Magyar Hírlap, 2009. december (42. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-29 / 303. szám
116 MAGYAR HÍRLAP KULTURA 2009. DECEMBER 29., KEDD Elhunyt a nagy Bemutatkoznak polihisztor, 2010 kulturális Vekerdi László fővárosai MTI Januárban három város mutatkozik be Európa 2010-es kulturális fővárosaként: a németországi Ruhr-vidéken található Essen, a dél-magyarországi Pécs, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambul. Essenben január 9-10-én, Pécsett 10-én, Isztambulban 16-án kezdődik ünnepélyesen a zenei, színházi, táncművészeti, filmes, valamint irodalmi rendezvénysorozat. A német városban a világörökséghez sorolt Zollverein, egy 1986-ban bezárt szénbánya és a hozzá tartozó egykori kokszolómű lesz a nyitófesztivál helyszíne. Pécsett az első napon 24 órán át folyamatosan tartanak rendezvényeket a középületekben és közterületeken. Isztambulban valamivel későbbre időzítették a hivatalos kezdést, de már az azt megelőző napokban is lesznek művészeti programok. Az uniós országok kormányait képviselő tanács eltért az általános gyakorlattól, amikor a jövő évre nem egy-két, hanem három várost jelölt ki európai kulturális fővárosának. A lehetőségért nagy csatát vívnak a pályázók, hiszen az növeli az idegenforgalmi érdeklődést, és hatása jóval tovább tart, mint egy esztendő. Az odaítélés feltételei között szerepel az is, hogy a programok tevékeny résztvevője legyen a helyi lakosság. ■ ZSEBŐK CSABA Életének 86. évében, vasárnap elhunyt Vekerdi László tudós-könyvtárosközíró, a Bethlen Gábor Alapítvány alapító kurátora. 1924-ben Hódmezővásárhelyen született. Középiskolásként a Debreceni Református Kollégiumban tanult, ahonnan a soproni erdőmérnöki egyetemre került. 1951-ben orvossá avatták, Debrecenben belgyógyászként, majd Budapesten, az onkológián dolgozott, ám végül elhagyta az orvosi pályát. A Matematikai Kutatóintézetbe került kutató-könyvtárosként, ekkoriban főként a természettudományok és a matematika kultúrtörténetével, az akadémia történelmi szerepével, Galileivel, Pascallal, Descartes-zal foglalkozott. Vekerdi Lászlót igazságkereső szándéka, elkötelezettsége tette a Tiszatáj folyóirat harcos védelmezőjévé, és „hajtotta” a legendás monori, lakiteleki találkozókra is. Sokoldalúságának , kisajátíthatatlanságának elismeréseként 1992-ben egyszerre kapta meg a Szent-Györgyi Albert - és a József Attila-díjat, 1993-ban pedig a Tiszatáj-díjat és a Soros-életműdíjat. 2001-ben Széchenyi-díjban, 2004-ben Magyar Örökség Díjban részesült. 80. születésnapján Egy szabad ember címmel emlékkönyvet adtak ki a tiszteletére. Megjelent köteteiből 14 saját mű, 15 pedig fordítás. ■ A Vatikán is bejelentkezett a staffordshire-i kincsre A Vatikán is igényt tart az idén júliusban Terry Herbert hobbikutató által felfedezett staffordshire-i kincsre, amely a brit földön feltárt angolszász régészeti leletek egyik legszebbike. Az ezerötszáz páratlan, drágakövekkel ékesített arany- és ezüsttárgyból álló készletre 1370 év elteltével bukkantak rá Tramworth város közelében. A Vatikán figyelmét a tárgyak keresztény vonatkozásai keltették fel, ezért formál jogot a leletre. A helybélieknek alig négy hónapjuk maradt a készlet megmentésére, 3,3 millió fontot kellene összegyűjteniük, ami ahhoz szükséges, hogy a kincset a közép-angliai városok múzeumaiban tarthassák. A régészek a British Museum támogatására is számíthatnak. (MH) FORRÁS: STAFFSCC.NET Dolák-Saly Róbert új kötete abszurd világunkról szól Mindennapi tudathasadásaink SOMOGYI F. ANIKÓ Dolák-Saly Róbert neve néhány éve már nem csak a Laár pour Laár társulat rajongóinak vagy a Besenyő családot kedvelőknek ismerős. Az Európa Könyvkiadónál most jelent meg