Magyar Hírlap, 1973. december (6. évfolyam, 331-359. szám)
1973-12-01 / 331. szám
Magyar Hírlap nemzetközi politikai fórum Izrael harckészültségbe helyezte csapatait Már és Eban nyilatkozata a békekonferenciáról (Reuter, AP, UPI) Izrael teljes harckészültségbe helyezte csapatait — jelentették be Tel Avivban azt követően, hogy csütörtökön megszakadtak az Egyiptommal folytatott tárgyalások a Kairó— Szuez országút 101-es kilométerkövénél. A tárgyalások felfüggesztése előtti napokban több összecsapást jelentettek a szuezi frontvonalon. Pénteken három ízben robbant ki tűzharc a szemben álló izraeli és egyiptomi csapatok között. Siilasouo, a közel-keleti ENSZ békefenntartó erők főparancsnoka az egyiptomi hadügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően Jeruzsálembe utazott, s ott megbeszéléseket folytat az ENSZ képviselőivel. Egyes hírek szerint találkozni fog Dajan izraeli hadügyminiszterrel is. Abba Eban izraeli külügyminiszter a Jediot Aharonot című izraeli lapnak adott interjújában a frontokon támadt feszültség és a tárgyalások elakadása ellenére is annak a véleményének adott hangot, hogy december 18-án Genfben megkezdődhetnek a béketárgyalások. A hivatalos állásponttal összhangban kijelentette, hogy a december 31-i izraeli választásokig a béketárgyalásokon nem lesznek hajlandók elfogadni semmilyen javaslatot sem. Az izraeli külügyminiszter szerint a béketárgyalásokon az arab országok közül Egyiptom, Szíria, Jordánia és „talán Libanon” vesz részt. Eban mereven elzárkózott még a gondolatától is annak, hogy a Palesztinai Felszabadítási Szervezet képviselői is jelen legyenek az értekezleten. Golda Meir izraeli miniszterelnök amerikai zsidó vezetők előtt Jeruzsálemben viszont kijelentette: kormánya szerint még számos akadály tornyosul a konferencia útjában. Mint mondotta, az arab államfők algíri csúcsértekezlete „elfogadhatatlan feltételeket” szabott Izrael számára. Arab miniszterek Brüsszelben (MTI) Pénteken délben Brüsszelbe érkezett az olajtermelő arab államok két különmegbízottja: Al-Jamani, Szaúd-Arábia és Abdesz-Szalam, Algéria minisztere. A két minisztert haladéktalanul fogadta van Elslande belga külügyminiszter, aki munkaebéden tárgyalt velük. Az ebéden részt vett Claes gazdaságügyi miniszter, valamint a Közös Piac brüsszeli bizottságának elnöke, Ortoli, és energiakérdésekkel foglalkozó alelnöke, Simonét is. Az arab minisztereket a későbbiekben fogadta Leburton belga miniszterelnök. Az olajellátási probléma megoldása annál sürgősebb Belgium számára, mert holland hivatalos közlés szerint hétfőtől már nem működik a Rotterdamot a belgiumi Antwerpennel összekötő vezeték. Belgium olajellátásának mintegy kétharmada eddig ezen a vezetéken keresztül érkezett, mert a belga kikötők csak kisebb tankhajók fogadására alkalmasak. Jobert szenátusi beszéde Jobert külügyminiszter pénteken délután a francia szenátusban mondott beszédében a nyugat-európai országok bevonását sürgette a közel-keleti kérdés megoldására irányuló tárgyalásokba. Hangsúlyozta: a békét csak úgy lehet tartósan biztosítani, ha olyan demilitarizált övezeteket hoznak létre, amelyekben a Biztonsági Tanácsnak alárendelt csapatok állomásoznak, s ebben a nemzetközi haderőben a Biztonsági Tanács állandó tagjai által kiküldendő csapatoknak is helyet kell foglalniuk (tehát francia csapatoknak is), mert e csapatok jelenléte jobban biztosítaná a béke szavatolásának hatékonyságát. Jobert egyébként — akárcsak legutóbbi beszédében — ismét kifogásolta, hogy a közel-keleti konfliktus során Nyugat- Európát „félreállították”, s az „nem játszhatott semmiféle szerepet”. Azt hangoztatta, hogy e ténynek a közös piaci országokat politikai egységük mielőbbi megvalósítására kell ösztönöznie. Messmer francia miniszterelnök pénteken este televíziós beszédben szólította fel az ország lakosságát az energiával való fokozott takarékoskodásra, s korlátozó intézkedéseket jelentett be. Húsok a CSKP és a kormány gazdaságpolitikájáról (MTI) A párt eredményes munkáját, a népgazdaság sikereit méltatta Guíszár Husák, a CSKP KB főtitkára a kétnapos pártplénumon