Magyar Ifjúság, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-17 / 16. szám
MOLNÁR ZOLTÁN: A város még nem tudott semmit Nyilván nem tudtak semmit a szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők sem, akik a szerdáról vasárnapra halasztott március tizenötödiki ünnepséget elég korán elkezdték, hogy maradjon idő a műkedvelő előadásra és a táncra is. Pintér Sanyi a késői ebéd miatt már nem ért oda idejében. De Bandi is elkéshetett, őt is ott találta a bejárat közelében a falnak támaszkodva, azok között, akiknek már nem jutott hely. — Na, mégis eljöttél? — kérdezte Bandi. Nem szólt rá semmit. Valaki éppen szavalt, egy nyurga fiú, úgy tett, mintha azt hallgatná, de nem értett belőle egy szót sem. Körülnézett a teremben. A színpadon, a hosszú asztalnál mozgolódás támadt. Egy kis, vaskos, mérges ember kikászálódott az asztal mögül, s óvatosan, mintha hidegvizes medencébe ereszkedne, lelépegetett a három magas lépcsőfokon.— Mi van, Mucsi szaktárs? — kérdezte a padsorból kihajolva egy idős ember, s megfogta a kis vaskos kabátujját. Az megállt egy pillanatra, s tréfásnak szánt, de inkább ijedtre sikerült hangon odasúgta: — Elveszett az ünnepi szónok. Meghallották egy páran, s nem tudták, nevessenek-e? Az öreg a maga részéről tréfásan fogta fel a dolgot, nevetett és elengedte Mucsi szaktárs kabátujját. Közben, bizonyára, hogy húzzák az időt, kerítettek még egy szavalót, de az már csak könyvből olvasta a verset. — Ha megmondjátok délelőtt, hogy Itt ilyen humoros műsor lesz, egy pillanatig sem tétováztam volna! — jelentette ki Sanyi. — A dalárda nagyon jó volt, de te azt nem hallottad. — Persze, ha még többet kések, ez is jó lett volna. — Tudod mit, menj a fenébe ! — jött ki Bandi a béketűrésből. — Ha már itt vagyok, végigvárom. Ki tudja, mennyit lehet még egész délután rö* högni?! Megint nyílt a nagy, szárnyas ajtó és * kis, vaskos ember nyomult vissza rajta; egyik kezével utat csinált, a másikkal egy tekintélyes külsejű férfiút húzott maga után. .— Utat, szaktársak, utat! Az öreg a szélső széken, megint megállította. — Na, mi történt, Mucsi szaktárs?! — Hallatlan — mondta Mucsi —, hallatlan!!! — Á, barátság! — üdvözölte az öreget a tekintélyes férfiú. — Képzelje, bezártak a szállodai szobámba! Egyszerűen rámzárták az ajtót! Egy fél óráig telefonálgattam, amíg kiszabadítottak. Az elnöklő ősz ember már üdvözölte is a Budapestről érkezett Petrovácz képviselő elvtársat — akit erre meg is tapsoltak —, s felkérte az ünnepi beszéd megtartására. A szónok — még mindig kissé lihegve — a Szociáldemokrata Párt és a Szaktanács nevében viszont üdvözölte az ilyen szép számban összegyűlt elvtársakat és szaktársakat, akik ezekben a nehéz időkben hűek maradtak. Kissé körülményesen fejezte ki magát, s ezért a fiúk nem értették eléggé világosan, mihez is maradtak hűek: Petőfihez, Kossuthhoz, negyvennyolchoz vagy a munkásosztályhoz, szakszervezeteikhez, a szocdem párthoz? Sanyi meg is kérdezte: — Mihez vagyunk mi hűek?» ■ — Hagyományainkhoz — mondta Bandi —, figyelj oda, ha már itt vagy, ne mindig engem faggass! Sanyi elszánta magát, hogy valóban figyel, ha már itt van. — ... tovább kell látnunk az orrunk hegyénél, kikandikálni a kerítésen és széttekinteni a nagyvilágban. Nem a mára, hanem, a holnapra kell a szemünket