Magyar Ifjúság, 1972. szeptember-december (16. évfolyam, 35-52. szám)
1972-12-29 / 52. szám
Egészen más szilveszter! ’72. dec. 10. Ma megbeszéltük a férjemmel, hogy nem a bandával közösen szilveszterezünk, hanem csak kettecskén. Ugyanis nem hiányzik nekünk a gyagya Lajos például, aki szerint az a jó hecc, ha hoz egy eleven malacot, szétereszti a lakásunkban, elébe löttyintve a halsalátát, tejszínhabbal, na nem! És szintúgy nélkülözni bírjuk a csodálatos Mancijét is, felesleges, hogy megint összetörje a három legszebb poharamat, s még lelkesen őrülhessek is, meg az új pecséteknek a régi szőnyegünkön. És a tündökletes Kinga se kell, hogy egész este azon járjon a sötét lelke körbe, hogy mivel ő hozta a kávét, meg a mamája által kotyvasztott rémséges likőrt, hát így egy forint kilencven fillérrel több költség esett őreá, hát nem hiányzik ez minekünk! Úgyhogy inkább elutazunk kéz a kézben Mátrasikamlósra, tapodjuk a szűz latyakot, üdék és pihentek leszünk akkor, amikor mindenki más a fájó fejét meg az üres bukszáját tapogatja! Dec. 20. Sajnos, másoknak még előbb jutott eszébe, hogy a világ zajai elől Mátrasikamlósra vonuljanak, miáltal nekünk semmi hely nem maradt. Amitől támadt egy még jobb ötletünk! Hogy felesleges is lenne a rideg turistaházban a bakancsok törömbölését hallgatni, hanem helyette mindenkinek csak mondjuk, hogy elutazunk, de maradunk! És még a rekamiét se hajtogatjuk öszsze, és nem kell a leeresztett esti ruhámba belepréselődni, hanem , pizsamában heverészve szidjuk majd a tévéműsort, lábasból eszegetve a finom sült májat, s nem a íves vendégek szendvicsére kenegetjük! Csak persze az ilyen megoldásnál legfontosabb a sűrű titoktartás, amiért is egyedül a Mancinak súgtam meg, hadd pukkadjon a remek ötletünkért ! Annyira tetszett neki, hogy ők is ezt teszik! Csak jellemző, rögtön elmondta a Kingának, mert egyesek sajnos képtelenek titkot tartani! Dec. 30. Szóval, a helyzet a következő: a Manciék felugranak hozzánk, ha már egyszer úgyis tudják, hogy itthon vagyunk. De semmi ünnepélyesség, megfelel a leengedett esti ruhám is, a sült májat rákenem pár falat kenyérre, és megvan. Kinga hoz kávét és finom házi likőrt, végre egy kényelmes és egészen más szilveszter! ’73. jan. 1. Remekül sikerült minden! Menynyeit kuncogtam, amikor két májas szendvicset mégiscsak sikerült elesnem a tündökletes vendégkoszorú elől! De az igazi szenzációs pofa mégiscsak a Lajos lett, aki harsogó trombitaszó közepette beállított egy valódi, eleven malackával ! És már nem is bírtunk neki többet nevetni, amikor odaöntötte elébe az egész gesztenyepürét, hagymasalátával ! És nem zavart a Ringa se, legyen boldog az egy forint kilencven fillérrel, amivel kevesebb költség jutott őreá, na és szegény Manci! Teljesen könnybe lábadt örömében, amikor megtudta, hogy mennyire utáltam azokat a szörnyű poharakat, amiket véletlenül lesodort. Jan. 2. Hát csak körülnéztünk a férjemmel a szétdúlt csatatéren, ami nemrég még a barátságos otthonunk volt. És megfogadtuk sajgó fejjel, hogy soha többé, ha nem jövő szilveszterkor Mátrasikamlósra utazunk helyette, ugyanis ... (Innentől kezdve minden évben elölről.) G. Szabó Judit HONFOGLALÓK NYOMÁBAN „Megkérdeztem a fiúkat: tudják-e, milyen nap van ma? — December tizenegyedike, hétfő... — No, és? Azonkívül milyen nap? Kíváncsian néztek rám, vajon mit akarok még tudni. — Ma Árpád napja van! — segítettem. Azonnal kapcsoltak, s felrikkantottak: „ A mi honfoglalásunk napja!...” Így kezdtem öt évvel ezelőtt a riportot a Keleti Károly utcai fiúkollégium első napjáról, egy addig sosem volt kísérlet indulásáról, egyetemre készülő budapesti gimnazista munkásgyerekek új otthonáról. A „kibicek” kételkedtek Az akkori öregdiákok mai utódait már nem kell rávezetni december tizenegyedike jelentőségére, hiszen a kollégium házi naptárában azóta pirosbetűs ünnep — szép hagyomány — lett a „honfoglaló nap”. — Öt évvel ezelőtt még furcsa, kicsit rikító folt voltunk az elegáns Rózsadombon, s a „kibicek’’ hada kételkedve figyelte, hogy megyünk-e egyáltalán valamire — mondta Materényi Jenő igazgató. — Még az iskolák sem nagyon értették a kollégium célját, am