Magyar Ifjúság, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-30 / 48. szám
Talán színésznőről még soha annyit nem írtak össze, mint Brigitte Bardotról, és talán soha olyan keveset nem tudtunk még egy emberről, mint róla. Ha igaz, amit a francia magazinok állítanak, hogy havonta 10—12 millió szóban foglalkoznak vele a nagyvilágban, akkor azt kell mondanunk, hogy kétségtelenül a filmtörténet eddigi legerősebb sztármítosza, mesterségesen kialakított legendája, amelyben ma már azok sem látnak egészen tisztán, akik mítoszát megalkották és elterjesztették. A legendák homálya újabb homályokat szült. A mítosz szerzői elvesztették ellenőrzésüket saját mítoszuk felett... Ma már az emberek csak a mítoszok hősét ismerhetik, így a sok kitalált, vagy félig igaz történet mögött valamiféle igazságot felkutatni nem könnyű, épp ezért ezúttal rövidebben mondjuk el Brigitte Bardot életét, rövidebben, de arra törekedve, hogy többé-kevésbé megbízható adatokat tudassunk az olvasóval. Párizs előkelő negyedében, Passyban született, 1934-ben, valószínűleg szeptember 28-án. Szülei gazdag emberek. Louis Bardot, ipari mérnök, egy nagy kapacitással trolgozó folyékony oxigénüzem tulajdonosa, amely alkalmanként más vegyi anyagokat is előállít. Az édesanya, Anne-Marie Bardot, Párizs egyik leghíresebb, legjobban menő divatszalonjának tulajdonosa. Brigitte és húga. Milanou, jó és jobb nevelőnők felügyelete alatt a gazdag és nagyon elfoglalt emberek gyerekeinek életét élte: a ház igazi uraiként csináltak, amit akartak. A rendkívül előkelő és drága Hat- temer magániskolába jártak és Brigitte hét-, Milanov pedig már hatéves korában Madame Bourget, a neves táncpedagógus felügyelete alatt táncolni tanult. Később Borisz Knyazev, a párizsi Nagyon-ra híres balettmestere és koreográfusa keze alá kerültek. A két kislány ezzel egyidőben zenei tanulmányokat is folytatott. 1947-ben a ti ELMONDUNK EGY ÉLETET zenhároméves Brigitte kitüntetést kapott a párizsi konzervatóriumban, mert különösen szépen zongorázott és művészien hegedült. A nyarakat a francia burzsoázia előkelő és kedvelt fürdőhelyén, Saint Tropezben, a családi vitában töltötték, és a „Soeur-Bardot”-t, a Bardot-nővéreket a francia nyár igazi Aranypartján mindenki ismerte. Ez a rendkívül látványos, de teljesen üres életforma — Brigitte későbbi személyi titkára, Alain Carré emlékezései szerint — elégedetlenséggel töltötték el. „Szüleim sznobnak akarnak nevelni” — írja naplójába 14 éves korában. —„Én pedig érzem, hogy hatalmas erők feszülnek bennem, s tombolnak céltalan, pedig bizonyos, hogy ezeket valamire fel lehetne használni.” Anne-Marie Bardot, Brigitte nyugtalanságát látva, elhatározta, hogy lánya segítségére siet. A legkézenfekvőbb megoldást választotta. Valószínűleg távolabbi céljai érdekében, beleegyezett, hogy egy üzletfele és barátnője kérésére Brigitte a legnépszerűbb francia divatlap, az „Elle”, „Fiatal lányok” rovatában manökenként ruhákat mutasson be. A ruhákat saját szalonja szállította, és Madame Bardot alighanem azt remélte, hogy a bemutatók révén nagyobbik lánya előbb-utóbb kedvet kap és bekapcsolódik majd a divatszakmába. Az első Brigitte Bardot fénykép 1949. március 19-én jelent meg az „Elle”-ben, valamelyik belső mellékletben, egész oldalas nagyságban. Néhány hónappal később, 1950 áprilisában, újabb képek készültek, és ezek közül az egyik, 1950. május 8-án, az „Elle” címlapján látott napvilágot. Brigitte Bardot későbbi világsikerét ez a fénykép alapozta meg. ✓. Történt ugyanis, hogy Marc Alegret felfigyelt az „Elle” címlapján látható leányra. Mivel éppen főszereplőt keresett „Les Lauriers Sont Coupés” című, egyébként később soha el nem készült filmjéhez, szólt első asszisztensének, Roger Vadim Plemjannyikovnak, hogy keresse elő ezt a „címlap-leányt”, és készítsen róla próbafelvételeket. 