Magyar Hírlap, 1992. április (25. évfolyam, 91-102. szám)

1992-04-27 / 99. szám

1992. április 27., hétfő Kónya—Orbán-vita Székesfehérvárott Létkérdések a nyugdíjtól a demokráciáig Kónya Imre, az MDF frakcióvezére konstruktívabb politikát várna az ellenzék pártjaitól, ezzel szemben Orbán Viktor úgy gondolja, hogy az ellenzék konstruktív magatartást tanúsított az elmúlt két esztendőben, hiszen egyik párt sem támadja a kormányt a szociális demagógia eszköztárát felhasználva. A két politikus háromórás székesfehérvári vitájából kitűnt, hogy a jövőben is az Országgyűlésben helyet foglaló hat párt játssza majd a főszerepet az ország politikájában, jóllehet a „lapok leosztásában”, a koalíciós lehetőségek megítélésében ellentétes Kónya és Orbán véleménye. A Létkérdések című sorozatban kedd este képernyőre kerülő vitában a számos téma mellett szó volt az abortuszról, a nyugdíjról, a költség­­vetésről éppúgy, mint a médiumok­ról vagy a demokratikus berendezke­dés számos kérdéséről. A Fidesz a parlament jelenlegi hat pártja közül a Torgyán vezette FKGP-t kivéve bármelyik néggyel (MDF, MSZP, SZDSZ, KDNP) el tud képzelni koalíciót, mert a fiatal demokraták értékelése szerint ezek a pártok tiszteletben tartják a demok­ratikus alapelveket — válaszolta egy kérdésre Orbán Viktor. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: egy koalíciót a programok összeilleszt­­hetőségének kell meghatároznia, és nem a vérrokonság keresésének. Fe­lelőtlennek nevezte Antall miniszter­elnöknek a nagykoalíciót kizáró azon megjegyzését, miszerint nem lehetne garantálni a kormányülése­ken a miniszterek testi épségét, ha különböző ideológiájú emberek ke­rülnének egy kabinetbe. A fiatal de­mokrata politikus kijelentette: egy kormány nem arra való, hogy benne a politikusok kiéljék politikai ambí­ciójukat. Nagy hiba politikai rokon­ság alapján és nem racionális érveket figyelembe véve koalíciót alkotni, hiszen az ország érdeke mindig az utóbbit diktálja — summázta véle­ményét a fiatal demokrata politikus. Kónya Imre ezzel szemben leszö­gezte, hogy az MDF elképzelhetet­lennek tartja az együttműködést a je­lenlegi MSZP-vel, mert az nem ér­dekelt a rendszerváltozásban, szem­ben a Független Kisgazdapárttal, amely — mint mondta — érdemes arra, hogyha jelenlegi koalícióban részt vegyen. Az nem derült ki azon­ban, hogy az MDF frakcióvezére ki­ket tart a Független Kisgazdapárt tagjainak, holott Orbán doktor több­ször is nyilvánvalóan utalt arra, hogy az FKGP kiválásával alkotmányosan nyilvánvalóan kétpártúvá vált, és egy 35 képviselőből álló frakció tá­mogatásával működik a kormány­­koalíció. Kónya Imre egyébként a kárpótlá­si törvény kapcsán felmerült kérdés során kifejtette, hogy nem lát kü­lönbséget az MDF és az FKGP programja között. Véleménye szerint a kárpótlási törvényt megelőző MDF-FKGP-vita természetes volt, hiszen egy koalícióban egyetlen párt véleménye sem érvényesülhet kris­tálytisztán, és a reprivatizáció vagy privatizáció vitájában jó kompro­misszum született. Nem tettek nagy engedményt az FKGP-nek, és a kár­pótlási törvény, valamint a később megszületett szövetkezeti törvény jó helyzetbe­­hozta a mezőgazdaságot — hangoztatta az MDF frakcióveze­tője. Ezzel szemben Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a választások előtti vitában az FKGP képviselője és Bo­­gárdi Zoltán, az MDF fő agrárszak­értője homlokegyenest eltérő mező­­gazdasági koncepciót fejtett ki. A Fi­­desz-vezető szerint az MDF és az FKGP kompromisszuma nyomán született törvények a mezőgazdaság működését tették nehézzé, lévén, hogy a kárpótlási és a szövetkezeti törvény kapcsolata sok helyen tisztá­zatlan. „Nem távolítja-e el a parlament az embereket a demokráciától?” — kérdezte Feledi Péter műsorvezető. A néha éles parlamenti disputákra utalva Kónya doktor kijelentette: „a veszekedős demokrácia is jobb, mint ha nincs demokrácia.” Az MDF frakcióvezetője nagyobb konstruktivitást várna el az ellenzék­től. Orbán Viktor viszont azt hang­súlyozta, hogy az ellenzéki pártok az eltelt két évben konstruktív ma­gatartást folytattak, nem éltek és nem élnek a szociális demagógia eszközeivel. Erre példaként említet­te — szintén egy másik kérdés apro­póján —, hogy a munkanélküliség vagy a nyugdíjak kapcsán belátják a kormány korlátozott mozgási lehe­tőségeit. Csupán abban bírálják a kormányt, hogy nem dolgozott ki komoly koncepciót a nagy ellátási rendszerekkel összefüggő reformok­ra. Orbán is úgy vélekedett, hogy a magyar parlament nem rosszabb, mint bármelyik nyugat-európai. Ám kifogásolta,­­hogy egyes kormány­­párti politikusok az ellenzéket ellen­ségként kezelik. Egyébként mindkét politikus szükségesnek tartja a par­lamenti tévéközvetítéseket, hogy a választók képet kaphassanak a hon­atyák munkájáról. A médiumügyekkel kapcsolatban megkérdezték: várható-e, hogy az MDF egyik alelnökéhez hasonlóan ellenzéki pártvezető is heti rendsze­rességgel nyilvánul meg a közszol­gálati médiumokban. Orbán röviden reflektálva kifejtette: valóban elgon­dolkodtató, hogy normális dolog-e, ha egy párt alelnöke minden vasár­nap „szózatot intéz a nemzethez”. Nem kell tartani attól, hogy a Fidesz alelnöke ilyen szerepre vállalkozik. Kónya viszont úgy vélekedett, hogy a kormány elképzelései nincsenek túlsúlyban a rádióban. Csurka István rendszeres szerepeltetését pedig an­nak tudta be, hogy a Fideszben nincs olyan súlyú publicista, mint az MDF alelnöke. Orbán Viktor erre viszont megjegyezte: a Fidesznek „olyan szintű” publicistája, mint Csurka, nem volt, nem lesz, nincs is rá szük­ség. A többször is felvetődött hitokta­tásról Orbán Viktor kijelentette: arra szükség van, de nem az iskolákban. Kónya viszont az elmúlt 40 év ateiz­musának ellensúlyozására az isko­lákban tartja szükségesnek a hitokta­tást. Mindkét frakcióvezér egyetér­tett abban, hogy az abortuszt tör­vényben kell szabályozni. Egyelőre egyik képviselőcsoportnak nincs egységes álláspontja a kérdésről. Orbán szerint elképzelhető a nép­szavazás, s magánvéleménye az, hogy az anya joga eldönteni, tudja-e vállalni az abortuszt vagy sem. Elhangzott még Kónya Imrétől, hogy az MDF az egyszerű emberek pártja, s tagjai — mint a forradalom nyertes pártjának emberei — sajátos helyzetbe kerültek a győzelemmel, hiszen általában nem ők a privatizá­ció, a vállalkozások győztesei. Or­bán Viktor viszont