olyan gyerekeket javasoltak először ide, akik bukdácsolva járták a gimnáziumot. Magunknak kellett kiválogatnunk az első harminc „honfoglalót”. Materényi Jenő igazgató tavaly merész vállalkozásba kezdett Fotó: Ágoston István Kitaposatlan úton indultak el. Az országban elsőként ez a kollégium hívta s fogadta be azokat a fiatalokat, akikről manapság országszerte annyi szó esik. A fizikai dolgozók legtehetségesebb fiait, akiket érdemes az egyetem kapujáig segíteni, s akik e segítség nélkül talán soha nem jutnának el a diplomáig. Ők voltak az úttörők, akiket négy év múlva követett a hajdúböszörményi kollégium, egy budapesti lánykollégium, s az ELTE Apáczai Csere János egyetemi előkészítő kollégiuma. Testvérek is lettünk... Újpalota egyik modern lakásának ajtajában állva alig ismertem rá Gáti Jóskára, a Könyves Kálmán Gimnázium hajdani érettségiző diákjára, az egyik „honfoglalóra”. Megnyúlt és megkomolyodott. Két hónapja házasember, s negyedéves orvostanhallgató a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Ő az, aki a régiek közül a legtöbbször „hazajár”. — Se azelőtt, se azóta nem voltam olyan jó társaságban, mint a koleszban. Emlékszem, hogy az első héten még idegenkedve méregettük egymást. A mi fajtánkra jellemző volt, hogy nem voltak barátaink. Nem csavarogtunk az utcán a haverokkal, inkább tanultunk. Az iskolatársakat pedig hová hívtuk volna meg? Mi is négyen szorongtunk egy falatnyi újpesti lakásban... De a koleszban hamar rájöttünk, hogy valamennyien egy vérből valók vagyunk, s nemcsak barátok, hanem testvérek is lettünk. Király Pistát, a Szinyei Merse Pál Gimnázium hajdani diákját a családi veszekedések, az italos feszültség légkörétől szabadította meg a kollégium. Most harmadéves biológia—kémia szakos az ELTE természettudományi karán. — Én voltam az 5-ös számú „honfoglaló”. Trikóimban, ingeimben még mindig ott van a bevarrott szám. De nemcsak ez emlékeztet arra az időre, életem eddigi legszebb másfél esztendejére. Sokszor eszembe jut, hogy minket akkor nem kellett a tanulásra noszogatni. Megszállott módjára hajtottunk, s aztán az éjszakai sötétben hajnalig vitatkoztunk Futaki Jóskával. Talán neki volt közöttünk a legnehezebb sorsa. A kitagadott egyenesbe került Bárkivel beszéltem, Futaki Jóskát mindenki emlegette, öt évvel ezelőtt ezt mondta nekem: „Kispestről jöttem... Ha nincs ez a diákotthon, talán nem is tudom befejezni a gimnáziumot...” Ő volt az, akit családja elzavart otthonról. Szemére vetették, hogy „urizál”, s tanult ember akar lenni. Az első havi kollégiumi térítési díját és a villamosbérletét a fiúk dobták össze. Materényi igazgató elővette a kollégium ötkötetes krónikáját, s fellapozta Futaki Jóska első, Szegedről írott levelezőlapját: „ ... köszönöm, hogy ennyi hitet oltottak be— Jóska most francia—magyar szakos hallgató Szegeden, s féléves ösztöndíjjal a franciaországi Aix-en-Provence egyetemén tanult. Megérdemelten került végre egyenesbe. A krónikák lapjai dagadoznak a beragasztott, meleg hangú, több oldalas levelektől. Leveszy Pista, azaz „Báró” — egy darukezelő fia — küldte az első táviratot, felvették a pécsi jogi karra. — Talián Laci volt az első szovjet ösztöndíjasunk. A harkovi műszaki egyetemre jár, s egy ottani kislányt vett feleségül. A napokban betoppant váratlanul Halasi Zoli az NDK-ból. Első útja nem haza, hanem a kollégiumba vezetett. Itt vacsorázott, s aztán régi szokásához híven kötényt kötött és segített a konyhán Éva néninek a mosogatásban. Ma már hetven középiskolás fiú él a kollégiumban, elsőstől negyedikesig. Az utóbbi három esztendőben minden innen szárnyára bocsátott diákot felvettek az egyetemre. Szerteszélednek itthon és külföldön, de a szálak nem szakadnak el. A „házidoktor” visszajár Gáti Jóska volt az első „házidoktor”. Mai utódjaként az orvosi pályára készülő Egervári Zoli, azaz „Egérke” köti be az elvágott ujjakat, osztja a Demalgont, méri a lázasokat. Gáti Jóskának kétféle vágya van. Vagy idegsebész szeretne lenni vagy a vírus- és rákkutatásnak akarja szentelni életét, s tudatosan készül leendő nagy feladataira. — Már elsőéves egyetemista koromtól úgy éreztem, hogy adósság terheli a