függeszteni... Sanyi kezdte méltányolni a szónokot, aki minden írott szöveg, egy darab papírka nélkül ilyen folyékonyan képes beszélni. — A Föld forog, barátaim! — jelentette ki Petrovácz elvtárs —, aki ellenkező irányban akar forogni, az leesik róla, de aki gyorsabban akar forogni, ha még a megfelelő irányban is, annak is a lepottyanás a sorsa! A bölcs ember megkapaszkodik, arccal a forgás iránt... — Mutatóujját felemelve, nyomatékosan hozzátette: — De nem a fellegekben! E figyelmeztetés után gyorsan megivott egy pohár vizet. Ez hatásos volt, ez a felleg, néhányan még tapsoltak is. — Nagyszerű, mi?! — az iménti öreg kihajolt a sor széléről és megfogta Bandi kabátujját —, egyszer sztrájkoltunk huszonháromban, akkor is ugyanezt mondta el... színigaz, amit mond, színigaz! Az előtte ülő, egy birkózó külsejű, vastag nyakú ember lassan hátrafordult hozzá és megkérdezte: — És nem unta még meg huszonhárom óra, szaktárs? Az öreg megrökönyödve bámult rá. Sanyi nem állhatta meg, hogy komoly képpel, nagyon illedelmesen meg ne jegyezze: — Az a bolond, aki mindig mást beszél, nem?! A birkózó nagy gonddal fordítva nyakát, még egyszer hátratekintett. Megnézte Sanyit, hosszan, alaposan. — De — mondta végre, s nem lehetett tudni, hogyan érti. Csakhamar sikerült Bandinak alkalmaztakijelentést Ettől egy kissé meg is ijedt, némi zavarral tekintett szét, majd bölcsen utánatette: — Óvakodnunk kell minden kalandtól! Semmi felesleges kockázat! Meg kell őrizni a nemzet és különösen a munkásosztály higgadtságát és fegyelmét! A szónok eltette a zsebkendőt. Széttekintett a teremben, ahol háromszáz ember zsúfolódott össze az ő meghallgatására. Szeretett volna még mondani valamit, valami bátrat, biztatót — A mi elveink és céljaink felől senkinek sem lehet kétsége! — állította pátosszal és határozottan. Ebben a pillanatban visszajött Mucsi szaktárs, izgatottan a szónokhoz lépett és felágaskodva a fülébe súgott valamit. Petrovácz elvtárs először nem értette, megcsóválta a fejét, s gyors, ideges mozdulattal lehajolt a kis emberhez. Mucsi szaktárs nyelt egyet, a füléhez ágaskodott és megismételte sürgős közölnivalóját. Petrovácz elsápadt, nagy lélegzetet vett, egy pillanatig tanácstalanul nézett maga elé. — Hát ezeket, ennyit... ilyesmit akartam elmondani hazánk történelmének nevezetes évfordulóján — mondta ekkor Petrovácz elvtárs és leült. Meghökkent csend keletkezett. Amíg az ember semmit sem tud, mindenre gondolhat. Csak azt sejtették, hogy történnie kellett valaminek. Az elnöklő ősz ember, aki éppúgy nem tudta, miről lehet szó, mint a többiek, felegyenesedett. Meg akarta köszönni a Budapestről lefáradt képviselő elvtársnak az ünnepi beszédet és a biztatást, amit szavaiból látnia, hogy nagyobb mértékben kivegye a részét március tizenötödike megünnepléséből. A színpadon ugyanis elfogyott a víz a kancsóból. Csak egy kancsó volt, s az ünnepség elnöksége a várakozás izgalmában már a szónok megérkezése előtt is ivott. Petrovácz elvtárs is sűrűn kortyintott egyetegyet beszéd közben. Sanyi félig-meddig itthon érezte magát, előre furakodott, felnyúlt a kancsóért, visszaoldalazott a fal mellett és kilépett az ajtón. Végig kellett mennie a folyosón a mellékhelyiségekig. Amikor a kanyarig ért, a színpadi kis hátsó ajtón két ember lépett,ki. Az