Magyar Hírlap, 1970. július (3. évfolyam, 181-211. szám)
1970-07-20 / 200. szám
4 1970. JÚLIUS 20. HÉTFŐ NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Piszkos Idő Társaság Ha az amerikai karikaturistákat és humoristákat megszavaztatnák, kik a kedvenceik, Spiro Agnew igen előkelő helyen szerepelne. Az amerikai alelnöknek a „radikálisok és egyéb paranoidok” elleni vad kirohanásai, legendásan otromba fellépései, bárdolatlan jelzői mindig hálás témák. Úgy látszik azonban, már nemcsak a tollforgatók tudnak — a szó szoros értelmében — tőkét kovácsolni Agnew-ból. Egy élelmes kaliforniai üzletember, bizonyos dr. Hale Dougherty nemrégiben különös karórát dobott piacra: a számlap Agnew-t ábrázolja, ha nem is éppen a leghízelgőbben. Az alelnök csillagsávos Micky Mouse-cipőt visel, fejéből a 12-es, mint valami szarvacska áll ki. Jobb kezét, a nagymutatót kétféle módon lehet érteni: vagy V betűt mutat (ez a victoryt, a győzelmet jelenti), vagy pedig ollóként csipkedni készül. Amit a bal kéz mutat, az viszont egyértelmű. A felirat az egyik oldalon: Spiro Agnew eredeti. A másikon: Piszkos Idő Társaság. Dougherty az órákat Svájcban csináltatta. Az első széria, 2000 óra, egyetlen hét leforgása alatt elkelt , darabja 14,95 dollárért. Kevésnek bizonyult még a második szállítmány is. Eddig csak a nagyáruházaktól 50 ezer órára futott be rendelés. A sikert segítette, hogy Ethel Kennedy, Robert Kennedy özvegye egy nagyszabású fogadásra felvette a Piszkos Idő Társaság jeles készítményét, és sógora, Edward Kennedy — természetesen sok újságíró előtt — megkérdezte tőle, mit tud az óra. Mire Ethel így felelt: „Felhúzom és máris kritizálja a sógoromat.’’ Mindenkinek tetszett a „Spiro Agnew eredeti”, kivéve az eredeti Spiro Agnew-t. Az alelnök személyi titkára a UPI hírügynökség tudósítójának kijelentette, hogy ez „nem a hagyományos amerikai humor, hanem nagybani üzlet, s hogy „a törvények szerint egy ember nevének beleegyezése nélküli felhasználása a kereskedelemben a személyi jog felháborító megsértése”. Dougherty nyilván megijedhetett, hogy vége a nagy üzletnek. Gyorsan tollat ragadott és levelet írt Agnew-nak. Kijelentette, hogy az órán az alelnök néhány általa csodált, jellemző vonását kívánta megörökíteni. „Tisztelem az Ön tehetségét, képességét, s mindenekelőtt a becsületességét — írta. — A kismutató azoknak szól, akik ellenzik az Ön tevékenységét. A nagymutató az emberiség szeretetét és a békét jelképezi.” Ami a Dirty Time kifejezést illeti, Dougherty megmagyarázta, hogy a szomszéd kislánya nem tudja helyesen kiejteni a nevét, és ezért inkább így hívja őt... Ily módon persze rögtön másképp festett a dolog. Agnew válaszában kifejtette, hogy „nagyon vonzónak és okosnak” találja az órát. Tüstént rendelt is egyet tizenéves Kim lányának. Mindenki elégedett lehet tehát: Agnew azért, mert megdicsérték, Dougherty azért, mert folytathatja az óragyártást. A tollforgatók meg azért, mert újabb jó témát kaptak. H. Gy. Előkerült az elrabolt kolumbiai politikus (AFP) Fernando Londono y Londono volt kolumbiai minisztert és párizsi nagykövetet, akit kilenc nappal ezelőtt elraboltak, szombat este épségben megtalálták Honda kis kikötővárosban. Ő maga jelentkezett a városka egy szállodájából, de nem volt hajlandó semmiféle nyilatkozatot tenni. Később elmondotta, hogy elrablói előbb szemét bekötötték, majd Honda környékén egy út mellett letették. Londono fia hozzá intézett kérdésekre nem volt hajlandó választ adni arról, vajon kifizették-e az elrablók által követelt négymillió peso váltságdíjat. Ibériai utazás ! ) A Luzitán Madárijesztő országa Egy nyugat-európai légitársaság lisszaboni irodájában volt dolgom. Beszélgetésbe elegyedtem a tisztviselővel, aki ügyemet intézte. Amikor megtudta, hogy magyar vagyok, csodálkozva kérdezte, hogy hogy beengedték Portugáliába? Mondtam, hogy