoztak, munkájukat nagy számban segítették a mezőgazdasági üzemek belvízvédelmi brigádjai is. A Duna—Tisza közén százezer hold területen sík víz a határ. Ezzel megdőlt itt minden korábbi „belvízrekord”. Vasárnap súlyosbított a helyzeten a napsütés, az olvadás. Harmadfokú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a kígyósi, a sárközi és a 7-es csatornarendszernél. Egyesült három baracsi közös gazdaság Vasárnap Dunaújvárosban tartotta egyesítő közgyűlését a várossal szomszédos három baracsi termelőszövetkezet: az Igazság, az Ifjúság és a Kossuth tagsága. Az egyesülést egyhangúlag határozták el A fő indok az volt, hogy anyagi erőiket, gépeiket, öntözőberendezéseiket, valamint a munkaerőt és a szaktudást a nagyobb gazdaság jobban tudja összpontosítani, a a beruházásokat is célszerűbben tudja kihasználni. Az egyesült közös gazdaság a „Béke” nevet vette fel. A bordó csat — Tarthatnak-e attól, hogy a polcon marad az áru? — Mindent eladunk. Amit mégsem, azt még jobban leértékeljük. A szállítókkal általában úgy kötjük az üzletet, hogy megállapodunk: ha a kialkudott áron nem kelendő a cikk, újabb ármérséklést hajtunk végre, és a különbözetet a vállalatnak felszámítjuk. Ebbe mindig beleegyeznek. Jellemző példát említ az igazgató. Az egyik cipőgyár bordó színű díszítő csattal fekete női cipőket küldött hozzájuk. Az ok: üzemükben éppen nem volt fekete csat. Ezeket a cipőket most 40 százalékkal olcsóbban hozzák forgalomba. Nemrég vásároltak tízezerméter jerseyszövetet. Továbbfeldolgozásra készült azzal, hogy majd laminálják, időközben aztán elmúlt a laminált anyagok divatja. Az olcsó árucikkeknek a kis keresetű dolgozók örülnek a legjobban. Ám a választék — úgy tűnik — túlságosan is bőséges, és nem bizonyos, hogy ennek örülnünk kell a A budai önkéntesek találkozója Kiteljesedőben van a története a Budai önkéntes Ezrednek, amelynek mintegy 2500 tagja a szovjet csapatok oldalán negyedszázaddal ezelőtt részt vett a főváros felszabadításáért folytatott harcokban. Miután a sokirányú hadtörténeti kutatások eredményeiről cikkek egész sora látott napvilágot a sajtóban és György István tollából megjelent a Kossuth Kiadónál a budai önkéntesekről szóló könyv is, most első alkalommal került sor olyan bajtársi találkozóra, amelyre nemcsak a Budapesten élő hajdani fegyvertársakat hívták meg, hanem az ország különböző vidékein élőket is. A több száz főt számláló vasárnapi esemény színhelye a Magyar Néphadsereg Központi Klubja volt. A megjelentek elhatározták, hogy írásba foglalják a személyes visszaemlékezéseket, rögzítik az egykori harcokkal kapcsolatos élményanyagot, s így összegyűjtve tárják fel teljes részletességgel: mi volt a szerepe a felszabadulás eseményeiben a Budai önkéntes Ezrednek. Az egykori ezred tagjai (közel kétezren élnek még közöttünk) megállapodtak abban is, hogy kérik majd a Partizán Szövetség tagjai sorába való felvételüket