Magyar Hírlap, 1977. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-01 / 26. szám
2 1977. FEBRUÁR, KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA M3) Magyar Hírlap külföldi LAPOKBÓL _ _ _ _ _ Genscher nyu- ^1 Rom gatnémet kül-11 ■ ui Blinügyminiszter nyugat-berlini látogatásait kommentálja a moszkvai Pravda. Sajnálatos módon az NSZK reakciós erői következetesen mérgezni igyekeznek a Nyugat- Berlin körüli légkört. Az NSZK egyes hivatalos személyiségei demonstratív látogatások megrendezésével próbálják alátámasztani Bonn nyugat-berlini „jelenlétét”, így Genscher külügyminiszter az elmúlt két hét alatt hivatalos minőségben háromszor járt Nyugat-Berlinben. Miként ismeretes, az 1971-es négyoldalú egyezmény leszögezi, hogy Nyugat-Berlin nem tartozik az NSZK-hoz és onnan nem igazgatható. Kifejezetten tiltja azt is, hogy a bonni hatóságok a városban hivatali ténykedést fejtsenek ki. Ennek fényében Genscher külügyminiszter eljárása, nevezetesen, hogy január 20- án és 26-án Nyugat-Berlinbe látogató külföldi államférfiakat kísért el, nem tekinthető másnak, mint a négyoldalú egyezmény megsértésének. Prágában figyelmeztették Hajeket és Patockát (CTK) A csehszlovák főügyészség képviselője figyelmeztette J. Hajeket és J. Patockát, akik magukat az úgynevezett Charta ’77 szóvivőinek nyilvánították, hogy az ezzel kapcsolatos tevékenység, így a dokumentum Csehszlovákiában és külföldön való terjesztése a csehszlovák törvényekbe ütköző cselekedetnek számít. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmányának értelmében a Charta ’77-et nem lehet petíciónak tekinteni. Az alkotmány értelmében a képviseleti szervekhez való fordulás jogát csak a dolgozók érdekében lehet gyakorolni. A főügyészségen Hajeket és Patockát figyelmeztetésben részesítették, és felhívták a figyelmüket arra, hogy a csehszlovák törvények semmibevétele megfelelő büntetőjogi szankciókat von maga után. A hatvanadik évforduló Az SZKP KB határozata (MTI) Az SZKP Központi Bizottsága hétfőn határozatot fogadott el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60-ik évfordulójáról. A 60-ik évforduló — állapítja meg a határozat — fontos mérföldkő a szovjet nép életében, az egész nemzetközi felszabadító mozgalom fejlődésében. A Szovjetunió, az egész haladó emberiség a szocializmus új győzelmeinek, Marx, Engels, Lenin és a proletár internacionalizmus diadalmas eszméinek jegyében köszönti ezt a jubileumot A határozat hangsúlyozza, hogy az októberi forradalom országának hat évtized alatt elért eredményei meggyőzően bizonyítják: a szocializmus a történelemben eddig példátlan ütemű haladást biztosított a társadalom életének minden területén. A szocialista társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszát a szocialista állam további erősödése, a szocialista demokrácia szüntelen fejlődése jellemzi. Ebben a szakaszban tovább erősödik a párt vezető szerepe a társadalomban. Óriási jelentősége van a központi bizottság és annak Leonyid Brezsnyev vezette politikai bizottsága tevékenységének. Az SZKP nagy figyelmet fordít a pártélet lenini normái és vezetési elvei megerősítésének és fejlesztésének. Elvi jelentőséget tulajdonít az SZKP XX. kongreszszusán elfogadott határozatoknak, a központi bizottság 1964. októberi plénumán, valamint a XXIII., a XXIV. és a XXV. pártkongresszuson elfogadott határozatoknak. A világban hatvan esztendő alatt végbement változásokra utalva, a dokumentum kiemeli, hogy a fasizmus és a japán militarizmus szétzúzása a második világháborúban, a szocialista forradalom győzelme egész sor európai országban meggyorsította a fejlődést, a szocialista világrendszer kialakulásához vezetett. Új típusú nemzetközi szövetségként jellemzi a dokumentum a szocialista országok testvérnépeinek világközösségét. Megszilárdult a testvéri országok eszmei egysége, létrejött és eredményesen működik külpolitikai együttműködésük mechanizmusa, intenzíven fejlődik gazdasági együttműködésük. A szocialista országok közössége ma a világ legdinamikusabb gazdasági ereje, a világpolitika vezető tényezője. A nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett gyökeres változások az utóbbi években lehetővé tették a „hidegháborútól” a fordulatot a feszültség enyhüléséhez, valamint a termonukleáris világháború veszélyének elhárítását. Különösen érezhetőek a változások Európában, s ezekhez nagymértékben járult hozzá az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkibe történt öszszehívása és sikeres megtartása. Az egyetemes béke érdekeinek megfelel a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban bekövetkezett kedvező fordulat. A tőkés országok vezető körei ma már kénytelenek figyelembe venni, hogy nem alapozhatják számításaikat a szocializmus feletti katonai győzelemre. Ugyanakkor az SZKP nem téveszti szem elől, hogy a nemzetközi helyzet alakulásának jelenlegi szakaszában erősödik a nemzetközi méretekben folyó osztályharc. A dokumentum a továbbiakban hangsúlyozza: a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus általános elveinek betartása a legfontosabb feltétel minden egyes kommunista párt pozícióinak erősítéséhez, tekintélyének és befolyásának növeléséhez. A hatékony elvi, forradalmi politika megköveteli a pártoktól, hogy fejlesszék a testvéri együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és a támogatás kapcsolatait, tevékeny szolidaritást vállaljanak a reális szocializmussal. A szovjet pártdokumentum helyesléssel szól az ipari és mezőgazdasági kollektívák jubileumi kezdeményezéséről, és felszólítja a pártszervezeteket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségének mély és sokoldalú feltárására. Az SZKP Központi Bizottsága — hangoztatja befejezésül a határozat — kinyilvánítja szilárd meggyőződését, hogy a szovjet emberek még szorosabban tömörülnek a lenini párt köré, a kommunista építés nagyszerű terveinek megvalósításáért folyó küzdelemben, s kiemelkedő munkasikerekkel köszöntik a nagy október hatvanadik évfordulóját. T . •( 4) Az indiai erőpróba A VÁLASZTÁSOK kiírásával — várhatóan március közepén kerül sor az eseményre — Indiában még magasabbra szökött a politikai láz. Hozzájárul ehhez az is, hogy a küszöbönálló eseményre tekintettel enyhítették a rendkívüli állapot intézkedéseit, és szabadon engedték az ellenzék korábban őrizetbe vett több prominens képviselőjét. Noha az ellenzék szerint igen rövid idő áll rendelkezésre a választásokig, napok alatt megszervezték egységes blokkjukat, a Dzsanata Pártot, amelynek elnökévé Morardzsi Deszai volt pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, a Kongresszus Párt szakadár szárnyának, a szindikátusnak a vezérét választották. A heterogén egyesülésben Deszai csoportján kívül még három párt vesz részt: a hindu nacionalista Dzsana Szang, a néppárt, valamint a szocialista párt. Indira Gandhi kormányfő a múlt heti kanpuri nagygyűlésen — amely a Kongresszus Párt választási kampányának nyitánya volt — arra mutatott rá, hogy az ellenfelek nem tudnak konstruktív programot felmutatni. Ez egyébként érthető is, hiszen ,a kormányellenességen kívül más aligha fogja össze a nukleáris fegyverkezést és az idősebb teheneknek ingyen táplálékot és tisztes szállást (!) követelő Dzsana Szangot és a nagytőkés érdekeket képviselő néppártot. A KORMÁNY ezzel szemben egész sor eredményt tud felmutatni. Még a rendkívüli állapot bírálói is kénytelenek elismerni, hogy az elmúlt másfél esztendőben megszilárdult a rend Indiában. Ahmed államfő a köztársaság napján a nemzethez intézett beszédében elmondotta, hogy a bruttó nemzeti termék tavaly csaknem 4 százalékkal emelkedett. Nagy szerepe volt ebben a két egymást követő jó termésnek, de hasonlóan fontos az is, hogy az ipari termelés az elmúlt évben 10 százalékkal nőtt. Megfékezték a korábban 40 százalékos ütemet is elérő inflációt, a fontosabb élelmiszerek ára 2975 óta nem emelkedett. Az indiai központi bank a napokban szokatlan híradással jelentkezett: az országba visszaáramlik a korábban kimenekített tőke. A köztársasági elnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi ipari struktúra főleg a gazdagabb rétegek számára