elhangzott zárszavában, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra. Megállapította, hogy ebben az évben tovább szilárdult mind a CSKP belső egysége, mind pedig a dolgozók tömegeivel való kapcsolata. A párt és a nép egysége — jelentette ki — egész munkánk politikai alapjává válik. Igen jók a tapasztalatok a kommunisták és a párton kívüliek jelenleg országszerte folyó együttes gyűlésein, amelyen a párt a dolgozókkal közösen vitatja meg a társadalmi élet valamennyi problémáját. Eddig már több százezer párton kívüli szólalt fel pozitív értelemben. Akkor is szocialista platformról kiindulva tették meg észrevételeiket, amikor bírálták az emberek életét megnehezítő fogyatékosságokat, és szorgalmazták ezek felszámolását. . A gyűlések jól mutatják — hangoztatta Husák —, hogy a CSKP ismét nagy tekintélyt élvez a társadalomban, számíthat a dolgozók széles rétegeinek bizalmára. A jövőben is arra törekszünk, hogy állandó politikai tömegmunkával fenntartsuk kapcsolatainkat a dolgozókkal, meghallgassuk véleményüket, és a türelmes meggyőzés eszközét alkalmazzuk. Gazdasági kérdéseket érintve, rámutatott: az ötéves terv első három évének eredményei bizonyítják, hogy helyesnek bizonyult a párt és a kormány gazdaságpolitikája. Noha igényes feladatokat tűztünk ki magunk elé, ezek nem haladják meg a társadalom erejét. Mindazonáltal nem hunyunk szemet a meglevő problémák felett sem, és ezek megszüntetésére összpontosítjuk erőfeszítéseinket. E problémák ellenére senki sem tagadhatja, hogy gazdasági fejlődésünk pozitív, ígéretes irányban halad, és kedvezőek a távlati kilátások. Chilei jelentések Szolidaritási gyűlés Moszkvában (MTI) Pénteken Moszkvában a Szakszervezetek Házában chilei szolidaritási gyűlést tartottak a szovjet társadalmi szervezetek képviselői. A gyűlésen bejelentették, hogy a Szovjetunióban megalakították a chilei demokratákkal való szolidaritás bizottságát. A testület elnöke Sztyepan Sarajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára lett. A bizottság feladata a szovjet társadalmi szervezetek akcióinak összehangolása annak érdekében, hogy támogassák a chilei demokratikus erőket, és leleplezzék a katonai junta erőszakcselekményeit. (AFP) Ismael Huerta Diaz tengernagy, a chilei junta külügyminisztere, az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi főbizottságához intézett levelében megígérte, hogy a vasárnap Santiago egyik kórházából elhurcolt Martha Fernandez de Pucurull uruguayi asszony a közeli napokban elhagyhatja Chilét A svéd menlevéllel rendelkező, és kórházi kezelésre szorult asszony letartóztatása körül diplomáciai incidens támadt Svédország és Chile között. Az AFP santiagói jelentése szerint azonban a fiatalasszony szabadon bocsátása egyelőre kérdéses. Új alkotmányt ígért a puccsista junta a chilei népnek, „köztársasági, demokratikus, parlamenti rendszert” szándékozik bevezetni. Az úgynevezett elnöki demokráciát megteremtő alkotmány előkészületeiről az illetékes jogászbizottság elnöke, Enriuge Ortuzar volt igazságügy-miniszter nyilatkozott. Az alkotmány elkészültének időpontjáról a nyilatkozatban nem esett szó. A kambodzsai hazafiak sikere (Reuter) A khmer hazafiak pénteken felszabadították a Phnom Penhtől mindössze 24 kilométerrel északkeletre fekvő Vihear Suor stratégiai fontosságú várost, s megfutamították a 400 főnyi helyőrséget. A felszabadító erők a Mekong folyó keleti partján fekvő város birtokbavételével ellenőrzésük alá vonták a kelet felől a fővárosba vezető főútvonalakat. A Phnom Penh-i rezsimet igen érzékenyen érintő veszteség hírét az Amerika-barát kormányzat katonai szóvivője közölte a sajtóval. Vihear Suor a harmadik stratégiai fontosságú kambodzsai település, amelyet a népi erők novemberben szabadítottak fel. tva, decemberi, szombat 3 JEGYZETFÜZET A minap megint rám szólt valaki, ezt ** ne írja fel. Mostanában többen kértek erre. Ilyenkor illik behajtani a jegyzetfüzetet, a tollat pedig letenni. Mert a kérés azt jelenti, hogy az illető nem a nyilvánosságnak szánja, amit mond. Talán le is tagadná nyomtatásban viszontlátva. Tiltakozna, elferdítették