Magyar Hírlap, 1995. december (28. évfolyam, 295-305. szám)

1995-12-20 / 298. szám

6 Magyar Hírlap Megismétlik a csepeli szavazást (MTI) A Fővárosi Bíróság döntése szerint meg kell ismételni a múlt hónapban tartott csepeli időközi önkormányzati válasz­tást. Megyesné Hermann Judit, a főváros aljegyzője elmondta, hogy a bíróság szóbeli tájékoztatását rövidesen írásban is meg­kapják. A kerületi választási bizottság ezt követően intézked­het az új választás kiírásáról. Az önkormányzati képviselő­­választáson egy FKGP-jelölt kapta a legtöbb szavazatot. A KDNP azonban előbb a helyi, majd a Fővárosi Választási Bi­zottságnál is megóvta az eredményt. Mindkét választási szerv elutasította a párt kifogását, az ügy így került a bíróság elé. A KDNP azt nehezményezte, hogy a szavazólapon jelöltjük neve mellett a déli órákig csak a Fidesz megjelölés szerepelt. A kö­zös jelöltnek az MDF és a KDNP támogatottságát csak utólag, délután írták fel a szavazólapokra. A választási bizottságok szerint ez az általuk formainak tartott hiba nem befolyásolta érdemben az eredményt. A szavazólap hibás kitöltése ellenére a választók többsége ismerhette ugyanis a jelöltek pártállását, párttámogatottságát. Dénes Tamás a Csapi élén (MH) kinevezték a Csarnok- és Piacigazgatóság új vezetőjét. Az igazgatói pályázat kiírására az előző vezető, Kispál Sándor augusztusi, gazdasági szabálytalanságok miatti felmentését kö­vetően került sor. A Fővárosi Önkormányzat Kereskedelmi és Fogyasztói Érdekvédelmi Bizottsága Dénes Tamás pályázatát találta a legjobbnak. Az új igazgatónak közel kilencmilliárd fo­rint értékű vagyon, köztük 19 piac, vásárcsarnok és üzletköz­pont gazdálkodásáért kell felelnie. * $ » ,1 & g «JS *»W.1 .1. & m é »1 » sal a 1 “ I * Hí full:/' m HALLÓ, ITT BUDAPEST A Magyar Rádió fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából a műsorkészítés folyamatát, a műsorszórás technikatörténetét doku­mentáló rádiótörténeti kiállítás várja a látogatókat a Néprajzi Mú­zeumban (V., Kossuth tér 12.). LATIN EST lesz ma este 21 órától, a Picasso Point (VI., Hajós u. 31.) falai között. Az érdeklődők hajnalig bulizhatnak salsa- és sangriazenére. Fellép: Patricio Baeza Acoustic Band. ¥4 ssfa ' \ Ts?]*-''*'­­ v f' - Zá I I 1 if,:::: I if IPJII Úton-útfélen A II. KERÜLETBEN A HIDEGKÚTI ÚTON a Szarvashegy utca és a Máriaremetei út között csatornaépítés folyik, a váltakozó irányú át­haladást jelzőlámpa szabályozza. A VI. KERÜLETBEN A PAULAY EDE UTCÁBAN építkeznek a Kállay utcánál. Csak egy szűk sáv járható a Paulay utcában, a Káldy utca pedig zsákutca lett az Andrássy úttól. A IX. KERÜLETBEN AZ ÜLLŐI ÚT és az Ecseri út csomópontjá­ban nem működnek a jelzőlámpák, a forgalmat 18 óráig rendőrök irá­nyítják. KŐBÁNYÁN A GYÖMRŐI ÚTON, a Noszlopy utca és a Diósgyő­ri utca között a városközpont felé útszűkület lassítja a haladást. A XI. KERÜLETBEN AZ ÉPÍTÉSZ UTCÁT egyirányúsították a Hunyadi úttól a Karcag utcáig a Fehérvári út irányában. A PETŐFI HÍD PESTI HÍDFŐJE ALATT a Soroksári úton egyik irányban sem közlekedhetnek a belső sávban, mert javítják a hidat. Hol lesz ma traffipax? Délelőtt: II., Budakeszi