tudtommal nem én vagyok az első — bár nem sokan előztek meg, annyi bizonyos. És azt a vízumot, amellyel beléphettem Portugáliába, tavaly januárban kértem ... Portugália területe és lakóinak száma majdnem ugyanakkora, mint Magyarországé. De ez csak az európai Portugália. Ez a kis ország a világ legnagyobb gyarmattartó hatalma és a legrégibb fasiszta állam. Gyarmatait, amelyek Ázsiában és Afrikában vannak, hivatalosan tengeren túli tartományoknak nevezi. Ez azonban nem változtat a lényegen: a portugál hadsereg gyarmati háborút folytat Angolában, Guinea-Bissauban, Mocambique-ban. A lisszaboni lapok szinte naponta közölnek rövid, komor jelentéseket: X. Y., Z., a portugál hadsereg katonája életét vesztette itt és itt. Majdnem negyven év,óta a változatlanság rendje uralkodik Portugáliában. Az agg zsarnok, Salazar egészen a legutóbbi időkig teljhatalmú ura volt ennek a szép, de szegény országnak. Aztán megbetegedett, és azóta nem hallani róla. A portugál nép csodálkozva vette tudomásul, hogy a kormánynak új elnöke van Caetano professzor, a coimbrai egyetem volt rektora személyében. A változás nem okozott földindulást, ha kicsit megmozdult is a föld. A portugálok nem tudják, hogy mit csinál mostanában Salazar. Az újságok nem írnak róla, a neve látszólag feledésbe merült. Tavaly bejárta a világsajtót az a hír, hogy a portugál kormány mindennapos komédiát játszik Salazarral és Salazarnak: miniszterei, főtisztviselői rendszeresen megjelennek nála és úgy tesznek, mintha továbbra is ő lenne a miniszterelnök. Rendelet- és törvénytervezeteket beszélnek meg vele, különböző intézkedésekhez kérik jóváhagyását. Lisszaboni szállodámban beszélgetésbe elegyedtem a bárpincérrel, akinek elmeséltem ezt a történetet. Csodálkozva hallgatta, mert semmit sem tudott róla. Aztán elmondta, hogy nem hisz belőle egy szót sem. Nem hiszi, hogy Salazar még mindig nem tudja, hogy nem ő a kormány elnöke. Ilyen sok felvonásból álló komédiát nem lehet végigjátszani. Szerinte a vezető politikusok már régen tisztázták Salazarral, hogy agyvérzése alkalmával félreállították őt. Az idős politikus nyilván belenyugodott a történtekbe. Lehet, hogy Salazar kényszerű visszavonulásának ára volt. Talán éppen az, hogy az új miniszterelnök és a körülötte csoportosuló „tojásfejűek” , nem sietik el a változtatásokat. A felvilágosultság látszatának ott is vannak hívei. Amikor Caetano hatalomra került, a nyugati polgári sajtó örömmel írta, hogy Portugália is kimozdul a csaknem négy évtizedes bénaságból. De mostanáig nem sok változás történt. Tavaly októberben választásokat rendeztek, és Caetano megengedte, hogy — a „Novo Estado” fennállása óta először — néhány ellenzéki csoport is jelölteket állítson. A választási kampány idején minden módon akadályozták az ellenzéket, hogy nézeteit minél szélesebb körben ismertethesse. Gyűléseit betiltották, propagandaanyagát elkobozták, vezetőit „ismeretlen tettesek” megverték. Végül egyetlen ellenzéki jelölt sem jutott mandátumhoz. A választási bizottságokat erővel föloszlatták, a politikai pártok újjáalakításának reménye szétfoszlott. Igaz, hogy Caetano miniszterelnök föloszlatta a náci eszméken és módszereken nevelkedett politikai titkosrendőrséget, a PIDE-t. Csakhogy más néven újjászervezte, és a helyzet lényegében változatlan. Egy olasz újságíró szerint Portugáliában ma ötvenezer ember tartozik a különböző elnevezésű rendőri szervek állományába. Minden kétszáz állampolgárra — beleértve a csecsemőket is — jut egy rendőr. És hány ezer besúgó lehet? A börtönökből ugyan sokan kiszabadultak, de a volt politikai foglyok még mindig olyan szigorú felügyelet alatt állnak, hogy bármikor visszakerülhetnek a hírhedt büntetőintézetek valamelyikébe. A politikai „bűntettek” száma végtelen. Gyakorlatilag mindenki, aki nem teljesen lojális, kommunistának minősíthető és bármikor