Magyar Hírlap, 1980. december (13. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-02 / 282. szám
TŰNŐDÉS A jó szövetkezésekről FÓRUMUNK nemrég két, egymást követő riportban is bemutatta a fővárosi kerületek közötti együttműködés néhány példáját. Olyasmiről esett szó, mint összehangolt gondoskodás a lakosság jobb ellátásáról, a meglevő létesítmények közös hasznosítása, egymás kölcsönös segítése különféle szakigazgatási feladatok végrehajtásában, sőt: saját oktatási intézmények átengedése más városrészek javára. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy megjegyezzük: e mintaszerű kezdeményezéseket öntevékenyen kellett felkutatnunk, hiszen azokról vajmi kevés központi információ szerezhető be. Kevés, mert — mint megtudtuk—a kerületközi kapcsolatokat nem írja elő semmiféle felsőbb utasítás — lehet, hogy ilyenre nincs is szükség —, nem szabályozzák és teszik kötelezővé szerződések, két- vagy több oldalú megállapodások, lényegében tehát nincs szervezeti keretük. Ennek ellenére — szerencsére! —, mégis léteznek, gyarapodnak. Erre vall az is, hogy cikkeink megjelenése óta több jelzést kaptunk: a leírt esetek korántsem egyedülállóak, érdemes lenne másutt is körülnézni. Nos, őszintén szólva, ezt már előre sejtettük. Mégis jólesett utólag tudomást szerezni róla, hogy a főváros három déli kerülete összefogott a tanácsi ügyvitel gyorsítására: a XVIII. és a XXI. kerület — mintegy „házi” egyezség alapján — egyenrangúan használhatja fel a XX. kerület korszerűen kifejlesztett nyomdai sokszorosítókapacitását. Azután itt van a két budai, a XI és a XII. kerület, vagyis a Lágymányos és a Hegyvidék. Utóbbi a maga fejlesztési alapjából járult hozzá a közigazgatási határán már túl fekvő, Törcsvár utcai óvoda építéséhez — ennek fejében mindenkor helyet kap jó néhány gyermek számára. Farkasréti, tehát XII. kerületi tanulókat vesz fel az Érdi úti iskola, ugyanakkor húsz lágymányosi diákot a hegyvidéki Arany János Általános Iskola és Gimnázium fogad be. Csírájukban pedig már egyéb területeken is kezdenek kialakulni a kapcsolatok: a farkasréti betegek egy közeli, XI. kerületi rendelőben találhatják meg körzeti orvosukat, különben hosszan kellene buszozniuk. LÁM, GYŰLNEK A JÓ PÉLDÁK és még mindig csak a fővárosnál tartunk, pedig hát az országban körülnézve igencsak sok helyen tapasztalhatjuk annak a felismerésnek a kétségtelen eredményeit, hogy: közösen könnyebb! A spontán — tehát nem fentről irányított, hanem önkéntes — kezdeményezések közül talán első helyre kívánkozik hét — egymástól egyébként földrajzilag távol eső — kisvárosunk egyetértésben elhatározott kísérlete arra, hogy egyszerűsítsék a hivatali munkát, gyorsabban és szakszerűbben intézzék a lakosság ügyeit. Ezért vonják össze a tanácsi szakigazgatási szerveiket, lényegesen csökkentik azoknak a számát, amint arról már többször beszámoltunk. Vállalkoztak erre még az ágazati irányítók némi rosszalló fejcsóválásának ellenére is, mert bíznak önmagukban, mernek kezdeményezni, meggyőződéssel vallanak az újszerű modell előnyeiről. Próbálkozásukat — bízvást állíthatjuk — országos figyelem kíséri. Ide kívánkozik annak a regionális együttműködésnek a megemlítése, amely alig két éve jött létre a főváros és hat megye — Fejér, Győr-Sopron, Komárom, Pest, Vas és Veszprém — között. Együttes erőfeszítéseiknek azóta már többoldalú hasznát látta a népgazdaság, s összefogásuk eredményei mindinkább megmutatkoznak a településfejlesztésben, az egészségügyi ellátásban, a környezetvédelemben, s a tanácsi szakigazgatás