Magyar Hírlap, 1989. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
1989-08-12 / 188. szám
Diákkorunkban szájtátva hallgattuk az argonauták legendás utazásának történetét. Megtudtuk, laszón görög földről hogyan hajózott hős társaival az Argosz hajóval a Hellészpontoszon — azaz a Dardanellákon — keresztül a Márvány-tengerbe, majd a Boszporuszba, hogy a Fekete-tengerbe jutva, annak keleti partjairól, a Kaukázus lábától, Kolchiszból elhozzák az aranygyapjút. Az ottani patakok homokjából a helyi lakosok aranyat mostak, az aranyszemcsék birkabőrök gyapjúban tapadtak meg, az aranyporral teli gyapjút mondták aranygyapjúnak. Ezeket a prémeket szerezték meg az argonauták, alighanem rablással. Értékes zsákmányukkal hazafelé tartva, tudták, hogy a Dardanellák nyugati kijáratánál már várják őket a trójai fegyveresek, hogy az aranygyapjút megszerezzék. Hogy a harcot elkerüljék, óriási kerülővel mentek haza. Feleveztek az Isteren — Dunán — és a Száván, majd hegyi utakon, hajóikat vállra emelve átvitték az Adriára s azon hajóztak haza, görög földre. (Honnan ismerhették Dél-Európa földrajzát olyan jól — kérdezi a mai olvasó, és nincs rá felelet.) A trójai falónál A klasszikus ókori történeteket sokáig alaptalan mesének hitték, még Trója város létezésében is kételkedtek, mígnem Schliemann műkedvelő német régész nemcsak egy, de több Trója egymásra temetett romjait kiásta. Az első világháború alatt nehéz harcok folytak a Dardanellák birtoklásáért. Hadihajók és parti ütegek párbajáról, partraszállásról, aknára futott csatahajókról és tüzérségi tűz alatt tartott védő erődítményekről írtak az újságok. A szoros akkor is török ellenőrzés alatt volt. Anglia és Franciaország hajóhada benyomult az elaknásított és tüzérségi tűz alatt tartott tengerszorosba azért, hogy az orosz tengeri és szárazföldi haderőnek utat nyissanak Konstantinápoly elfoglalására. Óriási veszteségek árán sikerült is néhány hadosztálynyi gyalogságot partra tenni, miközben a hajóágyúk lőtték a parti erődöket. A tűz hevességét mutatja, hogy például a Dardanosz parti ütegre 4000 nagy kaliberű gránátot lőttek. Csanakale török kisváros környékén ma is mutogatják a magaslatokat, ahonnét tábori tüzérség — közte több magyar üteg is — lőtte a szorosba behatoló angol és francia hadihajókat. Végül is a tengerszoros elfoglalása nem sikerült, a tervet feladták, az inváziós erők nagy veszteség árán, óriási tömegű hadianyagot és élelmiszert hátra hagyva, visszavonultak. A Dardanellák már az ókorban is nagy hadi vállalkozások színtere. A trójai háborúról Homérosz írt. Trója 10—15 km-re fekszik a Dardanellák nyugati bejáratától. A rommező ma is megtekinthető, de gépkocsikat nem engednek a közelébe, féltik a kipufogógázok roncsoló hatásától. Szép kis parkban áll a híres trójai faló modern változata, ez a kétemeletes, pallókból, gerendákból összerótt építmény. Minden bizonnyal Homérosz is ilyennek képzelte. Alig negyed órányira van a szoros bejárata, szélesnek látszik, de van olyan része, ahol csak 1700 méterre van a két part egymástól. Másutt eléri a 7 kilométert is. Xerxész átkelése Csanakale kikötőjéből indul a szorosban közlekedő komphajó, ugyanazon a vonalon megy, amelyen Byron angol költő átúszott és az ókorban Xerxész perzsa király 20 ezer lovasával, százezer gyalogos katonájával ás ötezer szekeret számláló trónjével átkelt. Az eseményt Hérodotosz görög történetíró a perzsa háborúkról írt könyvében mondta el. Az átkelés előkészületei évekig tartottak, a