Magyar Hírlap, 1981. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
iCC /nlO ; b 33 nko' ; ' . f/j ■ Magyar Hírlap _____ hétről hétre___________________________ 1981. FEBRUÁRI, VASÁRNAP 13 Az öldöklés művészei AZ ÁLDOZATOT a fülénél fogva kell hátrarántani, s ha jól sikerült a fogás, már nincs esélye a menekülésre. A torkát kétszer kell átvágni, egyszer odafelé tolva, másodszor pedig viszszafelé húzva a kést — a késsel való gyilkolás fortélyaira Bob Taylor, egykori zsoldos, a téma szakértője oktatja így tanítványait a szolid elnevezésű Academy Champion tanfolyam keretében. A „diákok” ezenkívül megtanulhatják a különféle lőfegyverekkel való tüzelés minden csínját-bínját, megismerkednek a robbanóanyagok használatával, elsajátítják az ejtőernyős ugrás elemeit — egyszóval mindent, amire egy ,,vérbeli” zsoldosnak szüksége lehet. A zsoldostudományok mesterfogásainak eltanulására — talán nem meglepő — az Egyesült Államokban kaptak lehetőséget a jelentkezők. Missouri állam Kolumbia városkájában gyűltek össze a „Soldier of Fortune” (Zsoldoskatona) hangzatos címet viselő újság felhívása nyomán a kalandokra és izgalmakra vágyó, „játékos kedvű zsoldosok”, akik napjaikat „tapasztalatcserével” és a megszerzett ismeretek harci körülmények közötti begyakorlásával töltik. A lap, amelynek kiadója Bob Brown, az Egyesült Államok hadseregének különleges egységénél szolgált egykoron, arra specializálta magát, hogy — a tulajdonos szavaival élve — kielégítsen egy, a lakosság körében egyre növekvő igényt. Nevezetesen szócsőde legyen a hivatásos és műkedvelő kalandkeresőknek. Hasábjain rendszeresen jelennek meg különféle felforgató cselekményeket, diverziós akciókat részletesen ismertető és népszerűsíteni kívánó információk. De nem ritka az sem, hogy az olvasó részleteket talál a lap oldalain az amerikai hadsereg harci utasításaiból, vagy a CIA egyes belső használatra szánt kiadványaiból is. A ZSOLDOSKATONA egyébként az utóbbi időben különösen nagy népszerűségnek örvend. Egyrészt azok körében, akik feledni akarva a vietnami kudarcot és az abból származó politikai következményeket, most újra a kalandor katonai akciókban látják azt az eszközt, mellyel az USA visszaszerezheti politikai tekintélyét. Másrészt nagy a sikere azok között, akik — kevesellve a televízióban és a filmvásznon látott erőszakot — a gyakorlatban akarják elsajátítani az öldöklés „művészetét”. A példányszám egyre emelkedik, s Brown már néhány milliónyit összekuporgatott a pár éve alapított lap fogalmából. Ez tette lehetővé számára, hogy jó üzletemberhez híven most egy új kezdeményezéssel tegye még népszerűbbé újságját. Reklám- célokból „évi szemlét” szervezett, melyben az olvasók köréből toborzott résztvevők a már fent említett szolgáltatásokat kapják pénzükért. A veszélyes akciónak vannak józan gondolkodású ellenzői, akik elítélik az efféle hadijátékokat és annak következményeit. A résztvevőkre azonban ez nincs nagy hatással. „Azzal vádolnak bennünket — mondta az egyik zsoldosjelölt —, hogy pénzért készek vagyunk gyilkolni. Jobb lenne talán, ha ingyen tennénk?” DIVATSZAKMÁVÁ LETT a zsoldoskatona az USA-ban, s ebben a lapnak is van némi szerepe. Egyre gyakrabban tűnnek fel az ilyen szövegű önreklámok a sajtóban: „Zsoldoskatona keres ,piszkos’ munkát. Értek minden tűzfegyverhez, szakértője vagyok a diverziós akcióknak, tapasztalatom van a testőri munkában. Az alkalmazás helye és időtartama mellékes!” Ami viszont nem mellékes, eddig még minden hirdetőnek akadt munkája. Nagy Csaba A „menő" nyelv Üzérkedő üzletfelek A szembesítés eredménytelen. Nem számolta senki , ki tudja hányadszor. A vádlott megvonja vállát, és félhangosan megismétli azt, amit az imént is mondott: „Hossz az emlékező tehetségem. Részletek nem jutnak eszembe.” Pedig a részletek, ha nem is perdöntőek, mégis fontosak. A tanácsvezető bíró fölolvassa még egyszer a rendőrségi jegyzőkönyvet. A