Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1973-05-02 / 119. szám

Magyar Hírlap 0 A\h ■ A szocializmusi és a béke elválaszthatatlan Leonyid Brezsnyev beszéde Moszkvában a Vörös téren Moszkvai l&efM')Slentesünkl Kissé boigos,de kellemes tavaszi időre ébredt reggel a szovjet főváros lakossága. Az ünnepi nagygyűlésre és a felvonulásra induló százezrek az üzemi és egyetemi zenekarok pattogó hangú indulóinak hangjai mellett gyülekeztek már a kora reggeli órákban. Ünnepi díszbe öltözött Moszkva május 1. tiszteletére. A Vörös téren a szövetséges köztársaságok lobogóit lengette a szét a zászlórudakon; a Kreml falaival szemben a híres GUM áruház épületén Marx, Engels és Lenin hatalmas arcképét helyezték el. A tribünökön a főváros kiváló dolgozói, művészei, neves tudósok, űrhajósok mellett a külföldi vendégek, küldöttségek tagjai, diplomaták foglaltak helyet. Tíz óra előtt néhány perccel a Leninmauzóleum mellvédjén megjelentek a párt és a kormány vezetői, majd, miután a Szpasszkij-torony órája elütötte a tízet, a nagygyűlés szónoka, Leonyid Brezsnyev lépett a mikrofonhoz. Az SZKP főtitkára hangoztatta, hogy „a lendületes kommunista munka a legmegbízhatóbb eszköz országunk erejének gyarapításához, népünk életkörülményeinek további javításához. Ugyanakkor nagy mértékben előmozdítja a tartós béke ügyét is.” „Az SZKP XXIV. kongresszusa óta jelentős eredményeket értünk el a szocializmus pozícióinak erősítésére és a béke megszilárdítására irányuló, a pártunk által élvonalba helyezett feladatok megoldásában. A párt központi bizottságának plénuma a napokban összegezte e téren végzett munkánk eredményeit. A plénum részvevői mély megelégedéssel állapították meg, hogy messze előre haladtunk a XXIV. pártkongresszuson elfogadott békeprogram megvalósításának útján.” Brezsnyev hangsúlyozta, hogy „a Szovjetunió és a többi szocialista ország aktív békepolitikája egyre újabb meggyőző bizonyítékokat szolgáltat a világ népeinek arra, hogy a szocializmus és a béke egymástól elválaszthatatlan”. „A Szovjetuniónak Európában ugyanúgy, mint a világ más részeiben követett politikája mindenekelőtt békepolitika. Ez határozza meg kapcsolataink fejlődését Franciaországgal, a Német Szövetségi Köztársasággal és más európai államokkal egyaránt. Ez hatja át az európai biztonsági értekezlet előkészítésére irányuló aktív tevékenységünket is. Ugyanebből az álláspontból kiindulva kezeljük kapcsolatainkat egy olyan országgal is, mint az Amerikai Egyesült Államok. Ezután is elő fogjuk mozdítani a szovjet—amerikai kapcsolatok kedvező fejlődését a kölcsönös megbecsülés és a kölcsönös előnyök alapján. Ugyanez országunk felfogása a Japánnal való kapcsolatokról is” — jelentette ki Brezsnyev, majd hangsúlyozta, hogy „a Szovjetunió nemzetközi helyzete szilárdabb, mint valaha”. „A tartós békéért harcolva nem feledkezünk meg arról, hogy a békével szemben ellenséges erők nem tették le a fegyvert. Nem feledkezünk meg az agresszív körök fondorlatairól, megőrizzük magas fokú éberségünket.” Az Internacionálé elhangzása után a fiatalok, a sportolók vettek birtokukba a Vörös teret. Huszonöt percen át a nézők (és a tv-nézők Európa-szerte) szebbnél szebb zászlós, szalagos, labdás gyakorlatokban, harmonikus tornamutatványokban gyönyörködhettek. A 29 moszkvai kerület menetének élén Moszkva város kitüntetésekkel ékesített zászlaját vitték. A dolgozók oszlopai fölött a Szovjetunió és a többi szocialista ország zászlait lengette a szél, a vörös kokárdát viselő jókedvű felvonulók kezében tíz- meg tízezer májusfa, színes léggömb hullámzott át a téren. Az idei moszkvai május 1-én vitt feliratokon, rajzos táblákon, transzparenseken két téma dominált: az ötéves terv (és kivált az idei, a döntő esztendő) feladatainak sikeres teljesítése, túlteljesítése, és a szovjet békeprogram valóra váltása. Ezen kívül számos jelszó hirdette a szovjet emberek szolidaritását a nemzetközi munkásosztállyal, a függetlenségük megszilárdításáért küzdő vietnami és más népekkel, a nemzeti felszabadító mozgalom különféle osztagaival. Délután és este a díszkivilágításban úszó Moszkva lakosai utcabálokon, műsoros esteken, a kedden nyílt parkokban rendezett hangversenyeken, népmulatságokon búcsúznak a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepétől. K. I. Ünnepségek külföldön május elsején BERLIN. Az NDK fővárosában reggel kilenckor a Marx—Engels téren kezdődött az ünnepi demonstráció. A dísztribünön foglalt helyet Erich Honecker, az NSZEP első titkára, Willy Stoph miniszterelnök, Mihail Jefremov, a Szovjetunió NDK-beli nagykövete, Ivanovszkij hadseregtábornok, a Németországban állomásozó szovjet csapatok parancsnoka és mások. Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere üdvözölte a díszszemlén megjelent csapatokat, majd Herbert Warnke, az NSZEP politikai bizottságának tagja, a Szabad Német Szakszervezetek Szövetségének elnöke tartott ünnepi beszédet, melyben többek között hangsúlyozta, hogy az NDK mindent megtesz a szocialista országok egységének erősítéséért. Ezután került sor az NDK nemzeti néphadserege díszfelvonulására, majd a dolgozók százezrei, köztük az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok vonultak el a dísztribün előtt. BUKAREST: A Köztársaság-stadionban harmincezer dolgozó részvételével ünnepi tömeggyűlést tartottak. A stadion dísztribünjén jelen voltak a Román Kommunista Párt és az állam vezető személyiségei, köztük Nicolae Ceausescu, a párt központi bizottságának főtitkára, az államtanács elnöke és Ion Gheorghe Maurer, a minisztertanács elnöke, a párt végrehajtó bizottságának tagja. Ceausescu ünnepi beszédében köszöntötte az ország dolgozó népét és méltatta a szocialista munkaversenyben született eredményeket. A beszéd után a dísztribün előtt a hazafias gárdák vonultak fel. PRÁGA: A Vencel tér konyákén elhelyezett transzparensek jelszavai a CSKP szövetségi politikájának az utóbbi két évben elért kiemelkedő sikereire utalnak. A marxizmus a leninizmus klasszikusainak és az ország első munkáselnökének arcképével feldíszített emelvényén foglaltak helyet a párt és a kormány vezetői. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Nemzeti Front elnöke, Ludvik Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök, Lubomir Strougal miniszterelnök, Alois Indra, a szövetségi gyűlés, a parlament elnöke, valamint a CSKP KB elnökségének, titkárságának tagjai. Gustáv Husák ünnepi beszédében megelégedéssel állapította meg, hogy a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott program a szocialista Csehszlovákia általános gazdasági és társadalmi fejlesztésének terve. Az idei május elseje Csehszlovákiában a szó nemes értelmében kifejezett sikerek seregszemléje lett, és egyértelműen tükrözi a párt politikájába vetett bizalom helyreállítását és növekedését. Befejezésül a főtitkár hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia aktív szerepet vállalt a nemzetközi feszültség enyhítésében, a számára oly fontos európai biztonság megteremtésében. Ehhez kedvező feltételt teremtett a Szovjetunió békekezdeményezése és az ország külpolitikai helyzetének stabilizálódása. VARSÓ: A lengyel városok és falvak ünnepi zászló- és virágdíszben köszöntötték május elsejét. A fővároson kívül a vajdasági és járási székhelyeken tömegfelvonulásokat rendeztek. A központi ünnepséget Varsóban, a Kultúra és Tudomány Palotája előtti téren tartották meg. A felvonuló színpompás menetoszlop élén Ediward Gierek, Henryk Jablonski, Piotr Jaroszewicz, valamint más, magas rangú párt- és állami vezetők haladtak. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára köszöntötte az ország dolgozóit. Ünnepi beszédében többek között hangsúlyozta: a szocialista közösség ereje és következetes politikája eredményeként a békés egymás mellett élés elvei most egyre nagyobb hatást gyakorolnak a nemzetközi kapcsolatokra. Véglegesen és általánosan elismerték a II. világháború után kialakult európai politikai-területi helyzetet, ami rendkívüli jelentőségű hazánk szempontjából. Belpolitikai téren következetesen és eredményesen megvalósítjuk a LEMP KB VI. kongresszusán elfogadott szocialista társadalom- és gazdaságfejlesztési programot. Edward Gierek végül a lengyel dolgozók forró üdvözletét tolmácsolta a testvéri Szovjetunió népeinek, a szovjet kommunistáknak, a szocialista