Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)
1971-04-22 / 111. szám
6 1971. ÁPRILIS 22. CSÜTÖRTÖK KULTÚRA - MŰVÉSZET / USO l/l,f 7 bo Magyar Hírlap Premier ma 171. Két film a hatalomról és egy ponyva ÉGI BÁRÁNY. Jancsó Miklóst külföldi méltatói előszeretettel hasonlítják: Antonionihoz, Godardhoz és Bergmanhoz. Elsősorban azért, mert öntörvényű egyéniség, aki alkotásai tematikájának központjába újra meg újra az őt állandóan nyugtalanító problémát állítja. A hatalom kiszolgáltatottságában vergődő hőseit nyomasztó légkörű, kemény színekkel ábrázolt, sajátos világban mozgatja. Jellegzetes stílusának jellemzője a kevés vágás, a hosszú beállítások. Új munkájában, az Égi bárányban ismét hű maradt korábbi koncepciójához, de a hatás ezúttal elmaradt, s a rendező híveinek is csalódást okoz. Vajon miért? Művészi hanyatlásról nem lehet beszélni. A rendezői munka technikai értelemben virtuóz. A színes anyag Kende János kameráján át érzékletesen tükrözi a színhelyül választott balladai tájat. Ez a virtuozitás azonban a mondanivaló elé tolakszik és éppen a lényegről vonja el a figyelmet. Arról a lényegről, amelyet az átlagos néző csak igen-igen nehezen bogozhat ki a filmből, amelynek forgatókönyve — Hernádi Gyula munkája — igen vázlatos. Miről is szól végül is az Égi bárány? Röviden felelhetünk rá: 1919-ről, a forradalom bukásáról, a fehérterror őrjöngéséről. Általánosabban megfogalmazva: az életről és halálról, a hatalomról, az elnyomásról, az elkerülhetetlen, meg az öncélú, vérszagú erőszakról. A fogalmak azonban alig kötődnek hagyományos módon a történethez, a párbeszédek meg többnyire példázatok. A szereplők régebbi hősök haloványabb újrafogalmazása, jobb esetben tételek testetöltése. Ami a Fényes szelekben kitűnő volt (és helyénvaló): a mozgáskoreográfia, a nyugtalan örvénylés itt már inkább idegesítő. (A játék a füstgyertyával, a lovasok kör alakú vágtái nem emelkednek jelképpé.) S ami a nagyobb baj, a rendezői keresettség, ami (bár a fehérterror kedvelte a színpadias kegyetlenséget) a realitást is színpadiassá teszi. Úgy tűnik, mintha valamiféle sorstragédiát látnánk, ahol az időtlen ködben csupán a frissen vasalt csendőregyenruhák, jelmezkölcsönzőből való katonai uniformisok jelzik tulajdonképpen, mikor is játszódik a történet. A néző, mert a gyilkosokról és áldozatokról keveset tud meg, képtelen személyes részvétet érezni. A sorsok nincsenek motiválva, Hernádi Gyula életútjukból nem perget vissza semmit. Belépnek a színre, teszik amit tesznek, meghalnak és eltűnnek. Nyilvánvalóan a dús képi látvány, a nyugtalan kameravezetés (túl a korfestésen s a szituáció megteremtésén) öntudatlanul is azt akarja pótolni, ami a forgatókönyvből hiányzik. Az Égi bárány — anélkül, hogy Jancsó Miklós művészetét megkérdőjeleznénk — zsákutca. S innen csak úgy lehet szabadulni, ha ez a kivételes művészegyéniség önmagán túlemelkedve feljebb tud egy körrel lépni, kitörve az erőszak, a halál, a vér bűvöletéből, a saját maga teremtette, már modorrá merevedett képletek, sémák, stílusjegyek béklyójából. A színészek közül tulajdonképpen Madaras Józsefnek van igazán alkalma arra, hogy jellemet alakítson. Vargha pátere döbbenetes teljesítmény. Korrajz és kórrajz. Naturalista eszközökkel, orvosilag is tökéletesen eleveníti meg a megszállott, epileptikus ellenforradalmár papot. A kitűnő Daniel Olbrychsky viszont csodát teremt a semmiből. Fehér tisztje valóságos tanulmány. A többiek sorából Széles Annát, Bujtor Istvánt, Kozák Andrást és a halála előtti monológjával