1950 májusának végén Brigitte Bardot életében először állt filmfelvevőgép elé. A szülők ellenezték az egész vállalkozást, Roger Vadim Plemjannyikov pedig elkeseredetten tapasztalta a vetítőben, hogy a felvétel és Brigitte használhatatlan. A fiatal lány azonban, úgy látszik, célt és értelmet talált a benne feszülő kihasználatlan energiákhoz, mert váratlanul ragaszkodónak bizonyult a mozgóképek művészetéhez. Vadim rövidesen felismerte a kínálkozó, hatalmas lehetőséget, és gyakrabban kezdett eljárni a Bardot-családhoz. Amikor azonban érezni kezdte, hogy nem látják elég szívesen, a városban találkozott Brigitte-tel, akit rávett, hogy hagyja félbe tanulmányait és legyen a felesége. A fiatal rendezőasszisztens úgy látta, a világ ideálok hiányában szenved. A film a tizes években megteremtette a világ új hőseit és bálványait, a sztárokat. De az első világháború után ezek letűntek. Helyüket a „végzet asszonyai”, az erősen romantikus szemléleten alapuló vampok foglalták el. Azonban a vampok ideje is lejárt, amikor Greta Garbo feltűnt, s az ,,isteni svéd” a filmvilág csillagai között egy ideig az egyeduralkodó szerepében tündökölhetett. A második világháború azonban újabb ideálokat követelt, és megszülettek a pin-up görlök, akik határozottan feszülő bájaik segítségével a „hazát” jelentették az első vonalban harcoló katonáknak, és a filmvászon mesés álomvilágában mozogva, táncolva, énekelve azt tudták adni a frontharcosoknak, amire leginkább szükségük volt: a holnap világának illúzióját, a holnap világáét, amely a győzelem után „mindenki számára“ elérhető lesz. Vadim azt állítja, hogy a pin-up görl a váltó a filmművészet vonata alatt, bizonysága annak, hogy a film a szellem művészetétől a testi örömök művészete felé fordult. A pin-up görlök egyenes leszármazottai, utódai a sex-bombák, ezeket azonban az emberek hamar megunják, mert a példátlan méretű, állandóan feszülő keblek és más idomok ostoba arcú, érdektelen tehetségű sztárokkal járnak együtt. A világ megváltozott: a női egyenjogúság itt lassúbb, ott gyorsabb térhódítása már nem teszi többé lehetővé a „végzet asszonyaidnak felidézését, inkább a régi, múlt századi „örök nő”, „örök nőiség” mítoszának újjáélesztéséhez kedvez. Ehhez — jelentette ki Roger Vadim Plemjannyikov — a lehető legegyszerűbb utat kell választani, a nyílt érzékiségét, amely már annyira kipróbáltan tért hódított a múlt század 80-as, 90-es éveiben. A közönségnek — ez majdnem bizonyos — az érzéki, fiatal nő típusa kell. Roger Vadim Plemjannyikov fiatal menyasszonyának személyében és személyével kívánta megformálni ezt a hősnőt. Ehhez azonban teljesen át kellett alakítania a lány egyéniségét és külsejét. Ez nem okozott problémát, Brigitte Bardot mindenre kapható volt... A fiatal asszisztens két filmben is („Normandiai zug”, „Marina, fátyol nélküli lány“ — 1952) egy-két szavas statisztálásokra ajánlotta be jegyesét, majd 1952 december 20-án, hatalmas sajtókampány közepette, feleségül vette. Nyomban ezután újabb széleskörű propagandahadjáratot