közösség valamennyi népének. forum 1973.május 2,szerda 3 MÁRVÁNYHŐSÖK? Autóbuszcsatlakozásra várva, gyakran ácsorgók hosszú percekig a pesti Bosnovák tér szüntelenül áramló, lüktető, zsongó forgalmában, néhány méterre attól a tüdőszínűre vakolt sarokháztól, amelyik a nyolcas számot viseli, és amelynek falán bádoglemezkére festett numerusz alatt egy emléktábla kicsit megkopott aranyozatú betűi hirdetik: e ház alagsora a zuglói munkásmozgalom hősi harcainak centruma volt egykoron. Az egyik nap szándékosan figyeltem, hányan veszik észre a táblát a sürgő emberek közül, hányan állnak meg előtte néhány másodpercre, csak átfutva a feliratot? Az ilyenfajta figyelés természetesen fogyatékos, hiszen azt sem tudja az ember, hogy az elsietők között hányan tudják már régen, miért visel históriai jelet asarokház fala, s éppen ezért teljesen felesleges lenne újra és újra megállniuk. De mégis zavart, hogy ritka volt az emlékező megtorpanás. Persze, az emléktábla végül is egy márványdarab. Sem a szobrok, sem a faragott vagy öntött kőtáblák nem tudnak kiáltani, szólni, könnyezni, és nem véreznek. Betűket viselnek, a kiáltásokat, a szavakat, a szenvedéseket, a harcokat kőhallgatagsággal szimbolizálják, és erről ők nem tehetnek. Azt hiszem, sokkal inkább a mi hibánk, hogy a hőseinket még nagyon sokan tekintik akarva, de inkább akaratlanul néma emlékműveknek, amelyek előtt legfeljebb a misztikus áhítat mécslángjai repdeshetnek, de a való élethez többé nincs közük. Ismerős kettősséget sejtek e gondolkodás magjában, mintha régen megkopott nézetek ósdi szövedékei burjánzanának még mindig. A polgári, a tőkés társadalom tudatvilágát jellemezte és jellemzi ma is az a dualizmus, amely külön beszélt racionális érdekekről és külön eszményekről, amelyek függetlenek az érdekektől, így volt jelen egyszerre az egoizmus és az altruizmus. Az egoizmus, amely elismerte az érdekek jelenvalóságát, de az érdekek egyedüli alanyának, hordozójának a független embert tekintette, és a társadalom vallásává magasztosította azt a hitet, hogy reálisan csak egyéni érdekek lehetnek jelen, és hogy értékeket is csak e szociális atomok hordozhatnak. A szóban forgó világ legfőbb, legrangosabb kérdése ez volt, mint ahogy ma is ez: mi a hasznos az egyén számára?! Mit kezdett ez a gondolkodásmód a hő■ ’ sokkal, akik valami magasztosabb, összemberibb, társadalmibb, célokért harcoltak, nem pusztán az egyéni haszonra függesztve tekintetüket? Valósággal kiközösítette őket azzal, hogy mértéktelenül magasztalta valamennyiüket, azt, állítván, hogy a közösség szolgálata nem más, mint lemondani az érdekekről, az érdekek felett lebegve vállalni a szenvedő önfeláldozást, a lemondást az egész életre. Minden, valójában formális látszat ellenére édes testvére ez az altruizmus az egoizmusnak, ugyanis mindkettő elkülöníti egymástól az érdeket és eszményt. Ez a dualizmus változatlanul tartja magát a tőkés világ gondolkodásmódjában, legfeljebb megjelenítő neve módosul, hol pozitivista apológiaként, hol egzisztencializmusként, hol a frankfurti iskola kritikai szemléleteként, a minőségi élet, a kényszerpályás érdekek hirdetőjeként bukkanva fel. E filozófiatörténeti hadarás csak arra jó, hogy eszünkbe juttassa: nem fenyeget-e olykor bennünket is gondolkodásunkban ez a polgári dualizmus, amihez talán régen hozzászoktunk? Nem vagyunk-e az altruizmus önkéntelen magasztalói, nem beszélünk, írunk, mesélünk-e úgy a márványtáblás hőseinkről, mint a lemondás, az önfeláldozás, az életből való kiválás misztikus árnyairól?! Nem ezért állnak-e olykor szenvtelenül vagy értetlenül előttünk a mai fiatalok, amikor regélve szólunk hozzájuk, mondákat hegedelve hősi időkről? Azt hiszem, nem szabad ködbe burkolni sem a múlt harcait, sem a mozgalom hőseit, mert akikor valóban márványtáblába zárjuk őket. Nincs abban semmi szégyellni való, ha fennhangon hirdetjük, hogy a mi hőseink nem voltak az élet felett lebegő álomlovagok, hanem nagyon is érdekből harcoló, hozzánk hasonlító emberek. De az érdek valóban reális volt, tehát társadalmi. Mindenképpen morális többlet az, hogy a mi hőseink az osztályérdek, a népi érdek képviselői és harcosai