Magyar Hírlap, 1983. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-16 / 13. szám

Magyar Hírlap TUDÓSÍTÁSOK 1983. JANUÁR 16. VASÁRNAP 3 Tudományos tsz-műhely A rákóczifalvi Rákóczi Tsz tu­dományos műhelyének munkatár­sai­ több új dísznövény-, gyü­mölcsfa-, szegfű- és gerberafaj­­tát is előállítottak az elmúlt évek­ben. A szabad földben félszáz bú­za-, hatvan kukorica-, tizennégy szója-, huszonnégy napraforgó­­fajtával végeznek termelési kísér­leteket. Takarmányozásra szolgáló lóbab hat fajtáját is vizsgálják; a lóbab természetes állapotban etethető, kiváló takarmánynö­vény, alkalmazásával importfe­hérje takarítható meg. A Tisza menti Vegyiművekkel kötött együttműködési szerződés kereté­ben az új hazai és külföldi vegy­szerek hatását vizsgálják. Más kí­sérletek során azt állapították meg, hogy a magas káliumtartal­mú napraforgóhéj hamuja fel­­használásával évente 20—30 szá­zalék káliumtartalmú műtrágya takarítható meg. A szomszédos martfűi Növényolajgyárral kötött egyezség szerint máris több száz hektár cukor, vöröshagyma mű­trágyázását végzik a gyári ka­zánokban keletkező értékes ha­muval. Nagyjavítás­t Ózdon Tudósítónktól. Hétfőn reggel 6 órakor 12 nap és 8 órára tervezett, éves nagyja­vításra leállnak az Ózdi Kohá­szati Üzemek hengermű-gyáregy­ségének finomhengerművei, fi­nom- és gyorsdrótsorozatának termelőberendezései. Az előkészü­letek már az elmúlt évben meg­kezdődtek. Az elhasználódott al­katrészek cseréjéhez szükséges 180-féle pótalkatrészt előkészítet­ték a karbantartók részére. A ja­vítás első napján egy gyors hiba­felmérést végeznek a szakembe­rek, milyen újabb alkatrészeket kell még pótolni, legyártani. A nagyjavításban — amely 10 millió forintba kerül —, az ÖKÜ üzemfenntartási gyáregység és a társüzemek, valamint a KGYV 580 szakmunkása vesz részt. A karbantartók feladata, hogy a munkákat jó minőségben, költ­ségkereten belül, határidőre és balesetmentesen végezzék el. A vállalat ösztönzésül 110 ezer fo­rint célprémiumot tűzött ki. Endrét várnak Ady­ék Xht A név nem kötelez Petőfi Sándoron nagyon sokat mulattunk. Csetlett-botlott a testnevelés órákon, kész röhej volt. Kétségbeesetten, a felfelé haladás legcsekélyebb reménye nélkül csimpaszkodott vézna kar­jaival a kötélbe, és egy sima buk­fenc is leküzdhetetlen akadályt jelentett számára. — Költőkém! — harsant ilyen­kor a tanár úr hangja. — Mi lesz így Segesvárnál? Mindez Ady Endréről jutott az eszembe. Ő — ha minden­ igaz — hamarosan megszületik. Termé­szetesen nem eddig ismeretlen életrajzi adalékról, illetve egy avantgarde irodalomtörténeti for­dulatról van szó. Petőfi egy régi iskolatárs volt, az említett Ady Endre pedig egy jövendő újszü­lött. Apja a patinás családnévvel büszkélkedik, és feltett szándéka, hogy a kisded, amennyiben fiúcska lesz, az Endre nevet kap­ja. Mindössze az aggasztja, hogy hallott az úgynevezett védett ne­vekről, és így félő, hogy terve füstbe megy. Kuscherból nem lehet Kossuth — A magyar történelem és kul­túrtörténet halhatatlanjainak csak a családnevük védett — mondja a­­szülők számára megnyugtatóan Ladó János, az MTA Nyelvtudo­mányi Intézetének munkatársa —, de ez is csak névváltoztatás esetén érdekes. Tehát egy magyarosítási kérel­met követően a Kuscherból nem lehet Kossuth, és ma már egy­ Petrovicsnak is le kell mondania a jól csengő Petőfi névről. Ha azonban már eredetileg ilyen „jól bevezetett” nevet visel a család, keresztnevet tetszés szerint választhat azokból, amelyek­ sze­repelnek a Magyar Utónév­könyvben. Néhányan élnek is a lehetőség­gel. Lapozzuk csak fel a telefon­könyvet, és láthatjuk, milyen sok Hunyadi