a szavait, a világért sem így gondolta, és egyhamar nem adná a nevét a közlendőihez. Beszélne csak úgy általában, idézne számokat, sztereotípiákat, mint annyian, neki ugyan ne hányja a szemére senki az őszinteséget, ne legyen baja belőle, mint sokaknak volt, van és sajnos, lesz is... Jobb tehát eleget tenni a kérésnek, már csak azért is, mert rendszerint ilyenkor következik azután a mondanivaló lényege, amelyre később sokáig emlékszünk, jobban, élesebben mint amit lejegyeztünk hűen, és amiből mégis gyakran oly nehezen áll össze a dolgok rendje, a megtervezett írás. Félnek? Valamitől félnek ezek az emberek? — jut eszembe a blokkot félretéve. Félt a múltkor az az állami gazdasági gépműhelyvezető, nemrég az alföldi nagyközség tanácselnöke, s a téeszbéli gyalogmunkás? De mitől? Egyszerűen inkább kényelmetlen a számukra kiállni ország-világ elé bizonyos igazságokkal. Talán bizonytalanok is a tekintetben, hogy véleményük valóban helytálló-e, őket utólag ne állítsa a sarokba senki, legjobb visszahúzódni, élni a maguk életét csöndben, majd akad, aki helyettük is szól, bőrét a vásárra viszi, nyitott gonoszság-késekbe rohan. De nem bántó-e ilyen gondolatokat csak feltételezni bárkiről? Talán mindössze arról van szó — kár a jelenséget dramatizálni —, hogy ismervén a leírt szó súlyát, egyszerűen a felelősségérzet inti óvatosságra őket, s igyekeznek világos határvonalat vonni a félig-meddig magánjellegű beszélgetés, meg a nyilatkozat között. Vegyük úgy, mintha az indíték mindegy lenne. A jegyzetfüzet csukva. Partnerem beszélni kezd. Mind jobban belemelegszik, színes, érzékletes, amit mond Helyi ügyek-gondok háttere tárul ki előttem, s a képélesség csodálkozásra késztet, milyen sok nálunk az úgynevezett politikus alkat. Akinek tudatában a közösségi szemléletmód magától értetődően természetes, úgy látja-láttatja a területet, ahová az életét kötötte, mintha informátorok hada venné körül, valamiféle ipari televíziólánc, pedig dehogy, csak hát van szeme a látásra, füle a hallásra. Olyan, mint a legtöbb ember napjainkban, aki egyesíti magában a szeizmográf érzékenységű közvéleményi megannyi erényét-hibáját, s azzal a tudattal él, hogy neki mindenhez köze van, ami körülötte történik. Végére ér mondandójának. Miért nem lehet ezt nyilvánosságra hozni? — kérdezem. — Mitől tart? Hagyjuk. — feleli. — Jobb az ilyesmiről nem beszélni. Valami oka bizonyosan van, hogy így vélekedik. Van hát. Mi lenne az? Kiderül, hogy a főnöke nem venné jó néven. A tanácsi vezető attól tart, ha megtudják, hogy kevesli az apparátusa fizetését, ami külön-külön a harmadrésze sincs páccul a téeszelnöki, brigádvezetői javadalmazásnak, a helyi téesz elnöke megharagszik rá. A gépi műhelyvezető abban a bizonyos állami gazdaságban titokban tartja azt a meggyőződését, hogy a tavaly kifizetett, a vártnál kisebb összegű nyereségrészesedés miatt az igazgató a felelős. A téesz gyalogmunkásának pedig megígérte az elnök, hogy jobb beosztásba segíti a raktárban, s nem szeretné, ha ez a lehetőség kútba esne, mert ő szóvá tett egynémely hanyagságot a közvagyon helyi kezelését illetően. Az aggályok mélyén egzisztenciális okokat találtam mindegyik, itt felhozott esetben. És jókora adag vezetői hiúságot, amelynek indítéka az a tévhit, amely a hibák felemlítését személyes támadásként könyveli el, és mihelyt alkalmat talál rá , visszaüt. Beleszédül az a beosztott, akit ez az ütés eltalál, ami különben többnyire akkor következik be, amikor a kárvallott legkevésbé számít rá. Ki szereti, ha ütik? Még inkább bonyolulttá válik a helyzet akkor, ha nem is a munkahelyi vezető, hanem a közvetlen munkatársak vállalkoznak a bíráló lejáratására, mert ilyen is akad, s nyomában csalódások özöne jár. Nemcsak a kisebb-nagyobb rangú vezetők miatt kell tehát a jegyzetfüzetet félretenni, hanem tisztségtől függetlenül azok védelmében néha, akik félnek — mert félnek — kiadni magukat a saját munkatársuk előtt is, „ki tudja, mi lakozik benne”, vagy ha tudják, annál rosszabb. Napjainkban még mindig gyakori, hogy a bíráló klikkekkel találja magát szembe. kívülről nézve nevetséges ügyek