Magyar Hírlap, 1975. április (8. évfolyam, 90-118. szám)
1975-04-20 / 108. szám
4 1975. ÁPRILIS 20. VASÁRNAP TUDÓSÍTÁSOK - HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap KÖZÉLETI DIPLOMÁCIA Szurdi István hazaindult Kubából Sztardi István, az MSZMP KB tagja, belkereskedelmi miniszter Kubában tett egyhetes, hivatalos látogatását befejezve, pénteken este hazaindult Havannából. A José Marti repülőtéren Flavio Bravo, a kubai forradalmi kormány elnökhelyettese, vendéglátója, Serafin Fernandez belkereskedelmi miniszter, valamint dr. Meruk Vilmos, hazánk havannai nagykövete búcsúztatta. Hazaérkezett Moszkvából a KISZ küldöttsége Szombaton hazaérkezett Moszkvából az a negyvennégy tagú KISZ-küldöttség, amely a szovjet fővárosban dr. Nagy Sándornak, a KISZ KB titkárának vezetésével részt vett a szocialista országok első nemzetközi diáktalálkozóján. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Borbély Gábor, a KISZ központi bizottságának titkára fogadta. Jelen volt Feliksz Bogdanov, a Szovjetunió nagykövetségének tanácsosa. Magyar segély Szomáliának Husszein Kulmie Afrah brigádtábornok, a Szomáliai legfelsőbb forradalmi tanács alelnöke fogadta Bárd Miklóst, a Magyar Népköztársaság Szomáliai és tanzániai nagykövetét. Bárd Miklós közölte, hogy a közeli napokban magyar gyógyszer- és élelmiszer-szállítmány érkezik Mogadishuba az elemi csapás sújtotta Szomáliai területek lakossága részére. A BVT irodájának ülése A Béke-világtanács elnöksége irodájának kibővített ülése szombaton Berlinben folytatta munkáját. Az elnökség irodája üzenetet intézett a vietnami néphez, szerencsekívánatait fejezve ki a DIFK-nek a nagyszabású győzelmekhez. A kambodzsai királyi nemzeti egységkormányt és a nemzeti egységfrontot szintén üzenetben üdvözölte a BVT irodájának tanácskozása az amerikai imperializmus és kambodzsai kiszolgálói felett aratott győzelme alkalmából Vass Istvánná, az Országos Béketanács alelnöke, aki a Béke-világtanács elnöksége irodájának a fasizmus alól való felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére az NDK fővárosában megtartott ülésén a magyar küldöttséget vezeti, szombaton ünnepélyesen átnyújtotta Albert Norden professzornak, a BVT elnöksége tagjának, az NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának az Országos Béketanács díszérmét. Bóday Pál vasárnapi levele PANNIKA öszönettel vettem kedden kelt levelét, kedves Veronka néni, amelyben tudatja velem, hogy a Pannika meggyógyult. Egyben elnézését is kérem, hogy már több mint egy esztendeje nem látogattam meg — de hát így van ez, ha a pesti embert a sors másik kerületbe sodorja. Ezért aztán nem is tudtam, hogy a Pannika megbetegedett. Még szerencse, hogy özvegy Gornyiknétól — aki a házban mindent tud — megtudta az új címemet, és így részeltethetett örömében. — De ne haragudjon, az egy kicsit rosszul esett nekem, kedves Veronka néni, hogy levelében azt is írta: „Talán még emlékszik a Pannikára?" Hát ki ne ismerte volna a Pannikát? Nemcsak a házibeliek, de az utcabeliek is tudták, hogy Pannikánál okosabb és engedelmesebb kutya a környéken sincsen. Sőt, állíthatom, hogy az egész VIII. kerületben nem találni hozzá mérhetőt, mármint az okosságát meg a magaviseletét illetően. Nagyobb, erősebb, nemesebb eb minden bizonnyal akad arrafelé is. Mert Pannika bizony, aprócska termetű, és a származását sem igazolják hiteles papírok. Nem is igazolhatják, mert hatvannégyben kiéhezetten, esdeklő szemekkel szegődött Veronka nénihez — minden papír nélkül. Még sokan emlékszünk rá, hogy annak idején szegény Kálmán bácsi — isten nyugosztalja — milyen nagy zajt csapott, mikor meglátta kettőjüket a konyhaajtóban. Azt mondta akkor, hogy az a dög be nem teszi a lábát az ő házába. Aztán, ugye, hogy megszerette ő is a Pannikát? De a Köztársaság téren is mindenki tudta, hogy délelőtt tíz körül maguk ketten már ott vannak a parkoló körüli padon. És ha a gyerekes anyák, a nyugdíjasok vagy éppenséggel Sólyom Pál, a park őre, rátekintvén a padra, azt üresnek találok — így szóltak: — Csak nincs valami baja Veronka néninek? Arra nem is gondoltak, hogy talán a Pannika beteg, mert ő olyan egészséges, mint a makk ... Legjobb tudomásom szerint csak egyszer gyengélkedett komolyan. Akkor sem testi baja volt, nem a gyomrát rontotta el, hanem a lelke sérült meg. Ha jól emlékszem, hetven tavaszán történt, amikor az a garázda férfi — minden bizonnyal erősen ittas állapotban — olyan durván rákiáltott. Akkor napokig csak gubbasztott szegényke a pad alatt, és Veronka néni nem győzte őt vigasztalni. A gyerekes anyák, a nyugdíjasok, sőt még a kisgyerekek is magát vigasztalták. Sólyom Pál, a park bölcsességben megöregedett őre pedig többek füle hallatára kijelentette: — Ne búsuljon, Veronka néni, a kutya ugat, a karaván halad! — Mely vigasztaló mondatban — ezt Pali bácsi magyarázóig hozzá is tette — az ugatás természetesen nem Pannikára vonatkozott. Mert a Pannika valóban ritkán ugat — és csak akkor, ha igen alapos oka van rá. Mint ahogy például, az a nevezetes eset történt. Amikor is Kalikóné asszonnyal már jó ideje beszélgettek a padon, és a színház felől feltűnt az ura. Kalikó Tibor. Pannika meglátta a férfit, odairamodván hozzá, kettőt vakkantott, és visszaszaladva, szemeit panaszosan Kalikónéra emelte. Amiből az asszony mindjárt tudta, hogy a férje ismét a tér másik végében körülkerített kuglizóban járt. Ahol is köztudottan — és eléggé el nem ítélhető módon — nagy pénzekben folyik a játék. Erről is tud az egész környék — sőt még a tanácselnök is. Aki éppen a múltkoriban emlegette az esetet, azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó kuglipályán olyannyira elharapózott asszonyszomorító hazárdságot, talán úgy lehetne leginkább leleplezni és megzabolázni, ha a dolgot a Veronka néni kutyájára bíznák. (Amiből egyúttal az is kiviláglik, hogy a feladattal eddig megbízott személyek erőfeszítései eléggé meddőek voltak.) Mindezek után érthető, hogy én sem felejtettem el Pannikát, „akinek” felépülése őszinte örömmel tölt el. De annak még jobban örülök, hogy Veronka néninek ez a gyógyulás milyen megnyugvást okozott. Mert tudja, én szeretem a kutyákat; ma is megnézem a hagyományos tavaszi nemzetközi kutyakiállítást, ahol tizenkilenc ország több mint háromezer válogatott kutyáját mutatják be. Szeretem a kiművelt, fontos és hasznos feladatokat végző „munkakutyákat”, de azokat is, amelyek egyszerűen csak az emberek környezetét egészítik ki. (És meggyőződésem, hogy az ország több, mint másfél millió „adózó” kutyája közül elenyésző számú a fitogtatott „státuskutya”.) Szóval annak ellenére, hogy nincs kutyám, szeretem a kutyákat. De meg kell mondanom, kedves Veronka néni, hogy én ennek a kutyaügynek a kapcsán is azért mégiscsak az embereket szeretem. Pontosabban szólva, tisztelem az embereknek azt az érzelmi jogát, hogy legszűkebb környezetük egész élővilágát is — megtartva az érvényes, a hatályos rendeleteket — tetszésük szerint válasszák meg. Nem szeretem azt, ha valakit bármilyen módon megszólnak vagy aposztrofálnak csak azért, mert kutyája van. Amint hogy azt is visszatetszőnek tartanám, ha mondjuk, valakit azért néznének le, mert nincsen kutyája... De elfogyván előlem a papír, zárom soraimat. A hét valamelyik napján elnézek majd a Köztársaság térre, úgy délelőtt tíz körül, és akkor majd szóban többet. Addig is, jó egészséget és jó időt kívánok Veronka néninek — meg természetesen a Pannikának is.— K .K r Királydomb és környéke Panelház a kert végében Cinkota. Nevét Kálti Móric a Képes Krónikában írta le először, majd egy oklevél említi, Scyngata néven. Nyelvészeink máig vitatkoznak a szó eredetén; valószínűnek látszik, hogy valamilyen apró madarat jelentett, talán cinkét. Házai túlélték a török hódoltságot, lakossága a későbbi, sorozatos pestisjárványokat. A falu fejlődése a múlt század hetvenes éveiben meggyorsult. A főváros, a kialakuló gyáripar vidékről mind nagyobb tömegeket vonzott, a magas telekárak viszont sokakat a perifériára szorítottak. A földesúr, Beniczky Gábor könnyelműen gazdálkodott és birtokai jó részét