Magyar Hírlap, 1973. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1973-01-29 / 28. szám

2 1973. JANUÁR 29. HÉTFŐ HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Jelentés a munkáról 3. Százötvenezer éjszaka A Budapesti Vegyiművek Kén utcai gyáregységében büszkén mondja Kalmár Magda: — A vízlágyító laboratóriumban én dolgozom a legrégebben. Már öt éve. A társaim, többnyire asszonyok, nem tud­ták megszokni a három műszakot, a fo­lyamatos munkát, azt, hogy itt vasárnap, ünnepnap, karácsony estéjén és Szilvesz­ter éjszakáján is dolgozni kell. Magyarországon százötvenezer munkás dolgozik három műszakban, s körülbelül kétszer-háromszor ennyien két műszak­ban. Csakhogy az utóbbi években a bu­dapesti nagyüzemekben a Remixtől a Telefongyárig egyre több műhelyben megszüntetik a váltóműszakot, mert a dolgozók nagy része idegenkedik a há­rom műszakkal járó életmódtól. Senki sem szeret a meghitt családi beszélge­tések, randevúk, színház és mozi helyett éjszakai munkába indulni. A gyárakban mégsem állhatnak naponta 16 órát a gé­pek. Miért? — Ennek részben technológiai, részben gazdasági okai vannak — mondja Verzár Rezső termelési osztályvezető. — A kén­­savgyártás technológiai folyamatát nem lehet önkényesen megszakítani, mert kü­lönben óriási kár keletkezne,­ban 1,46 az átlagos mű­szakszám. A ma­gyar gépiparban viszont az igen drága gépek többsége mindennap 16 órát áll, s az átlagos műszakszám mindössze 1,25. A KGST-országok között nálunk van a legalacsonyabb műszakszám a vegyipar­ban is. — S ni, ahol lehet, bevezetjük az egy műszakot — mondja Balázs Zoltán, a munkaügyi osztály vezetője —, mert a munkára jelentkező emberek, ha meg­hallják, hogy folyamatos munkarend van, azonnal továbbállnak. A félig nézett filmek — Talán nem fizetik meg eléggé azt a valóban nehezen megszokható életrit­must? — A váltóműszakban dolgozó munká­saink nyolc-tíz százalékkal többet keres­nek, mint az egy műszakban dolgozók. Húsz százalék éjszakai és húsz százalék szombat-vasárn­api pótlékot fizetünk. Aki vasárnap éjjel is dolgozik, annak negy­ven százalék pótlék jár. Csakhogy a vegy­ipar vonzó hatása csökkent, mert elve­szítettük azt a régi előnyünket, amit a régi csökkentett, negyven -ne­gyvenké­t órás munkaidő jelentett, hiszen ma már az egész iparban csak ennyit dolgoznak. A Budapesti Vegyiművek kénsavüze­­mében a folyamatos munkarend népsze­rűtlensége miatt most is hiányzik a tech­nológiailag indokolt létszám tíz-tizenöt százaléka. S mert a gépek nem marad­hatnak felügyelet nélkül, a hiányzók he­lyére sokszor azoknak kell beállniuk, akik esetleg már egy műszakot ledolgoz­tak. A napi két műszak nem ritkaság, pedig a nyolcórai munka után huszon­négy órányi pihenés járna a folyamatos munkarendben dolgozóknak. A létszámhiány egyik jellemzője, hogy amikor elkészült a szuperfoszfát-szem­­cséző üzem, a gépeket nem lehetett el­indítani, mert nem volt elég munkás. Pedig a szemcsézett műtrágyát könnyebb szétszórni a földön, a szemcsék lassab­ban szívódnak fel a talajban, népgazda­sági érdek, hogy a mezőgazdaság szem­csézett szuperfoszfátot kapjon. S az üzem még mindig áll. Csakhogy olykor más a népgazdasági érdek, s más az egyes ember