út, III., Árpád híd, VIII., Kőbányai út, IX., Üllői út, X., Albertirsai út, XI., Hunyadi J. út, XIII., Róbert K. krt., XIV., Sző­­nyi út, XV., Szentmihályi út, XVI., Keresztúri út, XVI., Veres P. út, XVII., Ferihegyi út, XVIII., Üllői út, XIX., Határ út. Délután: IV., Váci út, IX., Üllői út, X., Fehér út, XIII., Reitter F. u., XIV., Hungária krt., XIV., Stefánia út, XV., Régi Fóti út, XVII., Pesti út, XVIII., Gyömrői út, XIX., Határ út, XXI., Szabadkikötő út, XXIII., Haraszti út. Hol olcsóbb? A SUPER KÖZÉRT SZAKÜZLETEIBEN ÉS ÁRUHÁZAIBAN: Rokon pizza sonka 1 kg 599 forintért, Tchibo Mocca kávé őrölt 250 gr 319 forintért, Hohes C valódi narancslé 11159 forintért, pácolt heringfilé 580 ml 199 forintért, csabai szárazkolbász 1 kg 799 forintért, Kaiser tiroli turis­ta és nyári turista szalámi 1 kg 599 forintért, Miki májkrém 1 kg 249 forin­tért, Törpi húskrém 269 forintért, Parmalat Party zelleres vajkrém doboz­ban 79 forintért, Müller rizs 200 gr dobozban 94 forintért, Konyhakert mexikói zöldségkeverék 1 kg 199 forintért kapható. KARZOL FŰTÉSTECHNIKAI HÁZTARTÁSI ÉS MŰSZAKI SZAKÜZLETEK: (XIII., Victor Hugo u. 2-4., Arzenál áruház VII., Thököly út 2. II. emelet, Árpád üzletház IV., Árpád út 112.) Whirlpool: AWG 640 felül­töltős mosógép centrifugával 59900 forint helyett 53000 forintért, ART 500 hűtőszekrény 39900 forint helyett 34900 forintért, AVM 430 20­1 forgó tányéros mikrohullámú sütő 33200 forint helyett 29800 forintért kapható. Gisowatt takarítógép 32500 forint helyett 28900 forintért, Elektrolux MI0 911 porszívó 17500 forint helyett 14900 forin­tért, DeLonghi M 31 takarítógép 39 900 forint helyett 33 800 forintért, De­ Longhi Penta takarítógép 49900 forint helyett 44900 forintért kerül for­galomba. Az Óceán SV 50-80 literes villanybojlerek 10 százalék árenged­ménnyel 17900 forint helyett 16110 forintért kaphatók karácsonyig. INFOTEK Kft. Műszaki szaküzlet (XI., Nagyszőlős u. 7.): Televíziók: Aiwa 37 cm-es képátmérőjű 36900 forintért, Akai 37 cm-es teletextes 38900 forintért, Sony 37 cm-es 52900 forintért, Philips 55 cm-es 63900 fo­rintért kapható. Videók: Akai lejátszó 27900 forintért, JVC recorder 37900 forintért, Akai négyfejes recorder 44990 forintért, Sony négyfejes recorder 56900 forintért kapható. Elvi háztartási kisgépek: kenyérpirító 3390 forintól, minigrill 7500 forinttól, filteres kávéfőző 3390 forinttól, gő­zölő vasaló 3490 forinttól kapható. MH-információ Rohammunkában készülnek a költségvetési koncepciók a fővárosi kerületekben. Az ál­lami támogatások új rendsze­rének bevezetése és a fővárosi önkormányzattal való osztoz­kodás bizonytalansága miatt azonban sok helyen még a fő számokat sem ismerik. Bár az önkormányzatok szeretnék elkerülni, várhatóan 1996 is a vagyonfelélések éve lesz. Régóta panaszkodnak az önkormányzatok amiatt, hogy költségvetéseik még a naptári év végén sem tervezhetőek. Idén különösen nagy a felhá­borodás, hiszen az adókról, és a költségvetést érintő más fontos kérdésekben is csak a napokban határozott a parla­ment. Budapest különleges hely­zete miatt a városrészek ket­tős szorításba kerültek: nem­csak a központi