rengeteg úszóaljzat, a hídpályához szükséges gerendák, pallók, horgonyok és a kötélnemű elkészítése időt, sok munkát követelt. A király parancsára két egypályás hidat építettek, az egyiket egyiptomi, a másikat föníciai ácsok. A föníciaiak lenroszból, az egyiptomiak a biblosz növény rostjaiból sodort köteleket használtak, a behorgonyzásra faragott kőtömbök szolgáltak. Még el sem készült teljesen a két híd, amikor egy hirtelen támadt orkán széttépte, összezavarta a hídelemeket. Xerxész dühében kivégeztette a hídparancsnokot, a tengert megkorbácsoltatta és a foglyok megbélyegzésére használt billogvasakat szóratott a vízbe, miközben magából kikelve kiabálta: — Te átkozott pocsolya, megbüntetlek, amiért rosszat cselekedtél velem, holott én nem bántottalak. Xerxész mégis átmegy rajtad, akár akarod, akár nem. Legalábbis Hérodotosz így mondja el. A király azután, félve az istenek haragjától, ki akarta a tengert engesztelni , azért aranykehelyből bort öntött a vízbe s a kelyhet is a habokba dobta — fejedelmi ajándékul. Miután a tenger lecsillapodott, a hidakat helyreállították. A Mandroklosz görög építőmester által tervezett hídpálya tartására 700 hadihajót horgonyoztak le egymással párhuzamosan; mindegyiket a változó irányú tengeráramlás miatt két horgony tartotta. Hérodotosz leírása szerint a hídpályákat kötelek tartották. A történetíró minden bizonnyal hallomás alapján írta ezt, mert úszóaljzatokra függőhidat ma is nehéz lenne építeni. Minden bizonnyal a hajók elmozdulását gátló keresztkötelekről lehetett szó. Tüzérpárbaj A Dardanellák mentén északon és délen sáncművek, romantikus várromok, őrtornyok és első világháborús komor védőművek , ütegállások, óriás ágyúk emlékeztetnek a zord időkre. A XVIII. században egy fiatal bolognai főúr, Luigi Marsigli, a velencei követség titkára bejárta és feltérképezte a tengerszorost és környékét. Könyvet írt a török birodalomról. Megfigyelte és leírta, hogy a víz a felszínen és a mélyben ellenkező irányban áramlik, s ezzel a modern oceánográfia alapjait rakta le. Az 1915. évi tüzérségi harcok emlékét Csanakale főterén egy hatalmas Krupp ékzáras partvédő ágyú őrzi. Minden alkatrésze megvan, már amit nem ért találat. A partvédő ágyú fefelé meredő csövét páncéltörő gránát találta el, a lövedék végigsiklott a két vastag páncéllemez között és belül robbant fel, ajtónyi rést szakítva az egyik oldaltervezen. Mellette fekszik egy francia gyártmányú csavarzáras ágyúcső, Le Creusot-ban gyártották, ahol bizonyára aligha gondolták, hogy idővel épp egy francia hadihajót süllyesztenek el a csőből kilőtt gránátok. Az ágyúk lövedékeiből több is ott sorakozik az emlékmű körül. A komphajóval átkelve a Dardanellákon, a szoros északi partján — Gallipoli-félszigeten — óráig tart az út Isztambulig. Az út mellett kiégett bunkerek, géppuskafészkek, bőrtornyok, bekerített területen úszóaknák, s tengeralattjárók ellen használt védőhálók emlékeztetnek a zord időkre. A gépkocsiút átvezet Tekir Dagon — azaz Rodostón —, ahol Rákóczi az emigráció éveit töltötte, s ahol Mikes Kelemen hallgatta egyedülvalóságában a Márvány-tenger mormolását. Nem lehet meghatottság nélkül időzni a szívszorító emlékek közt. Isztambulban a Dertiz Müzesi, azaz haditengerészeti múzeum tágas kertjében partvédő ágyúk, szoba nagyságú úszóaknák, felrobbant torpedók és egy hoszszú kőfalon márványtáblák százaira vésett elesett katonák neveit őrző feliratok idézik az első világháború súlyos harcait. Régi és újabb hajóágyúk és