indított, mindenfelé Brigittet, és rajta keresztül önmagát reklámozta és ezzel tíz további filmben szerzett neki — majdnem teljesen jelentéktelen — szerepeket. De a mind gyakrabban megjelenő képek és kommünikék alatt már ez állhat: „Mlle Bardot tizenharmadik filmjében ezt és ezt a szerepet alakítja...” A világ azonban még ennek ellenére sem érdeklődött különösebben Brigitte Bardot iránt. Mégis az állandó statisztálás, a kis szerepek eljátszása közben, a sajtón keresztül kezdték megismerni, megszokni a nevét. 1952—56 között a „felfutás éveiben”, Brigitte Bardot még nem sztár, pedig Angliában ekkor már eljátszotta első filmfőszerepét is („Doktor a tengeren” — 1955.). Ezután Itáliában és Angliában forgatott majd amikor két esztendei hajsza után, 1956-ra. Roger Vadim Plemjannyikov végre össze tudott szedni annyi pénzt, amennyi elég egy film elkészítéséhez, saját forgatókönyvéből hozzákezdett az .....És isten megteremtette a nőt” című filmjének felvételéhez, amelyben első ízben sikerült valóra váltania álmait, elképzeléseit. A film a pornográfia határait súrolta, és a franciáknak nem nagyon kellett. Az első hat hónapban összesen csak 200 000 dollárt hozott vissza előállítási költségeiből, és belföldön már eladhatatlannak bizonyult. Vadim Plemjannyikov a kétségbeesés és teljes összeomlás szélén állt, a film megalkotása 300 000 dollárjába került. De ekkor a filmet megnézte egy amerikai filmforgalmazó és megvette. Soha külföldi film még nem jövedelmezett annyit Amerikában, mint ez: 8,5 millió dollárt! Brigitte Bardot egycsapásra sztár lett az Újvilágban, és ez Vadim Plemjannyikov számításainak helyességét bizonyította. Film filmet követ életében, de ekkor bekövetkezett a művészvilágban gyakori tragédia. A korábban többnyire közömbös alkotó valóban beleszeretett alkotásába, mégpedig éppen akkor, mikor az alkotás, az új sztár, önálló életet kezdett élni, és eltávolodott teremtőjétől. Brigitte Bardot megtalálta, felismerte az utat, amelyen tovább kell haladnia és sok próbálkozás, áldozat, tanulás és szervező munka után, egyedül kívánt érvényesülni rajta... Amikor, 1957. december 6-án, kimondták válását, nem váltak el haragban. Roger Vadim Plemjannyikov azonban — talán sértett férfi hiúságéban — odáig jutott, hogy második feleségéből, Anette Stroybergből megpróbált egy második Bardot-t csinálni, majd az angol Gillian Hillsből egy harmadikat. A típus ugyan azonos lett, de Roger Vadimnak — ekkoriban már csak így hívták — rá kellett jönnie; csatát vesztett: a világ ugyanazt a dolgot csak egyetlen egyszer hajlandó megvenni. Másik két kísérlete — bár nem végződött teljes kudarccal — lényegében sikertelen maradt. Sem Stroyberg, sem Hills nem lett „igazi” világsztár. Huszonötödik és harmincötödik filmje között. 1958—59-ben, Brigitte Bardot arra törekedett, hogy valami olyan szerepet alakítson, amelyben művészi képességeiről is számot adhat. Ezért örült a „Babette háborúba megy“ című filmnek, amelyben hálás szerepet kapott. Alakítását dicsérte a kritika, s az a korábbi szerepléseihez képest valóban jó is volt, a fám sikert aratott. Forgatás közben találkozott Jacques Charrierral- A partnerek az életben is egymásba szerettek és rövidesen a valóságban is lezajlott az esküvő. Egy esztendővel később kisfiúk született, Nicolas Charrier, aki ma édesanyjával él.