Magyar Hírlap, 1970. május (3. évfolyam, 120-150. szám)

1970-05-13 / 132. szám

MgSYJRHíBLflP SPORT « SPORT - SPORT - SPORT ° SPORT MftBYflRHímap Ivánka a elöntőben Hétfőn este befejezték a jugoszláviai Vrnjacka Banján a női sakkvilágbaj­nokság zónaversenyének utolsó forduló­ját. Rendkívül izgalmas körülmények kö­zött dőlt el, hogy melyik három verseny­ző jut tovább a hollandiai zónaközi dön­tőbe. Eredmény: 1—3. Ivánka Mária (ma­gyar), Baumstark és Polihroniade (mind­kettő román) 9,5—9,5 pont, 4—5, K. Jova­­novics és R. Jovanovics (mindkettő jugo­szláv) 8,5—8,5 pont. * A sakkcsapat Európa-bajnokságon az ausztriai Kapfenbergben az első forduló­ban Magyarország 6,5:3,5 arányban le­győzte Bulgáriát. A második fordulóban a Szovjetunió 3,5:2,5-re vezet ellenünk, 4 mérkőzés még függőben van. Móna átvette a vezetést Az idei öttu­sabajnokság harmadik szá­mát, a pisztolylövést a Fehér úti öttusa­­lőtéren rendezték meg. Ebben a számban Kaiser szerepelt a legjobban 194 körös eredményével, tőle mindössze 1 körrel maradt el Móna dr., aki ezzel a teljesít­ményével három szám után az összetett verseny élére került. Balczó András 190 kört lőtt és ezzel a hatodik helyre jött fel. Az összetett egyéni verseny állása úszás és futás előtt: Móna dr. (BHSE) 3013 pont, 2. Villányi (Csepel) 2935 pont, 3. Kaiser (BHSE) 2915 pont, 4. Pető (II. Dó­zsa) 2907 pont, 5. Bakó (BHSE) 2896 pont, 6. Balázó (Csepel) 2816 pont.­­ Csapat­verseny állása: 1. BHSE 8508 pont, 2. Ú. Dózsa 8126 pont, 3. Csepel 7867 pont. Sportfilm­fesztivál Az I. budapesti nemzetközi sportfilm­fesztiválon 20 ország 127 filmjét mutat­ják be. A filmeket — a különböző kate­góriákban — szakmai zsűri bírálja el. Több versenyfilmet a nagyközönség is láthat a Híradó mozi előadásán. A Híradó mozi szerdai műsora — 9-től 15 óráig: XVI. Akropolisz Rallye (görög), Döntetlen (színes magyar), Jöjj, csináld velünk (színes svájci), Harmónia (színes magyar); 15-től 20 óráig: Győz a vízisí (színes angol), Mexikó ’68 (színes ma­gyar), En­garde (kubai); 20-tól 23 óráig magyar archív filmek: Margitka, A győ­zelem árnyékában, A torna mesterei. A legjobb archív filmeket a közönség szava­zatai­ alapján a fesztivál végén különdíj­­ban részesítik. Magyar javaslat az ILTF előtt Basil Reay, a Nemzetközi Tenisz Szö­vetség (ILTF) titkára, Londonban újság­írók előtt bejelentette, hogy megkapták a Magyar Tenisz Szövetség javaslatát, mi­szerint zárják ki a szövetségből a sport­ban is faji megkülönböztetést alkalmazó Dél-Afrika tenisz szövetségét. A javaslatról az ISTF kongresszusa jú­lius 8-án Párizsban dönt. E­RE­DM­É­NYEK - E­S­E­M­É­N­YEK SIKERESEN SZEREPELTEK a fiatal magyar ökölvívók Rigában, a Lett SZSZK nemzetközi bajnokságán. A 48 kilósok súlycsoportjában Glück Péter az első helyen végzett, nehézsúly­ban Réder József második lett. POZSONYBAN az Inter Bratislava—Wacker Innsbruck visszavágón a vendégek győztek 1:0 arányban. Az első mérkőzés nyertese a cseh­szlovák együttes volt (3:0), így vasárnap 17.30 órai kezdettel Kispesten az Inter Bratislava lesz a Bp. Honvéd ellenfele a Közép-Európa Kupa elődöntőjében. AZ 1969. ÉVI PAIR PLAY DÍJAKAT csütörtö­kön, az UNESCO párizsi központjában adják át. A díjjal Pedro Zaballa spanyol labdarúgót, Francisco Buscato spanyol kosárlabdázót és Svájc ifjúsági golfválogatottját tüntetik ki. A NŐI RÖPLABDAVÁLOGATOTT Hollandiá­ba utazik. A magyar csapat Sneekben és Ro­­sendaalban hét alkalommal vív körmérkőzést a lengyel, a holland és az olasz válogatottal. Az utazó csapat: Hazsikné, Si­y, Blaumanné, Ju­­niné, Nagyné, Buzekné, Gerhardtné, Bánhegyi­,­né, Énekes, Gaál, Bokros, Jenei. A