lövedékeik, páncélkupolák, horgonyok, hajócsavarok, az Aranyszarv-öblöt a bizánci időkben lezáró óriási lánc gondolkodtatja el a szemlélőt. Bent egy óriási teremben látható az egykori szultáni gálya, piros fezes evezőslegények bábuival, körülötte zászlók, portrék, térképek, hajózási műszerek, csatajeleneteket ábrázoló festmények, egyenruhák. Borzongató emlékek a régi idők háborúiból. DR. HORVÁTH ÁRPÁD ' •««•"a v-v *,. Ókori és újkori harcok színhelye A DARDANELLÁK A Rákóczi-ház Rodostóban Trója romjai Dr. Horváth Árpád felvételei A mai trójai falo t ■WM Wmmm ilHKt ■■ ! Hajdani német és francia ágyúk a Dardanellák partján irgalom a szamaritánusoknak • • •.•••*•·* -vív*-- - • •••.•.‚ X»»- • †. X' Irgalmas szamaritánus — Jézus egyik példabeszédének főhőse, aki a rablóktól kifosztott és félholtra vert embert pártfogásba vette és gondoskodott róla... A szamaritánusok jórészt átvészelték a zsidó háború következményeit és néhány százan napjainkban is élnek Nablusz környékén. (Bibliai kislexikon.) Ez a néhány száz Yusef Abu Al-Hassánnak, a szamaritánusok főpapjának adatai szerint pontosan 529 embert jelent, ám félő, hogy számuk hamarosan a múlt század végi 130 alá, vagy még tovább csökken. „A zsidók rosszabbnak tartanak bennünket az araboknál, a palesztinok viszont zsidónak tekintenek bennünket" — panaszolja a megszállt területen élő maroknyi etnikai-vallási csoport vezetője. A szamaritánusok főleg a huszadik hónapja tartó intifáda — a megszállt területek arab lakosságának felkelése —, óta érezhetik azt, hogy két tűz közé kerültek, mint sok ezer éves történelmük során már annyiszor. A közösség mintegy fele az intifada kezdete óta a zavargások miatti élet- és létbizonytalanság elől Tel-Aviv egyik külvárosába, Holmnba költözött, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat, és munkát is könnyebben kapnak. Átköltözésüket azonban az arab szélsőségesek úgy magyarázzák, hogy a szamaritánusok a jeruzsálemi kormány mellé álltak. Ezért egyre gyakrabban kell súlyos atrocitásokat elszenvedniük az araboktól: felgyújtják üzleteiket, megtámadják őket az utcán. Nemrég az egyik izraeli bank alkalmazásában álló fiatal szamaritánust súlyosan megsebesítették egy muzulmán fundamentalista csoport tagjai. A másik szélsőség, az izraeli fanatikus ortodoxok csoportja is idegennek tekinti őket: páriákként bánnak velük. Gyakran megesik, hogy az autóbuszon egy ortodox feláll a helyéről, s odébb ül, ha egy szamaritánus telepszik melléje. Honnan a zsidókban ez az ellenszenv — nem ritkán gyűlölet — egy ilyen maroknyi, nyilvánvalóan ártalmatlan népcsoport iránt? Az ellentétek a babiloni fogság, illetve az Izraelbe való visszatérés (i. e. 4. század) idejére nyúlnak vissza. Az asszír hódítók a zsidók elhurcolásakor Szamária város és tartomány lakosságát Izraelben hagyták, s azok az évszázadok során összekeveredtek a szomszédos népekkel. A babiloni fogságból visszatelepülő, a vegyes házasságot elítélő zsidóság ezért kirekeszti magából, sígy a templomból is az eretneknek minősített szamaritánusokat. Azok a Garizim hegyén építenek templomot maguknak, amit Palesztina minden hódítója lerombolt az évszázadok folyamán. A szamaritánusokat tehát ellenségnek tekintik az arabok, eretneknek a zsidók, ők pedig őrlődnek a két malomkő között. A palesztinai dráma apró mellékszereplői ők, akik számára talán még a béke sem hozna megoldást. Hiszen a zsidók rosszabbnak tartják őket az araboknál, a palesztinok pedig zsidóknak tekintik őket... (szó)