elfogadhatatlan­nak nevezte azt a felfogást, mely a rendszerváltást a személyek lecseré­lésével azonosítja. " Farkas Attila Kónya és Orbán — ellenfelek voltak, nem ellenségek FOTÓ: ISZA FERENC A túlköltekezés megfékezését, a költségvetés módosítását követeli az SZDSZ Az ország gazdasági helyzete egyre aggasztóbb. A gazdaság tel­jesítménye negyedik éve csökken, az utóbbi két évben egyre gyorsab­ban. Az állami költségvetésben ki­alakult hiány a termelés további csökkenésével és a munkanélküli­ség gyors növekedésével fenyeget. Ennek elkerülése érdekében az SZDSZ sürgető feladatnak tartja a költségvetés módosítását, az állami túlköltekezés megfékezését. Elvár­ja a kormánytól, hogy az ehhez szükséges törvényjavaslatot még a nyári szünet előtt terjessze a parla­ment elé, s nem halogatható tovább az államháztartás reformja sem — fogalmazta meg állásfoglalásában az időszerű gazdasági kérdésekről az SZDSZ Országos Tanácsa szombaton, az első vidéki, nyilvá­nos ülésén Békéscsabán. Az SZDSZ nem titkolja, hogy a párt országgyűlési képviselőjelölt­je, Sarkadiné dr. Lukovics Éva kampányának szánta a szombati békéscsabai országos tanácsülést, akinek a közvélemény-kutatások szerint nagy esélye van arra, hogy Kádár Béla külgazdasági minisz­terrel szemben megnyerje az idő­közi választást Békéscsabán. Az ot az időszerű gazdasági kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalásában le­szögezte még, hogy a kormány adós maradt az aktív foglalkozta­táspolitikával, sőt csökkentette a járadékokat és a folyósítás időtar­tamát. Az SZDSZ szerint a munka­helyteremtésnek kell az első számú prioritássá válnia, s az államnak másfél éven túl is garantálnia kell az állás nélkül maradtak megélhe­tését. Alapjaiban veszélyezteti a ki­lábalást, hogy a kormánykoalíció az állam gazdasági szerepének le­építése helyett saját gazdasági ha­talmának tartósítását tekinti elsőd­legesnek — szögezte le az ot. Nem véletlen, hogy a területfej­lesztési politikával is foglalkozott az SZDSZ Békéscsabán, hiszen Békés megye az ország egyik leg­elmaradottabb térsége, ám az SZDSZ úgy látja, hogy az országos egyenlőtlenségeket a jelenlegi kor­mánypolitika csak konzerválhatja. Kőszeg Ferenc szerint Kádár Béla miniszter nevéhez híven folytatja Kádár János centralizált politikáját. A gazdaság továbbra is főváros­centrikus marad. Eközben a köztár­sasági megbízottak és azok megyei hivatalai beépülnek a kormány és a települések közti közvetítő rend­szerbe, a köztársasági megbízott udvartartása átveszi a régi megyei pártbizottságok szerepkörét. Az ál­lam feladata a források biztosítása, amely az infrastrukturális fejlesz­téshez, kedvezőtlen gazdaságföld­rajzi vagy foglalkoztatási helyzet enyhítéséhez szükségesek. A finiséhez közelgő békéscsabai választások sikeréhez nagy remé­nyeket fűznek a szabaddemokra­ták. A Szonda Ipsos közvélemény­kutatást végzett 300 békéscsabai lakos körében. A nyolc jelölt közül a közvélemény-kutatás szerint Sar­kadiné dr. Lukovics Évára (SZDSZ) 30 százalék, míg Kádár Bélára, a külgazdasági kapcsolatok miniszterére (MDF) 22 százalék adná a voksot. A kérdés már csak az, hogy május 10-én meglátogat­ják-e a szavazófülkéket a békés­csabai polgárok, ugyanis csak 37 százalék nyilatkozott úgy, hogy biztosan elmenne szavazni, míg 29 százalék csak valószínűleg teszi le a voksot.