SZABADFOGÁSÚ birkózó EB-RE a szakvezetők kijelölték a magyar válogatottat — a 82 kilogrammos kategória kivételével. A ber­lini EB-re az alábbi versenyzők utaznak: La­­tár, Erdős, Kiinga, Szabó, Rusznyák, Trázsi, Bajkó, Csatári, Botond. A KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG spliti selejtező csoportjának eredményei: Dél-Ko­­rea—Kanada 97:88 (49:50), Brazília—Olaszország 94:93 (34:44, 76:76 , 86 : 86). Karlovaci selejtező csoport: Szovjetunió—Uruguay 71:53 (32:30). ÜNNEPÉLYESEN KEZDŐDÖTT meg a XXIII. kerékpáros békeverseny. Prágában 103 kerékpáros állt rajthoz és az első napon 130 kilométeres távon Karnovi Varyba kerekeztek. A győzelmet a lengyel Szurkowszki szerezte meg 3:16:20 órával, honfitársa, Ham­sik és a belga Tei­ling előtt. A magyar Gera 25. lett. KÖNNYŰBÚVÁR-VIZSGÁT rendezett az MHSZ budapesti központja Tatán a Ganz- MÁVAG, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, az Egyesült Izzó és a Csepel Vas- és Fémmű­vek száz­­fiatal könnyűbúvára számára. Döntött a NOB Montreal kapta a nyári, Denver a téli olimpiai játékok megrendezésének jogát Kedden délután Amszterdamban Ju­lianna holland királynő nyitotta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 69. kong­resszusát. A királynő üdvözlő szavai után A. M. Klompe asszony, a holland kultu­rálisügyi miniszter tartott beszédet, mely­ben elítélte az olimpiai játékok „gigan­­tizmusát”. Vállalhat-e sokáig egy-egy ország , ilyen költségeket?” — kérdezte többek között. A miniszter beszédére válaszolva Avery Brundage, a NOB elnöke egyetértését hangoztatta és kijelentette, hogy vannak sportágak, melyek végsősoron ma már csak igen nehezen gyakorolhatók az iga­zi amatörizmus szellemében. Ezután került sor a nagy érdeklődés­sel várt szavazásra, hogy hol rendezik meg az 1976. évi nyári és téli olimpiai játékokat. A NOB tagjai először a nyári játékok­ra szavaztak. Nem hivatalos jelentés sze­rint ekkor Moszkva 28, Montreal 25 és Los Angeles 17 szavazatot kapott. Ezzel Los Angeles kiesett a további vetélke­désből. A második fordulóban Montreal 41, Moszkva 28 szavazatot kapott, míg egy szavazat érvénytelen volt. Így az olim­piák történetében első ízben lett kana­dai város a nyári játékok rendezője. A XXI. nyári játékok színhelyének el­döntése után a NOB-tagok a téli olimpia színhelyéről döntöttek. Az első szavazásnál lényegében csak Denver, Tampere és Sión maradt „állva”, mert miután kanadai helység kapta a nyári olimpiát, így a kanadai Vancouver már kiesett a versengésből. Ez alkalom­mal Denver és a svájci Sion maradt ver­senyben egymással. A második szavazás­nál Denver 39, Sion pedig 30 szavazatot kapott, így tehát a XII. téli olimpiát az Egyesült Államokban rendezik meg. TASZSZ-KOMMENTÁR A NOB DÖN­TÉSÉRŐL: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság dön­tése, hogy Montreal rendezi az 1976-os nyári olimpiai játékokat, a legelemibb logikát nélkülöző határozat. Figyelmen kívül hagyta, hogy Moszkva, amely szin­tén kérte a XXI. olimpia rendezési jo­gát, sokkal világosabb és meggyőzőbb sportbeli, gazdasági és politikai érvelés­sel terjesztette elő kérését. Levonható ebből az a következtetés, hogy a NOB-ban vannak olyan szemé­lyek, akik úgy gondolják, az olimpiák rendezése kizárólag a nyugati országok előjoga. Ismeretes, hogy Oroszország egyike volt az újkori olimpiai mozgalom előmozdí­tóinak, a múlt század végén. A Szovjet­unió sportolói pedig, akik 1952-től vesz­nek részt olimpiai játékokon, vitathatat­lan és mérhető módon hozzájárulást ad­tak az olimpiai mozgalom