vallomás szerint Bera Pál harmadrendű vádlott korántsem amnéziás. Pontosan emlékszik az általa elkövetett bűncselekményekre, ráadásul a rendőrségen még társaival egyezően vallott. A jegyzőkönyv hallatán föláll, megvonja vállát: — Biztos úgy van, ahogy az iratokban áll . Társa, Sallai János negyedrendű vádlott, kevéssé flegmatikus, éppen ellenkezőleg, árad belőle a szó. Közben jobbra-balra pislog, figyeli a hatást. Szerepel. Bíróság előtt nem is először. Készséges, előzékeny, udvarias, s egyáltalán nincs megilletődve. A színhely : a Fővárosi Bíróság díszterme. Hetedik tárgyalási nap. A tanácsvezető bíró munkaterve szerint hátra van még legalább negyven, ötven vádlott, nyolcvanöt vádpont szerepel az ügyészi indítványban — csempészés, vámorgazdaság, üzérkedés, devizagazdálkodást sértő bűncselekmény, lopás, embercsempészés. A tizennyolc kötetes jegyzőkönyvet a bíróságon úgy tartják nyilván, mint „Gádor Ferenc és társai által elkövetett bűncselekményeket". Hogy éppen Gódor neve került az akták tetejére, ez esetben merő véletlen. Ö ugyan az elsőrendű vádlott, de korántsem ő áll a bűncselekmény középpontjában. Ö bukott le elsőként, s ahogy időrendben a többiek, úgy alakult ki a vádbeli rendűség is. Az egész feketepiacot behálózó — helyesebben mondva, kezében tartó — társaság áll a bíróság előtt. A középpontban néhány jugoszláv csempész, és a három magyar ,,főnepper” — Vidó László, Bera Pál és Ősi Zoltán — áll. Az ügy mellékszereplői, a feketepiac közismert figurái, a farmerek, kvarcórák érékesítését végzők. A jegyzőkönyv tizennegyedik kötetében, a tanúkihallgatások, vallomások, munkahelyi vélemények — hivatalos papírok. Közöttük nagyívű, franciakockás lapra filctollal rajzolt táblázat. Határozatlan, kapkodó írással tett önvallomást Vidó László harminchatod rendű vádlott: „Hátrafésült digófrizura. Gúnyneve: Dagadt Cigány. 175 centiméter magas. Autói: egy ZX-es és egy PN-es Lada. Állítólag Vácott lakik az illető. Rákospalotán, a Váci úton, a Röppentyű utcában találkoztunk rendszeresen. Kapcsolatunk úgy szakadt meg, hogy az utolsó alkalommal ő és társai elloptak tőlem háromszáztíz kvarcórát.” A hevenyészett személyleírás Vidó László egyik „üzletfelére” vonatkozik. A listán egyébként még huszonegy név szerepel. Többnyire mind gúnynév — Maffia, Apucs, Matematikus, Badis —, s mellettük, mint különös ismertetőjel, akárha vezetéknév lenne, autómárkák. Nikó többnyire Alfa Rómeón, Mirkó Zastavával, Citroennel, Opel Admirállal, vagy az ,,Amerikai Döggel”, Nikolits pedig Diesel Mercedesszel érkezett az üzleti találkák színhelyére, a Hiltonba, a Hotel Wienbe vagy az Olympiába. Vidó pedig igazán nem panaszkodhatott jugoszláv ismerőseire, két segédjével, Kovács Tiborral és Jánossal, 21 ezer háromszázötven, összesen huszonötmillió forint belföldi forgalmi értékű kvarcórát vett át tőlük. További tízmillió forintért rendelt újabb szállítmányt s hármójuknak szerény becslések szerint is, kétmillió forint hasznuk volt az üzleten. A társaság másik ága — Béna és társai — farmerekkel foglalkoztak. Figyelték a jugoszláv csempészek és a magyar nepperek autóit, s jó érzékkel választva meg az időpontot, egyiketmásikat feltörték. A fosztogató, sok alkalmával nem nagyon válogattak, vittek minden mozdíthatók Vidó László Trabantjából — a vádirat szerint — nyolcvanvagy hatvanezer forintot loptak el. Vidó persze első fölháborodásában feljelentést is tett a rendőrségen, ismeretlen tettes ellen. A feljelentés után pontosan egy év és két héttel tartóztatták le — üzérkedés alapos gyanúja miatt. A hetedik tárgyalási napon — Sallai János kihallgatásán — a tizennyolcadik vádpont is szóbakerült. Amikor legutóbbi börtönbüntetéséből szabadult — 1978. július negyedikén —. Sándorházán a kapu előtt régi cimborái várták. — Hazafelé arról beszélgettünk, hogy telt az idő „bent”. Mondtam, hogy megtanultam spanyolul, olaszul, franciául, de Bera leintett, hogy