­ ­ Cseh Éva BELFÖLD Békéscsabán tart a kampány Kampányhétvége volt a szombat Békéscsabán, hiszen az SZDSZ ren­dezvénye mellett a Fidesz is válasz­tási programot tartott. Ezúttal Fodor Gábor „erősítette” jelöltségében Pre­­kop Ottót, akivel közösen rótták nap­közben az utcákat, a piacot, hogy be­szélgessenek a csabai polgárokkal. Prekop Ottó vállalkozó mindenna­pos kapcsolatban áll a választókkal, hiszen egyrészt több családnak ad munkát, másrészt saját pénzéből nyi­totta meg választási irodáját, ahol so­kan keresik fel mint jogászt. Fodor Gábor szombaton este a Vasutas Művelődési Házban leszö­gezte, hogy a május 10-ei választás­nak két tétje van. Fodor Gábor sze­rint a városnak olyan képviselőre van szüksége, aki alapos helyisme­rettel rendelkezik, s aki képes arra, hogy a parlamentben is megjelenítse az itt élők gondjait. Fodor Gábor kérte a résztvevőket, hogy mondja­nak nemet a kormány politikájára, s ellenzéki jelöltet válasszanak. Fodor Gábor beszélt arról is, hogy jó pon­tokat is szerzett a kormány, hiszen Magyarország végül is nem omlott össze, mint a körülöttünk lévő álla­mok. Relatív jó pontnak számít az is, hogy Magyarországról a nyugati vi­lágban sikerült megőrizni a pozitív képet , ám a tőkebefektetők mégis inkább Csehszlovákiába mennek. Nem hozzánk jönnek, mert bármi­lyen szimpatikus országnak látszunk, a gazdasági és politikai helyzetet mégis bizonytalannak látják a nyu­gati tőkések. Elmarasztalást érdemel a kor­mány, amiért az első évben elfelejtett kormányozni, helyette látszatideoló­giai vitát folytatott címerről, keresz­tényközpontú világnézetről — a má­sodik évben viszont hisztérikusan megjött a kedve a kormányzáshoz, amely a hírhedt Kónya-féle dolgozat­tal kezdődött, majd a Zétényi—Ta­kács-féle törvénnyel, a médiumviták­kal, a bírói kinevezésekkel folytató­dott, ami odáig fajult, hogy a jogsza­bályokon is áthágott, hogy saját em­bereit juttassa hivatalhoz. ■Cs. E. MAGYAR HÍRLAP. Antall: magának keres helyet, aki kétségbe vonja az MDF centrumszerepét „Viszonylagos előnyre tettünk szert az elmúlt két évben a térség többi országához képest, és ebben meghatározó szerepe volt az MDF- nek” — jelentette ki Für Lajos, az MDF ügyvezető elnöke az MDF- szervezetek elnökeinek gyűlésén. Antall József pártelnök közel két­órás beszédben elemezte az ország és pártja helyzetét a választási ciklus félidejéhez érkezvén. A Torgyán-fé­­le tüntetés kapcsán arra figyelmezte­tett, nem szabad senkinek zokon venni, hogy az átalakulás nehézsé­geit viselő kisemberek nem hajlan­dók történelmi távlatokban vizsgál­ni, miért nehezebb a megélhetésük. Felelősnek nevezte viszont azokat a politikusokat, akik jól tudják, hogy nem lehetett volna másképpen csi­nálni, mégis önös politikai céljaik érdekében mozgósítják ezeket az in­dulatokat. (Később a beszéde alatt a tüntetéssel kapcsolatban érkező hí­rek hallatán kijelentette: nagy a je­lentősége a demonstráció kudarcá­nak, hiszen a magyar politika meg­tisztulását és új útjait jelzik a történ­tek.) A