Magyar Hírlap, 2004. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-08 / 83. szám
Rovatvezető Szále László/e-mail szale@mhirlap.hu/telefon 470-1310 vélemény vita Multikulti korlátok szociológus azt vizsgálja, milyen esélyeik lehetnek a beilleszkedésre a hozzánk érkező külföldieknek. New Yorkban vagy Bostonban megmosolyogják azt a néhány éve kiérkezett magyart vagy lengyelt, aki keverve az angol igeidőket, magáról amerikaiként beszél. Stuttgart és Lille tele van már ott született, de magukat ma is törökként vagy észak-afrikaiként meghatározó kisebbségiekkel. S végképp nem hallottam olyan moszlimról, aki ha már nem lett német vagy francia, inkább „európainak” álmodná magát. A spanyol dráma láthatóan nem arról szólt, hogy kit és hogyan ér utol az al-Keida hosszú keze, mert beavatkozott Irakban. S nem is arról, hogy önmagában miképpen igazolható - visszamenőleg - a bagdadi bevonulás. Persze fontos a lehetséges párbeszéd európai és közel-keleti politikusok vagy médiaértelmiségiek között. De mintha most fontosabbnak látszana, mi történik az európai moszlim közösségekben. A kérdés: Európa képes-e, s ha igen, milyen gyorsan, integrálni valamiképpen a betelepülő moszlim csoportokat? S a marokkóiak ügyében Spanyolország láthatóan egyelőre nem túl ügyes. A franciák integrációs képessége az utóbbi években romlik. A németek törökjeikkel, valamivel szerencsésebbek. A történet kiindulópontja, hogy Európa népességszerkezete gyönge. Drámaian elöregedett. Amerikába sokfelől érkeznek bevándorlók. A globális merítésből következően egyik csoport sem válik meghatározóvá. Egészében és hosszabb időtávokon a kép viszonylag kiegyenlített. Texasban, Kaliforniában lassan talán második nyelvvé válik a spanyol. De sem itt, sem máshol nem fenyeget a bevándorlók hosszú távú kulturális elszigetelődésének, hosszabb távú idegenségének Európában ma tapintható veszélye. A szélesebb miliő fokozatosan befogad, az etnikai közeg pedig megtart, segít, integrációs közvetítő, kulturális kenőanyag. Az abban megfogalmazott másság nem konfrontatív, így is megmarad az inkább sokgyermekes latin világ és Észak- Amerika különbsége. De az nem olyan drámai, mint a gyors ütemben elöregedő Európa és a földközi-tengeri világ egyelőre még „túlnépesedő” keleti-déli moszlim pereme között. A növekedés persze ott is csökken, de a következő néhány évtizedben a különbség a két régió között e tekintetben számottevően nem mérséklődik. A munkaerejét, reprodukciós potenciálját elsősorban délről, délkeletről kiegészítő kontinentális Európában (néhány ország fontos karibi vagy fekete-afrikai csoportjai mellett) a felvándorlás nem oszlik úgy meg, mint az óceánon túl. Ráadásul a kulturális különbségek itt nagyobbak, mint a mexikói-amerikai határon. S talán még nőnek is. Ma a földközi-tengeri térség - bizonyos értelemben, több okból és különböző módokon - visszakeletiesedik, reiszlamizálódik. És az onnan bevándorló számára az európai etnikai gettó nemcsak a részleges integráció eszköze, mint Amerikában, hanem olyan sziget is, ahonnan egyelőre nem is tud teljesen kilépni. S kérdés, milyen lesz vagy milyen máris az euroiszlám. Milyen gyorsan alakulnak ki azok a közösségi formái, amelyek legalább egy fokig elfogadják De mi történik majd azokban az új EU-tagállamokban - így nálunk is ahol legalább annyira