bebörtönözhető. A múlthoz képest talán annyi a változás, hogy az emberek ennek ellenére szabadabban beszélnek, mint Salazar idején. A portugál újságok és folyóiratok ma is szigorú cenzúrának vannak alávetve. Minden sajtótermék föltűnő helyen közli, hogy „látta a cenzúra”. A lapok, bár nem teljesen ugyanazt írják, politikai irányvonalukat tekintve nem nagyon különböznek egymástól. Azt hallottam, hogy egyetlen valóban haladó, ellenzéki folyóirat van: a havonta megjelenő, csekély terjedelmű — és valószínűleg alacsony példányszámú — Seara Nova. De azt is a cenzorok olvassák először — még kéziratban. A portugálok számára reménytelen vállalkozás, hogy a hazai hírközlő eszközökből reális képet alkossanak hazájuk és a világ dolgairól. Igaz, hogy Lisszabonban számos helyen kaphatók a nyugati polgári — és nem kommunista baloldali — lapok, de kevés ember tud nyelveket, és nem biztos, hogy saját biztonságát erősíti, ha ilyen lapokat vásárol. Lisszabon egyébként hangulatos, szép város. Bennem egész idő alatt a kisváros képzetét keltette, mert egy-két széles sugárutat leszámítva keskeny utcái és javarészt kisvárosias épületei vannak. Pedig az elővárosokkal együtt másfél millió lakost számlál. Dombokra épült, és engem leginkább Veszprémre emlékeztet. A keskeny vágányú villamosokon, az emeletes autóbuszokon és a földalatti szerelvényein kívül elég sok személyautó is jár a városban. Igaz, hogy az autók között sok a külföldi rendszámú, főleg ilyenkor, a turistaforgalom tetőpontján, Madriddal vagy Barcelonával összehasonlítva. Lisszabon meglehetősen szegényesnek látszik. A kis területű belvárosban ugyan jól öltözött portugálok és külföldiek vásárolnak, de a legfényesebb, legelegánsabb utcák közvetlen közelében már eléggé szegényes városrészek vannak. Az életszínvonal láthatóan alacsonyabb, mint Spanyolországban. Az emberek többsége rosszabbul öltözködik, mint a spanyol nagyvárosok lakossága — nem annyira az árak, mint inkább az alacsony jövedelmek miatt. A gyarmatok megtartásáért folyó háború sok pénzt fölemészt .Caetano miniszterelnök madridi sajtóértekezletén egy nyugati tudósító megkérdezte: igaz-e, hogy Portugália gazdasági fejlődése visszaesett az utóbbi időben, és ez valóban a gyarmati háborúnak tulajdonítható-e? A miniszterelnök azt válaszolta, hogy nem esett vissza, csak stagnál, és nem a gyarmati háború miatt...) Mindezek ellenére igaz, hogy Portugália is fejlődik, bár meglehetősen lassan. A külföldi tőke már fölismerte az országban rejlő lehetőségeket, de a portugálok százezrei még mindig kénytelenek külföldre — főleg Franciaországba — menni, hogy megélhetést találjanak. Akinek erre nincs módja, az otthon nyomorog. A portugál vezetők madridi látogatása alkalmával mindkét országban sok szó esett a két nép hagyományos barátságáról, a közös történelemről. Portugáliát és Spanyolországot egyébként három nagy folyó és az azonos politikai rendszer köti össze egymással. A Luzitán Madárijesztő — ahogyan Peter Weiss nevezi Salazart — országa most talán közeledik a szomszédhoz, amely már valamivel előbbre van a társadalmi fejlődésben. Ha a lisszaboni politikusok legalább annyira mennek előre a „liberalizálással”, mint a madridiak, akkor Portugália népének közérzete is javul majd némileg. Az igazi változásokat azonban nem a hatalmon levők összefogása hozza meg, hanem mindkét országban a haladó embereké. A közös harc eredményeként jöhet el az az idő, amikor Portugália és Spanyolország is igazán átalakul. Akkor már nem lehet érvényes Napóleon egykori mondása, hogy Európa a Pireneusoknál végződik. Todero Frigyes (Vége) I KÜLFÖLDI LAPOKBÓL _ _ Július 30-a — azima poccMfl f01.,aSrt. fordulója — a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácskozásának felhívása értelmében a Vietnammal való nemzetközi szolidaritás napja. A moszkvai lap megállapítja, hogy a