egyik nagy, kövér úriember volt, s nagyon határozottan mondta: — Figyeljen rám, Péntek úr! Sanyi lassított egy kicsit, hogy kikerülje őket, de az úriember rászólt: — Na menj csak, mozogj innen! Látta, hogy ez parancsolhatós valaki, ■ nem szólt neki vissza. Jövetben a tele kancsót maga elé emelve hozta, hadd lássák, a jelenlevő szaktársak meríthettek, készen hogy hivatalos ügyben fárad, emelő, művészi kórusszámmal... la-la-la... több szólamban. Péntek érezte, hogy valami nincs rendben, ha a politikai rendőrség feje leáll vele ilyesmiről tárgyalni. Miért lett olyan fontos, hogy mit énekelnek? — Nem értem, Pignitzky úr, miért nem mindegy magának, hogy mivel fejezzük be?! Ismeri az egész kottagyűjteményünket, nincs benne semmi törvénybe ütköző. — Nem a törvényről beszélek, az isten áldja meg! Csak valamelyes belátást kérek magától. Tehát megígéri? — Nem ígérhetem. Ez itt munkásünnepség, ugye, szakszervezeti helyiségben; úgy illő, ugye ... — Megtiltom, érti?! — vágott a szavába most már ingerülten a politikai főnök, még jobban felfúvódott és arca sötétvörösre gyulladt. — Itt ma nem lesz „Fel, szocialisták!” — Meg nem tilthatja, ugye — maradt nyugodt a dalkör elnöke. — Mi majd elénekeljük, maga meg szépen feljelent minket. — Ember, magával nem lehet értelmesen beszélni! — Dehogynem, Pignitzky úr — bizonygatta Péntek Mihály rábeszélően —, lehet énvelem. Eredetileg esze ágában sem volt a „Fel, szocialisták”-at, vagy akármi más szociáldemokrata indulót énekeltetni. De ha már a rendőr kötözködik, védte a jogait. — Na, hallgasson akkor rám! — sóhajtott fel csüggedten Pignitzky, hangja megváltozott, elvesztette minden hivatalosságát. — Magyarországot megszállták a németek, így mondta: a németek. De aztán önkéntelenül keresett valami több tiszteletet mutató kifejezést: — A német hadsereg egységei. Hát erről van szó ... Erre már Péntek Mihály sem tudott egyhamar megszólalni. Csak állt, zavartan vakargatta a füle tövét. — Hm. — Itt vannak a városban — egészítette ki fontos közlését a rendőrtiszt. Látva szavai hatását, maga is még inkább megilletődött. Körültekintett az üres folyosón, mintha attól tartana, hogy itt nyomban felelősségre vonják a megszállók a szakszervezeti elnökkel szembeni erélytelen magatartása miatt. — így már más — mondta végre Péntek Mihály —, így már egészen más. — Na, ugye ... — Meg kell gondolni... — S valóban erősen gondolkodott. — Énekeljenek valamit, valami semleges dolgot! És menjenek minél gyorsabban haza! — Maga meg mitől fél? — kérdezte érdeklődéssel Péntek. — Magát csak nem fogják bántani? Pignitzkyt megint elfutotta a düh. Elvörösödött, rekedten kiáltotta: — Magáé minden felelősség! És alászolgája! Sarkon fordult, s nagy léptekkel végigszáguldott a folyosón. A terembe nyíló ajtónál majdnem összeütközött az éppen kilépő birkózóval. Mikor a kisajtó kicsapódott, s kinyomult rajta a dalárda két tagja, nyomukban Mucsi szaktárssal, a dalkör vezetője még ugyanazzal a mozdulatlansággal állt a helyén, kissé szétvetett lábbal, amivel az előbb az államrend képviselőjével való tárgyalásra készülve megállapodott. — A dalárdát... a színpadra! Bár nem tudták, miről van szó, a kórustagokra is átragadt a verejtékező Mucsi izgatottsága. Péntek megérezte az összefüggést Mucsi és Pignitzky riadalma