Magyar Ifjúság, 1986. szeptember-december (30. évfolyam, 36-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
— Pangás, uram, az egész fronton! Négy - “ “/7 ... éve még, ha ki' " “ szivárgott, hogy statisztát keresünk, emberhalál volt, egymást tiporták a jelentkezők. Most a felhívást beolvasta a tévé, a rádió, hozta az újság is, de semmi mozgás. Itt gubbasztok a telefon mellett, néha cseng, de aki telefonál, az sem biztos, hogy eljön, pedig ez modern film lesz, szocreál kivitelben, tiszta amatőr szereplőkkel. A rendezők mondják, az amatőr nem modoros, nem maníros, nem dumál bele a művészetbe, teszi a dolgát. A közönség szereti az új arcokat, a fesztiválok zsűrijei direkte rajonganak értük. Aztán lehet amatőr akkora sztár, mint a Belmondó, sztárgázsit nem kap. Ez is egy szempont. Motorbiciklit egyelőre ne hozzon, ez előszelekció, akiben mocorog valami, azt behívják, akkor kell a motor, azt kell ábrázolni, hogy a vásznon az a pali, ha akarna, akkor tudna motorozni. Esélye mindenkinek van, uram! Nincs ez a film még egészen kitalálva. Az imént telefonált egy ürge. Nem lenne hálátlan, ha a jelentkezőknek azt mondanám, a főszerep már elkelt. Hát ilyen nincs, megmondtam, ilyet még viccből se kérjen, ez komoly dolog. — öreg, valami bűzlik, ezek a multik csak alibiznek. Bemegyek, mondom, a szerepért jöttem, kapirgálok a tatyóban, nyújtóim a személyit, erre az asszisztensnő a nagy kockás füzettel a kezében, megrázza a fejét: „Szevasz. Igazolvány nem kell, diktáld az adatokat!” Fölírja a nevem, lakcímem, meg hogy két hónap múlva huszonöt leszek. A kockás füzetes mosolyog, rendben, végeztünk, ott a szék, üljek le, majd hívnak. Lepakolok, nyílik az ajtó és belép a törpevígjáték, negyven kiló vasággyal együtt, nem több az ürge egy hatvannál, szemüveges, „okosjózsis” matektanár borával. Felvisítok, várom, hogy „okosjózsit” elküldik a francba, ne szorikázzon itt, nézzen már a tükörbe, de a kockás füzetes kikérdezi, beírja az adatokat, aztán mellém ülteti a figurát. Kérdem tőle: „öreg, te ezt komolyan gondolod, vagy csak mókázol.” Vonogatja a vállát, mondja, ő is erre a motoros dologra jött. „Mér kérded?” Mér, mér, hát csak kisnyúlért kérdem, mondom a figurának. Látod, öreg, nekem azóta szagos a dolog. Érzed a drámát, az „okosjózsit” ugyanúgy fogadják, mint engem. Nem mondom, én sem vagyok épp matyóhímzés, tőlem sem pisilnek karbidot a nők, de azért van különbség, már első blikkre is. Szerintem ezek a filmesek megint alibiznek, szívatják a népet. Emlékszel, néhány éve már eljátszották a mókát. Több száz pesti kölyköt videóra vettek, hogy gyereksztárt csinálnak belőlük. Addig videóztak, amíg kiválasztották egy komálós filmrendező gyerekét, kitört a népharag, de tojtak rá. öreg, lehet, a kiskrampó volt a legtökösebb, de az ilyen azért szarul jön ki. — Hogy mennék be, nem vagyok gyerek. Anyu- • " - * cit hoztam, mert síkideg, hogy ide el kell jönni, megfoghatjuk az Isten lábát. Lehet, nem lesz belőle rögtön főszereplő, de a videót megőrzik, ki tudja, tán valakinek megtetszik, és ő is sorra kerülhet. Kuksiztam a konkurenciát, anyu ügye nem áll rosszul Tegnap tré idő volt, mondták, összesen tízen jelentkeztek, abból négy nő, de jobb hallgatni róluk. A maiak? Hűséget fogadtam, nem vakságot, lencséztem a tyúkokat, nem vagyok elájulva a kínálattól. Az előbb az a kis fekete, ha néhány centivel följebb hordaná a súlypontját, eljárnám vele a simulós tangót, lehet, egyéb gazemberségre is rábírna, de a többi az nulla. Tudom, anyuci se tökéletes. Nem vagyok elfogult, mellben lehetne egy kicsit erősebb, de aki anyucira csak legyint, az hülye ember, mert taxis vagyok, volt részem örömben, mondhatom, anyu pont olyan, amilyennek lenni kell. Kihozza bárkiből a maximumot... Már jön is. Mi van, nyuszikám? — Az van, hogy vagy bemész, vagy nem kapsz vacsorát. Ide bolondítsz, hogy nem kerül semmibe, próbáljuk ki, itt totyogsz egy órája, nem mersz menni. — Nyugi, megyek, csak mesélj! — Megkérdezték, ki vagyok, mit csinálok, miért jelentkeztem, és azt, mi a véleményem a pornóról. — Mit válaszoltál? — Azt, az attól függ, hogy forgatnak. — Erre az ürgék? — Röhögtek. Bemész, vagy itt hagylak . . . Látod, kifelé vagány, kemény, de ismerem, ez egy nagyra nőtt, harminckét éves gyerek, tele gátlással. Azt a hülye golfsapkát is azért hordja, mert kopaszodik. Hiába mondom, hogy úgy sokkal szexisebb, ezt szeretik a nők. Ez behúzza a sapkát, néha úgy néz ki, mint egy félnótás cserkész. A bátyja hallotta a felhívást, megvadította itt a lehetőség, ha sikerül, lesz pénz, minden. Mondom nekik, hülyeség, hát mihez értünk mi? Mit tudunk csinálni? Elkezd röhögni, tudod te, hogy mit tudok. Ahogy jövünk, látom rajta, hogy ideges, ilyenkor mondja a legnagyobb marhaságait. Mit is? Elkezdi: „Nem gondolod, hogy, profilból olyan vagyok, mint a Turpi úrfi? Kiskoromban anyám a szita alá tett, nehogy elvigyen a macska, de most sem panaszkodhatom, ha a fejemet cukorból megmintáznák, a gyerekek sőt nyalogatnának.” Meg ilyeneket. Mindig marhul, bent is biztos ökörködik. Örökké viccel. Ilyen, ilyennek szeretem ... Na, mi van? — A szerep tutti, nyerő vagyok! A zöldkockás jampeccal hívtak be. Soroljuk, minek jöttünk. Kérdd a rendező , milyen produkcióval készültünk. Vers? Próza? Ének? Mondja a jampi, sorry, nem készült, de egy wailDÜA „Mai témájú filmhez, huszonöt-harminc év körüli, sportos, vonzó külsejű, motorozni tudó férfi, valamint huszonöt év körüli, csinos, vonzó női főszereplőt keres a MAFILM.” 44. a