Magyar Ifjúság, 1978. május-augusztus (22. évfolyam, 18-34. szám)
1978-06-16 / 24. szám
xX*. *BB Argentina 78 Skótok A skótok minden regiszteren muzsikáltak. Először teli tüdőből harsogták a saját diadalukat, hogy ezt a világbajnokságot csakis ők nyerhetik, tulajdonképpen csupán az aranyak átvételére utaznak Argentínába, mert a többi puszta formaság. Aztán, hogy kiütéses vereséget szenvedtek Perutól, és hogy majdnem leborultak a nyeretlen kétéves irániak előtt — az egész világ kajánul nevetett, kellett ez nektek, legények. Majd, hogy doppingügybe keveredtek ... Végül az utolsó felvonásban — micsoda fordulat! — az egész világ megtanulta tisztelni őket. Három góllal kellett győzniük Hollandia ellen, hogy továbbjussanak. Ez csüggesztően nehéz dolognak tűnt. Három góllal az ellen a Hollandia ellen, amelyet négy éve egy nyugatnémet aranycsapat saját pályáján, saját közönség előtt, tizenegyessel is csak véres veríték árán győzött le — egyetlen gólocskával... Ne nevettessük egymást, emberek. Főként, hogy a hollandok lőtték az elsőt. És akkor a skótoknak már néggyel kellett válaszolniuk. A jó ég a tanúja, hogy megpróbálták. Fejjel, kemény skót koponyákkal rohantak a falnak s — aki látta, igazolhatja — kishíjja, hogy le nem döntötték. Dalglish bombagóllal egyenlített. Gemmill 11-est rúgott — 2:1. Aztán... na erre érdemes egy kicsit odafigyelni. Gemmill jobbról tört be. Fura egy figura, annyi szent. Alacsony, zömök, és kajla. A jegenyeszál holland védőknek jó, ha a derekáig ér. Haja elöl semmi, hátul vállig. Csetlik jobbra, esetük balra, suta clown a karcsú trapézartisták, a levegő királyai között. Fordul erre, fordul arra. Két védő már mögötte van. Most már három van mögötte. Most már Jongbloed is mögötte van. Hátvéd is, beállós is, söprögető is, kapus is ... már mindenki Gemmill mögött van ... s a következő pillanatban 3:1 Skócia javára. A csoda kézzelfogható közelségbe érkezett. Hogy két perc múlva újra visszaröppenjen a kék semmiségbe. Ahonnét a futballcsodák érkeznek és ahová törvényszerűen távoznak. Rep középről bombagólt lő. 3:2. Éjfél felé különös csoportosulás Mendoza egyik terén. Bütyköstérdű férfiak kockás szoknyában, kockás sapkával a fejükön. Közbül semmi. A hőmérő öt fokot mutat, de ők "nem fáznak. Befűtöttek maguknak. Egyikük felpattan a szökőkút szélére. — Joe Jordan! — üvölti. — Hurrá! — bömböli kórusban a többi. — Asa Hartford! — Hurrá! — Kenny Dalglish! — Hurrá! • — Archie Gemmill! Minden eddiginél harsányabb hurrá. Mint a világ összes hurrája együttvéve. A kút embere akkor szavalnikezd. Egy kicsit rekedten, a torkára csorduló könnyektől fulladozva, de mély átéléssel: „Hová lettél skót hírnevünk? Idézünk sírva téged! Eltűnt veled szép skót nevünk, mely harci tűzben égett!” -Robert Burns verse. Már érdemes volt Mendozába jönni! A világbajnokságok ezredik gólja: Rensenbrink büntetőből szerezte meg a hollandok vezető gólját. De a végeredmény: Skócia—Hollandia 3:2 Félmeztelenül Zümmögnek, sőt szikráznak a telefonvonalak Amszterdam és Mendoza között. Dühödt holland nejek és menyasszonyok hívják nyakra-főre a játékosokat, magyarázatot követelnek. Ernst Happel, a csapat osztrák főnöke ugyanis szigorú ember, és hogy játékosait távoltartsa a nagyváros bűnös kísértéseitől, egy távoli hegyiszállóban ütött tanyát a narancssárgákkal. Erre mi történt? Valamelyik hírügynökség jelentése szerint többen is látták, amint a holland játékosok félmeztelenül hajkurászták a szálló nődolgozóit. Az interurbán ostromból megszeppent játékosok a kapitányhoz fordultak segítségért. Ernst Happel elegáns, hűvös, de nem túlságosan okos nyilatkozatot tett. — A kósza hírek — mondta — nem fedik a teljes valóságot. Puff. A hagyományos logika szerint ezek után csak két eset lehetséges: 1. A játékosok nem félmeztelenül hajkurásztak. 