Pesten már nem azok az idők járnak. Mert mielőtt becsuktak, az Inter előtt lófráltunk naphosszat, s vettünk cipőt, ezt-azt a külföldiektől szerettünk szépen öltözni, tutik lenni. Szóval, a Bera leintett, mondván, most a szerb a világnyelv Pesten, üzleti vonalon az a nyerő. Ígérte, csodavilág vár, ha vele tartok. Bűncselekményről akkor még szó se esett. — Hol helyezkedett el? — veti közbe dr. Strausz János bíró. — Az TKV-nál. — Mennyi volt a fizetése? — ötszázat fizettem havonta. Ugyanis csak falállásom volt, s ennyit kért a tömbházfelügyelő, Kalinics Julianna. — Hányszor járt a munkahelyén? — Tűzvédelmi, munkavédelmi, oktatáson voltam néhányszor, tudja, azon kötelező mindenkinek megjelenni . .. — Mi lett volna a munkája? — Söprögetni, lépcsőházat felmosni ... Azt hiszem, ilyesmi... — Megérte havonta ötszázat fizetni a fiktív állásért? — Ha nincs munkahely,, hamarabb lebuktam volna... Stépán Balázs A Magyar Numizmatikai Társulat a héten tartotta jubileumi közgyűlését, amelyen megemlékeztek a társulat fennállásának nyolcvanadik évfordulójáról is. A laikusok a numizmatikát amolyan költséges hobbynak tartják, s csak kevesen tudják: az éremtan valójában tudomány. A társulat elnökének szellemes megfogalmazása szerint: a múlt gazdaságtörténete a numizmatika — a jelen numizmatikája a gazdaságtörténet" Rádóczy Gyula, a társulat főtitkára a történettudományok szolgálólányának titulálja, nem feledve: a kapcsolat kölcsönös régészek, történészek és numizmatikusok között. — A szenvedélyes gyűjtők nem sajnálják a forintjaikat azért, amiért a kívülállók egy petákot, egy garast sem adnának. — Számunkra a garas is, a peták is kincs lehet. De el kell mondanom, társulatunk a közhiedelemmel ellentétben nem gyűjtéssel foglalkozik. Mint tudományt műveljük a numizmatikát. Az alakulás évében tizenhárom tagunk volt, ma ötszáz. Külön munkacsoportunk foglalkozik a római, a középkori és az újkori pénzérmékkel, a papírpénzekkel, az emlékérmékkel, a kitüntetésekkel. A tudományos kutatás mellett az új kutatási eredmények széles körű ismertetése is feladatunk. — Ön mit kutat? — Az eredeti foglalkozásom gyógyszerész. Munkahelyemen, a Semmelweis Múzeumban a XVIII. század gyógyszerésztörténetét kutatom. Numizmatikusként szintén a XVIII. századot böngészem. Mária Terékia kora- Hét nap — egy arc A numizmatikus beli érmékkel foglalkozom. Egy kamarai jelentésben bukkantam forrásanyagra, amelybeszámol arról: hol vertek dénárt, garast, forintot, tallért. Zamatos dolgok derültek ki. Például az, hogy az örökösödési háború idején a birodalom aranypénzeinek 92 százaléka származott Magyarországról. Ekkor nálunk voltak Európa leggazdagabb arany- és ezüstbányái — Hogyan hasznosítja a történettudomány az éremtani fölfedezéseit? — Az ásatások során előbukkanó leleteket gyakran az érmék segítségével tudjuk korhoz kötni. Ilyen leletek alapján pontosítottunk kereskedelmi útvonalakat, kapcsolatokat. A Szent István korabeli érmék északi előfordulásaiból például új információkhoz jutott a történettudomány. Nemrég egyik tagunk érmét vásárolt a gyűjtőktől. Otthon megpróbálta azonosítani — sikertelenül. A római korral foglalkozó munkacsoport sem ért el eredményt. Végül külföldi és magyar szakemberekből álló csoport fedezte fel: Caracalla csiszár idejéből származó. par eddig ismeretlen pénzről van só Fülnek az érmének nyomán vitettük el a régészek egy addig szintén ismeretlen Feketetengermelléki római pénzverdéhez. — Egyetlen érme segítségével? x 0 51 nwAfváv — A pénz azértfontos kordokumentum, mert szerepel rajta, hogy mikor, hol, ki verette, s emlékérmék esetében az is, miért. Sok mindent elárul egy korról a pénz. Amikor még nemesfémből készült, azt is el lehetett dönteni, hogy a kibocsátás éveiben háború volt vagy béke, pangás vagy föllendülés. Háború idején „silányabb” ezüstből verték, békeidőben nemesebből. — A társulat nevéhez milyen pénzek fűződnek? — A pengő és a fillér. Ezt a két pénzt a társulat ajánlatára fogadták el. A memorandumot Bajcsy-Zsilinszky Endre nyújtotta be a pénzügyminiszternek. •— Ma a forint esztétikai értékéről viták folynak. — A korábbi századokban vert pénzek általában szebb kivitelűek voltak. F.sv római dénárt, amelyen a feliratot elmosta az idő vasfala, még ma is azonosítani lehet az élethű niitré alapjén pradveny fénykép himlességével készült. Ma, ha van is 37 ervaktor» s^rrtfí- tiki.i«, illik öcs?