Magyar Hírlap, 2000. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-21 / 169. szám
2000. július 21., péntek „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” A meglepetés Az MTI jelentése szerint ugyan csak az SZDSZ „fogadta meglepetéssel”, hogy a Pénzügyminisztérium jövőre tovább akarja emelni a benzin jövedéki adóját, ám külön jelentés nélkül fogadhatunk, hogy a meglepetésben most egy ország osztozik. Még alig múlt el a döbbenet a minden „lélektani határt” fölülmúló benzinárak miatt, még alig kezdte el a Mól a világpiacra hárítani az össznépi szitkokat, még alig készültek el a közgazdasági elemzések, melyek szerint azok nem annyira a benzin ára, inkább a hozzácsapott jövedéki és egyéb adók, a kormány máris felelt a kihívásra. Sokalljátok az adót? Akkor emelünk. De hogy az úrvezető, a fuvarozó ne érezze magát diszkriminálva, megkapják a magukét az ön- és közveszélyes luxusfogyasztók is, a dohány meg az alkohol jövedéki adója is több lesz. Egy szó mint száz, nő majd a kincstárba befolyó pénz. S mert az ide befolyó pénznek az a dolga, hogy később mindnyájunk javára s örömére kifolyjék például a nyugdíjakba, az egészségügybe, az oktatásba, vagyis mindabba, aminek tisztes, polgárokhoz méltó fenntartása az államra is tartozik, végtére örülhetünk. Örülhetnénk. Ha mégsem örülünk, annak több oka lehet. 1. Végzetesen pesszimista, önsorsrontó nép vagyunk, képtelenség a kedvünkre tenni. 2. Az eddigi tapasztalatok alapján erős a gyanú, hogy a pénz másra kell. Mondjuk, közérzetjavító intézkedésekre a választások előtti évben, bár ha a közérzetjavítás úgy sikeredik, mint most az egészségügyi dolgozók esetében, akkor a feltételezés nem állja meg a helyét. 3. A többletpénz csak néhányak közérzetét hivatott javítani, hogy egy esetleges választási kudarcot is képesek legyenek mentálhigiénésen elviselni. 4. A sztrádaépítési gigaprogram erősen zsugorodik, viszont ha úgyse lesz autós, aki akkora benzinárakkal a sztrádákra hajt, akkor ez a tény kevesebbeknek szúr szemet. Más tipp nincs. Kivéve, hogy a három gyerek, három szoba, négy kerék programban állt be változás. Ha ugyanis a három gyerek esetleg föl lesz emelve négyre, akkor a négy kerék sajnálatosan ugrik. R. Székely Julianna Magyar vándor Az emberek térbeli mozgásának számtalan formája lehetséges. Ha mindezt a mozgást a Kárpát-medencében, egy kis országon belül képzeljük el, akkor inkább mocorgásról beszélhetünk. A hazai belső migrációt alapvetően meghatározza, hogy nem nagy távolságokról lehet szó: Zalából Borsodba, Békésből Győr-Sopronba vándorol a népesség. Egyébként meg nem is vagyunk egy elmozduló fajta. Az elmúlt tíz év belső vándormozgalmaival az ország elmúlt tíz éve, úgy ahogy van, leírható. Például a statisztikákból megtudhatjuk, hogyan reagált a magyar társadalom a rendszerváltásra. Hogy ennek a habitusnak a kilencvenes évek legelején volt egy pozitív hozadéka, a tudósok prognózisával ellentétben a társadalom nem kezdett ideges rohangálásba, hanem kivárt. Nem mozdult a biztonságos (vagy annak gondolt) lakhelyről. Figyelte, mi fog történni, merre mozdul a gazdaság, és mit hozhat ki még ebből az egészből a maga és családja számára. A statisztikák szerint ez az időszak a belső migráció mélypontja volt, kilencvennégyig. Aztán beindult újra egy mozgás, igaz több elemében (összetétel, intenzitás, távolság, okok, célok, satöbbi) egészen másképp, mint korábban. A demográfusok azt mondják, ami a belső migrációt illeti, most viszonylag normális időket élünk. A kistelepülésekbe kezd visszaköltözni az aktív élet, és amíg a gazdaság prosperál, ez már így is marad. Ugyanakkor a