között. — Menjen valaki a karmesterért! — mondta a tőle telhető legnyugodtabb hangon. A fiatalabbik tag elszaladt. Péntek, s nyomában a többiek, beléptek a szobába. Mikor a kórus meglátta Pénteket, rögtön meg is indultak valamennyien fel a színpadra. Ha baj lesz belőle, anélkül is lesz elég bajunk, gondolkozott Péntek. Igazság szerint most egyedül az Internacionálét kellene énekelni. Hm, milyen képet vágnának az asztalnál ülő szocdemek, élükön Petrovácz képviselő elvtárssal, ha a kar egyszerre csak rázendítene az Internacionáléra? Mire az elnöki asztal mögött felsorakoztak, szép, szabályos félkaréjban, s az asztalt magát is félrehúzták előlük, hogy a látvány jobban érvényesüljön, befutott a karmester is. Kissé lihegett, igyekezett nagyokat lélegzeni, odalépett a helyére, középre és meghajolt. Megtapsolták. Figyelmet kérő ujjait a levegőbe emelve kérdő pillantást vetett az elnökre. Péntek Mihály errébb-arrébb topogott egy fél arasznyit, hogy még egy kis időt nyerjen. — „Fel...” — mondta halkan a karmesternek. Csak mikor az megrökönyödve és tétován bámult rá, akkor folytatta magyarázóan és megnyugtatóan: — „... szocialisták.”.. . Az eddig eléggé bizonytalan lábakon álló ember beintett, s ettől a pillanattól kezdve, mintha csak megkapaszkodott volna a dallam hullámaiban. Karjai erélyesen jártak, s akkora odaadással, mintha nem is vezényelnie kellett volna, hanem a kórus megrendítéséhez szükséges energiát is megtermelnie. — Félszocialisták sorakozzunk! Nem lehetett tudni, volt-e valami összefüggés az ünnepi szónoklat iménti váratlan befejezése és a kórus egyszerre viharosan felcsapó éneke között. — Nem fegyverével barbároknak puskaja lándzsával harcolnnk! Sanyi hallgatott ezt, hogy nem fegyverével — egész harciasnak találta. Péntek sohasem szerette ezt a szocdemnótát. Mi az, hogy barbárok fegyvere? Undok, kispolgári pacifizmus. Igenis, puskával! „Dönts porba mindent...!” — ezt kellene énekelni. Habár, ami azt illeti, most a háborúval szemben ez is valami... -mm" SZABÓ ZOLTÁN RAJZA: ÉVA A TIZEDES MEG A TÖBBIEK (szv. m.) Szikra f2, h4, 6, f9, Bartók n4, f6, 8, Puskin h9, hu, 1, Hunyadi h4, f1, f9, Kőbánya 3, n6, h8, Táncsics n4, 16, 8. SZEMET SZEMÉRT (szv. mb. ol.) Május 1. nb, nl2, 12, Attila 5, f8, ünnepnap 3-kor is, szerda szünnap, Kossuth XIII., h4, 6, 19. ÉJSZAKÁBA T-TAVVAT Krt Pilot» 1K—18 KfS. 16, s OMLÁS (szv. mb. beig.) Toldi 114, 6, 19. KŐSZÍVŰ EMBER FIAI I—II. (szv. szín. m.) Corvin 4, f8, Szikra fl0, Május 1. h4, n8, Alkotmány 3, 17, Tátra n4, h7. ANNA FRANK NAPLÓJA (SZV. mb. am.) Puskin n4, 17, Dózsa n4, f7. EGY OLASZ VARSÓBAN (SZV. I.) Sport n4, 16, 8, Ugocsa h4, 6, f9. HURRÁ, NYARALUNK! (mb. SZ.) Ady 15—18, h5, n8, ünnep f3-kor is, Madách 19—21, 5, f8, ünnep h3-kor is, Tisza 14, h6, 8, Munkás 18-án de. 11. A SZÍNÉSZNŐ SZERELME (szül. sz.) Vörösmarty h4, 6, f9, Munkás 19—21, 3, n6, h8, Fény h9, 11, n2. ITTHON (szvi. m.) Ady 19— 21, h5, n8, ünnep 13-kor is, Munkás 15—18, n4. 16, 8. Palota 19—21, 18, 5, 18, ünnepnap h3-kor is. A TÁRGYALÁS (szv. mb. ajig.) Vörösmarty nl0, nl2, 12, Uránia h4, 6, 19, Felszabadulás 18-án de 19, 111, 11 (norm.). A SAINT-TROPEZ-I CSENDŐR (szv. szül. ír.) Álla n4, 16, 8, József Attila Műv. Ház h4, 6, 19, csüt. szünnap, Vörös Csillag 9, nl2, 12. EGY NYÁRON ÁT TÁNCOLT (svéd) Duna 15, h7, 9, Bartók h9, hll, 1, Művész nl0, nl2, 12, Fény 14, h6, 8. AZ ÉJSZAKA VILÁGA (szv. szín. dl.) Vörös Csillag 4, 117, 19, CHERBOURGI ESERNYŐK (szin. tr.) Művész h4, 6, 19. 