é s Brigitte Bardot Franciaország ma legjobban fizetett színésznője, aki 1959 óta saját produkciójában készíti filmjeit, amelyekkel évente 5—6 millió dollárt is megkeres (a forgalmazás hasznának egy része is az övé!), karrierje csúcspontján meghasonlott önmagával. Elvált Jacques Charrier-től Azután állítólag szerelmi bánatában, mások szerint lelki okokból, ismét mások szerint csupán csak reklámból öngyilkosságot kísérelt meg, és valóban csak az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. 1961-ben Brigitte Bardot már a világ második leghíresebb színésznője, nevét mindjárt Elisabeth Tayloré után emlegetik. Henry-George Clouzot rendező ekkoriban rábízza „Igazság” című filmjének női főszerepét. Újabb reklámhadjárat következik. A film jelentős sikert aratott, Brigitte valóban színvonalasan játszik benne — a mértékadó francia kritikák azonban még mindig úgy vélték: „Sajnos ebben a filmben sem sikerült eldönteni, hogy hol kezdődik Mile Bardot tehetsége és hol végződik a nagyszerű Clouzot rendezőé?” Egy másik lap még szellemesebben fogalmazta meg ezt: „Ha kisebb tehetségű rendező készíti ezt a filmet, mint Cloudot, akkor talán ma többet tudnánk arról, hogy vajon valóban színésznő-e Brigitte Bardot, vagy sem.”inmieszavarokon. M-isim, palyatásának kétségtelenül legjobb időszakához érzett. Világhírű lett, filmjeihez tódulnak az éberek. Kedve szerint válogathat forgatókönyvben, szerepekben.. És közben valóságos mítosz épült köré. Olyan hatalmas és erős lett ez a legenda, hogy Jean-Luc Godard, a ma oly divatos francia filmrendező filmet is készített róla: „Magánélet” címmel. A film, amely témáját Bardot öngyilkosságának tényeiből merítette, a sztárrendszer látványos önigazolása volt, s úgy fokozta, s alakította művészi produktummá a reklámon alapuló mítoszt, hogy megpróbálta leleplezni azt. Hangjában valami teljesen meghatározatlan sajnálattal tárgyalta a gazdag és ünnepelt sztár iránti páratlan érdeklődést. A filmcsillagot minden pillanatban riporterek és fényképészek százai lesik. A sztár egy toronyszobába menekül szerelmével, de ott is lefényképezik és végül, közvetve ugyan, de ezt már nem élheti túl.. . A film megjelenésével majdnem egy időben, a már szinte könyvtárra rúgó Bardot-irodalom egy érdekes művel gyarapodott. Simone De Beauvoir, az ismert francia írónő, Sartre felesége, könyvet írt a sztárról. Ebben többek között a következőket állapítja meg: „Brigitte Bardot egy jelkép, megszemélyesítése valaminek, ami nem ő, hanem egy tömegizlés terméke, egy tömegideál. Eleinte az emberek nem akarták tudni, hogy ki is az a fiatal lány, és hogy valójában mit szeret abból, amit megszemélyesít; ma pedig már nem szabad megtudniuk,hogy ki az és mit szeret, mert ha ez kiderül, a bálványnak vége. A világ pedig nem irgalmaz azoknak, akik szétzúzzák bálványait, és nem irgalmaz magának a szétzúzott bálványnak sem. Brigitte Bardot tehát önmaga mítoszának foglya, és míg el nem ejtik, mint elődeit, a vampokat, Garbót és a többieket — nem szabadulhat kitalált, mesterségesen megalkotott alakjától.” A reklám és sajtókampányok függönyén azért itt-ott néha át-áttör valami, ami egy emberre, egy egyéniségre utal... Az OAS, 1962 tavaszán, 50 000 új frank, kölcsönt” kért Brigitte Bardot-tól, és megfenyegette, ha nem fizet, merényletet követ el ellene. Bardot egy baloldali hetilapban válaszolt: „Nem segítem Önöket? — írta — mert vigyáznunk kell. Ha nem vigyázunk, egy reggel könnyen arra ébredhetünk, hogy egy nácik vezette országban élünk. Én nem akarok fasiszta