Magyar Hírlap, 2002. december (35. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-23 / 298. szám
10 Magyar Hírlap Lejt, hideg, árvák Kárpát-Ukrajna hétköznapjai - Ezt az országot Abszurdisztánnak kellene nevezni - meséli Ferenc atya, a Kárpátaljai Ferences Misszió tagja. - Az ukrán kormány törvényt hozott arról, hogy az adományokat is meg kell adóztatni. Egyelőre sikerült megvétóznunk ezt a rendelkezést, mivel a legtöbb intézmény csak a külföldi és karitatív szervezetek adományaiból tudja fenntartani magát. Nagyszőlősön vagyunk, és a megélhetésről beszélgetünk: 52-68 hrivnya (3000-4000 forint) az átlagnyugdíj, közel 4 hrivnya (230 forint) egy üveg olaj, s van olyan lakótelep, ahol kilenc éve nincs vízellátás. Ritka az a pillanat is, amikor télidőben legalább 15 fok meleg van a szegényes lakásokban. Sok óvodában és iskolában csak akkor kapcsolják be a fűtést, amikor már kabátban is elviselhetetlen a hideg (most már az, de ottjárttunkkor némely iskolában még nem volt fűtés - meséli egy óvónő). A tanítási órák az iskolákban harmincpercesek, s az a cél, hogy a gyerekek minél hamarabb hazamehessenek. Igaz, a melegség és a jó közérzet otthon sem garantált. Ukrajnában minden ötödik munkaképes korú felnőtt regisztrált munkanélküli, a határ menti területeken az állás nélküliek aránya eléri a 80 százalékot. A helybéliek szerint a Szovjetunió felbomlása után bekövetkezett, közel tízéves gazdasági mélyzuhanásnak „köszönhető” a nyomor. Ahogyan Magdi, a 40 év körüli mérnök fogalmaz: akinek van munkája, az is csak a mindennapi létért küzd. Azok a szerencsések, akik a helyi cipőgyárban kaptak munkát, havi 160-200 hrivnyáért varrják a cipőket, és sokszor napi 12-16 órát dolgoznak. A kizsákmányolás és a kiszolgáltatottsággal való visszaélés ugyanis, határtalan - vélekedik a 40 éves asszony. Ferenc atyával is a Kárpátaljai Katolikus Karitász központjában találkoztunk Nagyszőlősön, alig húsz kilométerre a magyar határtól. A magyar köztársasági elnök felesége, Mádl Ferencné kíséretében érkeztek élelmiszer-adományok, a Béres cég jóvoltából ötezer üveg Béres csepp jutott az árvaházaknak, a kórházaknak és egy öregotthonnak. Dalma asszony már negyedszer van Ukrajnában, minden látogatása alkalmával két-három napot tölt az országban. Felkeresi ilyenkor a legrászorultabbakat, de a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ételosztásain már tizenkét évvel ezelőtt is aktívan részt vett. Most a Katolikus Karitászal érkezett, az aktivisták 1997 óta próbálnak segíteni az itt élőknek is, főként az árvíz sújtotta területeken. A karitásznak, különösen az első nagy árvíz után, 1998-ban volt sok tennivalója. Az ukrán kormány ekkor törvényt hozott arról, hogy a víz által veszélyeztetett házak lábazata minimum 2,20 méteres legyen. A földönfutóvá lett embereknek persze az is gondot okozott, hogy a hatalmas betonalapot megépítsék. A karitász több új házat felépített, a lakások messzebb vannak a Tiszától, a családok pedig vályogházakból és roskadozó kalyibákból költöztek ide, hogy új életet kezdjenek. De azért ez sem olyan egyértelmű. - Addig nem költözöm be, amíg nem kötik be a gázt - mondja egy középkorú nagyszőlősi asszony új házában. A felső szinten alig használt bútorokkal berendezett szobák, cserépkályha, konyha, vécé, fürdőszoba ízléses burkolattal. És a földszinten egy kamrahelyiség, ahol két gyermekével húzza