fejlődéséhez. A szovjet sportolók sikerei mindenütt ismertek, Moszkvában az elmúlt években nyolc világbajnokságot és 20 Európa­­bajnokságot rendeztek. A szovjet fővárosban több mint 5000 sportlétesítmény található, közöttük Európa legjobb sportkombinátja, a luzs­­nyiki. Moszkva jelentkezését széles körben tá­mogatták a sporttársadalomban, vezetők és ismert sportemberek egyaránt. Moszkva tiszta eszközökkel és az olim­piai alapokmány szellemének megfelelően küzdött azért, hogy elnyerje a rendezési jogot. Ugyanekkor Los Angelest és Mont­realt már 1970 februárjában figyelmez­tetni kellett a NOB végrehajtó bizottsá­gának, mert túl sokat költöttek reklám­célokra. A NOB határozata kétségtelenül meg­lepetést kelt, csapást mér az olimpiai mozgalomra és az olimpiai eszmére. Somogyi beteg • Jelentés a svédekről A világbajnokság a computer szerint A Svédország elleni válogatott mérkő­zésre készülő labdarúgókeret kedden egy fővel csökkent. Somogyi József, a Rába ETO játékosa hőemelkedéssel érkezett a táborba. Dr. Botár Zoltán, a csapat orvo­sa megvizsgálta Somogyit, s úgy döntött, hogy a labdarúgó nem vehet részt az ed­zéseken, s így — természetesen — szom­baton sem játszhat. Somogyi hazautazott, Hoffer József szövetségi kapitány és Ka­pocs­ Sándor vezető­edző 15 játékossal dolgozik. * Telefonjelentés érkezett Stockholmból a svédek előkészületeiről. Általános az a vélemény, hogy jól sikerült Orvar Berg­­mark VB-keretének kijelölése és a Ma­gyarországra utazó 16 játékosból a szövet­ségi kapitány olyan csapatot tud kiállí­tani, amely jó eredmény elérésével fokoz­hatja a svédek mexikói reményeit. A Budapesten szereplő csapat valószí­nűleg így fest (zárójelben a válogatottság száma): Hellström (11) , Selander (27), Nordqvist (42), Axelsson (21), Grip (20), Svensson (22), Eriksson (39), Bo Larsson (21), Ejderstadt (14), Turesson (17), Pers­­ son (27). Tartalék: S. G. Larsson, Kristens­­son, J. Olsson, T. Nordahl, Nicklasson. A svéd csapat átlagéletkora 26,5 év. Nem jön Budapestre két kitűnő labdarú­gó, Öve Gral­n és Öve Kindvall. Grahn a svájci Grashoppersben, Kindvall a hol­land Feijenoordban játszik vasárnap baj­noki mérkőzést. * A mexikói világbajnokság 16-os döntő­jébe jutott csapatok adatait computerbe táplálták, az „eredményekről” a mexikói tv tájékoztatta a közönséget. A computer szerint így alakulnak majd a mérkőzé­sek: Brazília—Anglia 3:3 (góllövők: Tostao, Edu, Rivelino, illetve B. Charlton, Hurst, Lee). Mexikó—El Salvador 3:0. Svédország—Izrael 4:1 (góllövők: Kind­vall (2), Persson, Nordqvist, illetve Fei­­genban). NSZK—Bulgária 3:1 (góllövők: Becken­bauer, Grabowsky, Seeler, illetve Zsekov). Szovjetunió—Belgium 2:1 (góllövők: No­­dija, Pazacs, illetve Devrindt), Peru—Marokkó 1:0. OLAJKÁLYHÁT vásároljon OTP-részletre a FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT szaküzleteiből: VIII., Rákóczi út 59. VIII., József krt. 59—61. VIII., Rákóczi út 19. AZ OTP-HITELAKCIÓT GYORSÍTOTT ELJÁRÁSSAL INTÉZZÜK! INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! Vevőszolgálatunk: VII., Rákóczi út 24. Telefon: 224—415 FELVILÁGOSÍTÁS — SZAKTANÁCSADÁS! SAKK Műhelytitkok... A sakkirodalomban több példa is akad arra, hogy a szerzők alkotói tevékenysé­gük „titkaiba” avatják be az olvasót. G. F. Anderson „Sakkbábaim kalandjai” cí­men közreadott könyvében (1924), C. S. Kipping, korának egyik kimagasló sakk­szerző egyénisége pedig „A sakkbábok beszélnek” című munkájában (1932) en­ged bepillantást alkotói módszereibe. A ma 74 éves C. Mansfield, a Nemzetközi Sakkszövetség sakkszerzemény bizottsá­gának