« P 7 phro p No Ilink iq káqzfilt)ök nprC7° < 57f»r) kivifpln prmpk. TTv°n pphlónl 3 "R.6POC^vt Fóliái ia›^+ano9kot fr·crn| 3 telj nlimnio irfpn~n kikp^qó r·e07. p Ttp+h.len rínbnr-prnl.pi^o-pem. a7, n-vhn in? C7p vfnrínlrit; ^<5 f acn'Q 1 r\ r>nn r; van !^0 100 ROÓ p<; 1 ooo fr-prinMc n'rn/n'n*>6riv •»«? amo. p ^/>vvnn pH+e»k ki' 1 nRl-T-iari. TV/Forr QPnki akart ezekkel a közértben fizetni... Bán Károly Ki fia leszek? Kérem szépen, az igazság az, a hogy én már nagy fiú vagyok, de eddig minden rendben volt, azért nem szóltam. Még azt se mondhatom el magamról, hogy elvált szülők gyereke vagyok, vagy netán az államra bízta volna felneveltetésem derűjét-borúját a mamám, m mert nem tudta, hogy ki ... hogy... kivel, hogy... szóval nem az volt a helyzet. Sokkal jobban megkeverte a mama a dolgot, illetve hát együtt keverték meg a papával, ha nem is tudatos politikai meglátásból. De teljes egyetértésben, és meg kell mondjam, azóta is a békés egymás mellett élés szellemében gyarapítanak testben és lélekben, és tisztára az egység szelleme hatja át a mi kis társadalmi közösségünket. És akkor most mégis: tessék engem elképzelni. Pedig hát miről tehetek én? Nálunk mindig érvényesült a munkásosztály vezető szerepe, a papa már ötödik születésnapomra egy testhez álló szívlapáttal lepett meg — a műhelyben fasizta direkte nekem, mert amit hazahozott, az túl nagy volt —, és mindig arra tanított, hogy a munka meg a minden. A mama meg örökké könyveket vett, bár sokszor nem bántam volna, ha olyan nagy tábla csokit kapok, mint a Pisti, de erre nem tudtam ránevelni. Bizonyos dolgokhoz megátalkodottan ragaszkodik. Amellett is kitart, hogy ő akkor se ment volna gyesre, ha lett volna gyes, amikor születtem, nem hagyta volna a gyárat, mert a munka, meg minden. Szóval: mama tervezi a házakat, a papa meg építi. A gyárban mama valami főnök, a papa viszont többet hoz a konyhára, így otthon ő a háztartásfőnök, ahogy nagyon helyesen mondják, de különben látszik is: a mama tényleg azt csinálja otthon, amit Pistikénél a bejárónő. De azt tudom, hogy a gyárban azért mindig elismerték, hogy ő egy haladó értelmiségi. Csak az utóbbi időben tehetett valami rossz fát a tűzre, mert — figyelem én — újabban egész egyszerűen leértelmiségizik. Nem merem megkérdezni tőle, miért nem halad tovább, úgy is nagyon ideges mostanában. A minap aztán meg is tudtam, miért. Azt hitték, már alszom, de hallottam, amikor ezeket mondta: „Édes Lajoskám, elszámítottunk magunkat. Hiába gondoltuk olyan jól ki, még szerencsésebb is, ha nekem van diplomám, és te vagy fizikai, mert most új szelek fújnak. Azt beszélik a gyárban, hogy miféle egyenjogúság ez, hogy csak azt nézik a származásnál, mi a gyerek papája? Hát a mama? — kelt ki magából a nőfelelős, vajon miért nem az számít, hogy mi a mamája? Pláne, hogy a papa nem is mindig biztos — tette hozzá, és ezzel enyhült ugyan a feszültség, de én érzem, hogy hosszú távon ezt nem lehet viccel elütni. Hát most mondd meg, mit fognak figyelembe venni a felvételinél, hogy a te fiad ez a gyerek vagy hogy az enyém?” A papa nem tudott válaszolni, így aztán megkérdeztem az osztályfőnököt. De tudják kérem, ő is nő. így aztán azt mondta, még nem tudja, de a kérdés felvetése jogos majd meg fogják vitatni, és reméli, mire leérettségizem, kiderül. De kérem, éppen erről van szó! Hogy tudjuk így időben eldönteni, melyikünk bukjon meg az érettségin: Manci vagy én? ’ (medve)