országban élni. És mások sem akarnak. Mi vagyunk az erősebbek! Én nem félek önöktől!” Ezzel majdnem egyidőben a Vatikán is fellépett Bardot és a Bardot-filmek ellen. A római Katolikus Filmközpont kérésére a Szent Szék...nem javasolta” az olasz moziknak, hogy filmjeit bemutassa. Bardot erről így vélekedett: „Ez a lépés üzleti és nem felekezeti okokból történt. Ki nézi meg a Katolikus Filmközpont kenetteljes filmjeit, amíg engem vetkőzni láthat ...” Ha van is ebben a nyilatkozatban valami elkapatottság, a mélyén meghúzódó lényeg — igaznak tűnik. Hogy valójában kicsoda, miféle Brigitte Bardot, az ember, nem tudjuk. Talán sok-sok év múlva már rekonstruálható lesz, hogy értékes, értelmes, jelentős vagy jelentéktelen tehetségű ember-e, s egy napon nyilván az is kiderül majd, hogy mi és milyen volt a valóság a ma még sokszor egymásnak is ellentmondó, olykor egészen fantasztikus mítoszok és legendák mögött. Brigitte Bardot ma már nagyobb mítosz, mint amilyen annak idején Greta Garbo volt, de azt csak a gyorsan múló, száguldó évek mutatják majd meg, hogy e mítosz megfejtésén érdemes-e egyáltalán fáradozni, vagy csak üzleti fogás lesz az is, mint magának a mítosz hősének, Brigitte Bardot típusának megalkotása. összeállította: FENYVES GYÖRGY Aranyos testű, középmagas férfi áll a lépcsőházban és egy női kezet szorongat. Simogatja, közel hajol hozzá, szemlátomást kedve telik benne. Meglepve állok a jelenet előtt, mert az a kéz — márványból van. Vasrúd simul a márványkéz tenyerébe, a lépcső mellett ferdén emelkedve a magasba vezet a korlát. Az ember érzi, hogy nézik, hirtelen hátrafordul. Szemtől szembe állok Raf Vallonéval. — Egész Dubrovnikban ez tetszik nekem a legjobban — mondja —, ezek a kezek itt a Sponzapalotában. Mesteri munka, sem Itáliában, sem másutt nem találtam párját. Kimért, lassú léstekkel — egyre a márvány kori „tartókban gyönyörködve — indulunk felfelé. Közben bemutakozunk. Raf Vallone, egy amerikai háborús filmben, negyvenötödik filmszerepét játssza itt: egy ellenállót alakít, aki bátor önfeláldozásával megmenti társait... Felérve az emeletre, jelentkezik a rendezőnél, s megtudja, még kerek egy óra hosszat szabad. Félrevon. Ahol a legkeményebb a fény, ahol a legvakítóbban ragyog a csodálatos carrarai márvány a Sponza-palota többszörösen emelt belső udvarán — leülünk. — Ön újságíró, tehát nehéz helyzetben vagyok — mondom. — Újságíró kér újságírótól interjút... Mosolyog. — Talán nem is olyan nehéz ez a helyzet. Hiszen én tulajdonképpen jogász vagyok. Apám, Torino egyik ismert ügyvédje, ragaszkodott, hogy az örökébe lépjek. De mint a demokrácia híve, nem kívánta, hogy Mussolini Olaszországában éljek, ezért 1935- ben, tizennyolc esztendős koromban, Bécsbe küldött a világhírű jogi fakultásra. Nem is sejtette, hogy én a bölcsészetre iratkoztam. Igaz, nem is sejthette, mert közben a jogot is magoltam. Fél év irodalom után egy-egy hónap jogbiflázás, kétszer annyi vizsga, mint másnak, nyaranta otthona „trió”-t, Einaudi, Genacore, Solari professzorokat hallgattam. Einaudi, egykori professzorom, később az olasz állam elnöke lett... — Mire befejeztem tanulmányaimat, már benne voltunk a háborúban. Mielőtt behívtak, apámmal dolgoztam, közben titokban újságcikkeket írtam. Azután a zavaros évek következtek. Megszöktem a hadseregből és a piemonti partizánok közé álltam. A partizánélet megtanított rá hogy a tényekkel mindig szembe kell nézni, hogy a kellemetlen, is vállalni kell. Hazatérve, 1945 ben, bevallottam apámnak egyetemi „kettős életemet”, meg azt is, hogy nincs kedvem jogásznak állni. Rendőri riporter lettem egy torinói újságnál, majd 1946-tól esztétikai cikkeket, riportokat, filmkritikákat írtam. 