Magyar Hírlap, 1983. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
2 1983. MÁJUSI, VASÁRNAP ___________________NEMZETKÖZI POLITIKA Miopb Hmtop “f Wjotin III rno Az FKP és a szocialisták A válóper elmarad HÁZASSÁGHOZ hasonlította a Washington Postnak adott interjújában a francia szocialisták és kommunisták kormányzati szövetségét Charles Fiterman, a kormány közlekedési minisztere, a kommunista párt „második embere”. Hozzátette: az együttélés mindig problémákkal jár. Ilyenkor az a fontos, hogy szembenézzenek velük, megvitassák és közös megoldásokat találjanak. „Ezt tettük 1981 óta — ezt kell folytatnunk”. Fiterman hasonlatát kibővítve nyilvánvaló, hogy a politikában ismeretlen fogalom a szerelmi házasság. Igaz, a francia kommunisták már a hatvanas években kitartó erőfeszítéseket tettek a két párt szövetségének, s ezzel egy hihető baloldali alternatívának a létrehozása érdekében. De nem kevésbé emlékezetes az is, hogy az 1972-ben létrejött közös kormányprogram már 1977-ben olyan különböző értelmezésekre adott módot, hogy a szövetség fel is bomlott, s csak 1981. április 26., az elnökválasztás első fordulója után állt helyre. Az első fordulóig önálló jelölttel versenyző kommunisták a második fordulóra a tőkés folyamatosságot képviselő Ciscard d’Estaing-nel szemben Francois Mitterrand támogatására szólítottak fel. S ha a párt választási ereje csökkent is, 15 százalék kommunista szavazat nélkül a szocialista jelölt nem győzhetett volna. Az FKP lehetővé tette ezzel egyfelől a baloldali kísérlet megkezdését, másfelől elkerülte azt, hogy a választási visszaesést követően a kommunisták elszigetelődjenek az elemi erővel megnyilvánuló, változást óhajtó népi áramlattól. A SZOCIALISTÁKNAK parlamenti szempontból nem volt szükségük a kommunisták részvételére a kormányzásban. Politikailag annál inkább: támogatásukat nem nélkülözhetik a választásokon, másrészt nyilvánvaló, hogy a mérsékeltebb szocialista reformpolitika sem valósítható meg a kommunista támogatás híján. Még kevésbé érvényesíthető egy nehezebb szakaszban a dolgozók, a sok kommunistát tömörítő osztályharcos szakszervezet, a CGT megértése nélkül az áldozatokat is követelő szigorúbb gazdaságpolitika. Ha tehát csaknem két évvel ezelőtt, parlamenti diadaluk után a szocialisták mégis „leánykérőbe” mentek, arra jó okuk volt. De miért mondott igent Marchais pártja, amikor például kívülről is támogathatta volna a kísérletet? Több szempont is vezette. Először is maga a népi mozgalom, amely ugyan magába foglalta a kommunistákat is, de az adott körülmények között Mitterrand elnök választási platformja körül kristályosodott ki. A kormányzásban való részvétel módot nyújt a végrehajtás ösztönzésére, befolyásolására. Növelte a párt hitelét is, mint felelős, kormányképes erőét, összekapcsolta az új reformokkal, szociális vívmányokkal a kommunisták akcióját. Igaz, kezdettől fogva világos volt az FKP számára a szövetség kockázata is: mivel a párt szavazótábora csökkent, a hatalom kulcspozícióit az amúgy is az Elysée-palota által meghatározott keretek között működő kormányban a szocialista politikusok kapták — így a külügyi, belügyi, hadügyi politika terén a kommunistáknak kevés szavuk lehetett, a gazdasági tárcák is Mitterrand elnök legszűkebb körének tagjai között oszlottak meg. A KOMMUNISTÁK központi bizottságának ülésén a napokban mérleget vontak az eredményekről. Egyrészt választási téren, a márciusi községtanácsi szavazáson leadott voksok részletes elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy noha az első fordulóban a baloldali szavazók egy része tartózkodásával figyelmeztette a koalíciót, a másodikban állásfoglalásával feltartóztatta a jobboldalt. Ezen belül óvatos értékelés a kommunisták szerepléséről: bár néhány várost elvesztett az FKP (akárcsak a szocialisták), az 1981-es eredményekhez viszonyítva