Magyar Ifjúság, 1977. május-augusztus (21. évfolyam, 18-34. szám)
1977-07-22 / 29. szám
Mire Sorge megérkezett, Vukelié mint a „Vue”, a „Politika” tudósítója és a francia Havas hírügynökség munkatársa — már széles körű ismeretségre tett szert. Megismerkedett Francis Pigott vezérőrnaggyal, az angol katonai attaséval, bizalmas viszonyban volt Mitchel Coxszal, a Reuter befolyásos tudósítójával, Joseph Newhmannel, a „New York Herald Tribune” újságírójával — nem is beszélve a francia nagykövetség munkatársairól. Vukelic a francián kívül angolul, németül, spanyolul, olaszul, japánul és magyarul is tudott. Nyelvismerete, felsorolt és egyéb kapcsolatai Sorgét kellett segítsék. Branko az első pillanatban elnyerte Richard tetszését. Sorge nagyon megörült, hogy ezzel a barátságos, okos és éleslátású emberrel kell dolgoznia. Találkozás a baráttal . .. Egyikük sem hitt abban, hogy ami történt , valóság. Hiszen csaknem három év telt el azóta, hogy legutóbb beszélgettek. Amikor elváltak, Richard úgy gondolta, hogy aligha fognak még az életben találkozni. Hozumi Ozaki is így vélekedett. És most megint együtt vannak... ... Vukelictől Richard megtudta, hogy a japán újságíró nagyon ismert, sok lap közli anyagait. Kínáról szóló könyve felkeltette a szakértők figyelmét. Hamarosan Sorge is olvasta aláírását az újságokban, az angol nyelven megjelenő, „A mai Japán” című folyóiratban. És most Hozumi Osakából visszatért Tokióba. Az „Asahi Simbun” című lap megalapította a „Keletázsiai problémákat kutató társaságot”, amelynek Hozumi egyik szervezője lett. Felvegye-e a kapcsolatot vele? Három éve nem kis idő. Sanghaji barátjának nézetei megváltozhattak. Ráadásul most Richardnak náci újságíróként kell viselkednie. Kitalálja-e Ozaki, hogy ez csak álcázás? Tudja-e leplezni csodálkozását az idegenek előtt? Feleleveníti-e kapcsolatukat, avagy úgy tesz, mintha elfeledte volna sanghaji találkozásaikat és beszélgetéseiket? Senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy az antifasiszták közé álljon, ha nem akar. Az ügy, amelyet Richard szolgál, teljes odaadást követel... ... Richard mérlegelt. Nem, Hozumi továbbra is baloldali politikai meggyőződésű. A Szovjetunió barátja maradt és most is hajlandó segíteni Sorgénak. — Feladatunk nem változott meg — mondta Richard. — Előre kell látnunk, merre fejlődhetnek az események, nem engedhetjük meg az agresszornak, hogy a világot háborúba taszítsa, meglepetésszerűen támadjon a Szovjetunióra, és időt kell nyernünk a haza védelmi erejének növeléséhez. — Értem — bólintott Ozaki. *— De legutóbbi találkozásunk óta sok minden megváltozott. A Szovjetuniónak most már nemcsak a Keleten lezajló eseményeket kell figyelemmel kísérnie. Németországban megjelent Hitler ... — Igaza van, Hozumi. Az utóbbi három év alatt sok minden megváltozott. Roszszabb lett a helyzet. És most már megérti, miért vagyok én Tokióban német lap tudósítója. Remélem, helyzetem segít abban, hogy megismerjem a hitleristák terveit, önnek pedig — nézett Sorge társára — segítenie kell engemet abban, hogy eligazodjam az itteni helyzetben, a japán politika útvesztőiben. — Nagyon sajnálom, de híreim nem a legkellemesebbek lesznek — válaszolt Ozaki. — Az évek során Mandzsúria a Szovjetunió elleni háború felvonulási területévé válik. Emlékszik