kisgazdák egyik követelése — a szakértői kormány felállítása — kapcsán megjegyezte, nagyon szeretne már egyszer egy ilyen név­sort látni. Hol vannak ezek a szakér­tők — tette fel a szónoki kérdést —, milyen mimikri fejlődött ki a politi­kai zoológiában, hogy így el tudnak tűnni a szakértők? Mára mindenki szakértővé vált, aki az előző rezsim­ben magas hivatali posztot töltött be, az elmúlt negyven évben mégsem sikerült semmit felvillantaniuk eb­ből a hatalmas tudásból. Megkérdő­jelezte az ellenzék szakértelmét is, akik minden hónapra ígérnek egy al­ternatív politikai vagy gazdasági programot, ami végül sehogyan sem születik meg. Emlékeztetett rá, hogy 1990-ben az Antall-kormány volt az egyetlen Kelet-Közép-Európában, amelyben nem kaptak szerepet az előző kabinet tagjai, mégis megáll­­ták a helyüket. Továbbra is a gyöke­reknél maradva arról beszélt, hogy ugyan sok kombináció volt, amely az MDF-et össze szerette volna köt­ni az MSZP-vel, majd az SZDSZ- szel, ők mégis amellett döntöttek, hogy a történelmi pártokkal karöltve létrehozzák a nemzeti centrumot. Magyarországon megszilárdult a demokrácia, ám itt is számolni kell e rendszereknek azzal a hátrányával, hogy mindenki választási ciklusok­ban gondolkodik. Ez pedig ütközik a hosszú távú stratégiákkal. Kijelen­tette, hogy maguk részéről merték vállalni a kockázatos döntéseket, aminek alátámasztására az elmúlt két év külpolitikai lépései közül em­lített példákat. Az országon belül végbement szociológiai változásokat értékelve figyelmeztetett, hogy a több évtized alatt kialakult vezető osztály ugyan szétesett, de összefonódása nem szűnt meg, képviselőik ott maradtak a gazdaságban, az érdekvédelmi szervezetekben, a közigazgatásban és az államapparátusban. Ezzel az MDF-nek számolnia kell. Megismételte azt a már többször hangoztatott véleményét, hogy a nyugati sajtóban megjelenő, magyar kormányt kritizáló írások valójában itt születnek Budapesten, egy-egy körúti presszóban. A nyilvánosság helyzetéről beszélve kijelentette, nem biztos, hogy a történelmi sze­mélyiségek sorában fogják majd számon tartani Gombár Csabát és Hankiss Elemért. Hosszasan beszélt arról, hogyan maradhat az MDF az ország vezető ereje. Legfontosabbnak azt tartotta, hogy a párton belüli három nagy szellemi irányzat közül egyik se próbáljon meg a másik fölé kere­kedni, mert ez az MDF erejét ásná alá. Nyitni kell a rokonszenvezők irányába — mondta —, nem sza­bad bezárkózni és a hősi emléke­ken rágódó veteránpárttá válni. A magyar értelmiséget, a vállalkozó­kat, az alkalmazottakat, a közössé­gek meghatározó személyiségeit kell megnyerni. Hozzá kell látni a szilárd eszmei alapokon álló, nyi­tott MDF megteremtéséhez, amely képes lesz megnyerni az 1994-es választásokat. Antall József beszédét követően távozott, amit az egyik hozzászóló kifogásolt, mondván, miért nem hallgatja meg az elnökök észrevéte­leit. • L. L. J. Rendbontás nélkül zajlott le a kisgazdák demonstrációja Lemondásra szólítják a kormányt Április 25., Keleti pályaudvar. 