Magyar Idők, 2018. december (4. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
16 LUGAS Hívd Marent! Ozsda Erika Régebben éjszaka a fiatal lányok az utcán a süket telefonba beszéltek. Úgy csináltak, mintha valakivel társalognának. Ma már nem kell eljátszaniuk. Egy hölgy - Molnár-Csiki Maren -, a Hazakísérő Telefon nevű szolgáltatás magyarországi meghonosítója várja a hívásukat. Kezdeményezése egyre népszerűbb, ugyanis megoldást kínál azoknak, akik félnek éjszaka egyedül hazamenni, és nagyobb biztonságban érzik magukat, ha útközben beszélgethetnek valakivel. Maren a bemutatkozás után megkérdezi, hogy a hívó szeretné-e megadni a telefonszámát, a tartózkodási helyét és az úti célját. Ha azt akarja, hogy kövesse az útját, akkor beszélgetés közben a Google Maps segítségével figyeli, egészen addig, amíg biztonságban hazaérkezik. Szükség esetén segítséget küld, ha kell, azonnal értesíti a rendőrséget. Útkövetés nélkül is igénybe lehet venni a szolgáltatást, ha az illető úgy kívánja, inkognitóban is maradhat. Semmilyen adatot nem kötelező megadni, bár vészhelyzet esetén jól jöhet. Mindig figyelmezteti a telefonálót, hogy ne feledkezzen bele a beszélgetésbe, legyen körültekintő. Útközben többször megkérdezi, minden rendben van-e. A támadókat nem tudja megakadályozni, de lehet, hogy elriasztja őket, ha látják, hogy az egyedül sétáló nő kapcsolatban van valakivel a mobilján. A Hazakísérő Telefon ötlete Stockholmban született, ahol a rendőrség önkéntesekkel működteti a vonalat. Maren két évvel ezelőtt Németországban látta azt a rövid tévériportot, mely arról szólt, hogy néhány éves kihagyás után Berlinben újraindították a szolgáltatást. Nagyon jó ötletnek tartotta. A Hazakísérő Telefont tavaly november 15-én indította el azzal a szándékkal, hogy társaságot, támaszt, biztonságérzetet nyújtson azoknak, akik kénytelenek éjszaka egyedül útra kelni, és nem szeretnék a családtagjaikat, ismerőseiket felkelteni. Volt két mobiltelefonja, létrehozta a közösségi oldalát, később pedig saját honlapját. Eleinte bizalmatlanok voltak az emberek. Joggal. Ha valaki veszélyben érzi magát, miért adná ki egy idegennek az adatait? Ezért Maren nyilvánossá tette az útlevelét és az erkölcsi bizonyítványát. Miután idén januárban az egyik rádió reggeli műsorában, később tévériportokban is szerepelt, a közösségi oldalakon egyre többen osztották meg a hírt. Munkájáért sok jó visszajelzést kapott. Megérdemli. A saját pénzéből indította a szolgáltatást, és ingyen dolgozik. Annak ellenére, hogy az ötlet mindenkinek nagyon tetszik, nehezen talál önkénteseket maga mellé. Marennel bárki bármiről beszélgethet, nem csak magyarul, angolul és németül is. Azt, hogy milyen helyzetben hívják fel, illetve hogy útközben miről folyik a szó, a titoktartás miatt homály fedi. Maren jó emberismerő. Szabadidejében bűnügyeket tanulmányoz, a szexuális sorozatelkövetők tettei, motivációi, a bűncselekmények pszichológiája érdekli. Már a hangból is sok mindenre tud következtetni. Volt, aki kíváncsiságból hívta fel. Egy fiatal nőben megszakításokkal, de több órán keresztül tartotta a lelket. Vészhelyzet miatt eddig még nem kellett értesítenie a rendőrséget, ilyen Berlinben sem történt. Előfordult, hogy meg kellett szakítania a beszélgetést, mert az illető csak szórakozni akart vele. Ilyenkor gyorsan elbúcsúzik, nem pazarolja a perceket. Novembertől a meghatározott időben ingyenesen hívható zöld számot - 06-80/442422 - a VCC Live Hungary biztosítja, havi tízezer ingyenes perccel és virtuális telefonközpont használatával. Tavaly az első két hónapban senki nem kereste Marent. Mióta ingyenes számon lehet tárcsázni, azóta megugrott a hívások száma. A fapados kezdeményezés egy év alatt alapítvánnyá nőtte ki magát. 