érdeke, vágya, életmódigénye. Kalmár Magda, a „legöregebb” vízlágyító betanított labo­ráns most még úgy szervezi a találkozó­ját, és az egyéb programját, ahogy az üzemi munkarend megköveteli, ám ő sem innen akar nyugdíjba menni. — Nem szívesen hagyom itt ezt az érdekes munkahelyet, mert tetszik, aho­gyan vizsgálhatom a víz keménységét, lúgosságát, sokféle tulajdonságát. Csak­hogy nemsokára férjhez megyek. S a fér­jemnek — aki egy műszakban dolgozik — nem tetszik majd, ha esténként, éj­szakánként, s az ünnepnapokon nem le­szek otthon. S ha majd gyerekünk is lesz, akkor végképp egy műszakot kell keres­nem. Az égetőkemencéknél 1949 óta dolgo­zik a nyugdíjba készülő Dudás György. Készülékkezelő csoportvezető. A legré­gibb dolgozó ebben a munkakörben, ő ellenőrzi a kemencék hőfokát, a gázkon­centrációt, a savgyártás folyamatát. — Szerettem ezt a fontos munkakört, mert nem nehéz, és az éjjeli műszak után volt időm a tököli kiskertemet is művelgetni. Csak akkor volt keservesen nehéz, ha otthon a család a tévé előtt ült, s nekem a színdarab közepén fel kellett állnom, hogy időben beérjek az üzembe. S vasárnap sem volt szívindító, amikor az asztalnál a székem rendsze­rint üresen maradt, mintha én nem is len­nék. Ki jön az én helyembe? A fiatalok hamar elmenekülnek, mert ők iskolába, randevúkra járnak,­­ s nem elégszenek meg azzal, hogy a film végét majd más­nap valaki elmeséli. Dudás György fia is a Budapesti Vegyi­művekben dolgozik: vízvezeték-szerelő — egy műszakban. A lánya Csepelre jár. — Arra tanítottam a gyerekeimet, hogy váltóműszakot ne vállaljanak, mert az megfosztja az embert a családi élet ezer­nyi apró örömétől. Mi is csak úgy tud­tuk felnevelni a gyerekeinket, hogy a feleségem nem dolgozott, mert az én be­osztásom nem tette lehetővé, hogy a ki­csikkel rendszeresen törődjek. Többet érdemelnek A váltóműszakban dolgozóknak nem elég magyarázni, hogy milyen fontos és hasznos munkát végeznek. A meggyőző szón kívül a bérezésben is legalább meg­közelítőleg olyan különbséget kell te­remteni, amennyire különbözik az egy- és többműszakosak életmódja. S ha a váltóműszakban dolgozóit, a nehéz fizi­kai munkát végzők, az eddig hátrányo­sabb helyzetben levő nők a közeljövő­ben valamivel nagyobb béremelést kap­nak, mint a többi ipari dolgozó, akkor megértéssel és helyesléssel kell fogad­nunk ezt a bérpolitikai intézkedést, hi­szen azok kapnak többet, akik vagy több áldozatot, vagy a munka nehezét vállal­ják. Közöttük azok, akik biztosítják, hogy a fény és a meleg éjjel is eljusson a szobáinkba, a színházakba és éttermek­be, hogy reggelre a friss kenyér, a tej és az áruk új tömege ott legyen az üz­letekben, az a 150 ezer dolgozó, aki a kemencék és gépek mellett hajnalig tartó munkával szolgálja életünket. Mert éjszaka is élünk. Rátkai J. István A lila és bordó lángok Dr. Gruber Péterné üzemvezető és Szőnyi Béla, az üzemcsoport vezetője is igazolja ezt az udvaron tornyosuló sárga kénhegyek tövében. Mutatják, az adago­lók miként sodorják megállás nélkül az anyagot a kemencék torkába. A kemen­cék hatalmas, hordó alakú dobok, ame­lyeket abroncsként fog körbe a három­négy méter átmérőjű fogaskerék. S a motor által meghajtott fogaskerekekkel