8 óra 42-kor befut a Torgyán József tá­mogatására érkező első, Békés me­gyei szerelvény. Álmos és fáradt em­berek, jórészt idősek szállnak le, úgy ,Télház” lehet a különvonaton. Fehér alapon zöld-piros betűkkel .Nemzeti Demonstráció” feliratú karszalagos aktivisták várják az öregeket, akik minden fáradtság ellenére azonnal bontogatják a zászlókat és transzpa­renseket. Kedélyes hangulatban me­netelnek a buszok és a trolik felé, át az aluljárón. 8 óra 57: betolják a Fe­jér megyéből megrendelt különvona­­tot is, ám ezen a peronon jóformán több az érdeklődő operatőr és újság­író, mint a vidékről felutazott tünte­tő. Mindenestre egyesek örömmel fedezik fel az első — szemmel látha­tóan is — ittas tüntetőt, aki vidáman áll a kamera elé, hetvenéves lábain táncolni kezd, zászlót lobogtat és rá­gyújt egy „Éljen Torgyán!” kezdetű és végű nótára. A Keletiből trolival megyünk a Hősök terére. Ma reggel minden út oda vezet: a kis utcákban csoportok­ban bolyonganak a vidékről érkezet­tek, keresik az első állomáshelyet, ahol a meghirdetett program szerint „hitet fognak tenni magyarságuk mellett”... Mint megtudtuk, a Nyu­gatiba további négy szerelvény érke­zett. A Hősök terén nagy ovációval fogadta a lassan gyülekező tömeg Torgyánt. Az FKGP elnöke újabb mohácsi vész veszélyére hívta fel hí­vei figyelmét, amelyet ezúttal „nem idegen hadak, hanem a belülről tá­madó, az országot kiárusító ellen­ség” idéz elő. Nyomatékosan kérte az egybegyűlteket, senki se sértse a sajtót, engedjék a médiumok munka­társait szabadon dolgozni. „Fel a győzelemre!” — búcsúzott lelkes tá­mogatóitól a Hősök terén a pártel­nök, megígérve, hogy elképzeléseit a Parlament előtt fogja ismertetni. A millenniumi emlékmű előtt a kisgazdapárt több vezetője is felszó­lalt. A téren — a késve befutó bu­szokkal, vonatokkal érkezőkkel együtt — mintegy hét-nyolcezer em­ber hallgatta a szónokokat. Cseh Sándor, az FKGP alelnöke szerint a demonstrációval történelmet írnak a kisgazdák. Kávássy Sándor alelnök a valódi rendszerváltás megvalósítását sürgette. Valamennyi felszólaló a ha­talmukat átmentő kommunistákat és a velük együttműködő új elitet tette felelőssé az országban tapasztalható nehézségekért. A kisgazdavezetők mellett szót kapott Bátonyi Sándor, a Szolidaritás Munkásszövetség elnö­ke is, aki a parasztok és a hozzájuk hasonlóan rossz helyzetben levő munkások összefogásának program­ját hirdette meg. A hatalom mellett az ellenzék bírálata sem maradt el. Botyánszki György, a kisgazdák bé­késcsabai képviselőjelöltje úgy fo­galmazott: „ha a liberális bolsevista ellenzék jutna hatalomra, a mainál is súlyosabb romlásba döntenék az or­szágot.” A tömeg lassan megindult az Andrássy út 60. felé. A menet élén Dózsa- és Árpád-zászlókat ma­gasba emelve darutollas, zöld sipkás, bomberdzsekis, farmeres-bakancsos fiatalok haladtak. Az egyik legényt próbáltuk faggatni: „Nem válaszolok semmire Kurírnak, Népszabadság­nak, Magyar Hírlapnak. Új Magyar­­országnak esetleg később, de nem ezek előtt” — társa máris ráordított: „Nincs nyilatkozat senkinek!” Mo­zsár Mihály rendező: „Nem létezik, hogy őket a Jurtában láttátok. Ők kisgazdafiatalok.” Az Andrássy úton végig majális­hangulat uralkodott. A pesti nép a járdáról figyelte a felvonulókat, akik énekeltek, a hangosbeszélő pedig fo­lyamatosan a kormány