meg magát a nagynak igazán nem nevezhető térben. - Nem, segélyt nem kapok, mert nem tudtam, mikor kell kitölteni a kérvényt. Elmegyek árkot ásni, meg fát vágni, abból jut valami az asztalra - mondja a kor nélküli asszony. Pedig ő és a lányai viszonylag szerencsés helyzetben vannak, mint az a család, amelyiket egy volt téesz épületében helyeztek el. Itt émelyítő szag fogad a lépcsőházban, a falak szétrohadtak, penészesek. Az első emeleten egy hattagú család él több mint egy éve. Az ötven körüli házaspár a konyhában heveredik le éjszakánként, ahol az ember, még ha akarna se tudna rendet tartani. A víz a vödörben van, a meleget itt egy kiszolgált rezsó szolgáltatja. A család tizenhét éves lánya nemrég kislányt szült a nélkülözésbe, havi 40 hrivnya támogatást kap az államtól. - Mit várunk a jövőtől? Hát a vejem majd kimegy Magyarba - vázolja a nagymama a nem túl perspektivikus családi programot. A látvány meghatározó. Kihalt épület a kietlen tájon, ahol szinte még jó évtizede is nagyhatalmú pártfunkcionáriusok hozták sorsdöntő határozataikat. A SZU felbomlása után némelyek vállalkozásba kezdtek, ki a húsgyár, ki a péküzem igazgatói székére váltott. Hatalmas családi házak építésébe fogtak, de képtelenek voltak befejezni házaikat. Félig sem kész, megalomán épületek mindenfelé, legtöbbjüknél csak a falak állnak. - Mintha a gazdaság egy szép napon úgy döntött volna, megszűnik létezni - ecseteli a valóban abszurd helyzetet a fiatal József, aki a helyi karitásznál hitoktató és gyógytornász. A szervezet három évvel ezelőtt hozott létre egy rehabilitációs központot, ahol mozgáskorlátozott és enyhén értelmi fogyatékos gyerekeket gondoznak. - Ez az első olyan intézmény Kárpátalján, ahol érdemben foglalkoznak a rászorultakkal - meséli a hitoktató. - Sokáig szégyen volt errefelé mindenféle fogyatékosság, a szülők elzárták gyerekeiket a külvilágtól. Jár ide olyan 15 éves lány, aki most kezdi tanulni az ábécét. A nagyszőlősi árvaházban meglepően jó körülmények fogadnak bennünket: tiszta és a lehetőségekhez képest jól felszerelt szobák, hangulatos helyiségek és osztálytermek, úszómedence. Persze idővel kiderül: a gyerekek tetvesek, és igen nehéz injekciós tűket beszerezni, hogy megkapják a kötelező védőoltásokat. Az árvaházban több mint 160 apróságról gondoskodnak, de van olyan gyerek, aki csak átmenetileg tölthet itt el pár hónapot. Mert például valamelyik szülője tébécés vagy alkoholista. De egyre több az olyan csecsemő, akit születésekor otthagynak a kórházban. - Milyen jövő vár ezekre a gyerekekre? - kérdezem a gondozókat. A legtöbbjükre semmilyen leverten, szinte egyszerre válaszolnak. Amikor Dalma asszony átnyújtja a magyar nyelvű mesekönyveket az egyik nevelőnek, kiderül, hogy mindössze két magyar gyerek van az árvaházban. A „first lady” a látogatás után rögtön feltette a kérdést: miért nem olyan árvaházba látogattak, ahol több a magyar gyerek. - Mert a gyerekek gyorsan asszimilálódnak - hangzott a kényelmetlen válasz. Több magyar árva van alapítványi intézményekben, de az ukrán törvények alapján adomány csakis állami árváknak adható... Az öregek otthonában már többekkel lehet magyarul beszélni. Klári néni jól érzi itt magát, hiszen 87 hrivnyás nyugdíjából aligha tudná magát eltartani. Igaz, ennek csak a 25 százalékát kapja meg, de abból tud venni egy kis gyümölcsöt, kávét néhanapján. 