arra, hogy amikor elfoglaltuk Mandzsúriát, és a Népszövetségben megvitatták ezt a kérdést, külügyminiszterünk kijelentette: „Japánnak az a küldetése a földünkön, hogy vezesse a világot”. És az idén márciusban, mint tudja, Japán kilépett a Népszövetségből, hogy szabad keze legyen hódító tervei megvalósításában. Mandzsúriában már hatalmas stratégiai úthálózatot — országúti és vasútit — építettek a szovjet határ irányában. Repülőtereket, laktanyákat építenek. Az egész határ mentén terepfelderítő és térképészeti munkákat végeznek. Mindezek — háborús hírek. A közeljövőben minden igazgatási szervet a Kvantung-hadsereg parancsnokának rendelnek alá. Szóval, teljes gőzzel háborúra készülnek. — Mit gondol Konoje hercegről? — kérdezte Richard. — Csillaga felfelé ível — válaszolta Hozumi. — ... Azt hiszem, hogy nemsokára a herceg lesz a miniszterelnök. Igen régi arisztokratacsaládból származik, közel áll a császárhoz. Nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik, és még nincs sok ellensége. A mai Japánban kevés ilyen embert lehet találni. — Nézetei? — Jobboldaliak, de nem szélsőjobboldaliak. Militarista. Teljes mértékben megfelel a kor szellemének. — Véleményünk azonos. Én is úgy látom, hogy Konoje lesz a miniszterelnök. Nagyon jó lenne, ha megtudhatnánk, milyen gondok foglalkoztatják a herceget. Igaz, nem nagyon tudom elképzelni, hogyan tehetjük meg. — Nem valami könnyű dolog a herceg környezetébe bekerülni — mondta elgondolkodva Ozaki. — De Konoje első titkára — régi egyetemi barátom, Fumiko Kazami... — Beszélgetés a nagykövettel ...Heil! Sorge előtt magas, sovány, hosszúkás arcú és keskeny ajkú ember állt... — Tessék! — mutatott Dirksen az asztalnál álló karosszékre. — Hogyan érzi magát Tokióban, dr. Sorge? — Köszönöm kérdését, nagykövet úr. Természetesen, Tokió nem Berlin, de mégis remélem — megszokom. — Elolvastam tudósításait, és tetszettek nekem — tért rögtön a dologra a nagykövet. — Bár ön nem régóta tartózkodik itt, mégis sok olyasmit észrevett ebben az országban, amit nem találok meg azoknak az újságíróknak az anyagaiban, akik már éveket töltöttek Japánban. A „Frankfurter Zeitungéban publikált tudósításaiban megmutatta, hogy ért a politikai jelenségek alapos elemzéséhez. Megmondom őszintén, ez számomra éppen olyan váratlan, mint amilyen kellemes felfedezés volt. Én is új ember vagyok ebben az országban, és az ön munkája segít nekem abban, hogy igaz képet alkossak Japán problémáiról ... ... — Fontos, hogy Németországban tudják: a japánok nemcsak papírházakat, de modern üzemeket is építenek. Hogy itt nem csak gésák vannak. Hogy erős a hadsereg, fel van fegyverezve a haditechnika legújabb vívmányaival. Japán Ázsiában a legdinamikusabb erővé vált. Megveti lábát a szárazföldön, és már Oroszország határán áll. — A nagykövet itt szünetet tartott, majd így fejezte be: — Mi nagyon szeretnénk, hogy Japán ne érje be enynyivel, folytassa előrenyomulását. Ez az én fő célom, és ez a célja az összes igazi árjának is. — Nem szabad túlságosan siettetni az eseményeket — mondott óvatosan ellent Sorge. — De lassítani sem. Japán és Németország messze fekszik egymástól, országainknak viszont sok a közös érdeke. És ami a legfontosabb: közös az ellenségünk , a bolsevizmus. Én reálisan gondolkozom: Szovjet-Oroszország