2018. december 29., szombat TÁRSASJÁTÉK - December 29. a magyar kártya napja Tükörkép Jánoska Antal kártyagyűjtő, -kutató Talán nem könnyelmű kijelentés minden idők legnépszerűbb szabadidős elfoglaltságának nevezni a kártyázást. Napjainkban is tízmilliók ülnek a kártyaasztalokhoz. A lehetőség sokféle: közösségformáló társasjáték, jövőlesés, szellemi sport, ismeretterjesztő és mulattató gyermekjáték, szemfényvesztés, magányos türelemjáték vagy éppen a szerencse hajszolása az időtöltés célja. Emellett figyelemre méltó maguknak a játékkártyáknak a sokoldalúsága is. A hat évszázad alatt létrehozott, tízezernyi grafikával díszített műtárgyak gyűjtésére a témára szakosodott múzeumok működnek világszerte. A német sorozatjelű játékkártyák egyike a lapjain Schiller Tell Vilmos című drámájának alakjait és epizódjait idéző, nálunk magyar kártya néven ismert típus. Eredetéről és históriájáról számtalan tévhit kering a történeti irodalomban is. Svájci eredetről írnak, holott Helvéciában soha nem gyártották, nem ismerik. A Teli-kártya gyártási tilalmát, a meglévők elkobzását emlegetik, illetve a népszerűség okaként a Habsburg-ellenes tartalmat. Ezek a torzítások a XX. század szüleményei, ilyen hírrel nem találkozunk korábban. De valójában honnan is ered a „magyar” kártya? Baden bei Wienben, a Rollettmuseum kiállításán láthattuk 2018 májusában azt a kilenc kártyalapot, amelyet 1830 előtt készített ismeretlen bécsi metszetkészítő. Itt szembesültünk a „magyar kártya” motívumainak előzményével. A kártyaképek mintájául korabeli színházi jelmeztervek szolgáltak. Az alsó és felső lapokon Geszler, Rudenz, Tell és Reding egész alakos rajzát, az ászokon pedig az évszak-allegóriákat látjuk. Része volt ez a kor Schiller-kultuszának, amikor a hagyományos kártyaképek mellett divat lett különleges játékokat színművek, operák, legendák szereplőivel is megjelentetni. Az 1830-as évek Pest-Budáján tucatnyi kártyafestő dolgozott. Portékáik kelendőnek bizonyultak a polgárosodó, játékos kedvű városban. 1835 körül Schneider József és Chwalowszky Ödön kártyafestők - elsőségük aligha dönthető el - bécsi minták alapján „kétfejű német kártya” néven kezdtek gyártani új, tükörképes játékot. Schiller drámájának szereplőit festették a A Chwalowszky- és Schneider-kártyák ász lapjai, 1835 kört a figurás lapokra, míg a számos kártyákra vár- és tájképek, illetve a színmű cselekményére utaló rajzok kerültek. Ekkor még 36 lapból állt a kártyacsomag. (A piros VI-on a legendás almajelenet látható. A kártyacsomag lapjainak száma hamarosan 32-re csökkent, így a VI lapok is eltűntek.) A praktikus újdonságnak számító tükörképesség olyan sikert aratott, hogy hamarosan más kártyakészítők is gyártani kezdték változatlan motívumokkal. Svájci, helvét, kétfejű vagy dupla német és Doppeldeutsche lett a kártya neve, és csak a századfordulón jelent meg a „magyar kártya” felirat a csomagolásokon. Így is három évtized kellett a korábban magyar kártyaként ismert egyalakos „soproni képes” kártyák lecseréléséhez. Az 1860-as években bécsi metszetkészítők osztrák kártyagyárak megbízásából rajzolták meg azokat a típusváltozatokat, amelyekkel ma ultiznak, snapszereznek és makaóznak. A XIX. század második felétől a Teli-kártya elsődleges használati helye a soknemzetiségű Monarchia lett. Budapesten magyar kártya, Bécsben Doppeldeutsche a neve, és Ausztriában is anynyira kedvelt játékszer, mint nálunk. Zsoldos Benő 1975-ben angol gyűjteményben találta meg a Schneider József pesti kártyafestő által kiadott, akkor első ismert példánynak tekintett „Teli-kártya” 23 lapját. Ezt a körülményt használta fel a Pató Pál Párt és a Magyar Talon Alapítvány. Felkutatták Schneider műhelyének helyét, és 1996-ban emléktáblát helyeztek el a Kazinczy utca 55. számú ház falára az Erzsébetvárosban. (Wichmann Tamás vendéglője működött az épületben 2018 júliusáig.) December 29-ét a magyar kártya napjává nevezték ki, itt találkoznak minden esztendőben a kártyajátékok barátai. Az idő múlásával tudásunk is korszerűsödik. Eddig nem ismert műtárgyak kerültek látókörbe. (A