1991-ben jóval gazdagabb volt, akkor adta el 18 ezer rubelért a házát. A pénzt aztán bankba tette. De a történelmi fordulat után, 1991-ben zárolták a magánszámlákat, azóta időnként 50-50 hrivnyát vehetnek csak fel a számlatulajdonosok. Ritkán adódik erre lehetőség, akkor is az történik, hogy már reggel négykor elkezd kígyózni a sor a bankok előtt, hogy a zárásig biztosan jusson a pénzből a sorban állóknak. A hatalmas épületben káposzta és fertőtlenítőszer émelyítő szaga kavarog, néhol mállik a vakolat, az alsó szinten kialakított kórház termeiből is hamar kioldalaz az ember. Dalma asszony mindenkivel kezet fog, és mond pár biztató szót. Pedig még mindig jobb körülmények vannak itt, mint Ukrajna legtöbb kórházában. Ha a beteg kórházba kényszerül - mesélik vendéglátóink -, jobb, ha visz magával ételt, ágyneműt és gyógyszereket, ha pedig netalán műteni kell, legtöbbször az érzéstelenítőről, az infúzióról és a szikéről is magának kell gondoskodnia. Többen elmesélték, hogy mindent maga alá gyűr a korrupció. A rossz nyelvek szerint a felsőoktatási intézményekbe „lefizetéssel” szinte biztos a bejutás, a vizsgák letétele sem okoz gondot, ha valakinek pénze van. - Még jó, hogy a piacokon mindent lehet kapni, még infúziós készüléket is - hangzik el egy beszélgetés során. - Ungváron sem különb a helyzet annál, mint amit itt lát. A lakótelepeken csak novembertől, a leghidegebb téli , időszakban van meleg víz. Csatornaszag terjeng mindenfelé, az pedig, hogy ki£ kapcsolják a fűtést, teljesen megszokott. Ungvári kerületekre van osztva, és 2 délután 5-kor több körzetben kikapcsolják az áramot, akár éjfélig is. Ha kívülről ki is van glancolva egy-egy épület, belül az őskosz terjeng. Az ungvári főpiac tele van kóbor kutyákkal, a húst nyáron sem hűtik, mert nincs hol. Van olyan piac, ahol baltával, fatönkön vágják szét a húst, és az aszfalton árulják, úgy, hogy még újságpapírt sem tesznek alá. A szűk vállalkozói réteg már színre lépett, de nincs fizetőképes kereslet. Az emberek feketemunkából élnek, a legtöbben benzin, cigaretta- és embercsempészetből teremtik elő a mindennapi betevőt. Naponta átlépik a határt, hogy átvigyék Magyarországra az olcsó benzint - jegyzi meg Ferenc atya. - Sokan tartanak a schengeni határoktól, mert akkor vége a csencselésnek, a jövés-menésnek, az egyetlen biztos megélhetésnek. A falvakban találni kiskertet, az emberek jószágot is tartanak, ezek hasznából elő lehet teremteni a mindennapi betevőt, a városokban jóval nehezebb a helyzet. A külföldi befektetők sem tolonganak a határnál, Somogyi Attila konzul szerint ennek egyszerű a magyarázata: nincs jogbiztonság és vállalkozásbarát politika. Miközben fejlesztési koncepciók készültek már a határ menti területek fejlesztésére, a turizmus kiépítése jelentené a biztos bevételt. Az egykori Szovjetunióban ez a terület üdülőparadicsomnak számított. Gyorsan eltelik a két nap, percek alatt a magyar határhoz érünk. Kilométeres kocsisor mellett húzunk el, elnyűtt Skodák és Ladák araszolnak a sűrű hóesésben. Biczó Henriett Ha a beteg kórházba kényszerül, jobb, ha visz magával ételt, ágyneműt és gyógyszereket, sokszor az érzéstelenítőről, az infúzióról és a szikéről is magának kell gondoskodnia. Mádl Dalma asszony a legrászorultabbakat keresi fel HALLÓ! A mentalitás nem változott Nem csoda, ha rekordokat döntöget az államháztartási hiány, hiszen a Miniszterelnöki Hivatal