mozgás ellen hat a népesség elöregedése, a házasulási kedv csökkenése. Ahogy (teljesen abnormális módon) az is, hogy a borsodi háromszobás lakás maximum egy garzont ér a Dunántúlon. Van aki mozdul, van aki nem tud. Jövünk, megyünk. Mocorgunk. Dusza Erika A szerző közgazdász Jó napot kívánok, apu is üdvözli a bizottságot, de ő nem tudott eljönni, mert otthon keveri a lecsót. Elmondjam, mi hogyan csináljuk Soltvadkerten? Felmetéljük a hagymát, zsíron megpirítjuk, még véletlenül sem olajon, beleszórjuk a pirospaprikát, sót, szalonnabürkét, a felkarikázott lecsókolbászt, a paradicsomot, a bogyiszlói paprikát és száz mázsa kristálycukrot. A cukrot csak falból tesszük bele, az a borhamisításhoz kell, a cukorcefréből készítjük a sillert, az élesztőből pedig a gőtét. Az étolajat mindig Kiskőrösön vámoltattuk el, mert apuék ismerték a tanfelügyelőt, aki nagyban űzte az ipart. Kénsavval dolgozott. Hat felesége volt, mindegyiket elkeverte kénsavval, nem kellett bajlódnia a válóperi beadványokkal. Apuék tavaly ismerkedtek össze anyuékkal. Apuék már hat éve olajat szőkítettek, anyuék pedig melíroztak, amellett füllyukasztásból éltek. Suba alatt persze intim ékszereket is befúrtak köldökbe, orrcimpába, szeméremajakba, fitymába, ez most nagyon megy Kecelen és Foktőn is. Apuék összeálltak anyuékkal, átjöttek Bócsáról köröszték, Kalocsáról hugiék, Orgoványból Kátyusék, s akkor beállított egy bazi nagy autóval T. V. is. V. V. azt mondta, hogy nem engedi emelni a gázt, inkább megveszi az egész hóbelevancot. Ő bizony nem engedi kiforgatni a szegény népet, mint egy parasztgatyát, a gáz nem mehet feljebb hat százalékkal, jövőre pedig csak öttel, akinek nem tetszik, az menjen a bús francba, Akasztón kívül is van élet. Vele volt a nagyobbik kisfia, apuék megkínálták a gyereket szilvás gombóccal, bevágott hat darabot az a csöppnyi kölök. Eközben megérkezett a kancelláriáról S. I., előre köszönt apuéknak, mire S. V. kijelentette, hogy a honi olajmulti tisztességtelenül emeli a benzin árát, mert a multik mocsadékok, és a Brent-olajon kívül is van élet. Apuék felvállalták, hogy letörik a benzin árát, a gázét pedig szinten tartják, ha kell, nemtelen eszközöket is bevetnek. Mire gondolnak? - kérdezte K. V., kis aggodalommal a hangjában. Ha rákényszerítenek, két lukkal összébb húzzuk a nadrágszíjat a multik hasán, aztán megrángatjuk a pajeszukat és adunk nekik két-három degresszív kokit. Azt lehet, bólintott K. V., de a gyógyszerek árát nem engedem emelni. Bízza ide, mondták apuék, amelyik patikus megemeli az aszpirin árrését, az megütheti a bokáját. Példának okáért feltör a gyógyszertárában a talajvíz, esetleg buzgárok keletkeznek a főkönyvében. Miután mindent elkapáltak apuék és G. V., nagy autózúgást észleltünk G. A. miniszter irányából. G. A. arra kérte apuékat, igazságosan osszák el az egészségügyi dolgozók bruttó százezer forintos rendkívüli jutalmát. Apuék elvállalták a feladatot, a felét rögtön zsebre tették, s uszkve negyven darab ezrest osztottak ki az intenzív nővérkék és az altatóorvosok között. Az altatóorvosokat nehéz volt elérni, mert mindegyik húzta a lóbőrt. Erre persze H. P. is vérszemet kapott, azt akarta, hogy a szociális szféra is megkapja a magáét. Hát apuék felvállalták, hogy ők is megkapják, minden szociális családsegítőt és gyámanyát úgy nyakon vágtak, hogy berepedt a fejükön a bőr. Aztán leplombálták a nagy tartálykocsikat, de a vámosok semmit sem vettek észre, mert nagy köd volt és piszkosul le lettek fizetve. A rendőrök nem kaptak pénzt, apuék üveggyöngyöket szórtak a megyei kapitányságok állománya elé, amíg a tisztek és tiszthelyettesek dulakodtak az üveggyöngyért, a hátuk mögött kilopták a szemüket. Ezért fordult elő több ízben is, hogy a rendőrök a bűnözők helyett saját magukat lőtték agyon, mert baromi rosszul láttak. Ez folyt egy darabig, de akkor megváltoztak a vámszabályok, kénytelenek voltunk áttérni más üzletre. Váratlanul lejött apuékhoz három szocialista embertípus, K. L., H. Gy. és N. M. H. Gy.