az tapasztalható, hogy a párt megtette az első lépést befolyásának visszanyerése felé. Másrészt elemezték az ülésen a kormány tevékenységét. A baloldali kormányzat hivatali ideje alatt nőtt a társadalmi igazságosság, gyarapodott a minimálbér vásárlóereje, kiterjesztették a szociális juttatásokat, emelték a nyugdíjakat, 60 évre csökkentették a nyugdíjkorhatárt, általánossá vált az öthetes fizetett szabadság, a 39 órás munkahét, kiterjesztették a demokratikus jogokat az üzemeken belül, végrehajtották a decentralizálást, növelve a községi és városi, megyei tanácsok jogkörét, államosították a kijelölt nagyvállalatokat. Noha korlátozott számban voltak párttagok, akik nem értettek egyet a rendeleti úton foganatosítandó gazdasági intézkedésekhez adott parlamenti felhatalmazással . Georges Marchais beszámolójából kitűnt, hogy a párt helyesli az új, szigorúbb gazdaságpolitika hármas célját: a külkereskedelmi deficit, az infláció, a munkanélküliség csökkentését. FENNTARTÁSAI a módszerekre, azok eredményességére vonatkoznak, és nem tagadja, hogy a válság okairól és következésképpen a megoldás módszereiről másképpen gondolkodik, mint szocialista partnere. Eredményként könyveli el azonban, hogy az FKP képviselőinek közbelépésére a vásárlóerőt csökkentő intézkedések hatóköréből kivonták a legnehezebb helyzetben levő rétegeket. Ha tehát a célokat egyik partner sem vitatja, az új szakaszban nyilvánvalóbb, hogy míg a szocialisták lényegében változatlan belső és nemzetközi pénzügyi-gazdasági játéktéren kívánták megvalósítani programjukat, a kommunisták szerint magát a játékteret kellene megváltoztatni. Például véleményük szerint a vásárlóerő ösztönzése csak a behozatal korlátozásával együtt válhatott volna a hazai iparfejlesztés ösztönzőjévé. A tőkés világgzzdaság logikájának elfogadása azonban — hangzik az elemzés — szükségszerűvé tette a belső fogyasztás visszafogását, ami viszont újra a munkanélküliség növekedésének kockázatával jár. A KÜLPOLITIKA kényes területén (ahol mindig is jelentős volt a két párt közötti távolság), Marchais óvakodott a kormány különböző állásfoglalásainak — szovjet diplomaták kiutasítása, az eurorakétákkal kapcsolatos párizsi magatartás — közvetlen bírálatától. A megfigyelők azonban nem siklottak el például afelett, hogy az FKP egyetértőleg utalt a Szocialista Internacionálé kongresszusának ama állásfoglalására, amely szerint, ha Genfben idén nem jönne létre szovjetamerikai megállapodás az eurorakétákról, folytatni kellene a megbeszéléseket — rakétatelepítés nélkül. A francia szocialisták tartózkodtak e határozat megszavazásától ... A kommunisták tehát az eddigieknél talán határozottabban fejtik ki önálló álláspontjukat, utalnak a vitapontokra. Az eddigi szakasz reformjainak mérlege, valamint a megvalósításuk további ösztönzésére — értékelésük szerint — meglevő lehetőség, és általában az 1981-ben vállalt célokhoz és felelősséghez való hűség azonban arra ösztönzi őket, hogy a „házasság” mai, nehezebb szakaszában se nyújtsanak be válópert. Ami a szocialistákat illeti, az ő indokaik érvényesebbek, mint valaha. Számukra nyilvánvalóan fontos, hogy a Washington Postnak adott interjúban Fiterman kifejezte reményét: a jelenlegi kísérlet tartós lesz. Baracs Dénes Délkelet-ázsiai körútra indult a japán kormányfő (MTI) „Bemutatkozó” ASEAN- körútját kezdte meg szombaton Nakaszone Jaszuhiro, japán miniszterelnök, aki a következő tíz napban ellátogat a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének öt tagállamába. Mindegyik fővárosban azt kívánja leszögezni: az e térségben is aggodalmat keltő japán katonai erőfeszítések csupán önvédelmi célokat szolgálnak, s az ország nem kíván katonai hatalommá válni. Gazdasági fronton hírek szerint a jenkölcsönök jelentik a legnagyobb „ajándékot”, amit Nakaszone magával visz. A fejlett ipari országnak