János, Rákóczi Fe­renc, Arany János vagy éppen Ady Endre él ma közöttünk. Ta­lán egy rosszul értelmezett ha­gyománytiszteletről van szó? — Arról is — válaszol Csepeli György szociálpszichológus —, de fontosabbnak tartom a szülők­nek azt a kimondatlan vágyát, hogy a név a gyermek számára állandó morális parancsként szolgáljon. Olyan példaképként, amit sohasem tud lerázni. Nem véletlen, hogy az említett nevek mind jól politúrozottak, egyértel­műen pozitív érzelmeket kelte­nek. Biztos vagyok abban, hogy ha valakit Szálasinak hívnak, eszébe sem jut fiának a Ferenc nevet adni... A név, mint tudjuk, többek közt arra való, hogy megkülönböztes­se az embereket, hogy egyénisé­gük védjegye legyen. Az egyszer már diadalra vitt nevek viselése azonban azonosít, és megnehezít­heti az önálló egyéniség elfogad­tatását. Nem törvényszerű, hogy akit Benczúr Gyulának hívnak, az ecsetet fog ragadni. De jaj ne­ki, ha mégis megteszi! Irodalmi hetilapunk egy régebbi számában ekként válaszoltak Arany János budapesti olvasónak: a név nem kötelez, ha csak ilyen versei van­nak feltétlenül hagyja abba az írást! A névvel tehát nem jár te­hetség, de ha a véletlen szeszé­lye mégis rátermettséggel álda­ná meg egy nagy név viselőjét, az ifjú reménység biztosan más, az egyéniségét megkülönböztető nevet választana. — Mindemellett — mondja Csepeli György — a furcsa „dru­­szaság” sok lelki sérülésnek is kiteszi a gyerekeket. Ez nem­ szükségszerűség, de nagyon való­színű, és én ezért nem ajánlom a névazonosságot. Még szerencse, hogy nem gyakori jelenségről van szó. — Annak idején csak engem felejtettek a szabadságharcból — meséli ifj. Kossuth Lajos gépko­csivezető. — És ha nem készül­tem, azonnal nekem szegezték a kérdést: illik ilyen névvel nem tudni? Ki, ha én nem...? A munkahelyemen is minduntalan viccelődnek. Néha büszke vagyok, hogy így hívnak, de ha lehet, el­kerülöm, hogy sok ember előtt elhangozzék a nevem, ugyanis rossz érzés így feltűnést okozni. Álom, álom — Miért nem változtatja meg? — Régebben megfordult a fe­jemben ez a lehetőség, de letet­tem róla. Most már csak azért sem változtatom meg! Hiába, hétköznapi névvel az ember csak egy a tömegből, a hí­res névre viszont mindenki fel­figyel. Lehetőség a kiemelkedés­re, ami másként nem sikerülne. Szeretné mindenki, ha művész­ként vagy tudósként szárnyra venné nevét a hír. Álmodunk, s ha már nem magunknak, akkor gyermekeinknek. Ezért is biztos vagyok benne, hogy a már említett fiúcska Ady Endreként fogja meglátni a nap­világot. (pajor—gyulai) Akiket a kisvállalkozások szele megcsapott A mérnökök dilemmái Abban minden józan ember egyetért, hogy gazdaságunk növeke­désének egyik feltétele a műszaki alkotó munka kibontakoztatása. Ma még a hiányos elismerés gyakorta köti gúzsba a mérnökök ke­zét. Változtatott-e ezen a második gazdaság legalizálása, megcsap­ta-e a kisvállalkozások szele a mérnöktársadalmat? — erről vi­táztak a héten az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület nyugdíjasklubjában. — Talán ismeri az anekdotát: miért kell az autóra visszapillan­tó tükör? Nos, azért, hogy tudja az ember, honnan jött — kezdi a beszélgetést Balogh József, aranydiplomás mérnök. — A mérnök a múlt rendszerben „nadrágos” ember volt, hovatar­tozását tekintve ellensége a mun­kásnak. Sajnos, sokan a felszaba­dulás után is úgy tekintettek rá, mint „nadrágos” emberre. Volt olyan nagyüzem, ahol negyvenöt előtt nyolcvan mérnök dolgozott, hatvanegyben pedig huszonkettő. Én innen számítom a mérnöki pálya presztízsének csökkené­sét... — Mi köze ennek a második gazdaság és a mérnöktársadalom kapcsolatához? — Az