2. A játékosok nem a nődolgozókat hajkurászták. Egyik rémesebb, mint a másik. Éppen ezért mi a harmadik változatra szavazunk. Hogy a lányokat nem is kellett olyan nagyon hajkurászni. Ez a legvalószínűbb. 46 » Biztos, ami biztos. E hónap első és huszonötödik napja között, vagyis amíg tart a Mundial, mindenki és minden biztosítva van. Egy hamburgi vállalkozás „állja” szükség esetén az anyagiakat Amennyiben netán a mérkőzéseket valamilyen okból nem lehetne megrendezni, hatvanmillió márkát kapna a FIFA; az NSZK válogatottjának játékosai halál esetére kétszázötvenezer márkára vannak biztosítva; balesetük, súlyos sérülésük esetén a hazaszállítás és a kórházi kezelés költségei mellett havi ötezer márkás térítésben részesülnének, emellett a teljes játékvezetői gárdát és a FIFA- kongresszus háromszáz részvevőjét is ugyancsak Hamburgban „biztosították”. Az a baj, hogy a magyar győzelmekre nem kötöttek jó előre ilyen egyezséget... Quiroga A világbajnokság legfantasztikusabb figurája minden bizonnyal Quiroga, a peruiak kapusa. Alacsony, köpcös legényke, még kicsi pocakja is van, mintha világéletében jobban szerette volna a habos kávét, mint a rendszeres testgyakorlást. Unottan álldogál a kapujában, szeme se rebben, ha bármilyen sistergő bomba közeleg. Aztán, amikor a hűvös ítéletű szemlélő úgy véli, hogy már minden elveszett, akkor Quiroga unott mozdulattal kinyúl és a kezébe veszi a labdát. Volt egy elképesztő produkciója. A hollandok elleni mérkőzésen. Neeskens nagyot esett a perui kapu közelében és hosszú ideig úgy feküdt a füvön, mintha többé nem is akarna megmozdulni. Quiroga akkor odasétált, néhány biztató szót szólt, aztán, hogy Neeskens erre sem adott életjelt, lehajolt érte, ölbe kapta a kétszer akkora csatárt és könnyed léptekkel a kapuvonal mögé slattyogott vele. Apropó ... az olasz—magyar mérkőzésen Bettegával is történt valami hasonló. Mészáros talán emlékezett Quiroga produkciójára, ő is odasétált... aztán nagykeservesen felemelte az olasz csatár jobb lábát... és rögtön utána megint el is ejtette. Nehéz volt. Nevezzenek akárminek, ha nincs ebben is egy szemernyi tanulság. Paolo, az új fiú Érhet-e egy labdarúgó tizenkétmillió svájci frankot? Paolo Rossi, a Squadra Azzurra fiatal középcsatára csak a fejét rázza, ha erről szó esik: „Ez fantasztikus összeg. Pedig tény, összességében ennyit fizetett értem a Juventus, ennyiért kerülök el Vicenzából Torinóba. Sokkal inkább örülnék annak, ha azt hallanám, hogy ezért a halom pénzért házakat építenek.” Szép nyilatkozat. A huszonnégy éves fiatalember egyébként elnyerte az ellenfelek rokonszenvét is — attól eltekintve, hogy rúgja nekik a gólokat. Firenze mellett, Pratóban született. Négy éve írta alá élete első profiszerződését a Juventusnál. A tartaléksorból nem tudott előrébb kerülni, így a klubvezetők úgy döntöttek, átadják a Lanerossinak. Persze, volt bennük valami megérzés: a szerződésben bennfoglaltatott az is, hogy a Juventus „társtulajdonossága” továbbra is érvényben van, és ebből következően bármikor elővételi joguk van a fiúra. A Lanerossi színeiben a tavalyi idényben huszonegy, a ruiostaniban huszonnégy gólt lőtt. Ez valóságos csoda: a catenaccio világában, a sziklakemény védők országában huszonnégy gól... Bearzot kapitány igazság szerint a Torino centerével, Grazianival akart kezdeni. Csakhogy az újságírók nem hagyták ennyiben a dolgot, annyit és annyiszor írtak Rossiról, hogy végül is „beírták” nevét a csapatösszeállításba. Az ellenfelek balszerencséjére, egész Itália szerencséjére.