parcelláztatta. Így született meg Mátyásföld, akkoriban az ország divatos nyaralótelepe. A világháborúra készülő monarchia azonban átrajzolta a település arculatát: a Magyar Általános Gépgyár 1915-ben felépítette repülőgépüzemét és létrehozta az ország első repülőterét. Az üdülőhelységet 1933-ban önálló községgé kiáltották ki. A II. világháború idején gyorsan bővítették a repülőgépgyárat; itt rendezték be a hadsereg legfőbb gépkocsijavító műhelyét is. 1943-ban pedig megkezdődött egy új gyár, az Ikarus építése. A Vörös Hadsereg alakulatai pontosan 1944 szilveszter éjszakáján foglalták el Mátyásföldet, Rákosszentmihály irányából. Sék rokkantjai, állástalan, éhező munkások. Keserű ellentmondás: az éhséget, a munkanélküliséget az új háborúra való felkészülés enyhítette a sashalmi szegények körében is. Akárcsak Árpádföldön. A harmincas években alapított telep soha nem szerveződött önálló községgé. Házaiban szerény jövedelmű dolgozók, nyomdászok, állami alkalmazottak, iparosemberek éltek. A történelmi sorsfordulók persze, nem múltak el hatás nélkül e környék felett sem. Az ideköltözött munkások is megőrizték a szomszédos Mátyásföld tizenkilences kommunistáinak, Mosolygó Antalnak és Mihalik Józsefnek forradalmi szellemét. Amikor 1942 tavaszán megjelent a párt illegális lapja, a Szabad Nép, egyik cikke arról tudósított, hogy a sashalmi, a cinkotai, az árpádföldi munkások lelkesen olvasták és terjesztették a KMP háborúellenes röpiratát. A rangsorban második És most következzék az a dátum, amely új fejezetet nyitott a vidék életében. 1950. január 1. Életre hívták Nagy- Budapestet, s a főváros XVI. kerületének égisze alatt összevonták, eggyé kovácsolták a falusias Rákosszentmihályt és Cinkotát, s a három „családi házas’’ körzetet: Mátyásföldet, Sashalmot és Árpádföldet. Azóta huszonöt év telt el, s jóllehet a házak, üzemek, üzletek sora épült itt is, úgy tartják: sokkal több megoldásra váró feladat van előttük, mint mögöttük. Mutassuk be Todika Lászlót, a legvidékiesebb budapesti kerület új tanácselnökét. Éppen fél éve tölti be hivatalát, ám errefelé mindenki tudja róla, hogy 1951- től igen szoros a kapcsolata a lakossággal. Azokban az években, mint a DISZ kerületi titkára, a tanács tagjaként, a végrehajtó bizottság munkájával, feladataival is megismerkedett. Dolgozott az Ikarusban, a környék másik nagyipari üzemében, az Elektronikus Mérőműszerek Gyárában. Közben tanult, egyik oklevél, diploma követte a másikat. 1968- tól, ugyancsak a kerületben, a pártbizottság ideológiai titkáraként ismerkedett a hajdani öt rajon gazdasági, szociális, kulturális helyzetével. És most a tanács elnökeként szeretném végleg lebontani a körzeteket elválasztó, sokszor nem is olyan nagyon láthatatlan kerítéseket. A XVI. kerület alapterülete pontosan 33,6 négyzetkilométer, s ezzel a budapesti rangsorban a második helyen áll. A lakosság lélekszáma 66 290, ami viszont a 19. helynek számít. A „betelepülők" száma dinamikusan nő. Amíg 1960 és 1970 között a XVI. kerület egy-egy négyzetkilométerén 1539-en éltek, addig tavaly már 1867-en, s az idén, év végére e szám meghaladja a 2000-et. Ennek megfelelően évről évre gyorsul a lakásépítkezések üteme. Az 50-es és a 60-as évek családiház-programját mindinkább felváltja a paneles építési technológia. Az Ikarus, az EMG már valóságos lakótelepet épített munkásainak. A Centenárium lakótelepen decemberig 550 új otthon készül el, a Jókai úti területen pedig 400 lakást szeretnének mielőbb átadni. Az Ond vezér téren kezdődött meg Budapest első munkásszövetkezeti lakótelepének kialakítása, s 128 család máris beköltözött a házakba. A korszerű épületek megváltoztatják a vidékies kerület képét. Természetesen a fejlődés nem minden vonatkozásban ilyen szembetűnő. A lakosság túlnyomó része a belső kerületekben dolgozik, így naponta látják, hogy bizony, sok még a behoznivaló. — Senki sem vádolhat bennünket — mondja Tódika László —, hogy gyűléseink, értekezleteink unalomba fulladnak. Parázs viták bontakoznak ki, s mi, tanácsi vezetők, megértjük a lakosság türelmetlenségét. Ám a legkisebb előrelépés is súlyos pénzekbe kerül. Ennek ellenére a jó példák sokaságát sorolhatjuk fel. Amíg 1950-ben a 45 ezer kerületi lakos közül mindössze hat és fél ezren ittak „vezetékes” vizet, addig ma már az itt élők 90 százaléka! 