büdzsére kell figyelniük, hanem a fővárosi önkormányzat forrásmegosz­tási rendeletét is meg kell várniuk. Ellentét feszül az egyes ke­rületek között is: a gazdagabb belső és a budai városrészek a bevételarányos elosztásban érdekeltek, míg a hátrányos helyzetű külső kerületek fel­adataik szerint szeretnének a javakból részesülni. Alapszabály, hogy sem a hiteleket, sem a lakások, üzle­tek, telkek és más ingatlanok értékesítéséből származó be­vételeket nem szabad működ­tetésre fordítani. A vagyonfel­élés azonban továbbra is fel­tartóztathatatlannak tűnik. Idén az államháztartási re­form keretében bevezetett új finanszírozási rendszer, a kö­telező feladatok bővülése és a bevételek várható csökkenése szinte tervezhetetlenné teszik a jövő évi gazdálkodás alap­jait - véli többek között Zup­­kó Gábor, Kispest polgármes­tere, aki elmondta: két év alatt mintegy félmilliárdos vagyonfelélést könyvelhetnek el. Ha az önkormányzat nem vezet be alapvető reformokat, valóban lehúzhatják majd a redőnyt - tette hozzá. Az egyensúlyjavító intéz­kedéseknek nevezett lépések során a lakosságnak fel kell készülnie az oktatási intéz­ményhálózat átalakítására, a bölcsődei gondozási díj beve­zetésére. A vállalkozókat el­sősorban a helyi adómentes­ségek szűkítése és a helyisé­gek bérleti díjának emelése érintheti érzékenyen. A XIII. kerületi képviselők csak a 2 milliárdos hiányt is­merik, a megszorító intézke­déseket mindenesetre már be­vezették. Az önkormányzat évente 180 millió forintos veszteséget könyvelhet el a tulajdonában álló lakások fenntartásából, ezért a lakbé­reket megemelték. Nem tud­ják tovább finanszírozni a csökkent gyerekszámmal mű­ködő intézményhálózatot sem. Két iskola összevonásá­val, egy év közben bezárt óvo­da és bölcsőde hasznosításá­val két év alatt mintegy 50 millió forint megtakarítást re­mélnek. A kiadások csökkentését Terézvárosban sem kerülhe­tik el, ráadásul az önkormány­zat az évekkel ezelőtti Lupis­­botrány terheit is kénytelen viselni, ami a következő két évre egymilliárdos többlet­­költséget jelent. Iskolabezá­rásra ugyan nem kell számíta­ni, azonban az évek során nagyszámúvá terebélyesedett iskolai tagozatokat már nem tudják tovább finanszírozni. A szociális segélyezésnél a támogatottak körét szűkítik, ugyanakkor az egy főre szá­mított összegek emelkedni fognak. Pesterzsébet minimum két és fél milliárd forintot remél a fővárosi forrásmegosztástól, hiszen a várhatóan három és fél milliárdos költséggel szem­ben egymilliárdnál több bevé­telt a föld alól sem tudnak elő­teremteni, miközben számítá­saik szerint a soroksáriak 80 millióval továbbra is tartoz­nak nekik. A Pesterzsébet és Soroksár egy évvel ezelőtti szétválá­sával létrejött XXIII. kerület­ben viszont egy esetleges számvevőszéki vizsgálattól tartanak, hiszen még mindig nincs megállapodás a „szom­széddal”, és emiatt a sorok­sáriak a kötelező mérleget sem tudták elkészíteni. Sokatmondó költségvetési koncepciójukban megfogal­mazták: a kötelező feladato­kon túl minden egyéb kiadás­ról a - ma még ismeretlen - költségvetési számok alapján, valamikor február tájékán tudnak dönteni. • Szabó Zsolt