Agyatlantisz című kötete, amely a Madáretető című, 2002-ben kiadott opus folytatása, sőt helyesebb lenne úgy fogalmazni: az előzménye. Aki már most nem érti, az olvasson tovább gyorsan. Magyarosi Gizella, a kötet szerkesztője így jellemezte Agyatlantisz világát: „Ősi szigetvilág az Óperenciástengeren túl, valahol a komédia és a tragédia határvidékén”. Agyatlantisz az a hely, ahonnan a Madáretető című kötetben olvasható, csavaros humorral gazdagított napilapszámok származnak, így talán már érthetőbb a jelen mű előzmény jellege. Most pedig íme: 2009-ben végre előkerült Agyatlantisz térképe, és idegenvezetőnk segítségével be is járhatjuk az elsüllyedt kontinenst. Hétköznapjaink, emberi világunk újabb görbe tükrét tartja tehát kezében az érdeklődő olvasó, mindezt a Dolák- Saly Róbert által megformált, ismert figurák tolmácsolásában (Naftalin Ernő, Anti bácsi és Pandacsöki Boborján, illetve a raccsoló porondmester), kifordított képregények és rövid történetek formájában. Már a képzeletbeli Agyatlantisz térképe is sokatmondó, a földrészek, országok beszédes neveket viselnek: Ezotéria, Szorongázsia és Amnézia mellett még számos, ismerős kifejezéssel, szójátékkal létrehozott településsel találkozunk itt, a szerző „gumiverzumában”. Dolák-Saly Róbert bemutatja az emberi agyatlanságokat, azaz mind a tizenkét országot, az abszurd humor segítségével: nem menekülhet a kritika elől sem a média, sem a párkapcsolatok területe, de a politika vagy a képes gyermekmesék jellegzetesen elrajzolt sorozata sem Winnetou-tól az Öreg néne őzikéjéig. Nézzük, miből válogathatunk még: Naftalin Ernő úti jó tanácsaival látja el a kíváncsiakat, majd egy-egy jellegzetes agyatlantiszi ország történeteit olvashatjuk el, iletve többször találkozunk Anti bácsi dalainak pontos szövegével, és a Laár pour Laár társulat előadásaiból ismert jeleneteket, illetve a társulat tagjait is viszontláthatjuk. A mű alcíme sem véletlen, végre képregény formájában is élvezhető Az ember tragédia című alkotás. Akinek pedig mindez nem lenne elég, ha még nem fáradt bele az olvasásba és a kacagásba, annak javasoljuk, hogy aktivizálja magát, mindjárt próbálja is ki a recepteket, amelyeket a „nő elvesztésére” ajánl a szerző. A siker nem marad majd el! ■ Aamii&milSl. Az ember tragediáns»»*»*«! " Dolák-Saly Róbert outM-mytm.m gumiverzuma jgL, Európa Könyvkiadó **■» 2009 WWW.MAGYARHIRLAP.HU Két nemzedék harca egy elveszett világban APÁTI MIKLÓS Sarkadi Imre újságíróként kezdte a szakszerű betűvetést, ismerkedett az országgal, az „édeni demokrácia” esztendeiben hitt abban, hogy a világégés után olyan béke következik, amelyben érdemes élni, alkotni, cselekedni. Rákosi despotizmusa idején is jó érzékkel látta át: íróként többet mondhat el az országról, az emberekben dúló háborúkról és csatavesztésekről, mint a rotációs papíron. Az Elveszett paradicsom arról is beszél, hogy a hatvanas évek Magyarországában lehet ugyan élni, a kimagasló tehetségek akár szemmagasságig is kimagasodhatnak, de tovább nem. Az Újpesti Színház rendezője, Dózsa László és társulata alázattal, szeretettel nyúlt Sarkadi darabjához, bíztak a mű erejében, nem választottak olyan eszközöket, amelyek szétfeszítenék e meditatív, önelemző játék kereteit. A díszlet (Kővári Magdolna) szinte pontosan olyan, amilyennek Sarkadi megálmodta: olyan tér, amelyben minden egy helyen van, ami a munkához és az élethez kell, hiszen az öreg Sebők hetvenöt évesen is aktív, derűs, munkálkodó. Van itt egy normális asztal, egy normális ágy, egy normális locsolókanna, néhány normális pálinka. Ebbe a normalitásba érkezik meg Sebők fia, Zoltán, az agykutató, aki számolatlan szórja a pénzt, hajszolja a szerelmet, mintha