1948-ban meghallottam, hogy Giuseppe De Santis kollégám, a „Cinema” egyik szerkesztője és kritikusa filmet szeretne rendezni. Felkerestem, hogy „Újságíró a filmgyárban” címmel interjút csináljak vele Teljes részletességgel vallott terveiről. Azután hirtelen azt mondta: „Tudja, miért beszéltem enynyire aprólékosan erről a filmről? Mert azt szeretném, ha eljátszaná a férfi főszerepet.” Így lettem filmszínész, noha ettől — És milyen érzés színésznek lenni? Hirtelen felcsillan a szeme. — Ezt még sohasem kérdezték tőlem. De örülök, hogy elmondhatom: borzalmas. Ez nem póz, nem reklám: ez az igazság. Nem szeretek filmen játszani, nem szeretem a színészetet. Azt hiszem, a színészség nem férfiaknak való, idegen tőlem, hogy megessem magam, elteljek saját „művészi egyéniségem”-mel, gyűlölöm a hiúságot, mesterkéltséget, hazugságot. Kérdezzen meg itt, vagy bárhol a világon, ahol Raf Vallone már megfordult, bárkit a filmszakmában, engem még életemben nem láttak kifestve sem színpadon, sem filmen és nem vagyok hajlandó maszkokat viselni. Parókát is csak színpadon. Az az igazság, hogy megvetem a színészkedő férfiakat és a férfi színészeket. — Negyvenöt film és legalább húsz híres, sikeres színpadi szerep után ez elég furcsán hangzik! — Furcsán hangzik, de igaz! A színpadon olykor-olykor elképzelhető egy-egy ritka kivétel. Hiszen a színház vér és élmény. A film valami más .. . — Művészet? — Néha olyan, mintha művészet lenne. De minden színpadi szerepemre emlékszem. A filmsze— Rutin, megélhetés, lélektelen és érdektelen technika ... — De hiszen ez hihetetlenül fantasztikus! Ebben a negyvenben olyan világhírű filmek vannak, mint a „Nincs béke az olajfák alatt”, a „Róma 11 óra”, a „Reménység lovagja”, az „Andre Chenier”, a „Rose Berndt” és még sok más ... — Nem maradtak meg bennem. Többségükben barátaim kérésére szerepeltem, elsősorban De Santiséra, Lattuádáéra, akiknek sokkal tartozom... — És a színpad? Hirtelen eltűnik az óvatossága, pergőbb lesz a beszélgetés. — Párizsban hónapokig játszottam a „Pillantás a hídról”-t. Soha még szerepet nem szerettem annyira, mint ezt. Azt hiszem, életem legjobb alakítását nyújtottam benne. Azután a „Wozzeck” a valósággal a szívemhez nőtt. Most pedig Francesco Zafirellivel dolgozom az „Antonius és Cleopatra”-n. Zafirelli a mai színház legnagyobb embere, sziporkázó zseni, mint Orson Welles. Miatta vagyok még ma is színész! — Szakítani akart a színjátszással? — Szakítani akarok. Épp ezért ma is rendszeresen írok a lapokba. Kritika, esszé, interjú — mindegy. Érdekel a filmrendezés. Oh, nem főfoglalkozásként és nem is nagyon, de van egy-két témám, amelyeket egyszer, ha majd le tudom küzdeni eredendő lustaságomat, megírok. Valamikor, 1957 táján, írtam egy magyar tárgyú forgatókönyvet is. Azután Bécsben járva láttam, hogy Anatol Litvák már forgatja az „Utazás”-t. Ez nem éppen hízelgően ábrázolta Magyarországot. Én mást szerettem volna mondani és csinálni, de a producerek figyelmeztettek: a magyarokról most egy film is elég, így azután kútba esett az egész. Van két másik témám is, amelyek az olyan asztronauták életével foglalkoznak, akiket intellektuálisan is izgat