a kemencék is forognak. A kemencék tűzterében lila és bordó lángokkal ég a folyamatosan előre csúszó kén. A felszabaduló gáz lomhán gomo­lyog a közéje zúduló levegőben, ölelke­zik az oxigénnel, s mire a kemence má­sik végére ér, már új gázelegyként, mint friss kéndioxid suhan a hűtőrendszer csöveibe, ahol az ezerfokos hevéből hat­száz fokot lelopnak a vízmelegítő beren­dezések. S a megtisztult gázt ismét új táncba csábítják az örökké muzsikáló szivattyúk. A kontaktkemencék hőjétől felfrissül, új oxigénadagokat szív, forog az áramlás nagy keringő rendszerében, s mire az utolsó tánc is véget ér, addig­ra a végképp összekötődött elem, a kén­­­trioxid fáradtan hull a tömény kénsavval bélelt pihenőjébe. Itt kimerülten szívja magába a vizet, s közben ő maga is kén­­savá változik. Ám jóformán még órákat sem élhet, mert máris csapolják, s viszik a falánk műtrágyagyártó gépekhez, ahol a kénsav sohasem elég. Megszakíthatatlan folyamat ez, külön­ben a gáz elillanna, a tűz kialudna, s napokig kellene várni, amíg minden be­rendezés ismét az üzemi hőfokra hevül­­ne. Csakhogy eközben a lehűlő és ismét tüzesedő kemencék megrepedeznének. Ezért kell megállás nélkül dolgozni. — Nemcsak ezért — figyelmeztet Ver­zár Rezső. — A mezőgazdaságnak annyi műtrágyára és növényvédő szerre van szüksége, hogy huszonnégy órás üzemmel sem tudunk eleget gyártani. S ha áru­hiány van, akkor a géppark minden ki­használatlan perce sok ezer forint vesz­teséget jelent, ugyanis nemcsak­ az el nem készült növényvédő szer értéke a ráfizetés, hanem azt az összeget kell szá­mítani, hogy mennyi kártól menthettük volna meg az ország szántóföldjeit és gyümölcsöskertjeit. Bevezetjük a pazarlást? A váltóműszaknak még egy fontos gaz­dasági oka van. Minden új gép egy-két évtized alatt elavul — még ha nem is kopik el —, mert a világpiacon sokkal modernebb, hatékonyabb berendezések jelennek meg, amelyek olcsóbban termel­nek. A régi gép „erkölcsileg elkopott” — mondják a szakemberek —, ki kell cse­rélni. Nos, ha ez a gép csak egy műszak­ban dolgozott, akkor csak egyharmadát termelte annak, amit három műszakban készíthetett volna. De a gép árát a har­madnyi termék árába is bele kell szá­mítani, tehát az elöregedett gépünk nem­csak kevesebbet, hanem drágábban is termelt, mert az „egy műszak” megnövel­te az önköltséget. Egy tavalyi vizsgálat szerint Magyar­­országon az ipar átlagos műszakszáma mindössze 1,44, tehát a gépeink még másfél műszakot sem dolgoznak. Ilyen nagy fokú pazarlást, a géppark kihasz­nálatlanságát egyetlen fejlett ipari or­szág sem engedheti meg, mert különben lemarad a többiek mögött. Az USA-ban 1,69, Svédországban 1,53, a Szovjetunió­ Szolidaritás Megkötötték a fegyverszünetet, Viet­­­et­nam sokat szenvedett földjén végre elhallgattak a fegyverek. Véget ért az amerikai agresszió: a vietnami nép hő­siessége és az egész haladó világ szolida­ritása megálljt parancsolt a háborús gyúj­­togatóknak. A magyar nép is kivette ré­szét a szolidaritási akciók világméretű so­rozatából: az állam, valamint a dolgozók, a fiatalok egyéni kezdeményezései nyo­mán a cselekvő segítségnyújtás szép pél­dái születtek. A KISZ még 1965-ben meghirdette a Vádoljuk az