korszerűsítésében egyaránt. De megálljunk csak! — utóbbi példánk egyfajta „kakukkfióka”, hiszen itt már szabályszerűen megkötött, pecsétekkel és aláírásokkal ellátott szerződésről van szó. Annyi baj legyen, sőt. Legfeljebb az a kérdés vetődhet fel, mikor szentesíti majd hasonló nyomaték azt a fejlődésünk megkövetelte szövetkezést, amely a kerületek, községek, városok és város környéki települések, valamint újabb megyék között már amúgy is kialakulóban van. TÉNYEKET SOROLTUNK eddig — némi kommentárral fűszerezve —, de talán elég ennyi annak érzékeltetésére, hogy az élet mindig új és új követelményeket támaszt, a tanácsi munkával szemben is. Mostanában, a következő — minden eddiginél nehezebb körülmények által befolyásolt — tervidőszak indulásának küszöbén ugyancsak ideje eltöprengeni: hogyan tovább? Nem titok, hogy a következő években központi erőforrásokból kevesebb jut majd a jogos igények teljes kielégítésére. Sőt, jelentős sikernek számít a jelenlegi színvonal megtartása is. S ez a helyzet óhatatlanul kihat a tanácsok gazdálkodására is. Mindemellett az elért színvonalból nem szabad engedni, néhány területen pedig további fejlesztésre kell törekedni. Dilemma? Az, a javából. De ki merné állítani, hogy nincs belőle kiút? A MEGOLDÁS kétféle módja is kínálkozik. Az egyik: a helyi erőforrások fokozott, célszerűbb kihasználása , s ennek bizonyítására a társadalmi munka valóban tervszerű, összehangolt megszervezésétől kezdve a különféle „rejtett tartalékok” kiaknázásáig sokféle lehetőséget említhetnénk. A másik pedig — tárgyunknál maradva — a szomszédos, vagy akár egymástól távolabb működő tanácsok összefogása, a közös feladatok végrehajtását előmozdító, rendszeres tapasztalatcseréje. Vannak már jelei annak, hogy a megsokasodott gondok, feladatok közepette a segítőkész kezek egymásra találnak. Egymással papíron is szerződve, avagy anélkül? Lényeg, hogy révbe érésüknek a lakosság látja igazi hasznát. Útkeresésüknek, áldozatvállalásuknak nem is lehet fontosabb célja. G. Szabó László tvw 3 1980. DECEMBER 2. KEDD TANÁCSOK FÓRUMA • HISOYIR HÍRLAP AHOGY AZ ÁLLAMPOLGÁROK LÁTJÁK A TANÁCSOT Osztálya és ügyfele válogatja Fórumunk cikkeiben általában az apparátusban dolgozó tisztviselők, valamint a testületi tagok nyilatkozatain, véleményein keresztül próbáltuk tükrözni a tanácsok munkáját. Alábbi riportunkban — amely egyébként egy új sorozat első része —, arra keresünk választ, vajon az ügyes-bajos dolgait intéző állampolgár hogyan látja az államigazgatási szervek munkáját. A Tűzvörös ha-fjú, teltkarcsú műl a hölgy tárja fel a nagy lendület ZUGLÓ A fel a Párás ! üvegajtót, s — máris a kisablaknál terem, ahonnan időnként monoton hang tudósít tőmondatokban okmánybélyegről, okiratról, bejegyzendő adatról. Az ablak fölött tábla, lakcím ki- és bejelentés. A kisablakkal szemközti irodaajtónál sorban álló nyolc-tíz ember némi irigységgel szemléli a „gyorsított ügyintézést”. A színhely: a zuglói tanács ügyfélszolgálati irodájának előtere. A parányi helyiség nemigen látott még ekkora forgalmat, mint amekkora ezekben a hetekben zajlik. A tanács négyemeletes épületének átépítése miatt a lakásügyi osztály egyik előadóját ide, az ügyfélszolgálati irodába költöztették. A kényszerhelyzet, ha másra nem, arra jó, hogy a betoppanó idegen első látásra egyfajta képet kapjon a tanácson intézett ügyek megoszlásáról. A felfordulás ellenére A sorban állók ugyanis egytől- egyig a lakásügyi előadóra várnak. Akii netán más ügyben érkezik, azt soron kívül fogadják az irodában. A halszálkás