az ismeretlen világűr meghódítása és ebből részben a felelősség drámája, részben pedig a furcsa helyzetek vígjátéka következik. — Az az igazság, hogy új világokat kell felfedeznünk a művészetben, mert a régi tematikák már jóformán teljesen kimerültek. A mai írók már csak meghökkentőt tudnak írni — újat nem. Amit mi újnak vélünk, az is mind meglepően, újszerűen tálalt — régi. A film és a modern dráma válságát vagy egy nagy újító, vagy a problémák új dimenzióira, mondjuk, más bolygóra, a világűrbe, vagy a tengerfenékre ültetett életbe helyezése, oldja meg. Gyorsan, szenvedélyesen beszél, szinte ontja a gondolatokat. Neveket említ és példákat. Bámulatos a műveltsége: az olaszon kívül angolul, németül, franciául, spanyolul olvas és beszél, valamennyire tud oroszul is és rendkívül tájékozott a japán és általában a távol-keleti kultúrákban. Hallatlan intelligenciája esztétikai rendszerré kristályosak ... — Én azt szeretném majd megmutatni alkotásaimban (ha lesznek egyáltalán ilyenek), hogy hogyan próbálhatunk segíteni élni az embereknek. Ha ma még játszom olasz filmekben, csak az az oka, hogy legérdekesebb filmjeink megpróbálnak válaszolni erre a kérdésre. Ugyanakkor a színházaink képtelenek erre. Azt hiszem, az a pillanatnyi helyzet a mediterrán művészvilágban: az olasz film jelentősebb, mint a francia, viszont a francia színház jelentősebb, mint az olasz. Ezért élek én felváltva hol Franciaországban, hol pedig Olaszországban. — És a sport? Úgy tudom, professzionista labdarúgó volt? — Kölyökkoromtól fociztam a Torinóban. Évről évre nőttem bele a nagyobb csapatokba, azután amikor Hazatértem Bécsből, 1939- ben, egyetlen évre az első csapat, a nagy Torino középcsatára lettem, a sport védekezés a technokrácia egyoldalúsága ellen, s mint ilyen, nélkülözhetetlen a szellemi embereknek. Egyben megtanított valami nagyon fontosra: veszíteni. Nekem sohasem fáj a bukás, sohasem őrjít meg, ha bárki, bárhol „lejátszik”. Jobb mindig van. Láttán az ember mosolyog — és nem udvariasságból, nem önös érdekből — tiszta szívvel, elismerően meghajol, baráti szóval gratulál és kezet fog. Tudja, egyszer régen betettek hátvédnek a csapatba. Rossz voltam, mint a bűn, hiszen mindig csatárkodtam. Gyakran átjátszottak, egymás után mentek el mellettem a szélsők, rúgták a gólokat, meccs után mégis mindenki megdicsért. Mert látták, hogy én akartam játszani... Azóta tudom, hogy a statisztálás a legnagyobb sztárnak sem szégyen. Jó filmben, jó darabban nincs olyan kis szerep, amit el ne vállalnék ... Sport és művészet esztétikává kristályosodott benne. „Raf Vallonénak arca van” — írta róla egy angol méltatója. Azt hiszem, igazam van. Ez a negyvenhat esztendős olasz filmszínész sajátos, sokszínű, nagyon megnyerő egyéniség. Számomra az a legérdekesebb benne, hogy ott és abban a leginkább elégedetlen önmagával, ahol és amiben a legnagyobb sikereket aratja. Mert mint az igazi nagy művészek általában, már nem a ma, hanem az elkövetkező évek, évtizedek művészetéért él... EGy VILÁG SZTÁROKKAL-NÉGYSZEM KÖZT gyakorlati munka, bojtárkodás apa irodájában. Azután az Anschluss egyszerre kirázott „kényelmes” diákkoromból. Láttam bevonulni a nácikat Bécsbe, két óra alatt felnőttem, két hét alatt megöregedtem. Szerencsémre, bölcsészprofesszoraim fél esztendeig még a helyükön maradhattak, azalatt lediplomáztam. De jogból visszamaradt még egy év. Apa nap mint nap sürgette hazatérésemet, így