imperializmust! mozgalmat: a magyar fiatalok sok ezer társadalmi munkaórát teljesítettek. A vietnami va­sárnapokon, a kommunista műszakok so­rán befolyt összegekből a szolidaritási csekkszámlára több mint ötvenötmillió forint érkezett. Ebből a pénzből több ezer kerékpárt, rádiókészülékeket, orvosi fel­szereléseket, gyógyszert, kötszert, de fegy­vereket is küldtek a magyar fiatalok a honvédő háborút folytató hős vietnami nép megsegítésére. Bekapcsolódtak a De­mokratikus Ifjúsági Világszövetség ak­ciójába, amelynek célja a Nguyen Van Troy nevét viselő hanoi kórház felépíté­se és berendezése. A KISZ vállalta egy ezerszemélyes szakmunkástanuló-intézet megépítését és felszerelését is. Amikor a múlt év decemberében az amerikai légi­erő tömeges, barbár légitámadásokat in­tézett a VDK fővárosa és sűrűn lakott települései ellen, a magyar fiatalok ezrei jelentkeztek önkéntes véradásra, s ezzel sok száz vietnami sebesült életét men­tették meg. A fegyverszünet megkötése újabb szo­lidaritási akciókra serkent: most a le­rombolt országrészek mielőbbi újjáépí­tése a segítség fő célja. ___________________B. Z. Egy nap Vietnamért Tudósítónktól. A celldömölki CELLTEX Háziipari Szö­vetkezet tagsága — amely eddig is több alkalommal segítette a hős vietnami né­pet — most röpgyűléseken elhatározta, hogy Vietnam újjáépítéséhez felajánlja egy napi keresetét, összesen körülbelül 100 ezer forintot. A háziipari szövetkezet tagsága felhívással fordult az ország va­lamennyi szövetkezetének dolgozóihoz, hogy tegyenek hasonló felajánlásokat Vietnam újjáépítésének segítésére. Budapesti munkaerőmérleg (Folytatás az 1. oldalról) ban volt, 14 százalékos, míg az építési szak- és szerelőiparban csupán 2 százalé­kos. Részletesen megvizsgálták az illetéke­sek az alkalmazotti létszám alakulását. A csökkenés nem az adminisztratív munka­köröket érintette, mert azoknál változat­lanul növekedés tapasztalható, a kisegítő­­állományban foglalkoztatottak száma lett kevesebb. A műszaki állományra inkább a stagnálás, egyes helyeken a kisebb mér­tékű növekedés a jellemző. Az adminiszt­ratív dolgozók létszáma Budapesten csu­pán a tanácsi felügyelet alatt működő ipari vállalatoknál csökkent igen kis mér­tékben. Arra a kérdésünkre, hogy mik a jellem­zői a munkaerőhiánynak, a következő vá­laszt kaptuk: — Annak ellenére, hogy a tanács mun­kaügyi szervezeteihez bejelentett munka­erőigények 1971-hez viszonyítva csökken­tek, mégis sok a betöltetlen munkahely Budapesten. A munkaerő-gazdálkodási hi­vatalok 1971-ben átlag 60 ezer üres mun­kahelyet tartottak nyilván, ennek száma tavaly 48 ezerre csökkent. Továbbra is a szak-, betanított és segédmunkások iránt volt a legnagyobb kereslet. A múlt évben már krónikussá vált egész Budapesten a takarítónő-hiány, sokkal nagyobb volt a kereslet, mint az elmúlt években bármi­kor. Kiderült az is, hogy az adminisztra­tív munkakörök közül a gép- és gyorsíró nők hiánya számottevő. A szinte korlát­lan munkalehetőségek ellenére akadtak azonban elhelyezkedési gondok is. A szö­vetkezeti iparban a belépők aránya az 1971. évihez viszonyítva 111,4 százalékos volt, a kilépőké 107,7 százalékos. A kül­kereskedelemben dolgozóknál a belépők aránya 113,6 