elnöke 1948-ban megjelent „Ka­landok a sakkszerzésben” című könyvé­ben több művének „megszületését” rész­­letesen ismerteti. Az idézett három szerző angol. Termé­szetesen akadnak magyar példák is. Dr. Páros György könyvei, főleg a „Csodák a sakktáblán” (1940), vagy e sorok írójáé, „Sakkmezők népe közt” (1947) szintén be­pillantást enged a komponálás műhely­titkaiba. Tanulmányszerű végjátékból — végjátéktanulmány Talán nem tekinti szerénytelenségnek az ol­vasó, ha rovatvezetőnk ezúttal — saját alko­tóműhelyébe vezeti. Mentségére szolgáljon, hogy mindenki könnyeben tudja saját élmé­nyét leírni, mint bárki másét. Dr. Balogh János és Szabó László között egy csapatbajnoki játszmában, 1952-ben a követ­kező hadállás alakult ki: Vil: Kf2, gy: a4, b5, d4 és e5 (5) Sőt: Ke6, gy: a5, b6, d5, f3 és g2 (6) A lépés sora sötéten volt. Nagymesterünk felismerte, hogy ha gyalogjának vezérré válto­zását kierőszakolja, ellenfelének szabad gya­logja is vezérré válik, ő azonban közvetlenül utána mattot adhat. A játszmát meg is nyerte, a következőképpen: 1. — Kf5 2. Kg1, Kg4! (2. — Kf4? 3. Kf2, Kg4, 4. e6, Kh3 5. e7, Kh2 6. e8­, glVf csak döntetlenre vezet. A világos ki­rályt a tábla szélére kell kényszeríteni!) 3. Kh2 (Most 3. Kf2 nem megy, mert 3. — Kh3 után vi­lágos egy lépéssel hamarabb érkezik, mint a fent ismertetett változatban.) 3. — Kf4­ 4. e6, Ke3 5. e7 (5. Kg1-re Ke2 6. el, f2f és ismét sö­tét érkezik egy lépéssel előbb.) 5. — Kf2 6. e8­, glVf 7. Kh3, Vg3 matt. E sorok írója úgy érezte, érdemes volna ezt a végjátékot tanulmánnyá átdolgozni. Megvizs­gálta, mi lett volna a helyzet, ha a világos ki­rály történetesen nem ,,f2”-n, hanem ,,gl”-en állt volna, így már érdekesebb a dolog, mert sötétnek tempót kell nyernie: 1. — Kf5 2. Kf2, Kg5! (2. — Kg4 3. e6 stb. döntetlen) 3. Kg1, Kg4 és nyer, mint fent. De a tempónyerés másképpen is lehetséges, pl.: 1. — Ke7, 2. Kf2, Kf7 3. Kg1, Ke6 4. Kf2 és elértük az alapállást. Azt is kiderítette az elemzés, hogy az eredeti állásban 2. — Kf4? mégsem olyan nagy hiba, mert 3. — Kf2-re Kg5! jöhet s így „vissza le­het csinálni” a dolgot. A sakkszerző feladata olyan állást létrehozni, amelyben egyetlen lépéssorozat vezet nyerés­hez, s lehetőleg rejtetten, tempónyerés útján. Így alakította ki rovatvezetőnk a következő végjátéktanulmányt, amely 1953-ban a Rinck­­emlékverseny során jelent meg. A megfejtés: 1. Kf4? (1. Ke4?, e5 2. Kd3, Kb8 3. Kc4, Kc7 4. Kb5, d3 stb. döntetlen, mint — fordított színekkel — a dr. Balogh—Szabó játszmában. Tehát tempót kell nyerni s ez csakis a legelején lehetséges, mert 1. Ke4, e5 kezdet után 3.­­ Kc7-re 4. Kb4?? nem megy d3! miatt és sötét nyer. Ez az eltérés a játsz­mahadállásból a szerző „találmánya”, amely nélkül a tanulmány nem születhetett volna meg.) 1. — Kb8 2. Ke4, e5 3. Kd3. Kc7 4. Kc4 s világos nyer, ugyanúgy, mint a játszmában sötét. S van ebben a végjátéktanulmányban még egy finomság: sötét kísérletet tehet, hogy visszaszerezze az elvesztett tempót: 1. Kf4U, e6? s most 2. Ke4?, e5 után világos ott tart, ahol a part szakad. Ismét meg kell tehát nyer­ni a tempót: 2. Kf3a. Kb8 3. Ke4, e5 4. Kd3 stb. és világos mégis diadalmaskodik. Ha valaki megkérdi, hogy ezt hogyan komponálta a szer­ző, a válasz: véletlenül volt benne az állásban. Hiába, kis szerencse sem a játékban, sem a sakkszerzésben nem árt. DLL ÜHSYDR HÍRLAP POLI­T­I­KA­­ NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: DR LÖKÖS ZOLTÁN Felelős kiadó: SALA SÁNDOR, a Logkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető- SOPRONI BÉLA igazgató INDEX: 25007

Next