hiányzik vagy elöregszik a munkaerő, mint Nyugat- Európában? a nyugati modernitást? Végbemegy-e valamilyen szétszakadás ortodox és neológ közösségekre úgy, ahogy ez a XIX. századi kelet-európai zsidóságban történt, amikor az szembetalálta magát az ipari civilizációval? S ha igen, milyen lesz ez a „neológ” euroiszlám? Ebben a mezőben az utolsó hónapok vitája az iskolai muszlim fejkendőről sem tűnik a francia politikai nemzetfogalom egyszerű újraértelmezési kísérletének. Inkább egyfajta elkeseredett s talán bukásra is ítélt próbálkozás lehet a hagyományos integrációs keretek fenntartására, megerősítésére. De mi történik mindeközben majd azokban az új EU-tagállamokban - így nálunk is -, ahol legalább annyira hiányzik vagy elöregszik a munkaerő, mint Nyugat-Európában? S nekünk még annyi interkulturális együttélési tapasztalatunk sincs, mint a nyugat-európaiaknak. Egyébként a hozzánk letelepedő „új európai” csoportok növekvő hányada nem Lökösházánál vagy Szeged alatt, a zöldhatáron érkezik majd, hanem Hegyeshalom felől. A Magyarországon működő török vagy kínai vállalkozások, kisboltok, éttermek egy része ma is bécsi, müncheni etnikai cégek leágazása. Nem a nemzeti konzervatívokat ijesztgetem Európával. Nem is azt állítom, hogy ha néhány tucat marokkói belekeveredett a madridi robbantásokba, akkor most majd mi is jobban nézzünk oda, mit csinálnak az itt letelepedett, korábban magyar egyetemeket végzett szíriai orvosok vagy közgazdászok. Isten ments. Az azonban nyilvánvaló, hogy a kisebbségi közösségekkel kapcsolatos európai hangulatokat és politikákat nem a vélekedések a finnországi svédekről vagy a déltiroli autonómiáról fogják meghatározni, hanem elsősorban az újonnan bevándorló s integrálandó milliókkal kapcsolatos programok. S ezek nem elkülönülés-, hanem integrációpártiak lesznek. El fogják majd ismerni a kulturális autonómia sok formáját, de ahhoz nem szeretnének politikai jogosítványokat rendelni. A kemény multikulti, vagyis a „minden közösség élje teljes skálán a maga életét” jelszó helyett egy betagoltabb, csak puhább jogosítványokat osztogató multikulti lép máris a színre, így azután a magyar kisebbségek ügyét általánosabb európai szabályzásokon keresztül biztosítani igyekvő magyar külpolitika nem várt helyeken és elsősorban a nyugat-európai bevándorlási ügyek miatt könnyen ellenszélbe kerülhet. Tamás Pál Élő történelem Jókó Csaba rajza Rózsika az anyaországban író, rovata minden második csütörtökön jelenik meg. via Kerebia Rózsikát háromévi munka után elbocsátották az újvidéki Europa- Mode textilüzemből. A legszorgalmasabb varrónők közé tartozott, nem csoda tehát, hogy a munkavezető behívta az irodába, és vigasztalni próbálta. Még kávéval is megkínálta. Nehéz idők jönnek, magyarázkodott, az állam eladta a céget, az új tulajdonos pedig nem akar veszteséget termelni. Rózsika átvette a munkakönyvét, és olyan csendesen, ahogy belépett, elindult kifelé. A munkavezető azonban zavart mozdulattal intett a lánynak, hogy üljön vissza. Zavara érthető volt, hiszen Rózsikát éppen ő tette az elbocsátandók listájára. Nézd Rózsika, folytatta a munkavezető, tudom, hogy te vagy a legdolgosabb. De nem tehettünk mást. Meg aztán, hallottam, hogy a magyaroknak igazolványt osztogatnak, amivel Magyarországon munkalehetőséget kínálnak. Neked mégis könnyebb, mint