kerültem a római egyetemre, ahol a híres antifasisz a HOSSZÚT A VFUTO MAGÁNYOSSÁGA (szv. mb. ang.) Puskin V, hu, Ír Bartók 9, nl2, f2, G. ff, Madách 2—4, 5, f3, Fény n £6, 8, OTELLO (szín. szöv.) YV1'^ Csillag 9, nl2, 12, Művész 4, n7, f9, HITLER ÉLETE (mb. ny. ném.) Uránia n4, f6, 8, Szikra nl6, nl2, f2, Május 1, h4, 6, H.D, AZ ARANYFOG (besg.) Május 1, nl6, nl2, f2, Toldi h4, 6, f9 József Attila Művelődési Ház, n4, f6, 8, csüt. szünnap, Hunyadi n4, f6, 8, NAPPALI SÖTÉTSÉG (szv. magy.) Puskin n4, f6, 8, Ugocsa 2—4, n4, f6, 8, Sport n4, f6, 8, AZ UTOLSÓ SZERELEM (mb. am.) Művész 9, nl2, f2, Alfa 3, f6, 8, Felszabadulás h3, n6 h8, Alkotmány 14, 6, f9, Attila szomb. éjjel 10-kor, Ugocsa 28—1, h4, n7, h9, OPTIMISTA TRAGÉDIA (szv. mb. szovj.) Dózsa 28*— 1, 3, f6, 8, GENGSZTEREK ÉS FILANTRÓPOK (mb. lengy.) Szikra 14, 6, f9, Szabadság 28—1, 16, 8, vas. 3-kor is. Széchenyi 2— 4, n4, 16, 8, AZ ÖRDÖG ÉS A TÍZPARANCSOLAT (szv. ír.) Corvin 14, 6, f9, Kossuth XX. 3, ffj. 8. FOTO HABER (szv. magy.) Vörös Csillag 4, n7. f0. Palota 5, f8 vas. h3-kor is. Munkás (vas. de.) n4, f6, 8, ELEKTRA (görög) Duna n5, h7, 9, Haladás 2—4, f4, h6, 8, Vörösmarty n4, f6, 8, ÉN ÉS A GENGSZTER (szv. ang.) Táncsics n4, f6, 8, Attila 5, 18, Attila 5, 18, vas. h3-kor is. Szerda szünnap. Kossuth XIII., h4, 6, f9, UDVAR BOLOND (szín. szv. am.) Ady 5 f8, vas. h3-kor is. Vörösmarty h9 hll, 1, A KORZIKAI TESTVÉREK (szín. ol. fr.) Madách 28—15, 18, vas. 13-kor is, Csillag szombajjel 10-kor, HÍRADÓ Magyar Híradó, 23. sz. Világhíradó, LENGYEL VENDÉGEINK (riportfilm a lengyel kormányküldöttség magyarországi látogatásáról.) Négyszázadik találkozó (magyar), Dalol a folyó (csehszlovák). Reggel 9 órától este 10-ig folytatólag. BUDAI HÍRADÓ Magyar Híradó, 23. sz. Világhíradó, LENGYEL VENDÉGEINK (riportfilm a lengyel kormányküldöttség magyarországi látogatásáról.) Négyszázadik találkozó (magyar), 11. sz. Sporthíradó, délután 4 órától este 10 óráig folytatólag. MÁTRA Ismeretterjesztő: Magyar Híradó, Reukenhof, a virágok paradicsoma (színes nyugatnémet), Sportcsemeték (magyar). Hogyan örökítették meg a mozgást? (csehszlovák), Műszaki Híradó, Idegennyelvű, EPEKEDŐ SZERELMES (francia film), francia nyelvű előadás, minden este 8 órakor. Honvéd h9. 11, n2, Folytassa nővér (ang.)*** Sziget 29—1, f6, 8, vas. 3-kor is. Francia nő és a szerelem (fr.)*** Vörös Csillag szombatjel 11-kor, Gyalog a mennyországba (magy.) Balaton 28—1, h9. 11, n2, Gyilkosság Szicíliában (mb. ol.)*** Bethlen (szv.) 14, 6, 19. A HÉT KISFILMJEI: LENGYEL VENDÉGEINK (magyar): Híradó, Budai Híradó, LAMBERT, A JÁMBOR OROSZLÁN (szín. am.): Alkotás ’de. NÉGYSZÁZADIK TALÁLKOZÓ (magyar): Híradó, Budai Híradó BUDAPESTI ZENEI HETEK (magyar): Május 1. du. 1., 2., 3... (színes magyar Tr«*«-«* w,. CIGÁNYOK (magyar): Szikra du. SZOMBAT ÉJSZAKAI KÜLÖNELŐADÁSOK MŰSORA: A FRANCIA NŐ ÉS A SZERELEM: Vörös Csillag 11-kor, BABETTE HÁBORÚBA MEGY: Bartók 11-kor, HALÁSZLEGÉNY FRAKKBAN: Alkotmány hűkor, AZ UTOLSÓ SZERELEM: Attila 10-kor, KISÉRTETKASTÉLY SPESSARTBAN: Zuglói 10-kor, mindig vonakodtam. Az első De Santis-film, a „Keserű rizs” sikert aratott. Újabb szerepre hívtak, majd egy harmadikra. 1950- ben felmondtam a lapnál. Innen már megtalálják a többit az életrajzomban ... répeimre alig. Azt hiszem, összesen három olyan van, amiről hosszasabban tudnék beszélni, a „Keserű rizs”, a „Therese Raquin” és a „Pillantás a hídról”.És a többi negyven?