20 ÓRA (szv. m.) Bástya 6, 19, Széchenyi 19—21, n4, 16, 8, Világ 15— 18, 16, 8, ünnep n4-kor is. KERESZTESEK I—II (szv. szin. 11 (mb. sz.) Felszabadulás n4, 16, 8, Alkotás h9, hul, 1, Zuglói 19—21, n4, 16, 8, Tinódi 15—18, n4, 16, 8, MORÁL 1963 (mb. nyn.)*** Palota 18-án de 10, HÍRADÓ: Magyar Híradó, MONGUZOK SZIGETE (szv. magy.—jug.), FAOSZTATOK (1.). EGY TALÁLMÁNY TÖRTÉNETE (m). A NYUSZI ÉS A KÚT (NDK), reggel 9-töl este 10-ig folytatólag. BUDAI HÍRADÓ fdu) Magyar Híradó, BÁBOLNA 1964 (m.), VORONETZ (rom.), DETUNATA (rom.), FÉNYBOGÁRKA (sz.), délután 4- töl este 16-ig folytatólag. GORKIJ ld. nyelvű: MORAL 1963 (szv. nyn.)*** német nyelvű en. 8-kor. ALTONA FOGLYAI (mb. pl.) Balaton HO 11 v»*1804\TWPZft 14, h6, 8, AZ ARANYFEJ (szin. m. —am.) Éva 15—18, 14, h6, 8, Rátkay 16—18, 16, 8, ünnepnap n4-kor is, Kultúra 19—21, n6, h8, ünnep 3-kor is. AZ ARANYEMBER (Szín. m.) Otthon VIII.. 15—18, 14, h6, 8, Csillaghegyi Lenára 18-án, n6. 18, ÁLMODOZÁSOK KORA (Felnőtt kamaszok) (m.) Tündér 15—18, n6, hs, ünnepnap 3-kor is. ADAM KÉT BORDÁJA (1.) Terv 16—18, 16, 8, ünnepnap 3-kor is. BABARUHÁBAN (m.) Újvilág 19—23, 16, 8, ünnepnap 14-kor is. Béke XV., 16— 18, n6, h8, ünnep 3-kor is. BABETTE HÁBORÚBA MEGY (szín. ír.) Béke XIII., 15—18, n6, h8, ünnep 3-kor is. BLOOD KAPITÁNY CARMEN JONES (szin. am.) Kölcsey 14, h6, 8, A CSODÁLATOS MALOM (szin. sz.—finn) Petőfi 16— 18, n6, h8, ünnep 3-kor is. DÉLTŐL HAJNALIG (m.) Kossuth XX., 16— 18, 14, h6, 8, Előre 19—21, n6, h8, ünnep 3-kor is. DONI ELBESZÉLÉS (mb. sz.) Kelen 19—21, 16, 8, ünnep n1-kor is. EGY FIATAL TISZT NAPLÓJA (sz.) Kossuth XX., 19—21, 14, h6, 8, Fórum 15— 18, n6, hs, ünnep 3-kor is. F.I.V-ARSAK (mb. pl.) Előre 16—18, 5, h8, ünnep n3-kor is. Fórum 19—21, 5, h8, ünnep n3-kor is. EGY ÉJSZAKA SZERELME (rom.) Kinizsi 19—21, 14, h6, 8, ESŐS VASÁRNAP (m.) Zrínyi 14, h6, 8, EGY NŐ A POHÁR víz (nyn.) Ipoly 15—18, 14. h6, 8, EGY EMBER ARA (mb. ang.) Kárpát n6. h8, ünnepnap 3- kor is, szerda szünnap. EGY KATONA MEG EGY FÉL (mb. szin. pl.) Csillaghegyi Lenára 15-én n6. f8. ÉJFÉLI KALAND (bőlg ) Bethlen h4, 6. f9. ÉJFÉLKOR (m.) Haladás 15—18 14, h6, 8. ÉNEK AZ ESŐBEN (szin. am.) Bányász A, h9, 11, n2. FÉLTÉKENYSÉG (jug ) József Attila VIII., 15—18, 14, h6, 8. Virág 19—21, 16, 8. ünnep n4-kor is. FELTÁMADÁS (nyn.) Mátra 14, h6, 8. A GENERALIS (am.—nyn.) Szigethy 19—21, 14, h6, 8. GEROLSTEINI KALAND (m.) Petőfi 19— 21, n6, h8, ünnepnap 3-kor is. GADAJA (fr.) Budai Híradó nlo, 112, h2. Szabadság 16. 8, ünnep 3-kor is. Csokonai 19, 11. n2, HARAKIRI (japán)*** Gorkij 13. n6, HAMLET I—II. (mb. sz.) Tinódi 19—21, 14. h7. Széchenyi 15—18, 14. h7. Maros 19— 21, 6, ünnep 3-kor is. A HÁROM TESTŐR (szín. fr.) Újvilág 15—18, 15, 8, ünnep n4-kor is. A HAZUDÓS BILLY (ang.) Marx 15—18. n4, 16, 8* HALLÓ JAPAN (szin. nyn.) Sziget 16—18, 16, 8, ünnep n4-kor is. IVANA ÉS A FUTBALL tmb. szin. cseh.) Bányász B, n4, 16, h8, ÍGY JÖTTEM (m.) Marx 19—21, n4, 16, 8, AZ IFJÚSÁG ÉDES MADAR kövér nem szólt rá még egyszer, de idegesen megkérdezte Péntek úrtól: — Mit lődörög itt ennyit ez a kölyök?! Sanyi ezután is minden