a többieknek. Rózsika bólintott. Megköszönte a jó tanácsot, hazatérve pedig elővette a fiók mélyéről magyarigazolványát. Másnap beballagott a pártirodába, ahol több mint egy évvel ezelőtt ünnepélyesen a kezébe nyomták a dokumentumot. Azt mondták neki akkor, hogy jobb lesz az élete, csak ne féljen magyarnak lenni. A komputerek előtt ülő két hölgy lenézően méregette Rózsikát. Nem vagyunk mi munkaközvetítő hivatal, hárították el kérését. Egyébként is torkig vagyunk azokkal, akik csak azért magyarok, hogy munkához jussanak Magyarországon. Rózsika némán bólogatott, és csendben betette maga után az ajtót. Szerencséjére régi osztálytársa, Süge Lajcsi, az Óbecse-Szeged között közlekedő autóbusz sofőrje, segítségére sietett. Egy szegedi ismerős révén intézkedett. Az majd talál valami alkalmi munkát. A megbeszélt napon az a szegedi fiatalember személyautóval vitte ki Rózsikát egy közeli tanyára, ahol a gazda paprikaszedésre felfogadta. Koszt, kvártély biztosítva. Amíg odavoltál, szüntelenül arra gondoltam, milyen jó magyarnak lenni, közölte nagylelkűen. Ezenkívül tudok adni még havi huszonötezer forintot. Rózsika, hogy igazolja magát, táskájából elővette igazolványát. A gazda egy ideig tanácstalanul forgatta, aztán érdektelenül viszszaadta. Nagyszerű, mondta. Az a fontos, hogy mi magyarok megértsük egymást, hogy összetartsunk. Ezért, ne érts félre lányom, nem tudlak bejelenteni. Rózsika hallgatott. Kora reggeltől késő estig robotolt. Két hónap múlva a gazda közölte vele, hogy sajnos vége a paprikaszezonnak. Nagyon mézes-mázos volt, még az irodába is beinvitálta. Leszámolta neki a kéthavi bért, ötvenezer forintot. Ő is ugyanolyan zavartan folytatta, mint az EuropeMode munkavezetője. Nagyon sajnálom, lányom, hogy nem tarthatlak meg, de nehéz idők várnak ránk. Borzalmas adókkal nyomorgatnak, alig dűlőzök ki a birtokkal. Aztán az íróasztala fiókjából egy kokárdát húzott elő. Ezt emlékül adom neked. És nagyon vigyázz magadra. Rózsika egy szegedi pénzváltóban euróra váltotta kéthavi keresetét, és az első busszal Újvidékre utazott. Az első dolga volt, hogy törlessze háziasszonyának a házbértartozást. Euróval fizetett. Mindössze húsz eurója maradt. A háziasszony sóvárogva forgatta a kezében a bankjegyeket. Szerencsés vagy, lányom, te legalább láthattad Magyarországot. Biztosan sok szép élményben volt részed, sóhajtotta. Rózsika bólintott. Igen, válaszolta, az emberek egészen mások, mint itt. Kedvesek, rokonszenvesek, és nagyon szeretnek bennünket. Most megveheted magadnak az új cipőt is? Igen, válaszolta Rózsika. Megveszem azt a barna körömcipőt, amire oly régóta vágyom. Mikor utazol vissza? Egyelőre maradok. Nekem már szokatlan az ottani élet. Kimerített a sok újdonság, érdekesség és látnivaló. Állandóan honvágy mardosott. Az öregasszony értetlenül tűnődött. Amíg odavoltál, szüntelenül arra gondoltam, milyen jó magyarnak lenni. Most látom, hogy mennyire igazam volt. Ugye, jól gondolom? Nagyon jól, mondta kurtán Rózsika, majd berohant a szobájába. A táskájából előszedte a magyarigazolványát és a kokárdát. Gondosan az asztalra tette. Aztán alájuk helyezte a gyűrött húszeuróst. Azt fájlalta legjobban, hogy holnap be kell váltania. Akkor váratlanul záporozni kezdtek a könnyei. Nem magát siratta, hanem megesett a szíve a szegény, szerencsétlen öregaszszonyon. A