túl nagy falat ahhoz, hogy Németország egyedül is le tudja nyelni. Ezért különösen érdekeltek vagyunk a Japánnal való szövetségben, és azt akarjuk, hogy a jövőben oroszországi terveink találkozzanak. A Führer azt tanítja: a külpolitika fő feladata a fegyvertársak keresése. A német nemzetnek tudnia kell, hogy kit válasszon szövetségesnek. Szeretnék számítani, doktor Sorge, e kérdés tisztázásában az ön segítségére. — Erőmhöz mérten igyekszem teljesíteni ezt a feladatomat. — Örülök, hogy az ön személyében olyan emberre találtam, akire lehet számítani. Sok sikert kívánok ... A „szürke alezredes” ... Eltelt néhány nap, és Sorge — a megfelelő csatornákon információkhoz jutva — megtudta, hogy Ott, ez a szürkének látszó tiszt — valójában neves német felderítő. Munkatársa volt az első világháborús német hírszerzés főnökének, Nikolainak, aki most — a nácik hatalomra jutása után — az egyik kémközpontot, „Az Új Németország Történeti Intézetét” vezeti. Eugen Ott-tal kapcsolatban az egyik körülmény különösen fontos volt: az elmúlt, az 1932-es év decemberében, amikor Schleicher altábornagy rövid időre Németország kancellárja lett, megbízottat küldött Weimarba, Hitlerhez, aki akkor ott tartózkodott. Megbízottján keresztül azt javasolta a Führernek, hogy alkancellárként legyen tagja a kormánynak. A Schleicher megbízását teljesítő küldött ott alezredes volt. Ilyen felelős megbízást nem adnak bárkinek. És a jelenlegi birodalmi kancellárnak is emlékeznie kell látogatójára ... Minden bizonnyal nem ok nélkül jelent meg hirtelen Ott Japánban. És bár az alezredes katonai tanácsadóként érkezett a szigetekre , nemcsak a tarackok iránt érdeklődött. Igazi célként azt állította maga elé, hogy megszervezze a hitlerista és a japán hírszerzők együttműködését. Azonkívül tanulmányoznia kell a japán katonai-politikai helyzetet, és erről részletes jelentést küldenie Berlinnek. Richard Sorge úgy döntött: ez a „szürke alezredes” különös figyelmet érdemel. Nem erőltette vele a barátkozást. Először hol a követségen, hol a német klubban, hol pedig „Rheingoldnál” találkoztak. Ez utóbbi német bártulajdonos volt — bajor módra készített virslijéről, müncheni söréről és hitlerista nézeteiről ismerték. Természetesen, Sorge semmit sem kérdezett, ő beszélt. Fecsegett, nagyzolt, mutatta, hogy mennyire ismeri mind a japán helyzetet, mind pedig a náci frazeológiát. Beszélt arról, hogy meglátogatta Haushofer tábornokot, a „Zeitschrift für Geopolitik” folyóirat szerkesztőjét, sőt, meg is mutatta annak ajánlólevelét... ... Az alezredes először csak kisebb információkat adott, kapott. Egyszer azonban egyenesen megkérte Richardot: — Segítsen nekem. Berlinbe kell jelentést küldenem. — Szívesen. Csak hát... — Természetesen a szigorúan bizalmas iratokat önnek nem mutatom meg. De egyet és mást... egye meg őket a fene! Sorge egyetértően bólintott: — Megértem: egy tiszt nem szeret foglalkozni a mi irkafirkálós tudományunkkal. Ne mondja hát, miről is van szó. Majd én megfogalmazom. És élénk színekkel ecsetelte, milyen a japán helyzet. Az eseményeket úgy értékelte, hogy a jelentés különösen tessék Berlinnek. Ugyanakkor megmutatta, mi mindent tud. Ott el volt ragadtatva. A következő alkalommal minden feszélyezettség nélkül Sorge elé tette aktatáskájának tartalmát. Valami