zakós fiatalember, Tóth György — hatósági bizonyítványért jött — nem is tudja mire vélni „kivételes” szerencséjét. — Nemigen volt dolgom eddig a tanáccsal, s a hivatal, a szóbeszéd alapján, úgy élt eddig aképzeletemben, mint a bürokrácia fellegvára. Éppen ezért alaposan fölkészültem a mai napra. A munkahelyemen szabadságot vettem ki, gondoltam a délelőttöm úgyis elúszik a tanácson. Kellemesen csalódtam. Odabenn udvariasan, szolgálatkészen fogadtak, percek alatt elintézték az ügyemet. Szabad az egész napom — mondja, s nagyot köszönve távozik. A sor végén üldögélő nénike korántsem ilyen elégedett. Okkal vagyok nélkül?... Az ügye mindenesetre kissé kacifántos. — Tavaly szeptemberben a szomszéd lakás, ami egykor a családomé volt, üresen maradt. A házból többen rábeszéltek, igényeljem vissza a lakrészt, mert a régiek helyébe csak rosszabb lakók jöhetnek. Beadtam a kérvényt és csak áprilisban kaptam meg a kiutalást. — És most mi a panasza? — Az, hogy közben az orvosom javaslatára visszavontam a kérvényt, mégse kell nekem akkora lakás. A felemelt lakbért viszont két hónap óta fizetem. Nem is a pénzzel van a baj, mert azt, úgy hallottam, mindenképpen visszafizetik. Én csak azt nem értem, miért mennek ilyen lassan a dolgok? Tízen a padlástérben A tanács épületében kőműveskalapácsok kopácsolását visszhangozza a folyosó, a cipőtalp alatt mészpor serceg. Azokban az irodákban, amelyeket nem foglaltak el a mesteremberek, folyik a hivatali munka. Szőrmebundás, szőke asszony várakozik az egyik ajtó előtt egykedvű nyugalommal — Gyakran akad dolga a tanácson? — Évente négy-öt alkalommal — mondja Kemény Tiborné. — Adóigazolás, számlaleadás és ehhez hasonló ügyek az ipari osztályon. — Mi a véleménye az ügyintézésről? — Szerintem gyors és rugalmas. Olyan még nem fordult elő, hogy fél óránál tovább kellett volna várakoznom. Úgy tűnik, most sem kell, mert már nyílik az ajtó, szólítják a következő ügyfelet... — Nehéz napokat, heteket élünk át — mondja dr. Körmendi Ottó vb-titkár, a párnázott ajtón is átszűrődő kopácsolás közepette. — A harmadik emeleten központi leíró irodát létesítünk, s az átépítés legalább januárig tart. Van olyan osztályunk, amelyiknek tíz dolgozóját egy padlástérszerű helyiségben kellett összezsúfolnunk. Ilyen körülmények között, bizony megfeszített munkára van szükség, hogy az ügyek rendben menjenek. — És ön szerint rendben mennek? — Eddig nem volt nagyobb fönnnakadás. Mi is bevezettük a gyorsított ügyintézést, s ritkán fordult elő, hogy a rövidebb határidőt túlléptük volna. Ami nem mellékes — A lakásügyi osztály előtt várakozóktól hallottam ilyen esetről ... — Sajnos, ott gyakrabban megtörténik. Úgy tűnik, azon az osztályon nem is tudjuk bevezetni a rövidített határidőt. Marad a harminc nap, és sok esetben — az ügyek nagy száma és bonyolultsága miatt — az is kevés... Egyébként valamikor én is azon az osztályon dolgoztam, így aztán pontosan tudom, hogy a lakásügy a tanácsi munka legneuralgikusabb része. — Gondolom, ezen a téren különösen nagy szerepe van annak, hogy az ügyintéző milyen hangnemben beszél az állampolgárral... — Ez minden ügynél és minden osztályon fontos kérdés. De hadd szóljak egy sajátos ellentmondásról. Lakásügyben a legudvariasabban kimondott „nem"nek is sokkoló hatása van. Bármilyen tetszetősen is csomagoljuk a kedvezőtlen döntést, az ügyfél ezt úgy fordítja le a maga nyelvére, hogy „kirúgtak”! Nehezíti a helyzetet, hogy sok esetben nem tudunk a jövőre vonatkozóan biztos adatot, pontos dátumot közölni. A hitegetésnek meg nem sok