Magyar Ifjúság, 1977. május-augusztus (21. évfolyam, 18-34. szám)

1977-07-22 / 29. szám

Mire Sorge megérkezett, Vukelié mint a „Vue”, a „Politika” tudósítója és a francia Havas hírügynökség munkatársa — már széles körű ismeretségre tett szert. Megismerkedett Francis Pi­­gott vezérőrnaggyal, az an­gol katonai attaséval, bizal­mas viszonyban volt Mi­­tchel Coxszal, a Reuter be­folyásos tudósítójával, Jo­seph Newhmannel, a „New York Herald Tribune” új­ságírójával — nem is be­szélve a francia nagykövet­ség munkatársairól. Vuke­lic a francián kívül ango­lul, németül, spanyolul, ola­szul, japánul és magyarul is tudott. Nyelvismerete, felsorolt és egyéb kapcso­latai Sorgét kellett segít­sék. Branko az első pillanat­ban elnyerte Richard tet­szését. Sorge nagyon meg­örült, hogy ezzel a barát­ságos, okos és éleslátású emberrel kell dolgoznia. Találkozás a baráttal . .. Egyikük sem hitt ab­ban, hogy ami történt , valóság. Hiszen csaknem három év telt el azóta, hogy legutóbb beszélgettek. Ami­kor elváltak, Richard úgy gondolta, hogy aligha fog­nak még az életben talál­kozni. Hozumi Ozaki is így vélekedett. És most megint együtt vannak... ... Vukelictől Richard megtudta, hogy a japán új­ságíró nagyon ismert, sok lap közli anyagait. Kínáról szóló könyve felkeltette a szakértők figyelmét. Hama­rosan Sorge is olvasta alá­írását az újságokban, az an­gol nyelven megjelenő, „A mai Japán” című folyóirat­ban. És most Hozumi Osaká­­ból visszatért Tokióba. Az „Asahi Simbun” című lap megalapította a „Kelet­ázsiai problémákat kutató társaságot”, amelynek Ho­zumi egyik szervezője lett. Felvegye-e a kapcsolatot vele? Három év­e nem kis idő. Sanghaji barátjának nézetei megváltozhattak. Ráadásul most Richardnak náci újságíróként kell visel­kednie. Kitalálja-e Ozaki, hogy ez csak álcázás? Tud­ja-e leplezni csodálkozását az idegenek előtt? Feleleve­­níti-e kapcsolatukat, avagy úgy tesz, mintha elfeledte volna sanghaji találkozásai­kat és beszélgetéseiket? Senkit sem lehet arra kény­szeríteni, hogy az antifa­siszták közé álljon, ha nem akar. Az ügy, amelyet Richard szolgál, teljes oda­adást követel... ... Richard mérlegelt. Nem, Hozumi továbbra is baloldali politikai meggyő­ződésű. A Szovjetunió ba­rátja maradt és most is hajlandó segíteni Sorgé­­nak. — Feladatunk nem vál­tozott meg — mondta Ri­chard. — Előre kell látnunk, merre fejlődhetnek az ese­mények, nem engedhetjük meg az agresszornak, hogy a világot háborúba taszít­sa, meglepetésszerűen tá­madjon a Szovjetunióra, és időt kell nyernünk a haza védelmi erejének növelésé­hez. — Értem — bólintott Ozaki. *— De legutóbbi ta­lálkozásunk óta sok min­den megváltozott. A Szov­jetuniónak most már nem­csak a Keleten lezajló ese­ményeket kell figyelemmel kísérnie. Németországban megjelent Hitler ... — Igaza van, Hozumi. Az utóbbi három év alatt sok minden megváltozott. Rosz­­szabb lett a helyzet. És most már megérti, miért vagyok én Tokióban német lap tudósítója. Remélem, helyzetem segít abban, hogy megismerjem a hitleristák terveit, önnek pedig — né­zett Sorge társára — segíte­nie kell engemet abban, hogy eligazodjam az itteni helyzetben, a japán politika útvesztőiben. — Nagyon sajnálom, de híreim nem a legkelleme­sebbek lesznek — válaszolt Ozaki. — Az évek során Mandzsúria a Szovjetunió elleni háború felvonulási területévé válik. Emlékszik