-t már ismertük régről, mi mondattuk be vele a vagyonadót Iváncsán, N. M.-hez is volt már szerencsénk, amikor apuék egy londoni bankba betettek 46 milliárd forintot az én nevemre, hogy ne legyen feltűnő. K. L. H. Gy. és N. M. arra kérte apuékat, annak adják a szabolcsi aranyalmát és a keceli kannás bort, aki szerintük miniszterelnök lesz a következő ciklusban. Apuék elgondolkoztak egy kicsikét, nem tudtak dönteni a három jelölt közül, fogtak hát egy nagy bökőt és jól tökön szúrták magukat, így szűnt meg a soltvadkerti maffia. Apuéknál gáz van - jegyzőkönyvi vallomás - Liberalizmus: a harmadik út Kettészakadt társadalom, polarizálódó politikai élet, növekvő társadalmi különbségek jellemzik a két éve kormányzó, a polgári jelzőt kisajátító, és azt választási kampányszlogenné silányító erők regnálását. A fiatal demokraták kimondott, az ellenzéki szocialisták burkolt szándéka a kétpólusú politikai rendszer alapjainak megteremtésére alighanem nyilvánvaló tény lett a kormányzati ciklus félidejére. A kérdés az, hogy a fiatal magyar demokrácia megengedheti-e magának azt a luxust, hogy egy gyökértelen, társadalmi helyzetét tekintve integrációra képtelen és alkalmatlan marketingpárt, a Fidesz akaratának engedve kész tényként kezelje azt, hogy Magyarországon két nagy ideológia váltsa egymást, megfeledkezve arról, hogy létezik a magyar társadalmi és politikai berendezkedésnek még egy, komoly múltra visszatekintő, jelentős eszmerendszere, a liberalizmus. Az a fajta opportunizmus, amelyet a Fidesz valósított meg, valószínűleg példa nélkül álló a magyar történelemben. A párt felfogása szerint ideológiájuk nem változott, csak vezetőik szükségszerű öregedése hozott egyfajta beérő bölcsességet, amely az alapításkori liberális értékrendtől gyökeresen eltérő nemzeti-konzervatív oldalra vitte a Fideszt és tagságának még kitartó részét. Ezzel az enyhén szólva sajátos nézőponttal persze komoly gondok vannak. E logika alapján ugyanis a leköszönő köztársasági elnök közel a nyolcvanhoz sajátos módon megrekedt a politikai fejlődés egy - a Fidesz szerint - alacsonyabb szintjén, már ha elfogadjuk igaznak azt a tézist, hogy a liberalizmusból egyenes út vezet a konzervatív eszmékhez. Az 1998-as választások óta eltelt időszak történéseinek ismeretében megállapítható, hogy a választók többsége még mindig nem tudatos módon dönt választott képviselőiről. Így fordulhat elő, hogy bár a Fidesz ténykedése tökéletesen megfelel a konzervatív eszmerendszer jellemzőinek, határokon innen és túl még mindig sokan vélik liberálisnak Orbán Viktort és csapatát. Pedig a kormány eddigi politikája, amelyre a szükségszerűnek tartott társadalmi tagolódás és az egyenlőtlenség, az autokratikus berendezkedés és a rendtartásra való állandó törekvés, valamint az erőltetett egyházi jelenlét jellemző, sokkal inkább az általánosan elfogadott, jobboldali konzervatív attitűdöt erősíti, semmint a szabadelvűséget. Az Orbán-kormány leplezetlenül támogatja a tehetős rétegeket, erősíti az általa idealizált középosztályt, közben persze nem akarja észrevenni, hogy a társadalom nagyobb része számára nincs érdemi mondanivalója. Politikáját olyan ügyesen tálalja, hogy a nem célcsoport, az érdekérvényesítésre képtelenné