drámai tehetségéről ismét tanúságot tevő Zala Márkot (vörös kokárdás pap) kell említeni. Kende János szép lírai és idegesen vibráló képeivel egyaránt igazolja, hogy tökéletesen tud Janúsámnyelvén beszélni. EZOPUS. Rangelj^l/^saftívi ífeltétező és forgatókönyvírója, Angel Wagenstejn az ókori meseköltő ürügyén szintén a hatalomról, az életről, halálról, a szabadságról és az erőszakról elmélkedik. A költői szépségű, stílusos játék talán történelmi parabolának tűnne, ha Ezopus ugyanazon a tájon váratlan fordulattal mai külsőben meg nem jelenne, s brechti módon a nézők tudtára nem adná, hogy ezopuszok és zsarnokok ma is vannak. E közjáték, amennyire elidegenít, úgy el is gondolkoztak s mintegy továbbfejleszti a cselekményt a nézők tudatában. A rendezőileg szépen elkészített bolgár— csehszlovák film máskülönben egyértelműen a gondolat szabadsága, az igazi művészet mellett foglal állást. A történelmi alap, az aktualizálható gondolat és a művészi szándék ezúttal szerencsésen találkozott. Az egyes figurákat Rangel Vlcsanov rendező remekül mozgatja. Közülük is kiemelkedik Georgi Kalojancsev sokrétűen mintázott Ezopusza és Radovan Lukavsky hűvös fő-BŰNTÉNY A vIÁG VEkktói fia valaki azt kérdezné, mi a ponyva, ezzel a filmmel lehetne rá felelni. Átvételét nyilván a főszereplő, Franco Nero személye és az a tény indokolja, hogy a történet azt ábrázolja, milyen érdekhajhász, megvesztegethető, brutális egy olasz rendőrtisztviselő és a jobb körökben milyen „édes az élet”. Maga a bűnügyi történet máskülönben túlbonyolított és konstruált, bár a hullák számának tekintetében a nézők nem panaszkodhatnak. J» VIÍC HALÁLNAK HALÁLÁVAL HALLÍ...1 ' Az' Égi bárány kísérőfilmjeként pereg a mozikban. Moldován Domokos néprajzi balladája. A fiatal rendező, akinek ez a téma már régi szíve vágya, kitűnő kontrasztérzékkel vágott egymás mellé egy halottsiratót s egy lakodalmat. A két képsor szép képekben, gondos építkezéssel példázza az élet elpusztíthatatlanságát, s a népi képzeletben a halál köznapiságát. A zenei, képi anyag (Kende János, G. Tóth János munkája), s a fehér gyász kihalófélben levő népviseletének megörökítése, mind művészi, mind tudományos tekintetben a falusi szokások, hagyományok alapos ismeretéről tanúskodik. Ábel Péter A szlovákiai Bartók-ünnepségek újabb eseményei Szlovákiában folytatódtak a Bartók Béla születésének alkalmából rendezett ünnepségek. Bartók és Szlovákia címmel egész napos tudományos konferencián a legismertebb szlovák zenetudósok tartottak előadásokat Bartók alkotói tevékenységéről és szlovákiai kapcsolatairól. A konferencia egyik előadója volt dr. Ujfalussy József, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola professzora is. Az ünnepségeken részt vett Sárai Tibor, a Magyar Zeneművészek Szövetsége főtitkára és Szávai Nándorné főtitkárhelyettes. Az ünnepségek alkalmából megállapodást írtak alá a két ország zeneművészszövetségének 1971. évi együttműködéséről. Magyar zene egy francia fesztiválon Az idén nyolcadszor megrendezett royani fesztivál nemcsak éveinek számában, hanem szellemében is fiatalos seregszemle: miként körülbelül kétezer főnyi közönsége, úgy műsora is szembeszáll a hagyományokkal. Az Atlantióceán partján fekvő, 18 ezer lakosú városka a háború alatt jóformán teljesen elpusztult, s az újjáépített fürdőhely fehér ház- és szállodasora, vasbeton katedrálisa ideális színhelyet szolgáltat „A kortárs művészet nemzetközi fesztiváljának”. A kortársi jelző azonban nagyon is általános, túlságosan sokféle törekvést