elkönyvelt Szingapúrt nem számítva a japán fejlesztési segélyek 35 százaléka az ASEAN-államokba folyik. E segélyek túlnyomó részét a kölcsönök teszik ki s a tagországok az elmúlt esztendőhöz viszonyítva idén állítólag 10—20 százalékkal többet kapnak. Ezenkívül a japán kormányfő javasolni fogja a technológiai együttműködés elmélyítését is. Indonézia, Thaiföld, Szingapúr, a Fülöp-szigetek mellett az út fő állomásának Malaysia ígérkezik, mert beharangozták a „Kuala Lumpur-i nyilatkozatot”, amelyben a japán miniszterelnök körvonalazza majd országának jövőbeni ASEAN-politikáját. A nyilatkozat tartalma azonban nem sok meglepetést ígér, ugyanis kiszivárgott: Nakaszone hangoztatni fogja, hogy Japán továbbra is békeszerető nemzet marad, s az ASEAN-országokkal való gazdasági, tudományos és műszaki, kulturális kapcsolatok elmélyítésére törekszik. Az ASEAN az Egyesült Államok után Japán második legnagyobb kereskedelmi partnere, Tokió oda irányuló exportja, s onnan származó importja összkereskedelméből 1982-ben 10,7, illetve 14,7 százalékot tett ki. Mindazonáltal az ASEAN-országok is követelik Japántól piacainak fokozottabb megnyitását, s Nakaszone ezen a téren bizonyos engedményekre készül, mindenesetre olyan lépésekre, amelyek elősegíthetik a japán befolyás megszilárdítását. Mexikói-brazil közös közlemény A közép-amerikai problémák oka az elmaradottság (Prensa Latina) A közép-amerikai konfliktus békés rendezése, a Palesztinai nép harcának támogatása, a Malvin (Falkland)szigetek hovatartozásának tárgyalásos rendezése és az Amerikai Államok Szervezetének átszervezése mellett foglalt állást pénteken kiadott közös közleményében Joao Figueiredo brazil és Miguel de la Madrid mexikói államfő. Ezt követően, háromnapos tárgyalása befejeztével a brazil elnök visszatért hazájába. A közép-amerikai rendezés érdekében a közleményben felhívást intéztek a konfliktusban részt vevő felekhez, hogy tegyenek meg mindent a helyzet súlyosbodásának megakadályozására. Kiemelték, hogy a problémák a térségben uralkodó gazdasági és társadalmi elmaradottságból erednek és cáfolták, hogy azok a kelet—nyugati konfliktus „új fejezetei” lennének. A közlemény — külpolitikai kérdéseken kívül — foglalkozott a két ország kapcsolataival. Megállapodtak, hogy Brazília növeli mexikói kőolajvásárlásait. Határozatot hoztak az egymás országaiban történő kölcsönös tőkebefektetésekről — különösen a közszükségleti cikkek gyártása, a vegyipar és a vaskohászat területén. Szó volt továbbá a Petrolatin, a Mexikó, Venezuela és Brazília részvételével alapítandó latin-amerikai olajvállalatról is. A közös közleményen kívül a két államfő aláírta — az Észak— Dél párbeszédet sürgető — Cancúni nyilatkozatot, valamint a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről szóló emlékeztetőt. KÜLFÖLDI LAPOKBÓL Mezsdunarodnaja Zsizny Az észak-európai országok lakosai atomfegyver mentes övezet létrehozásában reális lehetőséget látnak arra, hogy megszilárduljon mind Európa, mind saját országaik biztonsága, amelyet az Egyesült Államok és a NATO veszélyeztet a fegyverkezési hajsza, elsősorban nukleáris rakétái révén — írja a Mezsdunarodnaja Zsizny című szovjet folyóirat legújabb száma. Egyrészt az új amerikai rakéták megjelenésének veszélye és a „korlátozott atomháború” európai hadszíntéren történő megvívásának lehetőségét hangoztató felelőtlen washingtoni elképzelések, másrészt a Szovjetunió északeurópai térségre is kiterjedő békés kezdeményezései hozzájárultak ahhoz, hogy az észak-európai országok közvéleményének és politikusainak nézete 1980—81-ben gyökeresen megváltozzon az északi atomfegyvermentes övezetről. A szovjet folyóirat hangsúlyozza: a hivatalos körök véleményének megváltozása azzal magyarázható, hogy az amerikai nukleáris rakéták lehetséges nyugateurópai telepítésének tudatábanfelismerik a NATO nukleáris stratégiájának