sietség nélkül vonult végig a folyosón,a kezében a kancsó vízzel. Azok megvárták, míg bemegy az ajtón, addig nem szóltak egy szót sem. Be kellett vinnie a terembe a kíváncsiságát. Odament a vízzel az asztalhoz, lábujjhegyre emelkedett, s kitöltött egy nagy pohárral. A szónok alig várhatta, mert már nyúlt is érte és egyszerre felhajtotta. Sanyi addig ott állt, várt, és ahogy Petrovácz elvtárs letette a poharat, még egyszer udvariasan teletöltötte. Visszaevickélt a helyére. — Na, mit szólsz? — Nagy voltál! — nyilatkozott Bandi. — Ahogyan döntöd a kancsót... mesteri! — Huszonháromban ez még nem volt, öregem! Hanem ide figyelj, ki az a Péntek úr? — Péntek úr? Mi az, hogy Péntek úr?! Különben a bőrösök elnöke. Miért, mi van vele? — Valaki éppen oktatja a folyosón. Biztosan elszabtak valami bőröket. — ... Európa jövője — jelentette ki Petrovácz képviselő elvtárs — voltaképpen már eldőlt, s a mi kötelességünk, hogy megfontoltan és előrelátással egyengessük a saját utunkat a jövő Európájába! Taps és helyeslő morgás fogadta a bátor is volt a fejében a szöveg, de váratlanul érte, hogy fel kellett állnia, s egy kissé még ebbe is belezavarodott. — A kórus! — jutott végre eszébe valakinek az asztalnál. — Jöhet a kórus, gyorsan. A kórus együtt is volt a színpad mögötti szobában, csak a karmester meg az elnök hiányzott. — Az istenért! — tette össze a kezét Mucsi szaktárs a dalárdisták értetlen gyűrűjében. — Azonnal kerítsék elő őket! Az elnökért, szerencsére, nem kellett meszszire menniük. Péntek Mihály, a bőrösszakszervezet, s egyben a bőrösökből alakult dalkör elnöke, még mindig a folyosón tartózkodott. Elég kellemetlen helyzetbe keveredett. Maga Pignitzky főfelügyelő, a rendőrkapitányság politikai osztályának vezetője kereste fel, hogy egy bizonyos dologban befolyásolja... A rendőrtiszt szokatlanul illedelmes, mondhatni, gyöngéd volt. Arra kérem — ilyeneket mondott. — ... Arra kérem, hogy ne legyen a végén semmi „Félszocialisták”, vagy hasonló. Fejezzék be a nemzeti ünnephez illőn, mondjuk ... Itt elakadt, mert hamarjában nem volt benne biztos, hogy például a Szózat, amit javasolni szándékozott, alkalmas befejező szám lenne-e ezen a nemzeti ünnepen, — ... szóval fejezzék be valami szép, fel„Szép szó" magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb egységre tartó haladottabb igényt, a modern, maga magát fegyelmező, rendbefoglaló szabadságot. Bemutatjuk Csanády Jánost Vajon egy költő meddig marad fiatal? Meddig kész újra és újra az ismeretlenbe törni, s a rátalálás igézetével fogni verseinek hálójába a kor nyugtalanságát és szenvedélyeit? Csanády János, úgy tetszik, a negyedik kötet után "is ilyen. Nem kíván megpihenni, lázas ifjúságában szinte egymáson gyújtja fel indulatait, mint az erős dohányos a cigarettákat. Mások a költői bemutatkozás szertelen élményei múltán felépítik a férfikort, őt ma is a fiatalság „alkotó nyugtalansága sodorja” új és új élmények felé. Nyugtalansága mégsem száguldás: van kedve töprengeni, s van ereje cselekedni is. Csanády töprengő, gondolkodó arca a jövő felé fordul. „Az atomkor küszöbén” él, mint egyik versének címe megfogalmazza, s a jövő számára növekvő fiatalság alkati kíváncsiságával kutatja a „küszöb” mögötti világ titkait. Az eljövendő kor, a kommunizmus