Magyar Horgász, 2003 (57. évfolyam, 1-12. szám)
2003. november / 11. szám
Dunai ki. Érdekességként feljegyeztem néhány augusztus végi adatot: a Visegrád feletti 13 deciméternyi gázló 1100 méter hosszan 80 méterre szűkítette a hajózóutat; Vácnál mindössze 12 decimétert mértek; az Árpád-híd feletti 1652,5-51,8 folyamkilométerszelvényben 700 méter hosszan, 100 méter szélességben alig 12 dm a gázlószint, s még Ercsi felett alakult ki egy tizenhárom deciméteres gázló. SZOKATLAN TEREPEKEN EREDMÉNYES HORGÁSZAT A Duna a júliusi kánikulában kezdett igazán apadni. Néhány megtorpanást követően augusztus derekán lehetett arra számítani, hogy rekord közeli kisvizek alakulnak ki, és soha sem látott terepek kerülnek napvilágra. Hogy e ritka látványban részesülhessek, hol horgászbottal, hol pedig csak fotómasinával vágtam neki Duna-parti gyalogtúráimnak. Lágymányos. A Kopaszi-gát augusztus végére mutatta meg igazán, micsoda süllőző terepeket rejt. Lángokat fogó sarkantyúit buzgón feljegyeztem. A Lágymányosi- és a Petőfi-híd között mindkét oldalon sivárnak tűnő kőrézsű szakad egyre meredekebben a mederbe, néhány ígéretes sarkantyúját azonban megjegyeztem. A Műegyetem előtt két kanális ontja derítetlen mocskát a Dunába. A horgászberkekben a ,,nagybüdös” elnevezésű kiterjedt deltát építette az idők folyamán, s talán, mert nem túl mély vizek ölelik, ottjártamkor senki sem horgászta az egyébként népszerű helyet. A másik dús illatú kanális a „kisbüdös”. Inkább a hozama kisebb, a bűze viszont döbbenetes. Főleg az ötvenes-hatvanas években horgásztam sokszor e faszkóiról elhíresült területet, ám most csodálkoztam el igazán, milyen meredeken szakad alá kőrézsűje. Igazi haltartó, mégsem horgászták. Talán a hétköznap miatt? Hosszú „szögpart” a Szabadság-hídig. A Gellért-kifolyó csak csordogál, a fürdő meleg vize viszont egy előmeredő csőből buzog. A szemre is érdektelen területet újabban kevesen horgászszák. A Szabadság-híd felett előbukkant az úgynevezett „ínség-szikla”. A közmondás úgy tartja, ha a szikla napvilágot lát, ínséges esztendő következik. A spiccén két alak „gubizik”, beszakadt horgokat, ólmokat gyűjt. A csövesektől hemzsegő lánchídi „lépcsőházakat” elhagyva újabb frekventált területre, a Batthyány-téri „középső" kanális fölé kerültem. Fölé, merthogy a magaspart alatt ontja zavaros vizét az amúgy meglepően tiszta, alig opálos Dunába. Bűze vetekszik a Műegyetem mellettiekével, alant mégis három elszánt pecás. Megfigyeltem, leereszkedésük a több méter magas kőfalon akrobatikus mutatvány. És fognak ám! Hol jókora márnát, hol pedig kapitális dévért fáraszt valamelyikük. Mekkora halak lakják ezt az áldott Dunát! Ilyenkor látja az ember. Gyaloglásaimat egy kis budai horgászattal szakítom félbe. Szeretek magányosan süllőzni, ezért a Lukács-fürdő kifolyója feletti rézsűkövezést vallatom wobblerjeimmel. Magányosan? Ugyan kérem, hol itt botlok egy lepihenő hajléktalanba, hol oda készül valaki. Hiába, esteledik. Na mindegy, süllőzök. Sarkantyúról-kosarokra vándorolva próbálgatom csakis felúszó fahalacskáimat. Félúton a „meleg víztől” egyelőre semmi. A kifolyó alatt egy szürkületi balin lep meg vad rávágásával. Jó hal, a süllő mellé bilincselem. Tovább lépnék, csaknem ráhágok egy alvó szerencsétlenre. Na ebből elég. Felkaptatok a rakpartról. Margit-híd. Tele horgásszal a Margitsziget nyúlványa. Fotózom. Bámészkodók beszélik: tegnap fogtak itt egy szép harcsát, meg süllőket. A Bem József téri kanálisnál este barátaim megerősítik a hírt: kilenckilós volt a harcsa, a horgászboltos Gyuszi látta - meséli Ratulovszky Péter, miközben szép sügért akaszt gébszeletre. Odébb fárasztanak valamit. - A Zsolti dolgozik - azonosítja be Péter. Futás a nehéz terepen. Köszöntöm, s kérdezem, fotózhatom-e? - Hát persze - válaszolja udvariasan. A szép őszi estén öcsém meséli: - A Czuczor tegnapelőtt harcsával viaskodott, sajttal akasztotta a Rác-fürdő kifolyójánál; a hal belehúzott a mellette horgászó Dénes celgjába, s immár együtt fárasztották; egyszer felhalványlott a bajszi, de aztán nekiiramodott, s képzeld, kiakadt a szájából a horog! Errefelé így születnek a legendák! Szeptember 10. Párcentis áradást követően megint apad a Duna, ma Budapestnél éppen 64 cm. Lesétálok, körülnézek, mi a helyzet, fogják-e a halat? A fotómasina! - jut eszembe. Á, most már nem megyek vissza érte. A Margit-híd feletti büdös kanális deltájában horgászember, kezében hajladozó botja. Segélykiáltás: - Nagy halat akasztottam, jöjjön segíteni! - Futólépésben ereszkedem alá. Az erősen védekező hal megmutatja magát: kapitális kecsege. Próbálom meríteni, de a horgász végül is maga szákolja meg gyönyörű halát. Na ezt nem hagyhatjuk enynyiben, futok haza a fényképezőért és a mérlegért. A közelben lakom, hamar megjárom. Mérem: pontosan 3,98 kg. Aztán fotózom. A horgász Nyíri Krisztián, Soroksárról. Cafat-gébbel fogta kecsegéjét az öszszeszűkült Dunából, s hozzá még egy jó márnát. Ehhez csak gratulálni lehet. HUNYADY ATTILA Ördögárok. A főváros horgászhelyeinek csúcsa. Sarlóként messzire nyúló végét sokan horgásszák. A meder kövein bukdácsolok. Többkilós dévérek, kettes körüli faszkók és márnák fogásának vagyok a szemtanúja. Amíg csak bámészkodók, s ámntélkodok, eltűrnek, gyanakodva figyelik A Margit-hídnál tetőzik a Duna Egy szép dunai sügér azonban, amint előkotorászom a fényképezőgépet. Erre bemozdul egy tagbaszakadt terepruhás, s futólépésben vagyok kénytelen távozni. Bosszúból felkapaszkodtam az Erzsébet-hídra, onnan aztán nyugodtan fotózhattam az elvetemült pecásokat. ► 26