veszélyességét. DER SPIEGEL A nyugatnémet hetilap így látja az amerikai fegyverkezés és a gazdaság viszonyát Ezt a terhelést nem bírja el... Gazdasági kapcsolatok, Közép-Amerika Szovjet—venezuelai eszmecsere A hét elején Moszkva vendége volt José Zambrano venezuelai külügyminiszter. Megbeszélést folytatott szovjet partnerével, Andrej Gromikóval, valamint Szemjon Likacskovval, a Gazdasági Kapcsolatok Állami Bizottságának elnökével és V. Ivanov külkereskedelmi miniszterhelyettessel. A politikai kapcsolatok lényegében a látogatással vették kezdetüket a két ország között, bár a közelmúltban felkereste Venezuelát a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttsége, s 15 évvel ezelőtt már járt egy venezuelai politikai küldöttség is Moszkvában. Mint Gromiko megjegyezte, a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok is messze elmaradnak a lehetőségektől. Olyannyira, hogy Venezuela nem is szerepel a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmának tavalyi alakulását országonkénti bontásban ismertető statisztikai összesítésben, amely a Vnyesnyaja Torgovlja folyóirat márciusi számának mellékleteként jelent meg. Érthető, hogy Gromiko — a vendég tiszteletére adott villásreggelin — a kapcsolatok fejlesztésének jelentős és kiaknázandó tartalékairól beszélt. Továbbá arról, hogy a szovjet—venezuelai együttműködés bővítését elősegítené a már aláírt megállapodások teljesítése, az, ha konkrét tartalommal töltenék meg őket. Mi erre készen állunk — mondotta Gromiko. (A két ország között energetikai együttműködés van kibontakozóban, s Venezuela egy ideje szovjet mezőgazdasági erőgépeket importál.) Zambrano — akit kereskedelmi-jogi szakművek szerzőjeként is számon tartanak — jelezte, hogy Venezuelának érdeke fűződik a gazdasági-kereskedelmi együttműködés bővítéséhez és kiegyensúlyozottá tételéhez. Ez ügyben — mint mondotta — tavaly már több szocialista országot felkeresett egy venezuelai hivatalos delegáció, s a megkezdett konzultációk folytatására várják a szocialista országok küldöttségeinek venezuelai viszontlátogatását. A kulturális és tudományos kapcsolatokat mindkét részről jónak minősítették. A venezuelai külügyminiszter közölte, hogy kormánya fontosnak és halaszthatatlannak tekinti a fejlődő országok és a szocialista országok együttműködésének fokozását, párbeszédük bővítését. Egyébként ennek jegyében is került sor a mostani moszkvai megbeszélésre. Gromiko részletesen tájékoztatta vendégét az utóbbi idők szovjet külpolitikai kezdeményezéseinek lényegéről. Megvitatták a feszültséggócok felszámolásával összefüggő kérdéseket, külön foglalkozva a középamerikai és a karibi helyzettel. A Szovjetuniót aggasztja Közép-Amerika és a karibi térség helyzetének veszélyes alakulása — mondotta a szovjet külügyniszter. Hozzátette: határozottan fellépünk a Kubát, Nicaraguát, Grenadát és más latin-amerikai országokat fenyegető veszély, provokáció és nyomás ellen, bárhonnan származzék is. Pozitívan értékeljük — jegyezte meg — Venezuela, Mexikó és Nicaragua javaslatait, amelyek az egyenjogú dialógus útján megvalósuló politikai rendezésre irányulnak. Zambrano állást foglalt az erő alkalmazásának elvetése, az általános és teljes leszerelés, az enyhülés, a bizalom és a stabilitás légkörének érvényesítése mellett, szólt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szerkezetének szükségszerű átrendezéséről. A tárgyalásokról, mint konstruktívakról, mindkét fél megelégedéssel nyilatkozott. (Szalay) * (MTI) Hivatalos megbeszélései befejeztével José Zambrano — akinek személyében első ízben tett venezuelai külügyminiszter látogatást a Szovjetunióban — rövid utazást tett Leningrádba és Kijevbe, végezetül pedig venezuelai látogatásra szóló meghívást adott át Andrej Gromikónak, aki azt elfogadta. A venezuelai külügyminiszter szombaton hazautazott Moszkvából.