Chwalowszky-kártyákból például három példányt találtunk az 1835-1845 közötti évtizedből.) Az új keletű publikációkban pedig a korábbinál pontosabb adatokat olvashatunk, amelyek megtisztítják a tévedésekkel, torzításokkal terhelt kártyatörténelmet. Az egykori Schneider-ház ma üresen áll. Kultúrtörténeti és idegenforgalmi szempontból is szerencsés lenne a Magyar Kártya Házának létrehozása, ahol méltó otthonra lelhet a közös közép-európai kártyakultúra gyöngyszeme. Kultikus, interaktív tér, benne kártyagyártó műhely, archívum, könyvtár, kiállító- és játszóhely. Nyugdíjas : Terján Nóra Jézus úristen, te megvesztél? Dehogy akarunk menni valahová! - csattan fel az egyik barátom, amikor óvatosan érdeklődni próbálok arról, hogy ugye tuti nem az lesz szilveszterkor, hogy a csendes, házibulinak csak jó szándékkal nevezhető eszem-iszom átcsapjon belvárosi szórakozóhelyeken végigszáguldó ámokfutásba. Rendben, akkor egyetértünk, hiszen Budapest az év utolsó napján már a reggeli órákban úgy fest, mint egy szomorú vécécsésze, a fölé hajoló részeg, petárdázó fiatalok és bulituristák hordáinak bázisa. Az úgynevezett Y generáció szórakozási szokásait boncolgatja a New York Post nemrég megjelent cikke, amelynek címét talán úgy lehetne lefordítani, hogy „a lustaság nagyszerű generációja”. Az írás ennek a nemzedéknek a társas szokásaira utal: a nyolcvanas évek közepe és a kétezres évek között született fiatalok ugyanis lényegesen kevesebb időt töltenek személyes érintkezéssel, ellenben sokkal többet használják az okostelefonjaikat, és sokkal több úgynevezett streamelt, azaz online nézhető tartalmat fogyasztanak, mint az idősebbek. Alá tudom írni: bizony a mostani késő húszas, kora harmincas generáció tagjai az új nyugdíjasok. Egyre többet töltjük az időnket otthon, ahol nem kell feleslegesen megjátszanunk magunkat, és képesek vagyunk nemet mondani a nemkívánatos meghívásokra, összejövetelekre. Netflix and chili, azaz Netflix és lazulás, száraz november, na meg a mémnek két paplan alatt békésen fekvő macskáról, alatta a következő felirattal: párkapcsolati célok. Végtére is a bulik távlati célja régebben is ugyanez volt, nem? A közvélekedés szerint ma már csak a kretének ismerkednek klubokban, csajozni pedig a vécén ülve is lehet egy halom válogatott okostelefon-applikációval. Kicsit olyan, mintha a technológiai vívmányok mind a bulizás ellen buzdítanának. Vajon hová tűnt a kétezres évek óriási partiőrülete, amikor a közösségi oldalak hajnalán gátlástalan bulifotókkal tapétáztuk ki virtuális üzenőfalainkat? Egy friss kutatás szerint már a legfiatalabbaknál is szinte népbetegségnek számít a kimerültség, a húszas-harmincasoknál pedig minden második embert érint. A reggelig táncolás helyett tehát maradnak a filmmaratonok, a zsúfolt szórakozóhelyeket pedig felváltják a családias és/vagy egyedi hangulatú kocsmák és bárok, ahol talán még beszélgetni is lehet. Szilveszterkor inkább elmenekülünk a városból a fűtött nyaralóba vagy kulcsosházba, hogy nyugiban lehessünk együtt a barátainkkal, vagy ugyanezt házibulikban tesszük, de az sem ritka, hogy otthon pezsgőzve köszöntjük az újévet. Persze az is lehet, hogy csak mi változtunk. Érettebbek lettünk, és már nem érezzük a kényszert arra, hogy mindenáron kimozduljunk, a nyolc óra alvásigény pedig fontosabb, mint a reggelig tartó céltalan csatangolás a hideg éjszakában. Néhány éve még ciki volt nemet mondani egy társasági eseményre, hiába éreztük előre, hogy pocsék lesz, ha öszszeszorított foggal is, de megpróbáltuk jól érezni magunkat. Magyarországra az elmúlt évtizedben gyűrűztek be igazán a nyugati turisták diktálta szórakozási trendek, amelyekből mára a legénybúcsús őrjöngés maradt a Király utcában. Egyértelműen látszik, hogy nem akarjuk követni ezt a vonalat, mégis: a kiábrándulás a szórakozóhelyekből, a kiüresedés tapintható. Talán csak átmenetileg, hogy felváltsa valami sokkal jobb.