1970-ig 153 kilométernyi csövet fektettek le, tavaly viszont már 220 kilométerre növekedett ez a szám. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyáron, amikor ezrek öntözik kertjeiket, ne lenne vízhiány errefelé. Ezen úgy segítünk, hogy egyre több kisebb-nagyobb tárolót építünk, a fővárosi tanács segítségével a medencék valóságos rendszerét hozzuk létre. A következő ötéves tervben már korlátlanul kínálhatjuk lakótársainknak a vizet. Sorsfordulók hatása A Rákos-patakról először Anonymus tudósít, a Szentmihály elnevezés eredete bizonytalan. A környéken levő Királydomb az 1350-es évektől országgyűlések színhelye, s a befagyott Duna jegén Mátyás is idejött, itt várta be a nemes és nemzetes urak köszöntését. A település igazi fejlődését persze, csak évszázadok múlva, a vasút, pontosabban a HÉV kiépítése hozta meg: az aprócska parcellákon százával épültek az egyszerű munkás- és tisztviselőházak. Néhány kisebb gyár is gyökeret vert itt, de a lakosság zömét a pesti ipari üzemek foglalkoztatták. Munkáskolóniává lett Sashalom is, amelyet a korabeli iratok még Farkashalom néven jegyeztek. Királyi vadaskert volt a vidék, majd a telkek kiárusítása után gyorsan népesedő falu. Híres vendéglőjében Madarász József 48-as ellenzéki képviselő gyűjtött asztaltársaságot, s ez a rebellis légkör segítette a munkásmozgalom kibontakozását is. Az első világháború éveiben 30 ezer orosz hadifogoly számára barakkokat építettek, Budapest nyomorgói is itt találtak fedélre: sokgyermekes hadiözvegyek, a lövészár Az iskolák ügye óvodaprogramjukra a legbüszkébbek, öt éve mindössze 865 kisgyerekre vigyáztak, ma 1736 apróságnak jut hely a kerület óvodáiban. Persze, ez máris kevés, jóllehet a lakosság, az üzemek dolgozói, a környékbeli katonák is segítenek az építkezéseken. Az iskolák dolgában azonban nem ilyen jó a helyzet. — Meglevő iskoláinkban aránytalanul nagy a zsúfoltság, már a „három műszakos” tanítás gondolata is felmerült bennünk. Miután egyetlen tanterem költsége lassan megközelíti a 2,5 millió forintot, a tanács anyagi lehetőségeit ki kell egészítenünk az Ikarus, az EMG és mások támogatásával. A legszerényebb számítások szerint is 50 új tanteremre van szüksége a kerületnek. „Mostoha kerület” — néha így vélekednek magukról a helybeli patrióták, igazukat azzal erősítik, hogy sorolják: a Közért- és az IKV-központok Zuglóban vannak, az Észak-pesti ÁFÉSZ igazgatósága Rákospalotán, a vendéglátóipari vállalat egységeit Kőbányáról irányítják, a fodrászokat az Erzsébetvárosból... Ilyenformán őket kicsit elhanyagolják, s a közellátó-szolgáltató szervezetek e szétszórtság miatt némelykor a legelemibb koordinációra sem képesek. — A XI. pártkongresszus határozatainak szellemében szeretnénk továbbfejleszteni a kerületünket — mondja Todika tanácselnök. — Azt várjuk, hogy partnereink a jövőben, saját érdekeik mellett, jobban figyelembe veszik körzetünk sajátosságait. Mert lehet, hogy a Keleti pályaudvar környékéhez képest a XVI. kerület „vidékiesnek” számít, de azok, akik Csömörről, Kistarcsáról, Nagytarcsáról, Mogyoródról, Kerepesről hozzánk járnak dolgozni, vásárolni, szórakozni, már nem Cinkotára, Mátyásföldre, Rákosszentmihályra, hanem igenis Budapestre utaznak! Benedek István Gábor Befejeződött az ünnepi nyelvház A magyar nyelv ünnepi hete — amelyet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat április 14—19. között rendezett meg immár kilencedik alkalommal — szombaton este a balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központban megtartott záróüléssel fejeződött be. Dr. Görömbei András egyetemi adjunktus Veres Péter és a magyar nyelv címmel tartott előadást, majd dr. Sebestyén Árpád, a TIT magyar nyelvi szakosztályának elnöke zárta be a rendezvénysorozatot.