Magyar Ifjúság, 1980. január-április (24. évfolyam, 1-17. szám)

1980-03-07 / 10. szám

EMIL RIPORTJA A FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL Üvegházi mustra Fedett pályás atlétikai Eil Sizi­delfingenben. Pusztán a hasonlat — talán nem is a legsikerültebb — kedvéért, ez körülbelül olyan, mintha Pilisvörösváron rendez­nének Európa-vetélkedőt. Sindel­­fingen amolyan csendes nagyfalu, vagy község, netán előváros, s mindössze dalos fesztiváljáról, no meg egy tekintélyes méretű szán­tóföld közepén felépített csarno­káról ismertebb. Ez utóbbi kísér­tetiesen hasonlít az Óbuda Tsz üvegházaihoz. Alig látszik ki a földből, de puritán egyszerűségé­vel, a látványosabb külsőt nélkü­löző formájával együtt is parádés kis létesítmény. Ide jöttek el Európából azok az atléták, akik az olimpia évében szükségesnek tartják a komolyabb téli verseny­­lehetőségeket Akadtak világ­sztárok is, noha többnyire nem ez jellemezte a mezőnyt. Ezzel együtt rangos, jó kis versengés kerekedett ebből a csarnok­talál­kozóból. Még most, tíz évvel azután, hogy ez a fedett pályás viadal hi­vatalosan is „elismertté vált”, jó néhányan vitatják létjogosultsá­gát Annak idején elsősorban az üzlet miatt — és ez a mai sport­világban mindennél erőteljeseb­ben hat — volt szükség elneve­zés rangjára, sportszakmai tekin­tetben azonban, nos, erről ki így vélekedik, ki úgy. Az NDK-sok például egyetlen versenyzőt sem küldtek, mondván, hogy a nyu­godt olimpiai felkészülés most mindennél fontosabb. (Lehet, hogy nekik lesz igazuk? ...) E nyugodt felkészülést egyéb­ként a jelenlevők is gyakorta is­mételgették. Az amerikai bojkott­­hisztéria e verseny légkörét is kí­sértette, a rúdugró NSZK-beli Loire és a francia Abada, az olasz csodaugró, Sara Simeoni társaságában, sajtótájékoztatón ismertette elképzelését, miszerint a nyugat-európai sportolókat — hazájukban alakítandó bizottsá­gokkal, nagygyűlések rendezésé­vel — egyöntetűen a moszkvai olimpiai részvétel mellett kíván­ják felsorakoztatni. Az itteni po­litikusok egynémelyike persze nem örült túlzottan annak, hogy a sportolók sportolni, versenyez­ni akarnak, de ezzel együtt ne­hezen képzelhető el, hogy az itt megfogalmazott és aláírásokkal hitelesített dokumentum, felhívás olyan bumfordi módon eltűnjön, mint a Heiden-féle petíció a Fe­hér Házban... Sindelfingen és az itt megren­dezett verseny persze korántsem kerülhetett akkora reflektorfény­be, hogy a bojkotthívek túl sok pénzt és ambíciót vesztegettek volna rá. Az NSZK-ban ezekben a napokban akadtak ennél sok­kal izgatóbb dolgok, mi több, a Bayern Münch­­­nt ves­ztesége a Hertha ellen , a itteni sportbarátokat, mint mond­juk a napokban 23. születésnapját ünneplő kölni lány, Elke Decker győzelme 400 méteren. Pedig vég­ső soron ő is hozzájárult ahhoz, hogy négy-négy arany-, ezüst- és bronzéremmel a házigazdák sze­repeljenek a legeredményesebben a szintén négy-négy aranyérmet szerző szovjetek és lengyelek mellett. A tizenkét tagú, minden idők legfiatalabb magyar EB-s gárdá­jának sincs oka a szégyenkezésre, hiszen az egy arany- és két ezüst­éremmel megtették, ami tehetsé­gük révén megtehető volt. Az éremszerzők és a jól szereplők közül csupán Paróczai András „kapott ki”. Egy olyan verseny­ben, melynek pedig ő volt a fő­szereplője. Az előfutamban — szinte „féloldalazva” — elsőként kocogott a célba, a döntőben pe­dig 120 méterrel a cél előtt, ab­szolút vert helyzetben kezdett csak el futni. Nem hiszem, hogy öt centinél nagyobb különbséggel kapot ki a francia Milhau­tíl ... Régi „szokásához” híven, már az első harminc méter után az utol­só helyen kullogott, s csak ami­kor már teljesen kizárták , ak­kor rázta meg magát. Néhány méterrel előbb is megtehette vol­na, hiszen ebben a mezőnyben ő volt a legjobb. Éppen ezért ér­tékelhető úgy — már elnézést! —, hogy András „elszórakozta” ezt a megszerezhető aranyérmet. Per­sze futószámban egy magyar ezüst, nem mindennapi dolog, s így végső soron örömteli az érem­szerzése. Ugyanez mondható Má­tay Andrea ezüstérmére is. Ő az idén másodszor ugrotta meg a 193-at, s második helyezése