Magyar Ifjúság, 1978. május-augusztus (22. évfolyam, 18-34. szám)

1978-06-16 / 24. szám

xX*. *B­B Argentina 78 Skótok A skótok minden regisz­teren muzsikáltak. Először teli tüdőből harsogták a sa­ját diadalukat, hogy ezt a világbajnokságot csakis ők nyerhetik, tulajdonképpen csupán az aranyak átvéte­lére utaznak Argentínába, mert a többi puszta forma­ság. Aztán, hogy kiütéses vereséget szenvedtek Peru­tól, és hogy majdnem lebo­rultak a nyeretlen kétéves irániak előtt — az egész vi­lág kajánul nevetett, kellett ez nektek, legények. Majd, hogy doppingügybe keve­redtek ... Végül az utolsó felvonásban — micsoda fordulat! — az egész világ megtanulta tisztelni őket. Három góllal kellett győzniük Hollandia ellen, hogy továbbjussanak. Ez csüggesztően nehéz dolog­nak tűnt. Három góllal az ellen a Hollandia ellen, amelyet négy éve egy nyu­gatnémet aranycsapat sa­ját pályáján, saját közön­ség előtt, tizenegyessel is csak véres veríték árán győ­zött le — egyetlen gólocs­­kával... Ne nevettessük egymást, emberek. Főként, hogy a hollandok lőtték az elsőt. És akkor a skótoknak már néggyel kel­lett válaszolniuk. A jó ég a tanúja, hogy megpróbálták. Fejjel, kemény skót kopo­nyákkal rohantak a falnak s — aki látta, igazolhatja — kishíjja, hogy le nem dön­tötték. Dalglish bombagóllal egyenlített. Gemmill 11-est rúgott — 2:1. Aztán... na erre érdemes egy kicsit oda­figyelni. Gemmill jobbról tört be. Fura egy figura, annyi szent. Alacsony, zömök, és kajla. A jegenyeszál hol­land védőknek jó, ha a de­rekáig ér. Haja elöl semmi, hátul vállig. Csetlik jobb­ra, esetük balra, suta clown a karcsú trapézartis­ták, a levegő királyai kö­zött. Fordul erre, fordul ar­ra. Két védő már mögötte van. Most már három van mögötte. Most már Jong­­bloed is mögötte van. Hát­véd is, beállós is, söprögető is, kapus is ... már min­denki Gemmill mögött van ... s a következő pilla­natban 3:1 Skócia javára. A csoda kézzelfogható kö­zelségbe érkezett. Hogy két perc múlva új­ra visszaröppenjen a kék semmiségbe. Ahonnét a futballcsodák érkeznek és ahová törvényszerűen tá­voznak. Rep középről bom­bagólt lő. 3:2. Éjfél felé különös csopor­tosulás Mendoza egyik te­rén. Bütyköstérdű férfiak kockás szoknyában, kockás sapkával a fejükön. Közbül semmi. A hőmérő öt fokot mutat, de ők "nem fáznak. Befűtöttek maguknak. Egyikük felpattan a szökő­kút szélére. — Joe Jordan! — üvölti. — Hurrá! — bömböli kó­rusban a többi. — Asa Hartford! — Hurrá! — Kenny Dalglish! — Hurrá! • — Archie Gemmill! Minden eddiginél harsá­nyabb hurrá. Mint a világ összes hurrája együttvéve. A kút embere akkor szaval­ni­­kezd. Egy kicsit reked­ten, a torkára csorduló könnyektől fulladozva, de mély átéléssel: „Hová lettél skót hírnevünk? Idézünk sírva téged! Eltűnt veled szép skót nevünk, mely harci tűzben égett!” -Robert Burns verse. Már érdemes volt Mendozába jönni! A világbajnokságok ezredik gólja: Rensenbrink büntetőből szerezte meg a hollandok vezető gólját. De a végeredmény: Skócia—Hollandia 3:2 Félmeztelenül Zümmögnek, sőt szikráznak a telefonvonalak Amszterdam és Mendoza között. Dühödt holland nejek és menyasszonyok hívják nyakra-főre a játékosokat, magya­rázatot követelnek. Ernst Happel, a csapat osztrák főnöke ugyanis szigorú ember, és hogy játékosait távoltartsa a nagyváros bűnös kísértéseitől, egy távoli hegyi­szállóban ütött tanyát a narancssárgákkal. Erre mi történt? Valamelyik hírügynökség jelentése szerint többen is látták, amint a holland játékosok félmeztelenül hajkurászták a szálló nődolgozóit. Az interurbán ostromból megszeppent játékosok a kapitányhoz fordultak segítségért. Ernst Happel elegáns, hűvös, de nem túlságosan okos nyilatkozatot tett. — A kósza hírek — mondta — nem fedik a teljes valóságot. Puff. A hagyományos logika szerint ezek után csak két eset lehetséges: 1. A játékosok nem félmeztelenül hajkurásztak. 