tanácskozás felhívása pozitív visszhangra talált a haladó közvélemény millióinak körében. A lap rámutat, hogy az amerikai imperializmus Vietnamban nem tudott elérni egyet sem a maga elé tűzött célok közül, nem tudta térdre kényszeríteni a hős vietnami népet. Arra törekedve, hogy megmentsék az intervenció reménytelen ügyét, az Egyesült Államok vezető körei újabb bűnös lépésre szánták el magukat, amikor Vietnam és Laosz után a háború lángjait kiterjesztették a semleges Kambodzsa területére is. Ebben van a guami-doktrína lényege, amelynek célja, hogy az ázsiaiakat szembeállítsa az ázsiaiakkal — írja a lap. j, j _ -iiz cuuuu uchca £9491 E? H 05 eseményei teljesen I I ■ FI fel(í*%rl nyilvánvalóvá tették, hogy Izrael harcát nem saját biztonsága érdekében, hanem idegen földek elfoglalása céljából folytatja — írja a lap vasárnapi számában Vlagyimir Jermakov. A cikk megállapítja, hogy Izrael és felbújtói az amúgy is feszült közel-keleti helyzet további élezésére törekszenek. A Tel-Aviv-i politikusok újabb háborúval fenyegetik az arab országokat és folytatják provokációikat ellenük. Ma, amikor határt szabtak Izrael korlátlan légi fölényének, Tel-Aviv arra törekszik, hogy elérje az amerikai fegyverszállítások kiszélesítését. Befejezésül Jermakov rámutat, hogy a közel-keleti helyzet további alakulása szempontjából rendkívül jelentősek a Nasszer egyiptomi elnök és a szovjet vezetők között Moszkvában folytatott tárgyalások, a tárgyalásokról kiadott közös közlemény és az abban foglalt javaslatok a válság politikai rendezése érdekében. „Izraelnek lehet ZKEVffnisS, New York Times szombati számának azzal a jelentésével, hogy „az Egyesült Államok értékelése szerint Izraelnek van, vagy a közeljövőben lehet atombombája." Az izraeli kormány szóvivője — mutat rá a kommentár — olyan nyilatkozatot tett, amelyből csupán az derült ki. *'■ ,, hogy a New York Times közleménye nem egészen pontos, mert Izraelnek még nincs atomfegyvere, bár e téren különböző kutatásokat folytat. Izrael tehát nem cáfolta, hanem inkább megerősítette az amerikai lap közlését. Így a világ értesült arról, hogy e sajtójelentésnek éppen ez volt a célja. Arról van szó, hogy nagy zajt csapjanak, hogy megijesszék az arab országokat, hogy nyugtalanítsák az arab országok szövetségeseit, s meggyőzzék az Egyesült Államok közvéleményét a közel-keleti konfliktus veszélyességéről és az ottani erőegyensúly Izraelnek biztosított fegyverszállítások útján történő fenntartása szükségességéről. Világos, hogy az egész ügyet előre kitervezték, beütemezték. Ez Izrael soron következő húzása a világ ijesztgetésére — írja végül a varsói újság. A pozsonyi újság foglalkozik azzal a kém- JJ IFA IFIFA 1 tevékenységgel, amelyet Csehszlovákia területén folytattak a turistaként ideérkezett amerikai állampolgárok. Az amerikai turistákat egyáltalán nem érdekelték a nevezetességek és a történelmi emlékek. Ők inkább az atomfizikai intézet és néhány más különleges intézet iránt érdeklődtek — írja a cikk szerzője. A turistaút számukra csupán álcázása volt annak a nagyarányú kémtevékenységnek, amelyet a csehszlovák megfigyelők „glógus-műveletnek” neveztek el. Bizonyos amerikai köröket rendkívül érdekli a csehszlovák tudomány két ágazata: a geodézia és a térképészet. Ezek azok a tudományágak, amelyek egyaránt felhasználhatók békés és katonai célokra — mutat rá a lap. A cikk szerzője felhívja a figyelmet Langley-re, az Egyesült Államok volt bonni attaséjára, akinek tevékenysége kiterjedt Csehszlovákiára, Ausztriára, Bulgáriára, sőt az Egyesült Államok néhány szövetségesére, köztük Franciaországra is. „A dokumentumok , amelyeket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériuma hozott nyilvánosságra, megcáfolhatatlanul bizonyítják Washington felelősségét diplomáciai képviselőinek kémtevékenységéért” — írja végezetül a pozsonyi lap.