lelkemet. Valamit vissza kell adnom a kollégiumnak abból, amit ott kaptam. Idén márciusban vették fel a párt tagjainak sorába, s az évfolyam hallgatói pártcsoportja az ő érveire kötött szerződést a kollégiummal. Vállalták, hogy rendszeresen foglalkoznak az orvosnak készülő diákokkal, s megismertetik őket a hivatás felelősségével, gondjaival és szépségével. — Elvittem egy boncolásra a srácokat — mondta Jóska. — Egész éjjel nem aludtak az izgalomtól, s becsületükre válik, hogy leendő orvosokhoz méltó komolysággal nézték végig a boncmester munkáját. A párttag kollégákkal azt is elhatározták, hogy a lányok mennek ablakot tisztítani a lakótelepekére, a fiúk pedig vagonokat raknak ki, s az így összegyűlt pénzt felajánljuk a kollégium diáktanácsának, hogy ebből jutalmazzák a tudományos értékű szakdolgozatokat. Materényi igazgató elővette a kollégium 1972-es évi szakdolgozat-pályázatának egyik nagydíjas művét. Füredi Zoltán írta, címe: „Euklideszi szerkesztések az eszközök korlátozott felhasználásával”. A dolgozat bírálója Fejes lér ...” Király Pista biológia-kémia szakon tanul, s az örökléstannal szeretne foglalkozni Csendes sarok a padlásklubban. Gáti Jóska mindig itt beszélget tanítványával, Mészáros Sanyival Gáti Jóska és Jászter Zsuzsi két hónapja házasok. Mindketten tanulnak: Jóska orvos lesz, Zsuzsi pedig tanít, s közben levelező tagozaton végzi a műszaki tanárszakot Tóth Gábor volt, a TTK valószínűségszámítási tanszékének tanársegéde. Ezt írta Füredi Zoli munkájára: „...a középiskolás tananyagot messze felülmúló ismeretekről tett bizonyságot. A dolgozat megfelel egy egyetemi záródolgozat követelményeinek is . . .” Igazgató az irodafogságban öt év óta sok minden megváltozott a Keleti Károly utcában. A demokratizmus annak idején azzal kezdődött, hogy a fiúk „kivívták” hét végi szabadságukat. Ma már természetes, hogy szombat déltől hétfő reggelig hazamehetnek a családjukhoz. — Hol tartunk már ettől! — nevetett az igazgató. — Tavaly egy merész elhatározással úgy döntöttem, hogy egy teljes hétre a 37-es szoba hat lakójára bízom a kollégium éjszakai rendjét. A takarodótól a reggeliztetésig nem lesz a közelben nevelőtanár: ők a felelősek mindenért! Első éjszaka le sem tudtam hunyni a sze memet, s hajnalban belopakod tam, mert nem hagyott nyugton a kíváncsiság és az aggódás. Rémülten láttam, hogy két szobában ég a villany. Úristen, ezek lumpolnak! De kiderült, hogy a fiúk már régen talpon vannak, s éppen keltegetni indultak. Sértődötten azt mondták: „Tessék azonnal lemenni és bezárkózni az irodába, mert máskülönben leégünk a srácok előtt, s vége a tekintélyünknek!” A hat fiú közül Bartha Feri most Lvovban tanulja a számítástechnikát, Hagymássy Sándor közlekedésmérnöknek készül Drezdában. Gázon István a moszkvai újságírószakra jár, Bárdics Imre elsőéves jogász, Hlavács Károly és Pásztor Miklós katona, de az előfelvételi révén jövőre már ők is gólyák lesznek az építészmérnöki karon, illetve a közgazdasági egyetemen. Érzik az adósság terhét Az „öregdiákok” közül nemcsak Gáti Jóska érzi az adósság terhét. Ezt fogalmazta meg Kiss János, a magyar—orosz szakos bölcsész, Adorján Antal, a leendő gépészmérnök és majd minden társa is. Ők is szeretnének tenni valamit a kollégium mai lakóiért. Érzik, hogy nemcsak látogatóba kell jönniük. Úgy kell törődniük az „utódokkal”, ahogyan annak idején az ő útjukat egyengették. Talán kicsit szégyellik is magukat, ha meghallják az igazgató legújabb örömhíreit: a társadalom segítségéről. Arról például, hogy a Távközlési Kutatóintézet egyik szocialista brigádja a téli szünetben társadalmi munkában felszereli a nyelvi stúdiót vagy arról, hogy a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa több mint negyvenezer forint értékű támogatást nyújt a kollégium szakköreinek. Az idei „honfoglalónapon” pedig azzal büszkélkedhetett a viszszatérő diákoknak, hogy a Szabó Ervin Könyvtár központja negyvenezer forint értékű Télapóajándékot küldött. A padlásklub már tavaly elkészült. Hamarosan birtokukba veszik a csillagászklub tagjai, akik távcsövükkel kémlelik majd az eget. Budapesti munkásgyerekek: Somos Ágnes MAGYAR IFJÚSÁG 772/52