lehettek. Nem voltak lemondók. Ellenkezőleg. A küzdelmük célja éppen az volt, hogy megvalósuljon az emberi örömök teljes bősége minden dolgozó ember számára. Természetesen az adott kor körülményei között vállalniuk kellett a személyes kockázatot is, de ezt éppen azért tehették bátor következetességgel, mert pontosan ismerték osztályuk érdekeit. Tudatos emberek voltak. Egy híres író hozta a példát: a lepke nem azért száll a lángba, mert bátor, és nem azért röppen el az ember elől, mert óvatos — nem hős és nem gyáva, egyszerűen csak lepke. Viszont az ember nem lepke, hanem ember. Feltehetően ebben rejlik a hősiessége is. Veszedelmes bármiféle altruizmus vagy altruista eszmény, mert vagy hóbortosakká degradálja azokat, akik mind többet és többet akarnak tenni a közösségért; vagy egyszerűen azt hiteti el az emberekkel, hogy közösségi személyiségek, társadalmi célokért küzdő, fennkölt gondolkodású emberek csak kevesen lehetnek, ez valamiféle isteni adottság manapság is, amelyben nem részesülhet mindenki. Vagyis úgysem véshetik fel mindenki nevét a nevezetes ház márványtáblájára. Valóban nehéz dolguk lehet a történelemtanároknak, és nehéz dolguk van a szülőknek. De talán még mindig az a baj, hogy amikor a hősökről, az i eszményekről és hősi időkről beszélünk, valami földöntúli áhítat tölt el bennünket, és nem az életre, az élet érdekeire, magára az emberre gondolunk. Hallottunk már Leninről is úgy beszélni, mintha ószövetségi próféta lett volna. Pedig, mint tudjuk, nem volt az. Egyszerűen ember. Persze, nagyszerű ember: „az alkotó fantázia merészsége, a párját ritkító szerénység, az erő és a határozottság nem zárta ki sem a gyengédséget, sem a szellemi értékek, az ész és a művészet legmélyebb megbecsülését. Ez az emberségesség az igazi emberség.” Amint árnyékhősöket teremtünk, azonnyomban meghamisítjuk a közösségi emberré való válás útját is, vagy megszépítve idealizáljuk, vagy túl tövisesnek, sziklásnak mutatjuk. Többször kellene az egyszerű lenini tételt hangsúlyozni: a szocializmus csak megfelelő anyagi bázison győzhet, és oszthatja bőséggel mindenki számára a világ örömeit, de ezt a szocialista célt nem valamilyen társadalmi csodaautomatizmussal éri el, hanem tudatos, tervszerű forradalmi munkával, amelyet jól felfogott érdekből valamennyiünknek vállalni kell, így lehetünk valamennyien — hősök. Erről beszélni nem annyit jelent, mint közhelyeket emlegetni. Ez társadalmi valóság, társadalmi lehetőség, amelyik mindenki számára nyitott kaput zár ott, ahol él és dolgozik. Nem a földöntúli szférákba való felemelkedéshez, hanem a földön való maradáshoz, talpig emberré való váláshoz. Higgyük el végre, hogy a márványtáblákra aranybetűkkel vésett nevek volt hordozói sem akartak többet, és nem is voltak többek, mint a közösség talpig emberei. Ezt állítani egyáltalán nem szentségtörés, nem ideálrombolás. SOLTÉSZ ISTVÁN KÖZÉLETI DIPLOMÁCIA Elutazott a kanadai parlamenti küldöttség Hétfőn elutazott Budapestről a kanadai parlamenti küldöttség, amely az országgyűlés meghívására hivatalos látogatáson járt hazánkban. A küldöttséget Máriás McQueen Fergusson, a szenátus elnöke vezette, tagja volt: Frank Corbett Welch szenátor, Thomas Henry Lefebvre, Gerald William Baldwin és William George Knight képviselő. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke és dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke búcsúztatta. Ott volt az országgyűlés tisztikarának számos tagja, a Külügyminisztérium képviselője, valamint R. B. Edmonds, Kanada nagykövetségének ideiglenes ügyvi- Vőin- Puja Frigyes Bécsben Puja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese hétfőn svájci tárgyalásainak befejeztével Walter Wodaknak, az osztrák külügyminisztérium főtitkárának a meghívására konzultáció céljából Bécsbe érkezett. Budapestre érkezett Paul Wandel Rosta Endrének, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökének meghívására hétfőn baráti látogatásra Budapestre érkezett Paul Wandel, a Német Demokratikus Köztársaság Népek Barátsága Ligájának elnöke. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rosta Endre és Günter Kohrt, az NDK budapesti nagykövete.