embere, társadalma, erkölcse tartja vonzásában legérdekesebb verseit. Annak, aki a holnap reményeit kutatja, a ma feladatait is vállalnia kell. Csanády is tudja ezt, ezért hajol különös gonddal a jelen nagy összefüggései és apró jelenségei fölé. Tudja, hogy a valóság összetett, József Attilától tanulta a költői látás dialektikáját, s ezzel a szemlélettel idézi verseibe a valóság gazdag változatait. Az irodalom Csanády ars poeticájának értelmezésében „arra vállalkozik, hogy merész ívelésű, gazdag, új eszméktől és tapasztalatoktól, látomásoktól és gondolatoktól terhes művek születésével bizonyítsa be és fedezze föl a kor fiatalságát, életrevalóságát.” Fedezze föl és változtassa meg, mert Csanády meggyőződése ez utóbbit is megköveteli: „Elszánásom a nagy egészen / rajthagyni közformám nyomát”. A szándék a legutóbbi verseskönyv: az Új törvény közéleti mondanivalójának súlyában jelentkezik. És hogy nem hatástalanul, azt nemcsak a most odaítélt József Attila-díj igazolja, hanem Csanády költészetének sikere és népszerűsége is. Pomogáts Béla Az otthon Védd meg otthonodat , ha bombák nem villognak, s nem söprik el a láthatárt, ha az idők sötét méhéből az merült fel, mi barlangsziklák mélyén támaszt nyújtott a jobbnak; védd meg az otthonod mélyén mi fellobog és lángnyelvek hegyéről mesés meleggel lobban, bizsergő biztonságát az emelkedő bordák nemes, kemény ivének — a szív izomzatát, a pitvarok, a kamrák, billentyűk szép szabályát; védd meg az otthonod mélyébe nyíló, ősiségnek törő fenyők törzséből ácsolt ajtót, védd meg a meleget, enyésző tested őrzi, igaz szavak szabályát, mik agyadban dobognak, ép hálód tisztaságát az elsikló halaknak, a hínár-tapadástól mentsen meg Istenük! Védd meg átlátszó lángját annak a tiszta tűznek, hol és kínnal kovácsolt nyársad vasára fűzve sovány, de mindig ízes halaid sisteregnek! A nehéz lélegzetű öregember A nehéz lélegzetű öregember, ki egyedül maradt, nem számol már holdakat, hónapot, mert nem köszöntenek rá jónapot a jó napok! Az élet körül pezsgő, Induló, farsang vad szaka van! Autón suhan a házasuló... S ő elfeledte rég a számokat, s a szánokat! Nem csengnek többé már neki, ki egyedül maradt. Az asszony sírban, a föld talp alatt neki már csak jegeset vallanak a dallamok! Hunyó szemmel még elmered felénk a nehéz lélegzetű öregember; nem ad neki meleg sugallatot szívünk, melyért ő is összerogyott, ha ráragyog! Bolond beszéd A sunyitok süket csendben élnek, csak lesnek, lesnek, mint a halszemek: álmaik álomtalanok, melyek azt is elsunyítják, míg alszanak! Szürke füllel, fal mellett suhannak, csak néha villan meg szemük egy résen, akkor is a nappal szemben állnak tátott szájjal cáfolatra készen! Mert ők mind nagyon rendes emberek, nincs szeretőjük, fedhetetlenek, nincs múltjuk, mert mindig sunyítottak, ajtót soha idegennek nem nyitottak, mert ők csak saját bőrt mentenek! A sunyitok biztonságban élnek, mosolyognak, s szemükben nincs zavar, jó barátai a nyári éjnek, mely úgy pislog szép csillagaival, mintha sosem vágnánk vadabb télnek! A sunyitokat szeretik, bizony, sokan, kit a sunyitok nem szeretnek, mert arcukra nem rajzolt az iszony, s ők nagyon megnyugtató emberek! őket tarthatom értelmeseknek és én vagyok bolond már — azt hiszem, hisz mégis köztük keresem, hiszem legvadabb ellenségeimet!