lemondására szólított fel. Az Opera után egy bo­rozó teraszán Dénes János független képviselőt és korsó sörét fedeztük fel: „Ha őfelsége, a Nép vonul, ak­kor a képviselőnek az utcán a helye. Aki azt mondja, itt mindenki gazem­ber — az a gazember” — magyaráz­ta Dénes. A Kossuth térre érve szemmel lát­hatóan is jelentősen gyarapodott a tüntető tömeg. Torgyán megérkezése előtt sikerült megtalálnunk a fent említett „kisgazdafiatalok” sovány, bajuszos, Bocskai-kabátos parancs­nokát, Horváth János Györgyöt. „Semmi közünk a Jurtához. A Nem­zeti Ifjúsági Mozgalom és az Arany­­kopjások Szövetsége békés, kisgaz­daszimpatizáns szervezet. Történel­mi emlékhelyeket keresünk fel, és hagyományt ápolunk” — szavait ké­sőbb alátámasztotta Gyimóthy Géza FKGP-főtitkár is.A Kossuth teret csaknem teljesen megtöltő sokaság — a helyszínt biztosító rendőrök szerint tízezer, szerintünk legalább 25 ezer ember — előtt kezdte meg beszédét Torgyán József. A pártel­nök óriási ováció közepette jelentette be, a kisgazdák megelégelték „a te­hetségtelen kormány gyalázatos, nemzetrontó politikáját”, és felszólí­totta az Antall-kormányt, hogy mondjon le. Torgyán éles szavakkal ecsetelte az ország romló helyzetét, azt hangoztatta, hogy míg a munka­­nélküliség nő, a lakáshelyzet kataszt­rofális, az embereknek kenyérgond­jai vannak, addig „a kormány és a parlament minden éhségét kielégíti”. „Szent esküvel fogadjuk, nem en­gedjük hazánkat tönkretenni!” — kiáltotta a nemzetiszínű zászlókat lo­bogtató tömegnek. A szónok első­sorban a vidékről felutazó hívek nagy tetszésnyilvánítása közben szólt a parasztok katasztrofális hely­zetéről, de nem feledkezett meg a munkásságról, sőt az értelmiségről sem. Kijelentette, „nem fogjuk meg­engedni, hogy a munkásokat nyo­morba, munkanélküliségbe döntsék, hogy eladják fejük fölül a gyárakat”. Szerinte az ország félezer év óta nem állt ilyen kedvező történelmi lehető­ség előtt, és ismételten hangsúlyozta, hogy a kormány tehetetlensége és árulása újabb mohácsi vészt idézhet elő. Az állam legfőbb közjogi méltó­ságait — a miniszterelnököt, a köz­társaság elnökét és a parlament elnö­két — hatalmi arroganciával vádolta, amiért nem voltak hajlandók sze­mélyesen fogadni a kisgazdák petí­cióját átadó küldöttséget. „Mi nem akarunk hatalmat” — csak akkor kí­vánunk kormányt alakítani, ha a nép többsége ránk szavaz. „Addig is mondjon le a kormány, és lépjen a helyébe szakértői kabinet” — han­goztatta. Majd bejelentette, meg­kezdik a parlamenti képviselők visszahívhatóságát követelő aláírás­­gyűjtő ívek szétosztását. Az országot fenyegető legnagyobb veszélyek kö­zé sorolta az MDF egyeduralomra törését, amely a kulcspozíciók meg­szerzésében, a többpárti demokrácia sárba tiprásában ölt testet. „A mé­diumokat még a kommunistáknál is jobban a kezében tartja a kormányzó párt” — állította a szónok. Beszédé­nek végén felolvasta a kisgazdapárt miniszterelnökhöz írt levelét, amely­ben felsorolják az országban tapasz­talható nehézségeket, és húsz pont­ban összefoglalták a párt legfonto­sabb követeléseit. • Szilágyi A. János — Szombathy Pál Torgyán: a hatalom arroganciája ellenére ezerszázalékos siker A Kossuth