tett rétegek is egyelőre még olykor elhiszik, hogy az ő érdekeiket a jelenlegi koalíció képviseli. A demokrácia által kívánt tudatos állampolgár nálunk még nem fejlődött ki. Az a fajta politikai tájékozatlanság, amellyel a választásokon az ország sorsát négy évre meghatározzák a magyar választók, hosszú távon tarthatatlan. A közvélemény-kutatások felmérései szerint a választók pontosan abba az irányba tartanak, amely a parlament két legnagyobb pártjának, a Fidesznek és az MSZP-nek a malmára hajtja a vizet. Egyszeri voksoló képes egyértelmű különbséget tenni jobb- és baloldal között, azonban ennél mélyrehatóbb, részletesebb kép meglátása mással. Azok az elvek, amelyek a rendszerváltás zökkenőmentes lebonyolítását lehetővé tették, a Demokratikus Ellenzék - azaz az SZDSZ - eszmerendszeréből fakadnak. Ellentétben a Fidesz prófétai szerepét előtérbe helyező Kövér Lászlóval, szerintem a fiatal demokraták - bár nyilvánvalóan szemely szerint „a liberalizmus értékelvű szemlélet és magatartás, amely elismeri a vele egyet nem értés és történelmi »máshogylét« jogát, viszont nem óhajtja gátolni a kompromisszumos, törvényességen belüli megújulást”. Ellentétben a konzervativizmussal, a liberalizmus a fejlődést és a változást helyezi előtérbe. Az SZDSZ-t azonban más jellemzői is markánsan megkülönböztetik a többi parlamenti párttól, de legfőképpen az MSZP-től, amelynek politikáját gyakran nem akarják a hazai politikai élet ellenérdekelt szereplői a szabad demokratákétól elválasztani. Az egyetemes elveknek tulajdonított kiemelkedő fontosság egyik legjobb példája az emberi jogok biztosításának kérdése. Az SZDSZ által képviselt politika része az egyetlen olyan egységes kisebbségi politika, amelynek figyelme kiterjed minden diszkrimináció által sújtott kisebbségre, legyen a megkülönböztetés faji, etnikai, szexuális vagy egyéb alapú. A határon túli magyarság kezelése a szabadelvű alapokon racionálisabb, európai értelemben is konstruktívabb együttműködést tesz lehetővé az érintettekkel, mint a Fidesz képviselte nemzeti alapú megközelítés. A társadalmi egyenlőségbe vetett hit, a demokratikus intézményrendszer kiterjesztése áll szemben tehát a mai kormány által felépített autokratikus rendszerrel, amely fura keveréke a háború előtti úri Magyarországnak és az ötvenes évek mindenbe beavatkozó, paternalista államfilozófiájának. Az, hogy a Fidesz ideológiája változik, legutóbb Otto von Lambsdorff figyelmét ragadta meg. Az Európai Liberális és Radikális Demokraták Szövetségének elnöke élesen bírálta a Fidesz terveit, amellyel a Liberális Internacionáléból való kilépést fontolgatják. Ennek kapcsán Lambsdorff megkérdőjelezi a magyar politika megbízhatóságát és kedvezőtlen külpolitikai következmények felemlítésével próbált hangot adni nemtetszésének. Mint vérbeli liberális, nyilvánvalóan nem feltételezett ilyen mértékű pálfordulást Orbán Viktor részéről. Bármennyire is szeretné azonban Lambsdorff azt hinni, hogy a szellemi gyermekének tekintett magyar kormányfőt és pártját meggyőzheti, illetve szándékuk visszavonására késztetheti, téved. A Fidesz a magyar nemzeti-konzervatív jobboldal integrációjával zászlaján végleg lemondott a liberalizmus képviseletéről. A hazai, minél szélesebb választói rétegek megtartása és megnyerése érdekében Orbán és Kövér még egyszer nem válthat ideológiát. Számukra - most úgy tűnik - kisebb rossz Lambsdorff támogatásának elvesztése, mint a parlamenti ellenzékiség újbóli felvállalásának lehetősége. Az esély innentől kezdve adott a szabad demokraták számára. Ha a cserbenhagyott választók és a fiatal demokraták által megtagadott eszmék