is úgy költekezik, mint egy indiai maharadzsa udvartartása. Ennek igazolására elég megszemlélni a főhivatalon belül működő Területfejlesztési Hivatal új székhelyét, a Széna tér melletti Hattyúházat. A luxuskivitelű épület bérleti díja százmilliókra rúg. Állítólag a szerződés megkötésekor az ügyintéző hivatalnokok jogszerűen jártak el. Lehet, de akkor a jogszerűséget jelentő rendeleteket mihamarabb úgy kell megváltoztatni, hogy azok az elvárható erkölcsi normáknak is megfeleljenek. Addig is, amíg ez a kívánatos korrekció megtörténik, természetesen az sem lenne hátrány, ha az illetékes vezetők a saját portájukon egy erősebb seprűvel sepregetnének - de nem az asztal alá... Cséfalvay István Budapest Ezt kellene követnünk? Egyetértek a lap december 19-ei számának 10. oldalán megjelent levéllel, amelyben dr. Kovács Tibor igazságügyi szakértő elmarasztalja a Való világ című műsort. Különösen az nem tetszett neki, hogy amikor a műsorvezető hoztak a felhíváshoz, hanem azokat, akik egyáltalán nézik ezt az igénytelen, ízlés- és erkölcsromboló produkciót, amelyre ki tudja, mekkora összeget költenek, a színvonalas adások rovására. Berzsenyi A magyarokhoz című versének sorai jutnak eszembe: Minden ország támasza/ talpköve a tiszta erkölcs/ mely ha megvész, / Róma ledől, s rabigába görbéd. Magukra vehetnék a megállapítást a műsor szerkesztői, akik hitvány pénzért ilyen „erkölcsre” nevelik az embereket, kihasználva a televízió hatalmát, amely most már odáig terjed, hogy a meghirdetett műsorok rendre elmaradnak vagy csúsznak, megfosztva ezzel a jó ízlésű embereket a tartalmas szórakozástól. Dr. Fried Ervin Budapest Időt kell adni az új kormánynak! (MH-posta, december 12.) Szomorúan olvasom a vitát a fogyatékosok világnapjára időzített tüntetésről, és egy rokkant levelét azzal kapcsolatban, hogy a két írás is bizonyítja: nagyon rosszul időzítették az egyébként az év minden napján aktuális problémát! Mindössze fél éve új kormány van, ez évi és részben jövő évi kötelezettségvállalásait a korábbi kormány lekötötte, például sportpályák, csarnokok építésére, rekonstrukciójára... (Mi lenne, ha az olimpiára kellene spórolni!?) Aztán még 1999-ben a rokkantnyugdíjakat ugyanúgy degresszíven emelték 35 ezer forintnál is, mint az öregségi vagy éppen a százezer forintos nyugdíjakat. És azóta sincs sehol semmi a fogyatékosokkal szembeni méltányosság terén: a dolgozó rokkantak adókedvezménye mindössze 1400 forint volt, miközben kormányzati potentátok saját részükre nevelési támogatást, gyermekekre hivatkozva milliós adókedvezményt adtak önmaguknak, hasonló magas jövedelműeknek. Hallássérültek rokkantsági járadékot nem kaphatnak, ha egyébként beszédük érthető, szabályos! Kommunikációs eszközök használatához adókedvezmény nem jár a rokkantaknak, miközben a telefonnál háromezer forint az alapdíj, 25 százalék áfa terheli a forgalmi díjat is. Kedves Kanyó Úr! (Kanyó János lapunk rendszeres levelezője, a rokkantak ügyének szószólója. - A szerk.) Tüntetés, reklamáció az elmúlt négy év alatt is időszerű lett volna! Most, fél év után azonban még nem volt aktuális, ha nem kíván politikai előítéletet kiváltani - tekintettel arra, hogy az előző kormány hívei „arénáztak”, tüntetgettek hónapokon át -, de nem a rokkantak miatt, nem a jövedelmek emelése érdekében! Tehát méltányosan, időt kell hagyni az új kormánynak is. Másrészt az igények