téri nagygyűlést követően Tor­gyán József nemzetközi sajtótájékoztatót tar­tott a Parlament „árnyékában”, azaz az épület mellett. Ezután az elnök a kerítés túloldalán várakozó százaknak dedikált, majd interjút adott lapunknak. — Elnök úr, értékelné röviden a mai ese­ményeket? — Nem száz-, hanem ezerszázalékos siker volt a rendezvény. Méltóságos tömegdemonst­rációt akartunk, ahol az alkotmányból követ­kező népszuverenitás jogaira kívántuk felhív­ni az ország vezetőinek figyelmét. A hatalom arroganciája viszont nem vezet eredményre: mi másnak tekinthetnénk azt, hogy a 9-es ka­punál, megalázó módon fogadták küldöttsé­günket, és pártállami tisztségviselőket — Szu­­nyogh Károlyt, Soltész Istvánt és Kajdi Józse­fet — jelöltek ki számunkra? Ennél 1990-ben még a pártállami erők is nagyobb figyelemben részesítettek. Azt viszont le kell szögeznem, hogy különösebb hívás nélkül útra keltek haj­nalban az ország minden részéből, és legalább 200 ezren jelentek itt meg. Az FKGP ereje ha­talmas, ha akarjuk, akkor szavunkra szeptem­berben 1 millió ember mozdul meg. — Mennyibe került ez a demonstráció? — Takarékoskodtunk a végletekig, mert az FKGP szegény párt. Higgye el, egyébként 300 vonatot is meg tudtunk volna tölteni, de erre nem tudtunk pénzt áldozni. Megható az is, ahogy a rám várakozók többen pénzt adtak a pártnak. Ez is jelzi, hogy a nép mindenre ké­pes ennek a politikai irányzatnak a felszínen tartása érdekében. Konkrét összegeket nem tu­dok mondani, minimális pénzt költöttünk. — Miért érzi megalázónak a hatalom hall­gatását? — Ez nem számomra megalázó, hanem az ideérkezett, petíciót átadni kívánó békés töme­get nem tisztelték meg az ország vezetői az­zal, hogy fogadják képviselőit. Ezzel saját ma­gukat minősítették. — Nem tart attól, hogy akciói hatására el­szigetelődik a parlamentben? — Nem a saját szempontjaimat figyelem, hanem azokat a képviselőket, akik a néptől el­szakadva elveszítik legitimitásukat. Ezért indí­tottuk el a visszahívhatóságot célzó aláírás­­gyűjtést. Ennek sikere esetén a kormány kény­telen lesz feladni arroganciáját, és kijönni a sündisznóállásból. Saját ellehetetlenülésemtől nem tartok, inkább az engem két éve megállás nélkül támadók félhetnek ettől. Én erősödöm — ők gyengülnek. — Ma is említette: vannak alkotmányos le­hetőségek a „nép” határozottabb érdekérvé­nyesítésére. Mire gondol? — Engedje meg, hogy ezekre ne utaljak. Nagy politikai hiba lenne, ha politikai szándé­kaimról előre nyilatkoznék. Mindenütt ellen­drukkerekre kell számítanom, ezért a legna­gyobb titokban tartom elképzeléseimet az utolsó másodpercig. — Mit szól ahhoz, hogy skinheadek is vo­nultak önökkel? — Nem tudok ezekről, de engedje meg, hogy másként közelítsem meg a kérdést. A fiatalságnak mindig voltak eltérő külsejű és viselkedésű rétegei, ez nem jelenti azt, hogy értéktelenek a társadalom számára, és ki kelle­ne őket rekeszteni. Igyekszem mindenkit megérteni, de természetesen semmilyen szél­sőséget a párt nem akar beengedni. Az ellen­séges viselkedést viszont nem helyeslem: a fiatalság árnyékos oldalán lévőkkel is törődni kell. Hogy skinheadek-e vagy nem, erről nem tudok nyilatkozni. • Sz. P.

Next