kedvező, s változásokat sürgetett. E változások szükségességét vallja az Indiai EP is. A párt teljes erővel támogatja a rendkívüli állapot bevezetésekor meghirdetett húszpontos programot, amely egyebek közt előirányozta az elsőrendű fontosságú cikkek árának csökkentését, a föld nélküli parasztok földhöz juttatását, a kisipar fejlesztését, a munkások helyzetének javítását és jogaik kiszélesítését. A program sok tekintetben emlékeztet a Kongreszszus Párt által jóváhagyott korábbi tervekre (így például a pártszakadás után, 1969-ben elfogadott bombayi programra és a maharadzsaügy után, 1971-ben bejelentett intézkedésekre), ami a törekvések pozitív jellegének változatlansága mellett azt is bizonyítja, hogy a haladó elképzelések nehezen, belső küzdelmek során valósulnak meg. A HÚSZPONTOS PROGRAM végrehajtása ugyancsak a polarizálódás fokozódását hozta magával. A szindikátusból több jobboldali vezető visszatért a Kongresszus Pártba, ahol így gyengült a baloldal helyzete. Figyelemre méltó ebből a szempontból az a szerep, amelyet a kormányfő fia, Szandzsaj Gandhi játszik. Számos megfigyelő szerint a Kongresszus Párt új csoportosulása a 30 éves fiatalembert próbálja megnyerni érdekeinek. Szandzsaj Gandhi a párt 4,5 millió tagot tömörítő ifjúsági szervezetének a vezetője, s nagy népszerűséggel és befolyással rendelkezik, ötpontos programja mellett rokonszenvtüntetéseket tartanak az országban, s Bihar államban fiatal nők fogadalmat tettek, hogy „ennek szentelik életüket”. Szandzsaj Gandhi faültetést szorgalmaz a sivatagi és sztyeppés vidékek további előretörésének megakadályozására, harcot hirdet az írástudatlanság ellen („minden tanuló legalább egy felnőtt írástudatlant tanítson meg írni és olvasni”), síkraszáll a családtervezésre hozott intézkedések végrehajtása, az önkéntes sterilizálás népszerűsítése mellett, küzd a kasztrendszer s az indiai családokat olykor évekre, vagy egész életre adósságba taszító hozomány szokása ellen. A célkitűzések pozitív jellege kétségtelen. Mégis, a jobboldal ezt a programot használta fel — eredményesen —, hogy ellentéteket szítson az IKP és a Kongresszus Párt között. A viszály odáig fajult, hogy Hanjana állam főminisztere nemrég „reakciósnak és megbízhatatlannak” nevezte az IKP-t, s bírálta a pártot Indira Gandhi is. A hangulatkeltésre jellemző példa az Indian Express egy cikke. A lap a minap azt írta, hogy Rao főtitkár kijelentette: az IKP-nak szabotálnia kell az ötpontos programot. A főtitkár táviratban tiltakozott Indira Gandhinál az állítás ellen. A párt — hangoztatta az Indiai KP Végrehajtó Bizottságának állásfoglalása — nem ellenzi az ötpontos programot, de ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy az nem képes a munkanélküliség és a szegénység felszámolására, s ezért helytelen szembeállítani a húszpontos programmal vagy éppen fölé helyezni. A FESZÜLTSÉG SZÍTÁSA természetesen az ellenzék malmára hajtja a vizet. Rao Patnában mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányfőnek az IKP elleni bírálata „örömmel töltötte el a reakciósok szívét”. Ezek az erők a mostani választási kampányban a „diktatúrát vagy demokráciát?” kérdést állították a központi helyre. Mint Deszai mondotta, „Indira Gandhi győzelme a diktatúra győzelmét jelentené”. A megfigyelők többsége mégis a Deszai-féle „demokráciat” kudarcát jósolja. Az ellenzék a hat év előtti választásokon, 1971 márciusában is hasonló jelszavakkal és kísérletekkel jelentkezett, ám a Kongresszus Párt — az eredményekre támaszkodva — jelentősen növelte mandátumainak számát, s kétharmados többségre tett szert a parlament alsóházában, a Lak Lábában. Halász György Santiago - mindenki ellen A FESZÜLTSÉG, A HISZTÉRIAKELTÉS mit sem enyhült Santiagóban: a kapcsolatok mélypontra süllyedtek egyfelől Santiago de Chile, másrészt Lima és La Paz között. A háttérben Bolívia évszázados követelése húzódik meg: a kitörés a szárazföldi bezártságból a Csendes-óceán felé. Az andesi ország egykor — 1879-ig, az úgynevezett csendesóceáni háborúig — jókora tengerparttal rendelkezett. A vesztes háború