Bizonytalanságok a kerületek költségvetésében Felgyorsul a vagyonfelélés Emelkednek az óvodai térítési díjak MH-információ Az infláció mértékét követve jövőre valamennyi önkor­mányzat az óvodai térítési dí­jak emelésére kényszerül. A gyermekétkeztetéssel foglal­kozó vállalatok többsége már most 20-25 százalékos áreme­lést jelentett be, így ezentúl 150-200 forintért biztosítják a napi háromszori étkezést. Eb­ből a szülőkre jutó rész sok helyütt a száz forintot is meg­haladja majd. Az óvodai térítési díj egyik részét - az étkezések rezsi­­költségeit - az önkormányza­tok továbbra is magukra vál­lalják. A másik részt, a nyers­anyagok áfával növelt össze­gét viszont a szülőknek kell állniuk. A fővárosban akad olyan kerület is, ahol az ön­­kormányzat áprilisig megkí­méli szülőket az áremelkedés okozta többletkiadástól, igaz cserébe várhatóan szűkíti azoknak a körét, akik díjked­vezményt vehetnek igénybe. A jelenlegi szabályozás sze­rint a jövedelmi viszonyoktól függetlenül 50 százalékos díj­­kedvezmény jár minden, leg­alább három gyermeket neve­lő családnak, és 30 százalék­kal kevesebbet kell fizetniük a fogyatékos gyermekek szülei­nek. Az önkormányzatok ezen felül helyi rendeletben szabályozzák azok körét, akik további kedvezményeket ve­hetnek igénybe. Ezek mérté­ke - egyes esetekben a térítési díj elengedése - általában a szülők keresetétől, illetve a család szociális helyzetétől függ. Minden esetben szüksé­ges, hogy a szülő kérelmét iga­zolja az óvoda vezetője is. Az önkormányzatok elő­adói szerint évente nő a ked­vezményt kérők száma, egy­­egy ilyen mértékű emelés ese­tén általában 15-20 százalék­kal ugrik meg a kérelmek mennyisége, bár nem minden önkormányzat tudja kielégíte­ni a megnövekedett igénye­ket. Arról viszont mindeddig egyetlen önkormányzat sem szerzett tudomást, hogy egy gyermek azért maradt volna ki az óvodából, mert a szülők nem tudták kifizetni a térítési díjat; a súlyos gondok között élő családok számára mindig jut díjkedvezmény. •D. E.-H. K. Ha hárman vannak otthon, csak a felét fizetik FOTÓ: ISZA FERENC BUDAPEST A­dótörvények 1996 A Magyar Hírlap a napokban megjelentette a jóváhagyott Adótörvények 1996 cí­mű kiadványát. A 32 oldalon teljes terjedelmében közöljük a személyi jövede­lemadóról szóló új törvényt, valamint — a módosításokkal együtt — az adózás rendjéről szóló törvény hatályos szövegét. Az Adótörvények ’96 című kiadvány ára 68 forint. KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! MH-információ Ismét az egyházé a Szent Fe­renc Kórház. A tulajdonba adásról szóló megállapodást kedden írta alá Demszky Gá­bor főpolgármester, Paskai László bíboros-prímás, eszter­­gom-budapesti érsek és Zika Franciska, az Assisi Szent Fe­renc leányai szerzetesrend tar­­tományfőnöknője Budapes­ten. A tulajdonosváltás a kór­ház működésében nem okoz fennakadást. Az ünnepélyes aktust köve­tő sajtótájékoztatón Demszky Gábor elmondta: a Szent Fe­renc Kórházban eddig a Szent János Kórház sebészeti és bel­gyógyászati osztálya műkö­dött. A Széher úti intézményt 1991-ben - az egyházi ingatla­nok visszaadásáról szóló tör­vény alapján - igényelte vissza a