arra, hogy amikor elfoglal­tuk Mandzsúriát, és a Nép­­szövetségben megvitatták ezt a kérdést, külügymi­niszterünk kijelentette: „Japánnak az a küldetése a földünkön, hogy vezesse a világot”. És az idén már­ciusban, mint tudja, Japán kilépett a Népszövetségből, hogy szabad keze legyen hódító tervei megvalósítá­sában. Mandzsúriában már hatalmas stratégiai útháló­zatot — országúti és vas­útit — építettek a szov­jet határ irányában. Repü­lőtereket, laktanyákat épí­tenek. Az egész határ men­tén terepfelderítő és térké­pészeti munkákat végeznek. Mindezek — háborús hírek. A közeljövőben minden igazgatási szervet a Kvan­­tung-hadsereg parancsno­kának rendelnek alá. Szó­val, teljes gőzzel háború­ra készülnek. — Mit gondol Konoje hercegről? — kérdezte Ri­chard. — Csillaga felfelé ível — válaszolta Hozumi. — ... Azt hiszem, hogy nem­sokára a herceg lesz a mi­niszterelnök. Igen régi arisztokratacsaládból szár­mazik, közel áll a császár­hoz. Nagyon jó kapcsola­tokkal rendelkezik, és még nincs sok ellensége. A mai Japánban kevés ilyen em­bert lehet találni. — Nézetei? — Jobboldaliak, de nem szélsőjobboldaliak. Milita­rista. Teljes mértékben megfelel a kor szellemének. — Véleményünk azonos. Én is úgy látom, hogy Ko­noje lesz a miniszterelnök. Nagyon jó lenne, ha meg­tudhatnánk, milyen gon­dok foglalkoztatják a her­ceget. Igaz, nem nagyon tu­dom elképzelni, hogyan te­hetjük meg. — Nem valami könnyű dolog a herceg környezeté­be bekerülni — mondta el­gondolkodva Ozaki. — De Konoje első titkára — ré­gi egyetemi barátom, Fu­­miko Kazami... — Beszélgetés a nagykövettel ...Heil! Sorge előtt magas, so­vány, hosszúkás arcú és keskeny ajkú ember állt... — Tessék! — mutatott Dirksen az asztalnál álló karosszékre. — Hogyan ér­zi magát Tokióban, dr. Sor­ge? — Köszönöm kérdését, nagykövet úr. Természete­sen, Tokió nem Berlin, de mégis remélem — megszo­kom. — Elolvastam tudósítá­sait, és tetszettek nekem — tért rögtön a dologra a nagykövet. — Bár ön nem régóta tartózkodik itt, még­is sok olyasmit észrevett ebben az országban, amit nem találok meg azoknak az újságíróknak az anya­gaiban, akik már éveket töltöttek Japánban. A „Frankfurter Zeitungéban publikált tudósításaiban megmutatta, hogy ért a po­litikai jelenségek alapos elemzéséhez. Megmondom őszintén, ez számomra ép­pen olyan váratlan, mint amilyen kellemes felfede­zés volt. Én is új ember va­gyok­ ebben az országban, és az ön munkája segít ne­kem abban, hogy igaz ké­pet alkossak Japán problé­máiról ... ... — Fontos, hogy Né­metországban tudják: a ja­pánok nemcsak papírháza­kat, de modern üzemeket is építenek. Hogy itt nem csak gésák vannak. Hogy erős a hadsereg, fel van fegyve­rezve a haditechnika leg­újabb vívmányaival. Japán Ázsiában a legdinamiku­sabb erővé vált. Megveti lábát a szárazföldön, és már Oroszország határán áll. — A nagykövet itt szünetet tartott, majd így fejezte be: — Mi nagyon szeretnénk, hogy Japán ne érje be eny­­nyivel, folytassa előrenyo­mulását. Ez az én fő célom, és ez a célja az összes iga­zi árjának is. — Nem szabad túlságo­san siettetni az eseménye­ket — mondott óvatosan el­lent Sorge. — De lassítani sem. Ja­pán és Németország messze fekszik egymástól, orszá­gainknak viszont sok a kö­zös érdeke. És ami a leg­fontosabb: közös az ellen­ségünk , a bolsevizmus. Én reálisan gondolkozom: Szovjet-Oroszország túl nagy