kérem — mondja dr. Majoros Sándor, a nyugdíjas­­­mérnökiklub vezetője —, hogy akkoriban egy mérnök nagy pá­lyát futhatott be, karriert csinál­hatott anélkül, hogy vezető be­osztásba került volna. Ezt ezt ne úgy vegye: „bezzeg a mi időnk­ben ...” Aki nyitott szemmel jár a mai világban, láthatja a ma mérnökeinek ambícióit: vezetővé válni mindenáron. És ez nem emberi gyarlóság. Véleményem szerint természetes reflex, mert az anyagi boldogulás majdhogy­nem egyetlen útja a vezetővé vá­lás. Igen ám, de ha valakit ve­zető mérnökké, főmérnökké ne­veznek ki, már elszakad az igazi mérnöki munkától, szervező, me­nedzser lesz belőle. Nem ilyen lovat? — Még mindig ,nem értem, hogy függ ez össze a mérnökök második gazdaságban elfoglalt helyével, szerepével? — Mindjárt megmagyarázom. Aligha tudna említeni még egy olyan réteget, amelyet olyan mér­tékben megcsapott volna a kis­vállalkozások szele, mint a mér­nököket. Ez egyenes következmé­nye a mérnöki pálya hiányos el­ismerésének, annak például, hogy a mérnökök keresete már­­már a szakmunkásokéval sem „vetekedhet”. Tény, a műszaki alkotómunkát végzők keresete, anyagi helyzete világszerte kedvezőbb az átlagos­nál, számos országban kiemel­kedő. Ezzel szemben nálunk — a közhiedelemmel ellentétben — a mérnökök többségének ma már a pedagógusokénál sem jobb az anyagi helyzete. Míg a hetvenes évek első felében a mérnökök in­kább munkájuk „tartalmatlansá­­ga” miatt panaszkodtak, addig ma a lassú hivatali előmenetel és a szűkös kereseti lehetőség az elégedetlenség oka. Nem tekint­hetjük tehát véletlennek, hogy a kisvállalkozások révén megnyi­tott kapukon egy foglalkozási ré­teg tömegesen próbál behatolni.­­ Bár pontos statisztikák nin­csenek róla, hogy a mérnökök a különféle társulásokban milyen feladatra vállalkoztak, az viszont tény: e kezdeményezéseket nem elsősorban a szakmai képességek kibontakoztatása indította el, ha­nem a keresetek, a jövedelmek kiegészítése — véli Gábor R. István közgazdász, akit előadó­nak hívtak meg e vitára. — Ha meggondoljuk, hogy a bérek emelkedése az elmúlt évtizedben az ipar minden területén gyor­sabb volt, mint a mérnököké és műszaki alkalmazottaké, akkor ezen nem is csodálkozhatunk. — Ön arra céloz: nem ilyen lovat akartam, uram. Magyarán, a mérnökök a második gazdaság­ban nem igazán alkotó munkával egészítik ki jövedelmüket? — így is lehet fogalmazni. De az ön kérdése rossz. A tapaszta­latok ugyanis azt mutatják, hogy a „megszorítás” politikája szeré­nyebb eredményt hoz a „megen­gedem” politikájánál. A második gazdaság legalizálása révén a mérnökök anyagi helyzete már eddig is javult, s tovább javul­hat. És ez különösen a fejlesz­tésben dolgozó mérnökök számá­ra jelent előrelépést. Az már egy további kérdés: hogyan lehetne a mérnökök szellemi energiáit úgy hasznosítani a második gazda­ságban, hogy abból az első gaz­daság is többet profitáljon? Az okos enged... — Én hosszabb időn át igazga­tó voltam — veszi át a szót dr. Majoros Sándor. — Gyakran elő­fordult, hogy a bérfejlesztéshez „pántlikázva” kaptuk a pénzt, tehát megmondták: elsősorban a termelésben dolgozók bérét fej­leszthetjük. Mire a mérnökökhöz értünk a névsorolvasásban, rendszerint már nem maradt pénz. Kicsit irigylem a mai igaz­gatókat, akik tisztességesen meg tudják fizetni vállalati gazdasági munkaközösségekben dolgozó mérnökeiket. Az okos igazgató él ezzel a lehetőséggel: a válla­lat érdekeit szem előtt tartva en­gedi alkotni a műszakiakat. — Kétségtelen — mondja Gá­bor R. István —, hogy a második gazdaság hatása a mérnöktársa­dalmat illetően is kettős. Ha a mérnökök szaktudásában