képviselői megunják a piaci érdekeknek megfelelően alakított fideszi politikát és felismerik az eleddig példa nélküli ideológiaváltás veszélyességét, a szabadelvűség általuk visszanyerheti a magyar politikai életben korábban elfoglalt helyét és tekintélyét. , „Ellentétben a Fidesz prófétai szerepét előtérbe helyező Kövér Lászlóval, szerintem a fiatal ШЩ igars demokraták - bár nyilvánvalóan " ■ szeretnék - nem integrálták a rendszerváltó bázist. Nem is tehették, mert egyrészt túlontúl hamar megváltak alapításkori eszméiktől, Marinov másrészt a rendszerváltó politikai Péter erők soha nem képeztek egységes ideológiai bázist, s már meghaladja sokak befogadóképességét. Ezért fordulhat elő, hogy az ellenzéki oldalt - a MIÉP kivételével - a választók ma egységesnek tekintik. Tudják ugyan, hogy azt az MSZP és az SZDSZ képviseli, különbséget tenni azonban már képtelenek. A baloldaliságról és a szociáldemokráciáról a többségnek határozott fogalmai vannak. Az SZDSZ már nem ilyen szerencsés. Hiába nyúlik vissza a hazai liberalizmus gyökere Eötvösig vagy Kossuthig, a rendszerváltás utáni első kormányzati ciklust leszámítva az SZDSZ által képviselt ideológia a hazai körülmények között elhalványult - dacára annak, hogy a liberalizmus mindig és mindenhol egyet jelentett a társadalmi haladással, a modernizretek nem integrálták a rendszerváltó bázist. Nem is tehették, mert egyrészt túlontúl hamar megváltak alapításkori eszméiktől, másrészt a rendszerváltó politikai erők soha nem képeztek egységes ideológiai bázist. Velük szemben az SZDSZ, mint a hazai, legújabb kori liberalizmus egyetlen letéteményese, politikájában megvalósítja mindazon kritériumokat, amelyek a szabadelvűségnek rangot adnak. A Magyar liberalizmus című könyv szerkesztői összefoglalójukban ezt az ideológiát úgy határozzák meg, mint „... a sokféleség állandóan kiegyezéses, integráló mozgása és nem tudományos elméletek deduktív megvalósítása”. Értelmezésük fedi a szabad demokraták által képviselt politikát. PH-ÉRTÉK Frodó uram, a hős kicsi hobbit hosszú, fáradságos útja során megérkezett Völgyzugosba, a tünde nép egyik utolsó még biztonságosnak mondható területére, nyakában láncon a Gyűrűvel, de már nem érezte kínzó kényszerét annak, hogy ujjára húzza, ugyanis aktuálisan és per pillanatnyilag nem állt szándékában láthatatlanná válni. Ez itt persze nem a Gyűrűk Ura, hanem a Művészetek Völgye, de az ember azért legyen prekoncepciózus. Hogyha a Sziget a tizenéveseké, akkor a Völgy a kifejlett és ivarérett példányoké. A másik gondolat racionálisabb: valaki összerakhatná már egy csinos kis mátrixba az egy nyárra eső fajlagos fesztiválfogyasztásunkat, kezdve a médiavével, az efotton keresztül Völgyzugosig és a pepsidiákszigetig, semmiképp nem kifelejtve a sorból persze a herlidévidzont. Kell az abszolváláshoz egy pár szponzor, na, Frodó uram, a kicsiny hobbit ezen a nyáron a Művészetek Völgyében talált magának olyat, amely után megnyalta az összes ujját, márpedig a hobbitok köztudottan ínyenc egy népség. Egyszóval jó néven vette, hogy az idén először rendeztek neki kapolcsi ifjúsági fesztivált, hála és köszönet a megálmodóknak. Mert Kapolcsra és környékére a terhelt időkben eljutni művészembernek azért mégis csak valami, pláne ha gyermek az illető, és a mi leszek, ha nagy leszek sorskérdése nyomasztja. Tavasz óta zajlottak az elődöntők, minden létezhető kategóriában: színjátszás, zene, képzőművészet, meg ami még belefér, aztán a két elődöntő után kiderült, ki mehet a Művészetek Völgyébe. Magát a nagy lehetőséget ugyan némiképp megterhelte az időjárásból fakadó átfutó felhőszakadás, ám