tudná, hogy a végzete elől úgysem menekülhet. Szeretője van, aki terhes lesz tőle, az asszony el akarja vetetni a gyereket, és Zoltán, noha az agyakat szokta kutatni, vállalja, hogy elvégzi a tiltott műtétet, s az asszony meghal. Ezért bizony nem csak holmi lelkifurdalás, de börtön jár. Mindez a függöny felgördülése előtt történik. Tényleg, mi történik? Medveczky Attila interjújában (Függetlenség) Czvetkó Sándor ekként elemzi saját szerepét (Zoltán) és a darabot: „Látunk egy tudós apát, aki hangyaszorgalommal gyűjti a tudást egy életen át. A fia épp az ellentéte. Lángoló, kirobbanó tehetségű kutatóorvos. Öntörvényű zseni. Aki nem tud mit kezdeni a tehetségével, a megszerzett javait, szerelmeit, mindent elherdál. Belőle hiányzik valami. Bevallása szerint is a kitartás, a hit. Tékozló tehetség. Az ilyen embert előbb utóbb utoléri a végzete. Utolérte, így indul a darab. Zoltán embert öl. Orvosi műhiba. Hosszú börtön vár rá. Az apjával akarja tölteni utolsó napjait. Az előadásban apa-fiú, a kétféle világnézet csap össze a lét alapvető kérdéseiről. És ebben a kilátástalan helyzetben találja meg Zoltánt az igaz szerelem Mira személyében. Mi tegyen? Életben maradjon vagy eldobja az életét? Vállalja-e a börtönt, vagy az öngyilkosságba meneküljön?” Ennél tömörebben nehéz lenne elmesélni Sarkadi Imre darabjának tartalmát, divatosabb szóval, üzenetét. Sarkadi Imre jól játszható szerepeket írt, ezt tanúsíthatja Kállai Ferenc, Cserhalmi György, Törőcsik Mari, de tanúskodhatna az író mellett Gábor Miklós vagy Páger Antal is. E daliás nevek elősorolása jelzi, hogy Sarkadi darabját szerették a színészek, a nézők, ha jól emlékszem, legutóbb Sopronban adták, sikerrel, 2000-ben. Itt, Újpesten Czvetkó Sándor lendületes, szenvedélyes, önmarcangolását közszemlére tevő alakítása mellett Miraként Szentpéteri Eszterben gyönyörködhetünk, aki a fiatal, Erdélyből átrándult leánykát adja alázattal a szerep iránt, romolhatatlan kedéllyel hisz abban, hogy Zoltán iránt érzett szerelme megőrizhető, akár a hosszú börtönévek után is. Kolozsvári édesapjának szerepében Harmath Albert kreál magának derűt fakasztó, remek kabinetalakítást, munkásmozgalmi dalokat kurjongat, Kádár hangját utánozza, de ez már aligha Sarkadi stílusa. Az előadás legvitathatóbb pontja Harsányi Gábor öreg Sebőkje. A hetvenötödik születésnapját ünneplő tudós apa egyszerűen szólva nem az ő szerepe. Az öregkori kópéságot jól hozza, de a bölcs rezignáció még nem az ő világa. Ahhoz tényleg meg kell majd öregedni, adja a jóisten. A darab erejét és az újpesti közönség szeretetét mutatja, hogy így is sikert arat. ■ Zoltán (Czvetkó Sándor) és Mira (Szentpéteri Eszter) kettőse FOTÓ: BURGER ZSOLT A magyar dráma nagyjainak nyomában Nézve az újpesti társulat előadását, a lelkes premierközönséget, eltöprenghetünk azon, fel tudjuk-e támasztani Sarkadi Imrét, s vele mindazokat a magyar drámaírókat, akiket mostanság nem trendi előadni. A hetvenes évek fenegyerekeire viszszaemlékezve elmondhatjuk: Zsámbéki Gábor, Székely Gábor nem röstellt a színházában Sütő Andrást, Örkény Istvánt, Kertész Ákost játszani. Hol vannak ma a jó kis Szakonyi-, Gyurkovics-, Páskándi-, Csurka-darabok? Mire várnak a színházak mai géniuszai? A félmúltat éppúgy nem lehet végképp eltörölni, mint a munkásmozgalmi indulóban a múltat, a befejezettet. A színpad szószék is, nem csak a vigalmak terepe, a táncos lábak alázatos elviselője. Morális válságban élő országban is van morális színház, amely él, létezik, hat. A néző kíváncsiságára alapozva a színház képes bemutatni, hogyan jutottunk ide, mi az, amit magunkkal cipelünk, s mi az, amit el kellene végre dobnunk. A színházak közös felelőssége oszthatatlan. ■