rejlő potenciális lehetőségek oldaláról nézzük a jelenséget, azt mond­hatjuk: részint elvesztegetik szel­lemi energiáikat a második gaz­daságban, részint viszont mozgó­sítják. — Ezek szerint a gazdaság e szektorában nem kockázatmen­tes a részvételük. — Annyit látni kell: ez kerülő út. Nem igazi megoldás. Munká­juk, tudásuk hasznosítása az el­ső gazdaság feladata, s ennyiben a teljes gazdasági reform kibon­takoztatásának függvénye. Bán Károly Magyarszovjet együttműködésben Szer a libainfluenza ellen Több mint tízezer érdeklődő te­kintette meg eddig a Pataki Ist­ván Művelődési Otthonban meg­rendezett kiállítást, amely a kő­bányai üzemek magyar—szovjet együttműködésének eredményeit mutatja be. Fényképek, maket­tek, különböző gépek, élelmisze­rek, textíliák tükrözik a két or­szág szoros kapcsolatát. A kiállításon találkoztam dr. Almássy Károllyal, a Phylaxia vállalat főosztályvezetőjével — ő magyarázatot fűzött a kiállí­táson látható egyik Phylaxia­­termékhez. Évi 24 millióért — Mintegy tizenöt esztendős a kapcsolatunk a Glavmikrobiop­­ron (mikrobiológiai) intézmény­nyel, amellyel közös kutatásokat végzünk a fejlesztésben, illetve az alkalmazásban. Egyebek mel­lett állatgyógyászati antibiotiku­mok és talajjavító baktérium­tenyészetek együttes kutatásával foglalkozunk. De évente mintegy 24 millió forint értékben expor­tálunk is a Szovjetunióba: a ju­hok vetélését gátló, libainfluenza elleni, valamint a nyulak fertőző betegségének gyógyítására alkal­mas vakcinákat. Mi viszont 400­­ ezer adag tarlósömör elleni szé­rumot veszünk szovjetunióbeli partnerünktől. Hahn Zsombor, az ÉLGÉP fő­osztályvezetője, egy sajtgyártó makett elé invitál. — Már több mint másfél év­tizede szállítjuk a komplett sajt­gyárakat, sajtérlelőket a Szovjet­unióba. Eddig több mint száz gyár berendezését exportáltuk. Az egyik szovjet kutatóintézet­tel, amellyel műszaki együttmű­ködési szerződést kötöttünk, kö­zösen dolgozunk a sajtgyártás műszaki fejlesztésén. A nagy szovjet megrendelések hozzájá­rultak, hogy világszínvonalra fej­lesszük sajtkészítő berendezé­seinket, amelyeket az NSZK-ban, Hollandiában, de a Közel-Kele­ten is szívesen vásárolnak. Az évi húszmillió rubeles szovjet ex­port a vállalat termelési értéké­nek mintegy 30 százalékát képe­zi; ebbe az említetteken kívül beletartoznak a malom-, a hús-, a tej- és a sütőipari gépek is. Elsőként az olimpiára A hetvenesztendős Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár is kép­viselteti magát a kooperációs tab­lón. Okkal, legnagyobb kereske­delmi partnere a Szovjetunió. Nemcsak orvosságokat szállít nagy mennyiségben, hanem szá­mos klinikával és kutatóintézet­tel folytat közvetlenül is közös tudományos kutatómunkát. Az Elektronikai Gyár elődjé­nek első szovjet exportja az elektromos kapcsolótábla, a moszkvai Lenin Stadionba ke­rült, ahol 1977 végéig működött kifogástalanul. Az olimpiára ké­szülve számítógép-vezérlésű kö­­zönségtájékoztató berendezések­ből szállított tizenhat darabot a vállalat, ám több tucat szovjet stadionban és sportcsarnokban működnek a vállalat eredmény­­jelzői — bizonyítva ezzel, hogy e gyári termékek jó cikkeknek számítanak errefelé. Kőbányai exporttextil A Kőbányai Textil Művek,­ amely a Szovjetunióba szállított termékeinek egy-egy modelljét hozta el a kiállításra, 1981-ben diplomát kapott a szovjet part­nerétől, a jó minőségű, selejt­­mentes szállításokért. A bemuta­tón kiderül — valószínűleg meg­kapja ezt az idén is. Friss kollek­cióval a szovjet vevők fokozódó igényeire számítva gyártja ex­portcikkeit. A kiállítás a hó végéig várja az érdeklődőket. B. m. e.

Next