2. A játékosok nem a nődolgozókat hajkurászták. Egyik rémesebb, mint a másik. Éppen ezért mi a harmadik változatra szava­zunk. Hogy a lányokat nem is kellett olyan nagyon hajkurászni. Ez a legvalószínűbb. 46 » Biztos, ami biztos. E hónap első és huszonötödik napja között, vagyis amíg tart a Mundial, mindenki és minden biztosítva van. Egy hamburgi vállalkozás „állja” szükség esetén az anyagia­kat Amennyiben netán a mérkőzéseket valamilyen okból nem lehetne megrendezni, hatvanmillió márkát kapna a FIFA; az NSZK válogatottjának játékosai halál esetére kétszázötvenezer márkára vannak biztosítva; balesetük, súlyos sérülésük esetén a hazaszállítás és a kórházi kezelés költségei mellett havi ötezer márkás térítésben részesülné­nek, emellett a teljes játékvezetői gárdát és a FIFA- kongresszus háromszáz részvevőjét is ugyancsak Ham­burgban „biztosították”. Az a baj, hogy a magyar győzelmekre nem kötöttek jó előre ilyen egyezséget... Quiroga A világbajnokság legfantasztikusabb figurája minden bizonnyal Quiroga, a peruiak kapusa. Alacsony, köpcös legényke, még kicsi pocakja is van, mintha világéletében jobban szerette volna a habos kávét, mint a rendszeres testgyakorlást. Unot­tan álldogál a kapujában, szeme se rebben, ha bármilyen sistergő bomba közeleg. Aztán, amikor a hűvös ítéletű szemlélő úgy véli, hogy már minden elveszett, akkor Quiroga unott mozdulattal kinyúl és a kezébe veszi a labdát. Volt egy elképesztő produkciója. A hollandok elleni mérkőzésen. Neeskens nagyot esett a perui kapu közelében és hosszú ideig úgy feküdt a füvön, mintha többé nem is akarna megmozdulni. Quiroga akkor odasétált, néhány biztató szót szólt, aztán, hogy Neeskens erre sem adott életjelt, lehajolt érte, ölbe kapta a kétszer akkora csatárt és könnyed léptekkel a kapuvonal mögé slattyogott vele. Apropó ... az olasz—magyar mérkőzésen Bettegá­­val is történt valami hasonló. Mészáros talán emlé­kezett Quiroga produkciójára, ő is odasétált... aztán nagykeservesen felemelte az olasz csatár jobb lá­bát... és rögtön utána megint el is ejtette. Nehéz volt. Nevezzenek akárminek, ha nincs ebben is egy szemernyi tanulság. Paolo, az új fiú Érhet-e egy labdarúgó tizenkétmillió svájci frankot? Paolo Rossi, a Squadra Azzurra fiatal középcsatára csak a fejét rázza, ha erről szó esik: „Ez fantasztikus összeg. Pedig tény, összességében ennyit fizetett értem a Juven­tus, ennyiért kerülök el Vicenzából Torinóba. Sokkal in­kább örülnék annak, ha azt hallanám, hogy ezért a halom pénzért házakat építenek.” Szép nyilatkozat. A huszonnégy éves fiatalember egyéb­ként elnyerte az ellenfelek rokonszenvét is — attól el­tekintve, hogy rúgja nekik a gólokat. Firenze mellett, Pra­­tóban született. Négy éve írta alá élete első profiszerző­dését a Juventusnál. A tartaléksorból nem tudott előrébb kerülni, így a klubvezetők úgy döntöttek, átadják a La­­nerossinak. Persze, volt bennük valami megérzés: a szer­ződésben bennfoglaltatott az is, hogy a Juventus „társ­­tulajdonossága” továbbra is érvényben van, és ebből kö­vetkezően bármikor elővételi joguk van a fiúra. A Lane­­rossi színeiben a tavalyi idényben huszonegy, a ruiostani­­ban huszonnégy gólt lőtt. Ez valóságos csoda: a catenaccio világában, a sziklakemény védők országában huszonnégy gól... Bearzot kapitány igazság szerint a Torino centerével, Grazianival akart kezdeni. Csakhogy az újságírók nem hagyták ennyiben a dolgot, annyit és annyiszor írtak Rossiról, hogy végül is „beírták” nevét a csapatösszeállí­tásba. Az ellenfelek balszerencséjére, egész Itália szeren­cséjére.

Next