ennek ellenére vélhetően hagyomány született, már ha ilyesmi születni szokott egyáltalán a Kontyfa Művészeti Iskola és a Pesti Est nagy écájának köszönhetően. Aki látta, tudja, aki nem, jövőre megnézheti, kár is volna három flekkbe sűríteni, mi mindenre képesek a gyerekek művészetügyben, ha hagyják őket. Egyébként az idén - ha már kölykökről beszélünk - nem volt meggyőző a gyermekprogram-kínálat, a délelőttiek például jobbára csupán a műsorfüzetben szerepeltek, mindegy, a mászóka az mászóka, ha játszóháznak van is eladva. A szervezők vélhetően azokra a családokra bazíroztak, akik az előző esti programot délig tartó pihikézéssel lazulták le, s csak utána indultak be, a délutáni kölyökprogramok ugyanis valóban szenzációsak. Kevés olyan család akadt, amelyik korrektül betartotta a nyolcórai lefekvés aranyszabályát. De így legalább kevés fiatalkorú maradt ki a monostorapáti Guzsaras esti táncházaiból, s még ennél is kevesebb a Boban Markovic banda elementáris előadásából, népnemzeti örömködés zsidó népzenére meg ilyenek, s akkor még a Huzella Péter-Mácsai Pál-féle Villonestról nem is beszéltünk. Ezúton tudatom minden puhány városlakóval, hogy a Balaton-felvidéken, bár gyakorta esik az eső, olcsó a sör, bor, pálinka, frenetikusak a kaják, kedvesek a szállásadók, és éjjel is akad nyitva tartó pékség. És ami meggyőzheti a gyermekeseket: utódaink sírva fognak könyörögni, egy-egy húzósabb este után hadd fekhessenek már le végre, na az még egy fíling, és minden nap így megyen. Völgyzugosnak ugyan lassan vége, ám ha nem születik valami nagyon okos kormányzati intézkedés a kultúra központosításáról, jövőre is lesz. Völgyzugos TÖRÖK Monika Magyar Hírlap . Bölcs búcsú Legyünk őszinték, Emil Constantinescu nem volt jó elnök. Sejtettük ezt négy esztendeje is, amikor megválasztották, de örültünk neki, mert kiköltöztette Ion Iliescut a Cotroceni palotából, s már ezért szeretni kellett. Ráadásul rokonszenves, jobb körökben is viselkedni tudó, kedves ember. Aparatcsik után egy értelmiségi - csak kedvelni lehetett. És reménykedni, hogy beválik. Egy-két éve azonban belül már tudtuk: hiába. A geológus professzorból, a gondolkodóból nem lett stratéga, s enélkül egy erős elnökre épülő politikai rendszerben nem lehet sikeres államférfivá válni, így legfeljebb a tisztes búcsúért lehetett szurkolni. S ez legalább bejött. A dolgok pillanatnyi állása szerint Constantinescu Kelet-Európában, és főként Romániában egészen szokatlan politikusi eleganciával veszi a kalapját: elmondta szívhez szóló üzenetét a társadalmat mételyező korrupcióról, az ország érdekeire hivatkozott, majd közölte, nem indul még egyszer az elnöki székért. Az látványos adieu persze sokkal megrázóbbnak tűnne, ha Constantinescunak volna esélye megnyerni a választásokat. De nincs. Sőt, Iliescu toronymagas vezetését mutató felmérések szerint még a második fordulóba jutása is kérdéses lenne. Azaz látszólag tényleg nem több az egész, mint egy leginkább önmagával szemben gyakorolt gesztus. Ha viszont a máris körvonalazódó belpolitikai hatásaira gondolunk, úgy a lépés akár a választási év egyik legérdekesebb mozzanatává is válhat. Első ránézésre nyilvánvalónak tűnt, hogy az államfő kiválása a versenyből leginkább Iliescunak jó. A román társadalomnak ugyanis az elégedetlenkedés közepette is jellemzője a mindenkori hatalmon lévő tisztelete, így azután Constantinescura alighanem sokan szavaztak volna csak azért, mert pillanatnyilag ő az elnök. A győzelemhez azonban ez nem lett volna elég, s az Iliescu család máris megrendelhette volna a bútorszállítókat, hogy költözzenek vissza Cotrocenibe. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Az elmúlt négy év sikertelenségében meglehetősen szétforgácsolódott jobboldal ugyanis lépéskényszerbe került, s ez akár számukra kedvező irányba is elmozdíthatja a történetet. Mert miközben megszabadultak egy valószínűsíthető kudarchoz vezető kötelezettségtől (nyilván senki sem mondott volna nemet Constantinescunak, ha indulni akar), találniuk kell egy esélyes indulót. Ebből a típusból viszont nem sok rohangál manapság Bukarest utcáin. Annyi legalábbis biztosan nem, hogy mindegyik jobboldali erőnek jusson egy. Azaz, amit szétválaszott megannyi belső vita, azt most talán ismét összehozhatja egy esetleg még Iliescu-verésre is alkalmas közös jelölt. Ennek a politikai supermannek a tulajdonságait pedig a legtöbben a független technokrataként számon tartott Mugur Isarescu miniszterelnökben vélik felfedezni. Ráadásul az eddig napvilágot látott hírek szerint ezt ő maga is el tudná képzelni. A választás ésszerűnek tűnik. Az inkább menedzser, mint politikus Isarescu népszerű figurája a román politikai életnek, aki a már jegybanki elnökként megszerzett nemzetközi támogatással, pragmatikus stílusával, s nem utolsó sorban az ötven évével, Constantinescunál jóval erősebb vetélytársa lehetne az azért finoman szólva is igen zavaros múltú Iliescunak. Az egészen más, és főként nagyon korán felvetett kérdés, hogy milyen elnök válna az egyértelmű politikai állásfoglalásoktól, eddig függetlenségére hivatkozva, jórészt elzárkózó Isarescuból. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy a jelek szerint megkedvelte a hatalmat: nyolc hónapja még a kormányfőséget is vonakodva vállalta el, kikötve, hogy visszatérhet bankelnöknek, most pedig már nem csak az elnökséget tartja elképzelhetőnek, de ha ez nem jön be, akkor miniszterelnök is maradna. Hogy milyen színekben, azt nem fejtette ki (csupán a reformok és az integráció iránti elkötelezettséget vélte fontosnak) - s a román belpolitikai élet kuszaságát elnézve, ebben nincs is semmi meglepő. Iliescuék ugyan vezetnek, partnereik is akadnának, ám mostanság egyik napról a másikra köttetnek és veszítik érvényüket különböző együttműködési szándéknyilatkozatok, így azután szinte semmiféle variációt nem lehet kizárni. Még - mint a héten egyszer már felröppent - a parlamenti választások elhalasztását sem. Mert Bukarestben sok minden megtörténhet. Nem véletlen, hogy akadnak olyanok, akik megesküsznek rá, nem most látták utoljára Constantinescut politizálni. Szerintük azt csinálja, amit Hagi, az elő nemzeti futball-legenda: „elköszön, majd a nép könyörgő szavára a megváltó szerepében tér vissza”. Valószínűtlen fordulat, de a biztonság kedvéért szögezzük le: hatalmas csapás volna ez az elnök mostanság hirtelen javulásnak indult image-nek. Nagy Iván Zsolt — EZREDVÉG ---- Csizmás kan, durr! - Kezét csókolom! - Jó napot! Parancsol? - Cipőt vennék. - Milyen cipőt? - Azt még nem tudom. - Nem tudja, milyet? - Elképzelésem nincs, de szétnéznék, ha szabad. - Tessék csak. Tingli-tangli. - Ez fazonra nagyon jó, csak hát a színe... - Pedig ez a divat. -A lila? - Igen, a lila. - Nincs más színben? - Sajnos, nincs. - És nem is lesz? - De, ígérték. - Mikorra, körülbelül. - Azt mondták, majd szállítanak. -De mégis, mikor nézzek be? - Úgy két hét múlva. - Akkor két hét múlva. - De nem biztos ám, lehet, hogy már holnap itt lesz, lehet, hogy három hét múlva, vagy egy hónap, mikor, hogy’ szállítanak. - És ez biztos? - Igen. -Köszönöm, viszontlátásra. -Viszlát... Váljon csak! Csizma? Csizma nem érdekli? De addigra már átzuhantam a magasított küszöbön. Podmaniczky Szilárd író