foglal magában — a modern irányzatok között mégoly tájékozott hallgató is eltévedne közöttük. A francia fesztivál vezetősége tehát arra törekedett, hogy sajátos, egyéni arculatot alakítson ki magának, s programjait évről évre valamely meghatározott esemény köré csoportosítsa. Ez idén egyfelől a szocialista tábor művészete — mint ők nevezték: a Kelet zenéje — állt a középpontban, másfelől az új francia muzsika. Külön estet kapott Xenakis művészete, s ez a délután hattól hajnali négyig tartó happeningszerű bemutató a fesztivál egyik legfigyelemreméltóbb eseménye volt. Xenakis régebbi és újabb kompozíciói szerepeltek a programon — közöttük egy nagyzenekarra és zongorára készült alkotás ősbemutatója —, de olyan idegen művek is helyet kaptak, amelyek a zeneszerző ízléséről vallanak, s amelyek mintegy megmutatják e különös alkotóegyéniség gyökereit. Görög folklór és keleti hangszereken való improvizáció; Machaut és Boulez „vendégszerepeit” Xenakis estjén, a Szerelmem Hirosima és egy Eizenstein-film részlete segítette a hallgató eligazodását a különféle helyszíneken — termekben, előcsarnokban és tengerparton — megszólaltatott, kamaraegyüttesre, nagyzenekarra, a cappella kórusra komponált és elektronikus alkotások kavargó hatása között. önálló koncertet kapott a szovjet zongoramuzsika, a Musica Viva Pragensis, a bukaresti Musica Nova együttese, a szovjet, cseh, szlovák, lengyel elektronikus kísérletek bemutatása. Az önálló programok mellett közösen szerepeltek az említett nemzetek, s a magyarok, a franciák, a jugoszláviaiak, az NDK-beliek és a románok kompozíciói. A magyar zeneszerzőket Jeney Zoltán Soliloquium és Sáry László Pezzo concertato című fuvoladarabja és mindenekelőtt Durkó Zsolt nagyzenekari Altamirája képviselte. A művek előadásában bizonyára közrejátszott a Zeneműkiadó és a vele együttműködő Boosey and Hawkes cég pártoló, impresszáló ügybuzgalma, s kitűnő előadást biztosított a kompozícióknak. Jeney Zoltán és Sáry László darabját a modern fuvolázás legnevesebb művésze, Severino Gazzelloni vállalta; az Altamirát a Francia Rádió és Televízió Zenekara és énekkarának szólistái adták elő, Bruno Maderna vezényletével. A „Kelet zenéjét” ilyen tüntetően középpontjába állító fesztivál különös alkalmat kínált arra, hogy felmérhessük, miben és mennyiben különbözik az egyes népek zeneszerzése; milyen nemzeti sajátosságok frissítik fel a „Nyugat” egymásra egyre jobban hasonlító produktumait. Sajnálatos módon — a seregszemle egyik legérdekesebb tanulságaként — a „keleti” zenék alig mutattak valamiféle nemzeti karakterisztikumot, s mivel többnyire az az igyekezet jellemezte őket, hogy kövessék a kompozíciós divat jelenségeit, meglehetősen kevés eltérést mutattak. Kivételek természetesen — szerencsére — akadtak: azok a művek, amelyek nem külsőségekkel, hanem zeneiségükkel hódítottak. Ezért jelenthette az egyhetes, sűrű programokban bővelkedő fesztivál legnagyobb eseményét Durkó Zsolt Altamirájának bemutatója. Ez a kiegyensúlyozott, harmonikus alkotás igazi zeneszerző műve, s szakmai mívessége és érzelemmel telt költői kifejezésmódja egyaránt megragadta a hallgatóságot. / Feuer Mária Folyóiratszemle ---- A Tudományos Ismeretterjesztő Tár- ■■■■■m kísulat folyóiratának áprilisi száma vezető helyen közli Gerle György Ember és környezet, valamint Granasztói Pál A városi környezet, mint esztétikum című tanulmányait. Művészet, esztétika fejléc alatt Hernádi Miklós, a költői közlés sajátosságait elemző írását adja közre. Fenyő István tanulmányának témája