véleményrovat állandó tárcáinak archívuma az interneten: www.magyarhirlap.hu/velemeny Végel László 2004. április 8., csütörtök • Magyar Hírlap • 15 Inzulin Ha Kökény Mihály miniszter családjában cukorbeteg volna (remélhetőleg nincs), aki a patikában tegnap nem kapott inzulint, viszont az újságban elolvashatta, hogy Mihály szerint nem inzulinhiány van, hanem információhiány, nos, ő valószínűleg emelt hangon mondta volna el a neves rokonnak, amit illendőségi okból nincs módom leírni. Annyit írok, hogy ennél szánalmasabb, cinikusabb mondatot ritkán olvashatni, még miniszterektől is. Mégis, hogy tetszett ezt elgondolni? Egy dán gyártótól még a régi áron bespejzolok hat hétre elég inzulint, közben azt nyilatkozom, hogy nem kötöttem különmegállapodást semmilyen céggel. Ez egy. Kettő. Ha több patikában még sincs inzulin, úgy teszek, mintha jelentéktelen pontocska volnék, akinek sem joga, sem kötelessége a patikák informálását is időben megszervezni. Következő nap viszont helyre teszem, amit MÁSOK elrontottak, fölkérem a tisztiorvost, hogy tájékoztassa a butuska patikusokat. Akik erre föl azzal jönnek, hogy nemcsak inzulint, hanem hatvanféle gyógyszert nem tudtak a nagykereskedők kiszállítani. És miért? Természetesen azért, mert a patikák, a készleteik leértékelése miatt nem átallották várni, majd egyszerre megrohanni nagykereskedőt és gyártót, mint egyszeri vásárló nyitáskor az Electroworldöt. Az ember szinte látja, amint Kökény miniszter széttárja a kezét: most mit szólnak?! És ezt az országot kell nekünk vezetnünk! (erszékely) Magyar Hírlap KÖZÉLETI NAPILAP Főszerkesztő Szombathy Pál Főszerkesztő-helyettesek Popovics Gizella, Farkas György Vezető lapszerkesztő Szluka Márton Lapszerkesztők Ipper Péter, Lépesfalvi Zoltán Művészeti vezető Lovasi Eszter Fotórovat-vezető Habik Csaba Hír és MH-online Köves Pál Főmunkatársak Gréczy Zsolt, Makai József, Para-Kovács Imre, R. Székely Julianna Kiadja Ringier Kiadó Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Telefon: 460-2500 Vezérigazgató Papp Béla Lapigazgató Czövek Hajnalka Hirdetési igazgató Komjáthy Katalin Marketingigazgató Holovács Annamária Terjesztési igazgató Bulyáki Iván Gyártási igazgató Végh Petra Szerkesztőség 1145 Budapest, Szugló u. 14., telefon: 470-1100 fax: 470-1296 Hirdetési igazgatóság 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136, e-mail: molnarek@mhirlap.hu Hirdetésfelvétel, telefon: 470-1133, fax: 470-1136. Ügynökségi referens, telefon: 470-1140, fax: 470-1136 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletág. Előfizethető közvetlenül a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten, a hírlap-ügyfélszolgálati irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Budapest VIII., Orczy tér 1. Telefon: 06-1-477-6300; postacím: Budapest, 1900) További információk: 06-80-444-444; hirlapelofizetes @ posta.hu Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft.,1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon és fax: 00-36-1-201-8891, e-mail: batthyany @ kultur-press.hu. Előfizetésről, terjesztésről felvilágosítás a 06-40-200-549-es, helyi tarifával hívható számon, munkanapokon 9-17 óra között. HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 Nyomtatás Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető Burján Norbert igazgató