falat ahhoz, hogy Né­metország egyedül is le tudja nyelni. Ezért különö­sen érdekeltek vagyunk a Japánnal való szövetség­ben, és azt akarjuk, hogy a jövőben oroszországi ter­veink találkozzanak. A Führer azt tanítja: a kül­politika fő feladata a fegyvertársak keresése. A német nemzetnek tudnia kell, hogy kit válasszon szövetségesnek. Szeretnék számítani, doktor Sorge, e kérdés tisztázásában az ön segítségére. — Erőmhöz mérten igyekszem teljesíteni ezt a feladatomat. — Örülök, hogy az ön személyében olyan emberre találtam, akire lehet számí­tani. Sok sikert kívánok ... A „szürke alezredes” ... Eltelt néhány nap, és Sorge — a megfelelő csa­tornákon információkhoz jutva — megtudta, hogy Ott, ez a szürkének látszó tiszt — valójában neves né­met felderítő. Munkatársa volt az első világháborús német hírszerzés főnöké­nek, Nikolainak, aki most — a nácik hatalomra jutá­sa után — az egyik kém­központot, „Az Új Német­ország Történeti Intézetét” vezeti. Eugen Ott-tal kap­csolatban az egyik körül­mény különösen fontos volt: az elmúlt, az 1932-es év decemberében, amikor Schleicher altábornagy rö­vid időre Németország kan­cellárja lett, megbízottat küldött Weimarba, Hitler­hez, aki akkor ott tartózko­dott. Megbízottján keresztül azt javasolta a Führ­ernek, hogy alkancellárként legyen tagja a kormánynak. A Schleicher megbízását telje­sítő küldött ott alezredes volt. Ilyen felelős megbízást nem adnak bárkinek. És a jelenlegi birodalmi kancel­lárnak is emlékeznie kell látogatójára ... Minden bi­zonnyal nem ok nélkül je­lent meg hirtelen Ott Ja­pánban. És bár az alezre­des katonai tanácsadóként érkezett a szigetekre , nemcsak a tarackok iránt érdeklődött. Igazi célként azt állította maga elé, hogy megszervezze a hitlerista és a japán hírszerzők együtt­működését. Azonkívül ta­nulmányoznia kell a japán katonai-politikai helyzetet, és erről részletes jelentést küldenie Berlinnek. Richard Sorge úgy dön­tött: ez a „szürke alezre­des” különös figyelmet ér­demel. Nem erőltette vele a barátkozást. Először hol a követségen, hol a német klubban, hol pedig „Rhein­­goldnál” találkoztak. Ez utóbbi német bártulajdonos volt — bajor módra készí­tett virslijéről, müncheni söréről és hitlerista néze­teiről ismerték. Természe­tesen, Sorge semmit sem kérdezett, ő beszélt. Fecse­gett, nagyzolt, mutatta, hogy mennyire ismeri mind a japán helyzetet, mind pe­dig a náci frazeológiát. Be­szélt arról, hogy megláto­gatta Haushofer táborno­kot, a „Zeitschrift für Geo­politik” folyóirat szerkesz­tőjét, sőt, meg is mutatta annak ajánlólevelét... ... Az alezredes először csak kisebb információkat adott, kapott. Egyszer azon­ban egyenesen megkérte Richardot: — Segítsen nekem. Ber­linbe kell jelentést külde­­nem. — Szívesen. Csak hát... — Természetesen a szigo­rúan bizalmas iratokat ön­nek nem mutatom meg. De egyet és mást... egye meg őket a fene! Sorge egyetértően bólin­tott: — Megértem: egy tiszt nem szeret foglalkozni a mi irkafirkálós tudomá­nyunkkal. Ne mondja hát, miről is van szó. Majd én megfogalmazom. És élénk színekkel ecse­telte, milyen a japán hely­zet. Az eseményeket úgy értékelte, hogy a jelentés különösen tessék Berlin­nek. Ugyanakkor megmu­tatta, mi mindent tud. Ott el volt ragadtatva. A kö­vetkező alkalommal min­den feszélyezettség nélkül Sorge elé tette aktatáská­jának tartalmát. Valami

Next