értelmét látjuk, hiszen ezzel előbb-utóbb a saját tekintélyünket járatnánk le... Habár az ügyféllel nem minden esetben könnyű szót érteni, a vbtitkár szavaiból az is kiderült, hogy a tanácsiak számárakorántsem mellékes az állampolgárok véleménye. Akár a szervezet korszerűsítéséről, akár az ügyfélszolgálat javításáról esik szó, a jobbítószándékú észrevételek minden esetben fontos segítséget jelentenek. Erdélyi András Érdekes írást találtunk Zala megye Tanácsának legutóbbi közlönyében. A közlönyről persze, elsősorban nem színes olvasmányok jutnak az ember eszébe, hanem fontos rendelkezések, határozatok, útmutatók, paragrafusok végtelen sora, ami együttesen és külön-külön is nélkülözhetetlen a mindennapi tanácsi munkában. Éppen ezért már az is dicséretes, hogy a zalaiak ezt a kiadványukat is felhasználják a szélesebb szakmai ismeretterjesztésre; minden szám néhány oldalán „kiszorítanak” egy kis helyet a jó munkamódszerek, a kedvező vagy kedvezőtlen tapasztalatok közreadásának. Csak dicsérni lehet ezt a szerkesztési elvet. Ezek után lapozzuk fel a közlöny egyik írását, amelynek hasábjain a közelmúltban várossá lett Lenti ügyfélszolgálati és központi leíró irodájának működésével ismerkedhetünk meg. Szó sincs arról, hogy újszerű lenne ez a kezdeményezés, hiszen szerte az országban nagyon sok városi tanács bevezette már valamilyen formában. Azt sem állíthatjuk, hogy a fenti tapasztalatok rendkívülisak lennének, egyszerűen csak arról van szó, hogy a városi tanács igazgatási osztályának és titkárságának munka- ÁLLÁSPONT • • Önellenőrzés és rugalmasság társai lényegretörően foglalják össze a maguk ügyfélszolgálati tapasztalatait. Az írás azért érdemel említést, mert a nem csekély szervezeti változást és változtatást szélesebben kezeli: a tanácsi dolgozókra gyakorolt hatásáról sem feledkezik meg, s arról sem, hogy az új struktúrát miként fogadták az ügyfelek, az állampolgárok; eleinte mennyiben volt szokatlan nekik, s később hogyan barátkoztak meg vele. A tapasztalatok elemzése közepette nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos változtatások, módosítások elkerülhetetlenek. A többi között ezt olvashatjuk a cikkben. ..Megállapítható, hogy a munkaügyi és a műszaki osztály legnagyobb ügyfélforgalmú szakembereinek bevonása nélkül nem lehet teljes az ügyfélszolgálati iroda tevékenysége.” Feltehető, hogy a közeljövőben ennek megfelelően bővítik majd Lentiben, az ügyfélszolgálati iroda szervezését és tevékenységi körét. Nem kevésbé érdekes az sem, amit a pillanatnyilag hattagú szakembergárda közérzetével kapcsolatbeni papírra vetettek a városi tanács szakemberei. Erről ez áll a tanulmányban: „A leírás meggyorsítása érdekében, sajnos, a magnetofon használatát nem tudtuk általánossá tenni Mind az ügyintézők, mind pedig a leírók idegenkednek tőle, ennek okát abban látjuk, hogy a begyakorlottságban nem jutottak el arra a fokra, amelyen már valóban gyorsabbak lennének az egyes munkafolyamatok.. A tanácsi, ezen belül a szakigazgatási munka egyik lényeges kulcskérdése a rugalmas igazodókészség; a tegnapi módszerek és formák szüntelen tökéletesítése; az a tanács jár el helyesen, amelyik képes a változtatásra, amelyik nem ragaszkodik mereven egy előre meghatározott szervezethez, vagy munkarendhez, hanem állandóan szembesíti azt a gyakorlattal. Meglehet, hogy az idézett példa nem túlságosan nagy horderejű. Véleményünk szerint azonban kétségtelenül jól érzékelteti az önellenőrzés fontosságát, ami a szakigazgatási munka korszerűsítésében nélkülözhetetlen. (k.)