százalékos, a kilépőké pedig 113,1 százalékos. Tavaly már gyakoribb volt a „vándormadarak” felvételének el­utasítása, még az olyan munkahelyeken is, ahol lehetőség nyílt volna korlátozás nélküli alkalmazásukra. Ez a magatartás tapasztalható tehát a jelentős munkaerő­­hiánnyal küzdő vállalatoknál is. Ez ör­vendetes. A szakemberek megítélése sze­rint az idén — elsősorban az állami ipar­ban és az építőiparban — a központi bér­­intézkedések hatásaként megfontoltabbá válik a munkahelycsére, az évek óta tartó áramlás lelassul. Megvizsgálták többek között a gépko­csivezetők elhelyezkedését. A mérlegelést időszerűvé tette az állami személygépko­csik számának korlátozása. Az volt a ta­pasztalat, hogy a gépkocsik leadásának során kevés gépkocsivezető jelentkezett a munkaerő-gazdálkodási hivataloknál. Egy részük továbbra is a vállalatoknál maradt tehergépkocsi-vezetőként, vagy nem gépkocsivezetői munkakörben. Sokan nyugdíjazásukat kérték, mások a munka­­közvetítői irodák igénybevétele nélkül helyezkedtek el. A múlt esztendő utolsó negyedévének munkaerő-forgalmáról is részletes tájé­koztatást kaptunk. Budapesten 1972. XV. negyedévében 58 077 betöltetlen munka­hely volt. Férfi munkaerőt 38 539, nőt pe­dig 19 538 munkahelyre kerestek. Októ­berben 1473-an, novemberben 1144-en, decemberben 1668-an helyezkedtek el a munkaközvetítői irodák segítségével. Az elmúlt negyedévben Budapesten „kilé­pett” bejegyzéssel 3742 dolgozó munkavi­szonya szűnt meg. Még egy érdekes adat, közülük 665 volt a szakmunkás, 2384 a be­tanított- és segédmunkás. Egy éven belül háromszor változtatott munkahelyet 1312 dolgozó, közülük 310 a szakmunkás, 742 a betanított és segédmunkás, 260 pedig egyéb munkakörben tevékenykedett. Egy éven belül háromnál többször 675-en vál­toztattak munkahelyet. Közülük 259 volt a nő. Az ilyen szakmunkások száma 97 volt Fahidy József Munkásőregységek ünnepi gyűlései Ünnepi egységgyűlést tartott tegnap a munkásőrség salgótarjáni V. számú Nóg­rádi Sándor zászlóalja a József Attila Mű­velődési Központban. Kiss József, a mun­kásőrség Nógrád megyei parancsnoka többeket kiváló parancsnok, illetve ki­váló munkásőr jelvénnyel tüntetett ki. Az egységgyűlésen dr. Szomszéd Imre, a salgótarjáni járási pártbizottság titkára köszöntötte az esküt tett 33 munkásőrt, valamint a tartalékállományba vonuló­kat. Balassagyarmaton a munkásőrség járási zászlóalja tartott ünnepi munkásőr egy­séggyűlést. Tiszafüreden a Kossuth Lajos járási munkásőrszázad ünnepi egységgyűlésén részt vett dr. Gergely István, a megyei pártbizottság első titkára, aki Szolgálati Érdeméremmel tüntette ki a legkiválóbb munkásőröket. Az ünnepségen az új mun­kásőrök esküt tettek. A dombóvári járási munkásőr egység a helyi Apáczai Csere János Gimnázium­ban tartotta ünnepi gyűlését. Az ünnepsé­gen megjelent és felszólalt dr. Ispánovics Imre, a munkásőrség országos parancs­nok-helyettese és Gyuricza István, a dombóvár­i városi pártbizottság első titká­ra is. A paksi járási munkásőregység a helyi konzervgyárban rendezett ünnepi gyűlé­sén Pataki György, a járási munkásőr­egység parancsnoka tartott beszámolót és felszólalt Rigóczky István, a járási párt­­bizottság első titkára is.

Next