pontos megfogalmazása elengedhetetlen, mert azt csak az érintettek ismerik pontosan, hogyan lehet leghatékonyabban segíteni. Az általam említettek is csak példák, a Kanyó János által említett is csak töredéke a gondoknak! Reméljük, hogy jövőre több eredmény is lesz a rokkantak támogatásában. És az akadálymentesítés is hatékonyabban realizálódik, ami részben önkormányzati feladat! Ez a gond például a kismamák gyermekkel való közlekedésében is gond! Az „európaiság” nemcsak egy politikai aláírás kérdése, hanem többek között az empatikus gondolkodás és aktív segítőkészség megnyilvánulása is. No és - nem mellékesen - pénz kérdése! Mindent (vagy majdnem mindent!) lehet, csak nem mindegy, hogyan és mikor! Egyébként teljes mértékben jogos a jobbítás igénye. Talán az illetékesek is belátják, és hozzákezdenek a teendőkhöz. Varga József Budapest A magyar vérről - az uralkodóházak és a köznép históriája A históriával foglalkozó különböző kiadványokban érdekes korrajzok, sőt kuriózumok találhatók, melyek újdonságokkal szolgálnak, vagy kiegészítik a korábban tanultakat. Például a korai középkortól lényegében napjainkig jellemző az egyes uralkodóházak azon törekvése, hogy minél több ország trónját elfoglalják. Az országokat - a dinasztikus házasságkötések révén - mint családi örökségeket adták-vették. Magyarországon az Árpád-házi királyok is ezt tették, úgyszólván valamennyi jelentős európai királyi-fejedelmi családdal rokonságban álltak. Ezt már I. István királyunk is alkalmazta, amikor apja közbenjárására feleségül vette „Civakodó" Henrik bajor herceg lányát, Gizellát. A későbbi századokban ez a gyakorlat általánossá vált, aminek következtében - s ezt szorgalmas családtörténészek kimutatták -, mire az Árpád-ház kihalt (1301. III. András király halála), alig volt bennük „magyar vér”. Természetesen nemcsak a királyok házasodtak, hanem, ha úgy tetszik, a köznép is. A magyarság viharos történelme során a honfoglalást megelőző századoktól kezdve keveredett avarokkal, alánokkal, kazárokkal, besenyőkkel, bolgárokkal, kunokkal, tatárokkal, törökökkel, örményekkel, románokkal, németekkel, zsidókkal, cigányokkal, szlovákokkal, horvátokkal, szerbekkel, lengyelekkel, oroszokkal stb. Félreértés ne essék: nem valamiféle fajelméleti hipotézist akarok felállítani, csupán a szigorú történelmi tényeket írtam le nagyon röviden, felbuzdulva Czeizel Endrének a „magyar” Nobeldíjasokról szóló, december 18-án lapjukban megjelent cikkén. Nemes József Orosháza Szombat és vasárnap kivételével 11-től 14 óráig várják hívásukat a rovat szerkesztői, Sárközi Mária és Zayzon Márta. Telefonszámunk: 470-1311. Ha kéri, visszahívjuk. Viszonthallásra! jótékonykodásra szólította fel a lakosságot, amely SMS-küldés formájában történt, nem átallotta azt mondani: szégyellje magát, aki nem telefonált. Kovács doktor megindokolta, hányféle oka lehet annak, hogy a telefonálók száma a várakozástól elmaradt, én erre nem térek ki. Annál inkább arra, hogy nem azokat kell elmarasztalni, akik nem csata RIPORT - MH-POSTA 2002. december 23., hétfő Kedves Olvasók! A Magyar Hírlap fenntartja magának a jogot, hogy a szerkesztőségbe érkező leveleket, illetve meg nem rendelt cikkeket szerkesztett vagy rövidített formában közölje. Kéziratokat nem küldünk vissza, és nem őrzünk meg. Magyar Hírlap 1145 Budapest, Szugló utca 14. Fax: 470-1296 E-mail cím: levelek@mhirlap.hu