római katolikus egyház esz­tergomi egyházmegyéje és az Assisi Szent Ferenc leányai szerzetesrend. A fővárosi ön­­kormányzat elismerte az igény jogosságát, s két éve megálla­podás született: az épület tu­lajdonjoga az egyházhoz ke­rül, ám átmenetileg továbbra is a fővárosi önkormányzat működteti a kórházat. Az egyezmény határideje ebben az évben járt le. Az új megál­lapodás alapján január 1-jétől a kórház - jelenleg használt vagyonával együtt - egyházi tulajdonba kerül. Az intéz­mény sebészeti részlege terü­leti ellátási kötelezettség nél­kül, míg belgyógyászati osztá­lya területi ellátási kötelezett­séggel működik a továbbiak­ban. Demszky Gábor jelezte, hogy az intézmény munkatár­sainak túlnyomó többsége to­vábbra is a kórházban kíván dolgozni. Az egyházi ingatlanok visz­­szaadása meglehetősen lassan halad. A fővárosi önkormány­zat tulajdonában lévő ingatla­nok visszajuttatása két módon lehetséges: a főváros és az egyház közvetlen megállapo­dást köt az ingatlan tulajdoná­nak átruházására - ez történt a Szent Ferenc Kórház eseté­ben is - vagy az ügyet a kor­mány egyeztető bizottságához terjesztik elő, ahol döntenek az önkormányzat kártéríté­séről. A bizottság több mint egyéves szünet után csak nemrég kezdte el ismét mun­káját. Az idei állami költség­­vetés azonban mindössze 4 milliárd forintot szánt az ön­­kormányzati kártérítésekre, ám a pénzkeretet már régen lekötötték a korábbi megálla­podások, így valószínűleg még hosszú évekig elhúzódnak majd azok az ügyek, amelye­ket nem rendeztek közvetlen megegyezéssel. Jelenleg még csaknem negy­ven fővárosi, egykor egyházi tulajdonú ingatlan sorsa vár rendezésre. Az egyre rosszabb állapotba kerülő egykori egy­házi ingatlanokhoz - a Szabó Ilonka utcai Schulek Frigyes Szakközépiskola és a Diana úti kultúrház kivételével - már az egyház sem ragaszkodik. Har­­rach Péter a fővárosi önkor­mányzat kisebbségi és vallás­ügyi bizottságának KDNP-s el­nöke úgy látja, hogy a fővárosi vezetés megfelelő tapintatot mutat a kérdésben. Példaként említette a Szabó Ilonka utcai ingatlan ügyét, ahol várhatóan a közeljövőben a szakközépis­kolával közös épületben újrain­dulhat az Egyetemi Katolikus Gimnázium. • K. R. Egyházi kézben a Szent Ferenc Kórház Negyven ingatlan átadásáról még nem döntöttek Gyál Önkormányzat Képi­iselő-testülete pályázatot hirdet a GAMESZ Vezetői állásának betöltésére a 77/1993. (I­. 12.) Kom. rendelet alapján A megbízás feltétele: műszaki v­agy pénzügyi felsőfokú isko­lai végzettség, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Bérezés a közalkalmazotti törv­ény sze­rint. Az állás betöltésének kezdő időpontja: 1996. február 1. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. január 10. A pályázathoz mellékelni kell: — a pályázó szakmai életrajzát, — az intézmény vezetésére vonatkozó elképzelést, — a büntetlen előéletet igazoló ok­mányt, — a végzettséget, képesítést igazoló okmányok másolatát. A pályázatot Gyimesi István polgármesterhez kell benyújtani. I A Városi Kórház, I Kisvárda (Árpád út 26.) értékesít új állapotban I . levő (originált) I típusú, 2 ajtós­­ autoklávát. Érdeklődni a főgyógyszerésznél­­ lehet. MH16156 g Gyál Önkormányzati Képviselő-testülete privatizációs eljárás keretében pályázatot hirdet a Gyál, Körösi út 82. alatti gyógyszertár értékesítésére Az ingatlan adatai: 4148/2. hrsz.: 549 m2 Teljes közműellátottság: Kiajánlási ár: 11 500 000 Ft, mely nem tartalmazza a berendezési tárgyak és a készlet értékét. A gyógyszertár a személyi jogot nyert gyógyszerész elővásárlási jogával terhelt. A pályázatok benyújtási határideje: 1996. január 15-én 15 óra. A pályázatnak tartalmaz­nia kell: — a pályázó adatait, — az ajánlott vételárat és fizetési feltételeket, ezek garanciáit,­­ a gyógyszertár működ­tetésének stratégiáját. A pályázatot zárt boríték­ban a polgármesteri hivatal titkárságán kell leadni. A pályázattal kapcsolatban részletesebb felvilágosítást a hivatal jegyzője ad. A Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. ezúton tájékoztatja kedves ügyfeleit, hogy 1996. január 2­9-ig leltározás miatt (Deák Ferenc utca 5., Paulay Ede utca 38., valamint Szív utca 53. alatti kirendeltsége) zárva tart Ez idő alatt a tőzsdepénztárunk nyitva tart, kivéve a Budapesti Értéktőzsde 1996. január 3-i és 4-i tőzsdeszünnapját. A fentiektől eltérően a diszkont­­kincstárjegy-pénztáraink min­den munkanapon az eredeti nyitvatartási rend szerint fogad­ják ügyfeleinket. Minden kedves ügyfelünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 16 128 . 1995. DECEMBER 20., SZERDA Az 197.446 lajstromszámú, "Eljárás és berendezés jármű tömegének meghatározására" c. szabadalom jogosultjának, a WABCO Westinghouse Fahrzeugbremsen GmbH., hannoveri cég megbízása alapján a szabadalom hasznosítása iránt érdeklődő vállalatokat keresünk. Kérjük, hogy érdeklődés esetén szíveskedjenek Irodánkkal a kapcsolatot felvenni. STBQjJSlI^ Nemzetközi Szabadalmi Iroda 1062 Budapest, VI., Andrássy út 113. Postacím: 1369 Budapest, Pf. 360 Tel.:3424950 Fax.:3424323 Az 178.884 lajstromszámú, " V­észszelep-szerelvény pneumatikus vagy hidraulikus vezérlő szerkezethez" c. szabadalom jogosultjának, a WABCO Westinghouse Fahrzeugbremsen GmbH., hannoveri cég megbízása alapján a szabadalom hasznosítása iránt érdeklődő vállalatokat keresünk. Kérjük, hogy érdeklődés esetén szíveskedjenek Irodánkkal a kapcsolatot felvenni. Nemzetközi Szabadalmi Iroda 1062 Budapest, VI., Andrássy út 113. Postacím: 1369 Budapest, Pf. 360 Tel.:342-4950 Fax.:342-4323 Tápiószőlős Község Önkormányzata pályázatot hirdet aljegyzői oltás betöltésére Pályázati feltételek: — magyar állampolgárság, — büntetlen előélet, — állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, — legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: — szakmai önéletrajzot, — a képzettséget tanúsító okiratok hiteles másolatát, — erkölcsi bizonyítványt. Bérezés: a köztisztviselői törvényben foglaltak szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a napilapban történő megjele­nést követő 30. nap. A pályázatot az önkormányzat társadalmi megbízatású polgármeste­réhez lehet benyújtani, keddi és szerdai napokon. Cím: 2769 Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 65. Telefon: (53) 311-130; (53) 385-001 MH 16 101

Next