a nemzeti irodalom a reformkori Magyarországon, Balla Zsolt pedig hat körkép-antológia alapján a „presszó- és ágyirodalom” problémáját veti fel. A Magyar világ című rovat Fóti Péternek és Szüts Dénesnek Mogyoródról szóló szociográfiai riportját tartalmazza; a Műhely rovatban Zrínyi Miklósról, a költőről találunk irodalmi forgatókönyvet, A háború lelke címmel; szerzői Kardos Ferenc és Kardos István. A folyóirat áprilisi KORTARCI száma közli Takáts Gyula, Takács Imre, Keresztúry Dezső, Békési Gyula, Hidas Antal, Dudás Kálmán, Eörsi István, Beney Zsuzsa, Tamás Menyhért, Héra Zoltán és Fodor András verseit. Elbeszéléssel szerepel Goda Gábor, Sobor Antal, Hallama Erzsébet és Sziládi János, Anyasági érdemérem című dokumentumregényének II. folytatásával pedig Ordas Iván. A Napló rovatban Simon István a hetvenéves Németh Lászlót méltatja; az Égető Eszter problematikáját veti fel Pethő Bertalan Rekviem a jövőért című tanulmányrészlete; az író drámaszemléletét Kocsis Rózsa elemzi. Garai Gábor Márciusi nyár címmel folytatja indiai útijegyzeteit; Kertész Dániel Bartók Béla apai öröksége című írását adja közre; Paku Imre Benjamin Ferencre, a nemrég elhunyt szocialista költőre emlékszik vissza születésének 90. évfordulója alkalmából. Jegyzetet írt Arató Endre Kossuth és a csehszlovák nép címmel. Kása László és Kiss Csaba írása a pozsonyi Irodalmi Szemle tíz esztendejét méltatja; e rovatban olvashatjuk még Bodnár György Juhász Ferenc-tanulmányának első részét. A termelési folyamatok állandó áttekintése a vállalatvezetés egyik legfontosabb feladata. A tervezés és intézkedés előfeltétele az adatok naprakész feldolgozása. Ehhez kíván vállalatunk t. ügyfeleinek segítséget nyújtani a 382, 383 uip. ELEKTRONIKUS SZÁMLÁZÓAUTOMATÁK és a 071 tip. KIS KÖNYVELŐGÉPEK forgalomba hozatalával, mely a legkorszerűbb ügyvitelszervezést biztosítja. Rendeléseiket rövid határidővel teljesítjük MIGÉRT. IRODAGÉP-MINTATEREM! Budapest, VI., Népköztársaság útja 38. Tel.: 125—530, 325—738. j# f A Bács-Kiskun me■ gyei folyóirat már-H fI mCSILj ciusi—áprilisi száma-I.OD*LOM_MÜV(,«T-TUDOMANT bel n Bll (I (l F CrCVC, Ratkó József, Kalász László, Simonyi Imre, Goór Imre és a bolgár Ivan Pejcsev verseit olvashatjuk, Buda Ferenc fordításában. Érdekes kérdést felvető írását adja közre Bognár András Űrhajó a földön — vagy fantasztikus történet? címmel. Dénes Zsófia József Attilával való találkozására emlékezik vissza. A Hazai tükör rovat Kunszabó Ferencnek Sárpilisről szóló szociográfiai írását. Varga Vera—Berkovits György—Fóti Péter Szabolcsi tetők című riportját és Lázár Istvánnak a mai filiszterségről írt jegyzeteit adja közre. A Horizont rovatban Schalk Gyula A dimenziók változása címmel az űrrepülés és a mai emberiség életének néhány problémáját veti fel, E. Fehér Pál pedig a szomszéd népekkel való nyelvi kapcsolatainkról ír. rr.r-iij n ■ u A miskolci irodalmi 13QS0BE3S02 folyóirat áprilisi száma verset Weöres Sándor, Serfőző Simon, Péntek Imre, Farkas Árpád, Dobai Péter, Jékely Zoltán, Ízes Mihály, Ladányi Mihály, Tornai József, Fodor András, Kovács Vilmos és Kalász László tollából közöl; szépprózai írásaival szerepel Bódis Teréz, Baranyai László és Iszlai Zoltán. Az új számban találjuk Fekete Gyula Háztáji gondok című, a gazdasági és a kulturális politika összefüggéseit elemző írását, Zimonyi Zoltán méltatását a 70 éves Németh Lászlóról, Gergely Mihály megemlékezését az elhunyt Ficzere László festőművészről. Külön összeállítás készíti elő a XII. miskolci rövidfilmfesztivált.