sorolnak ilyen-olyan csoportokba munkahelyi közösségeket, s gyanús, aki kívül marad, akit „csak” a munkája érdekel. Ráragasztanak minden jelzőt, ami egy letűnt világ erkölcsi lomtárából előrángatható, így válik rendhagyóvá anélkül, hogy valóban az akarna lenni Emlékszem panaszosokra régebbi időkből, amikor majdhogynem kikövetelték, hogy panaszukat pontról pontra feljegyezzem. Igen, mert akkor fölfelé szólt a panasz, nemegyszer a legfelsőbb irányítás címére. Napjainkban a címzett megváltozott, módosult a sorrend. Nem mintha „odafenn” nem küzdenének különböző fogyatékosságokkal, az előrehaladást gátló tényezők leküzdése bizonyára ott sem egyszerű. Felismerték azonban, hogy vannak ügyek és gondok, amelyekre nincs, nem íródhat országos érvényű recept. Józanul belátják, hogy kiváltképp az emberi viszonylatok tisztázatlanságából eredő bajok és törések, az emberek közötti nyílt kapcsolatok kialakítása nem egy testület dolga. Adhat hozzá irányelveket, jó elgondolásokat, segíthet, de helyettünk nem vállalkozhat saját környezetünk a magunk szénája rendben tartására. A demokratizmust épp itt értik félre sokan, amikor azt gondolják, felülről jövő szózatok és kinyilatkoztatások révén válik napjaink megszokott közegévé. Bár így lenne, de nem így van. K nem elég magunkban füstölögni. Nem elég azt mondani, hogy egyszer majd bizonyosan jön valaki, talán egy egész bizottság valahonnét, s akkor egy csapásra rend lesz, akkor majd nem kell titkolni senkinek saját véleményét, nyugodtan akár jegyzetfüzetbe diktálhatja, ami a szívét nyomja, mert nem értik félre, nem áskálódást, intrikát látnak benne, hanem segíteni-használni, a közügyekben lendíteni akarást. A passzív rezisztencia azonban ez esetben sem járhat eredménnyel. Ebből csak befelé fordulás, elzárkózás, ridegség alakulhat ki, ami a magára hagyatottság érzetét kelti mindnyájunkban. Hiszen mi nem arra születtünk, hogy a köz gondjairól ne merjünk nyíltan szót ejteni. Történelmünk folyamán nem munkálkodott annyit közügyben egyetlen generáció sem, mint a mi nemzedékeink. A közösségben való feloldódás vágyait és törekvéseit gyerekeink az anyatejjel szívják magukba. Felemelt fejük, büszke tartásuk kimondatlanul is azt példázza, hogy nem fáradozunk hiába a szocialista emberi viszonylatok formálásán. E viszonylatrendszerbe természetesen ma még beletartozik, hogy néha félre kell tenni a jegyzetfüzetet. De nem szabad engednünk, hogy sokszor éppen a történések lényege kizárólag személyes emlékeinket gyarapítsa, hogy az őszinte, emberi szó nagy ereje rejtve maradjon azok előtt, akik csak most tanulják kifejezni önmagukat, s a kort, amelyben élniük adatott. KOVÁCS IMRE Befejeződött az AÁSZ különbizottsági ülése (ADN) Limában pénteken befejeződött az Amerikai Államok Szervezetének különbizottsági ülése, amely a jelenlegi Amerika-közi rendszer átalakításának kérdésével foglalkozott. A tanácskozás eredményeit ajánlások formájában az AÁSZ közgyűlésének következő ülésszakén terjesztik elő. A szerkezeti átalakítás célja az, hogy a jelenlegi szervezetből, vagyis az Egyesült Államok befolyásolási eszközéből olyan testületet alakítsanak ki, amelyben egyetlen országot sem sújt politikai diszkrimináció. A Limában most véget ért tanácskozás mindenekelőtt az Amerika-közi kölcsönös segélynyújtási szerződés (TIAR) módosításának kérdéseit taglalta. Peru küldötte követelte, hogy a TIAR legyen egy „Latin-Amerikában általánosan alkalmazható eszköz”, amely biztosítsa a békét, a tagországok fejlődését és valódi kollektív védelmét. Mint mondotta: a tagországoknak a gazdasági agreszszió konkrét eseteiben közös védelmi intézkedéseket kell hozniuk az imperializmussal szemben. Energiakorlátozás Bulgáriában (MTI A Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa az ország energiaellátásában mutatkozó nehézségek miatt óránként 80 km-re korlátozta a személygépkocsik, 70 km/órára a tehergépkocsik maximális sebességét. December elsejétől a szolgálati gépkocsik üzemanyagellátását 50 százalékkal csökkentik. A magángépkocsik havi üzemanyagellátását a jelenlegi árakon 40 literben állapította meg a kormány.