reá­lisnak tűnt Simeoni 195-tel előz­te meg, de remek formáján érző­dött, hogy ha szükség lett volna rá, hát­­ magasabbat ugrik. Az EB „aranylegénye” szá­munkra a hármasugró Bakosi Bé­la lett. Hat éve sportol és­­három évvel ezelőtt jutott túl először a 16 méteren. Most harmadik kísér­letével 16,86 méterig repült, s ez­zel több n­em­cs különb­séggél a­d aranyérmet a sz­ovjet fiúk elől. Vajon hogyan lesz­ valakiből hármasugró? — Rém egyszerű — mondta a nyíregyházi Európa-bajnok. — Si­­gér Zol­tán, az edzőm megmutat­ta, hogya mi az a hármasugrás. Aztán­­megkérdezte, hogy mi a véleményem róla. Mondtam, semmi különöst, és így már kez­dettől fogva hárm­asugrónak ké­szülök. Bár, hogy túlzottan unal­mas ne legyen az ügy, időnként másfelé is ugráltam. Történetesen nem is olyan rosszul, 208-cal ifjúsági magas­ugró bajnokságot is nyert. Most nagyon boldog volt és nagyon pa­naszkodott: „Nem vagyok elég erős és technikai problémáim is akadnak. A második ugrást pél­dául nem tudom rendesen kihúz­ni.” Így lett Európa-bajnok. „Azért az igazi mégiscsak egy jó olimpiai döntős szereplés lenne” — mondta, hozzátéve, hogy ez a mostani aranyérem, noha vala­milyen éremszerzésiben bízott, még számára is meglepő volt. Soha rosszabb meglepetést! Olyat viszont sohase, amilyet Szalma László, korábbi fedett pá­lyás Európa-bajnokunk szerzett. 755 centis ugrással a rúdugró Makó Ernővel (490 cm) együtt ők ketten betyárosan elmaradtak ké­pességeik bemutatásától. Makó korábbi négyszeri csúcsj­a­vításá­val az egyik legmegbízhatóbb hazai ugrónak látszott, most vi­szont a jelenlevő 16 rúdugró kö­zül ő volt az egyetlen, aki 5 mé­ter alatt fejezte be a versenyt. A többiek nem okoztak csalódást, sőt Pál új csúcsa, Gibicsár 223 cm-es eredménye és még Salbert 520-as rúdugrása is dicsérendő tel­jesítmény volt. Az EB legszínvonalasabb s ez­zel a leglátványosabb versengé­sét a vágtaszámok és az ugrószá­mok jelentették. Rúdugrásban a szovjet Volkov és Poljakov is át­repülte az 560-at, női magasug­rásban Mátay és Simeoni viadala élményt jelentett, a férfiak ver­sengésében pedig nyolcan jutot­tak túl a 226-on és hárman a 229-en. Végül 231-gyel az NSZK- beliek 19 éves, 201 cm magas ug­rója, Dietmar Mögenburg nyerte az EB-t. Túl nagy meglepetést azért nem okozott, hiszen szabad­téren már 232-t is ugrott, mi több, ő az ifjúsági világcsúcstartó. Az EB legeredményesebb ver­senyzője azért mégis egy csinos hölgy lett. A 22 éves lengyel Sofia Jizer­­czyk két „aranyérmet” szerzett. Az egyiket gáttechnikájával, a másikat a fitos kis almaarcával, 7,77-tel nyerte honfitársa, Rabsz­­tyn előtt a 60 méteres gátfutást, és messze a legtöbb szavazatot kapva az újságíróktól ő lett a fedett pályás EB répségkirálynő­­je. Mit mondjak, előfordul, hogy az újságírók tsiszta tévednek ... Alighanem a két ranglökő ver­senyszám megítéléséhert­­sem té­vedtünk túlzottan: vidám kabaré­nak tetszett, öt hölgy és négy férfi (két-két jugoszláv és cseh-­­ szlovák) alkotta az Európa-bajno­­ki mezőnyt, és ez­t tapintatosan fogalmazva — súlyos félreértés. Már csak azért is, mert ebben a versenyszámban, ebben az idő­szakban mindent csinálnak (súlyt emelnek, gyógyszert szednek, ed­zésről edzésre rohannak), csak éppen nem versenyeznek. Ezzel magyarázható a rendkívüli cse­kély érdeklődés­ (egyik-másik ug­rószám fedett pályás „léte” is kér­déses, hiszen sorra sérülnek a versenyzők), és ezért gondolkoz­nak a szakemberek a versenymű­­sor esetleges megváltoztatásán. Fedett pályás EB az olimpia évében. Atlétikában még rendez­nek néhány rangosabb meghívá­sos viadalt, de 1980-ban az olim­pián kívül ez az egyetlen hiva­talos nagy verseny. Versenyal­kalmat teremt a monoton edzések közepette, serkent a jobb, erő­teljesebb felkészülésre és persze amolyan erőfelmérő is. Olimpiai esélylatolgatásra azonban — ha­sonlóan sok más versenyhez — ez sem alkalmas. Mégis, jó verseny volt, ami ko­rántsem mellékes, a sportolók az­zal búcsúztak egymástól, hogy hamarosan ismét találkoznak. Természetesen Moszkvában, az olimpián. Bakos­ Béla Mátay Andrea - Simeoni mögött - ezüstérmet szerzett 47

Next