után azonban le kellett mondania kikötőiről és egész partvidékéről a győztes Chile javára. Nemcsak Bolívia vesztett területet, hanem szövetségese, Peru is: a békeszerződésben kényszerítették, hogy lemondjon Arica kikötőjéről és Tarapacá tartományról. Az egy évszázada lezajlott chilei agresszió (és győzelem) mögött külső érdekek bújtak meg: a brit tőke, amely rá akarta tenni kezét a perui és a bolíviai kézen levő salétrommezőkre is. A természetes salétrom pár évtized múltán teljesem elveszítette a jelentőségét, maradtak viszont chilei kézen a fegyverrel szerzett területek. Bolívia soha nem mondott le arról, hogy egykori tengerpartját (vagy legalábbis: a tengerre jutás lehetőségét) visszaszerezze. A meg-megújuló kísérletek függvényei voltak az éppen hatalmon lévő bolíviai kormányzat politikai színezetének, illetve az ellenlábas Chile belső helyzetének. A két ország politikai kapcsolataiban a legfagyosabb esztendő 1962 volt: Chile jobboldali elnöke, Jorge Alessandri — az „Amerikai Testvériség Napján” — eltérítette a Bolívián is áthaladó Rio Lanca folyását. Bolívia megszakította diplomáciai kapcsolatait Chilével. A fagy csak a hetvenes évek elején enyhült: Chilében ekkor a Népi Egység kormánya, míg Bolíviában Juan José Torres haladó kormányzata volt hatalmon. A megértés rövid szakasza Torres megbuktatásával lezárult. A chilei fasiszta puccs után Bánzez bolíviai tábornok-elnök állhatatosan követelni kezdte Pinochettől a „tengeri kijáró” ügyének megoldását. A chilei junta vezetője — diplomáciai elszigeteltségében — homályos ígéretet tett a kapcsolatok helyreállítása fejében. A „NAGY KIBÉKÜLÉS” 1975- ben megtörtént, a chilei ígéret konkretizálása azonban még jó másfél évet váratott magára. S akkor sem volt benne köszönet... Chile tavaly ősszel olyan javaslatot terjesztett Bánzer elé, amelynek értelmében Bolívia egykori perui (ma: chilei) területen kapna egy keskeny korridort s ennek a végén építhetne kikötőt. Cserében viszont Potosí tartományból kellene kihasítania egy ásványi kincsekben gazdag darabot s átadnia Chilének... A javaslat „szépséghibás”: a Chile fölajánlotta terület nem alkalmas kikötő építésére; az ajánlat felrúgja azt az 1929-es perui— chilei békeszerződést, amely szerint egykori perui területeket csakis Lima jóváhagyásával lehet átadni harmadik félnek. Az ily módon szépen kicsíráztatott konfliktusba Santiago — szemmel láthatóan provokatív módon — bevonta Perut is. A limai kormány higgadtan, ám határozottan válaszolt a kihívásra. Ellenjavaslatot terjesztett elő: eszerint szintén egykori perui területen létesülne egy hármas szuverenitás alatt álló övezet, amelyet Bolívia kapna mindenféle területi ellenszolgáltatás nélkül. Santiagóban felszisszentek, La Pazban csöndben összeütögették a tenyerüket. A chilei ellenoffenzíva — méltóan a meghonosodott kaszárnyastílushoz — durvaságokban merült ki. „Ad acta“ tették a bolíviai kérelmet s a juntavezérek minden felelősséget Limára igyekeztek hárítani Politikailag a játszma vesztésre állt. La Pazban nem vették jó néven a chilei álláspontot Az andesi hidegháború egyre fűtöttebb lett. Santiagóban már jó ideje nem a bolíviai igényekről, hanem a perui makacsságról, sőt „a perui marxista veszélyről” értekeznek. A SANTIAGÓI TÁBORNOKOK persze nemcsak értekeznek; a perui határok mentén chilei csapatösszevonások voltak, s növekszik a háborús pszichózis. A New York Times már a múlt hónap közepén komolyan fontolgatta egy chilei— perui háború kitörésének eshetőségét. S hogy a santiagói vezetés agresszivitása nem korlátozódik csupán a szomszédságra, annak bizonysága Pinochetnek a napokban véget ért körútja. A fasiszta rezsim irredentizmusának kifejezést adva, az Antarktiszralátogatott, ahol demonstrálta Chile „fennhatóságát” 1 250 000 négyzetkilométer terület felett, ahol él összesen 50 chilei. Stílusosan — mindanynyian katonák. A barcelonai La Vanguardia meg is jegyzi: a csendes-óceáni háborúk után, most antarktiszi háborúra készül Santiago? A belső feszültségről, nyomorról a figyelmet valamivel el kell terelni... (major) .